Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)
Patkóné Kéringer Mária: Pest megye és az 1838. évi árvíz
Mint az egyre gyakoribbá váló panaszokból megállapítható az egyes évek áradásai egyre inkább próbára tették az emberek anyagi teljesítőképességét. Vác, Solt, Kalocsa lakói számtalanszor kérvényezték, sürgették a gátak építését, és lakóhelyük biztonságosabb helyre telepítését, és panaszuk mindany- nyiszor meghallgatás és megfelelő intézkedés nélkül maradt. így pl. Solt lakói bizottság kiküldését kérték az 1830-ban, illetve 1834-ben történt nagy áradás után, amikor is 48 óra alatt 800 házból 145 maradt épségben, a többi vagy összedőlt, vagy súlyosan megrongálódott.^ A kutató nem kevés csodálkozással tapasztalja, hogy az árvíz előjelei már 1837 december végén és 1838 január elején előrevetették árnyékukat, mégsem tettek megfelelő intézkedéseket. Csak kisebb erősítéseket végeztek a "váci" és a "soroksári" gáton, de ezek a feltornyosuló jégnek később nem tudtak ellenállni. Mivel az árvíz pusztító hatása leginkább Pesten és Budán éreztette hatását, az elmúlt évtizedekben a főváros árvíz utáni állapotával, az események ismertetésével kimerítő tanulmányokban foglalkoztak.^ Érdemtelenül mellőzték azonban az áradás Pest megyei pusztításait, pedig az a főváros után itt volt a legnagyobb méretű. Jelen dolgozatomban erre szeretném az olvasó figyelmét fordítani. A megye fontosabb mezővárosai kisebb-nagyobb mértékben mind szenvedtek e természeti csapástól, de nehéz napjai voltak jó néhány kisebb településnek is. Néhányat - mint majd később részletezem - pl. Monostort, Dabot, Érd- Ófalut, Csepelt az ár teljesen elpuszította és hasonló sorsra jutott Vác alsóvárosi része is. Az áradás nem kímélte az emberek javait, így az ár által közvetlen sújtott helységekben családok százai váltak időlegesen földönfutókká. Sajnos a veszteségek mértéke nem állapítható meg pontosan. Szembe kell nézni azzal a hiányossággal, hogy a károk összeírásánál a háztartások ingó veszteségeit nem írták össze, így a kutatónak csak következtetésekre van módja a valódi károk felbecsülésére. E rövid bevezető után térjünk rá az eseményekre. Az egykorú krónikás - a nagymarosi jegyző - így írta le annak a néhány napnak eseményét, amelynek közvetlen szemlélője volt: "... Az 1838-ik Esztendő Március 7-től 13-ikáig örökké felejthetetlen olly romlása történt Nagy Marosnak, hogy annak mását ember még tsak nem is hallotta. A Visegrádi és Nagy Marosi szemközt települt két gránit sziklás bérc folyam szorulatán Dunánk fenékig türemlett jégtömege dúló zajjal kavargó vizözönével - kis Rónánkon díszesen /: de fájdalom válog- ból :/ épült házainkat halomra ontotta.A leírásból az áradás oka pontosan 244
