Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)
Bácskai Vera: Társadalmi változások Pesten az 1830-1840-es években
megbízhatóságuk felől felül nem vizsgált adatok. Az ezer főre jutó születések száma emelkedő tendenciát mutat, és az 1820-as években 64-el érte el csúcspontját /1781-ben 46 volt/^, majd ingadozások után 1847-48-ra 43-ra csökkent. 1822 és 1828 között a születések száma meghaladta az elhalálozottakét, ettől kezdve azonban, néhány kivételes évtől eltekintve az elhaltak száma felülmúlta a szaporulatot. A népességszám gyors növekedése korántsem tükrözi azonban a bevándorlás valódi méreteit. A városban tartósan vagy átmenetileg megtelepülök száma ennél jóval nagyobb lehetett, hiszen igen nagyarányú volt az elvándorlás is. Korábbi vizsgálatunk során megállapítottuk^, hogy a város elitjének tekinthető belvárosi háztulajdonos családoknak 40-45 százaléka tűnt el egy évtized leforgása alatt a kevésbé mozgalmas 18. század folyamán, s a 18. és 19. század fordulóján egy emberöltő alatt 80 százalékuk kicserélődött. A fluktuáció a kevésbé vagyonos rétegeknél még nagyobb méretű lehetett, különösen ha figyelembe vesszük a szolgálatot csak általában átmeneti időre vállaló cselédek állandó cserélődését, az alkalmi munkából élő és a munkaerőkereslet konjunkturális ingadozásainak erősen kitett napszámosok, valamint a vándorló kézműveslegények jelentős számát. , , , L r A be- és kivándorlók számáról, összetételéről, mozgásának irányáról nem rendelkezünk adatokkal. A nemtelenek összeírásai az 1820-as évektől csak a külföldről bevándoroltak, illetve a monarchia országaiba kivándoroltak számát adják meg. 1823-ban azonban név szerinti, a foglalkozást, családi állapotot, életkort és a városban tartózkodás idejét is tartalmazó összeírás készült a Pesten tartózkodó külföldi bevándoroltakról^, akiknek száma ekkor 990 volt. A jegyzékből kiderül, hogy a bevándorlás az esetek többségében nem jelentett tartós letelepülést: a 990 összeírt közül 609 egy éve, 158 két éve, 63 három éve tartózkodott a városban, azaz 87 százalékuk friss bevándorolt volt. A hosszabb ideje itt élők csekély száma nem azt jelenti, hogy a korábbi években ennyivel kevesebben költöztek be, hanem csupán azt a tényt bizonyítja, hogy ezek jelentős része rövid idő elteltével tovább vándorolt. A beköltözés átmenetiségét jelzi az a körülmény is, hogy a külföldről betelepedettéknek egyre kisebb hányada tartozott a domiciliatusok, a megtelepedettek közé: míg az 1810-es évek végén, az 1820-as évek elején arányuk 28-33 százalék között mozgott, a későbbi években, egészen a század közepéig már csak 10-15 százalékot tett ki. Az 1820-as évek elejének nagy külföldi beáramlását a szakképzettséggel rendelkezők, túlsúlya és a nem önállóak nagy aránya jellemezte. Az 1821/22. 201
