Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)
Patkóné Kéringer Mária: Pest megye és az 1838. évi árvíz
PATRÒNE KÉRINGER MÁRIA PEST MEGYE ÉS AZ 1838. ÉVI ÁRVÍZ A magyarországi árvízi katasztrófák sorában az 1838-as év árvize az első helyet foglalta el a 19. század közepéig.. Ehhez mérhetőt az esemény kortársai sem tudtak említeni. Bár jelentéseikben számtalanszor hivatkoztak az 1775— ös év pusztító árvizére, de ennek következményei összehasonlíthatatlanul kisebb súlyúak voltak 1838 márciusánál. A természet megmutatta, hogy nem lehet büntetlenül elodázni azokat a szabályozással kapcsolatos feladatokat, amelyeket már 1804 óta folyamatosan napirenden tartottak, de amelyek az érintett megyék és földesurak érdekellentétei miatt sorra rendre meghiúsultak. A levéltári források tanulmányozása során egyértelművé vált, hogy a katasztrófa megelőzhető lett volna, ha az 1804 óta többször visszatérő Duna-szabályozás gondolata 1838-ban már nem csak papíron létezik. E terv középpontjában egy csatorna készítése állt, melyet az ún. Hármas-sziget átvágásával valósítottak volna meg. Ezzel párhuzamosan tervezték a soroksári Duna-ág megszüntetését is. Nagy hangsúlyt kívántak fektetni egy megfelelő töltés kiépítésére is, de mint majd látjuk ez sem valósul meg Árvízre vonatkozó levéltári adatot , a török kiűzését követően - 1719— ben - találunk először Pest megyében. Kalocsát - az egyetlen népesebb települést - öntötte el akkor a Duna vize. A kalocsai érsek 200 napszámost kért a megyétől, hogy töltést tudjon építeni, de kérelmét elutasították először a sürgős aratási munkákra való tekintettel, majd a szüreti munkák halaszthatatlanságára hivatkozással. A megye öt évvel később hasonló módon utasítja el 3 az érsek töltésépítést szorgalmazó kérelmét is. A megfelelő védőgát hiánya először a sokat emlegetett 1775-ös árvíz alkalmával mutatkozott meg, amikor is az akkorra már sűrűn benépesült pilisi és solti járásbeli falvak komoly károkat szenvedtek épületekben és terményekben egyaránt. 1779-ben hasonló erősségű áradás pusztította végig ugyanezeket a területeket. A Helytartótanács az 1790-es évek közepén már több ízben foglalkozott az évről évre jelentkező természeti csapás elhárítási lehetőségeivel, de igyekezete nem sok visszhangra talált a megyében. Az 1796-os áradás után - az 1804. évi adatokból tudjuk - a megyét kötelezte megfelelő védgát kiépítésére, de a különböző vizsgálatokról készült jelentéseken kívül semmi említésre méltó az ügyben nem történt. 243
