Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)

Bácskai Vera: Társadalmi változások Pesten az 1830-1840-es években

Uo ipában működött, 12 százaléka hajóslegény volt, azaz olyan két szakmában működtek, ahol a céhes mester-legény viszony már korán felbomlott./ A legények önállósága azonban gyakran formális volt; éppen a szabó és asztaloslegények váltak a módos mesterek vagy kereskedők bedolgozóivá. E függőség egyre szélesebb- körű elterjedéséről tanúskodnak például a szabó céhnek a kelmekereskedőkkel, divatárusokkal, zsidó ruhakereskedőkkel folytatott állandó pereskedései.

Az önálló iparűzőként működő és az alkalmazásban álló, de önálló háztartást alapított legények adótétele azonos volt, azaz amennyiben a jövedelemadó pontosan tükrözte a megélhetési viszonyokat, helyzetük hasonló volt egymáshoz. Úgy tűnik, hogy 1840-ben az önállósult legények képviselték az önálló iparűzők legszegényebb rétegét.Míg 1797-ben a mesterek egyötödének adója egyezett meg, vagy múlta csak valamelyest felül a legényekre kivetettet, 1848-ban már csak 5 százalékuké.

A megadóztatott legények növekvő száma csak egyik jele volt a céheft kéz- művesipar megrendülésének, pontosabban a kézművesipar megváltozott szerepének. Habár a céhes mesterek továbbra is ádáz küzdelmet folytattak a céhen kívüli "kontárok" ellen, egyre inkább fel kellett ismerniük, hogy a legveszélyesebb és legsikeresebb versenytársaikká az iparcikk kereskedők és a gyári- és manufaktúraipari termékeket közvetlenül a fogyasztókhoz juttató házaló kereskedők váltak, akik ellen szintén nem kevés panaszáradatot zúdítottak a tanácshoz. A kereskedők tevékenysége háttérbe szorította a város és vidék kapcsolatában korábban jelentős szerepet betöltő kézműveseket azon áruk tekintetében is, amelyeket az izmosodó vidéki kézművesipar még nem tudott előállítani.

Míg 1828-ban országos viszonylatban a városok vonzáskörzetében 1000 lakosra 6 kézműves jutott, a főváros piackörzetében 13, és a körzetben 953 kereskedő működött, többségük házaló, vásározó kereskedő, aki áruját a pesti leraka- tokból szerezte be. Budapest körzetében 10Ö0 lakosra 1,6, azaz háromszor any- nyi kereskedő jutott, mint más vidékeken. így a kézművesipar szerepe mindinkább a helyi lakosság szükségleteinek kielégítésére korlátozódott. Bár az önálló iparűzők létszámemelkedése alig maradt el a népességnövekedés mögött, a kézművesipar, már csak a termelés korlátozottsága miatt sem ^ volt képes lépést tartani a növekvő fogyasztással. A kereskedőknél beszerezhető olcsóbb gyári termékek a városban is egyre keresettebbekké váltak, s bár a kézművesek is megkísérelték versenyképességüket kereskedelmi tevékenységgel, boltnyitással fokozni, a piaci, és általában a kereskedelmi ismeretek hiányában ez ritkán vezetett sikerre. Néhány szakma - köztük több új, céhen kívüli speciális, illetve luxusigényeket kielégítő mesterség - kivételével, mint ez a jövedelemadó eloszlása is tanúsítja, többségük jövedelme a század első felében csökkent.

214