Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)
N. Czaga Viktória - Gajáry István: Árvízkárosultak Budán 1838-ban. (Országút és Újlak társadalma)
24. tábla A módos és szegény háztulajdonosok foglalkozás szerinti megoszlása Háztulajdodonosok őstermelés Ipar Közlekedés és kereskedelem Egyéb összesen módos 30 22 9 15 76 szegény 36 20 10 38 114 összesen 66 42 19 55 190 Mind a módos, mind a szegény háztulajdonosok esetében az iparral foglal kozók számát a molnárok emelik magasra. A módosak között 7 fő, míg a szegény háztulajdonosok között négy fordul elő. Az aránylag csekély tőkével/tőkebefek- tetéssel is űzhető iparok - ruházat-, textilipar - csaknem egyenlő arányban vannak jelen az árvízkárosult háztulajdonosok két katagóriája között, míg ugyanezt a tőkeigényesebb - drágább szerszámok, nyersanyag - vas- és fémipar esetében nem tudtuk megállapítani, mert az előfordulási eset kevés hozzá: mind össze egy lakatos szerepel az összeírtak között. Az árvízkárosult új telki kárbiztosok közel 34,7 százaléka foglalkozik őstermeléssel, ami ez esetben szőlő- művelést és bortermelést jelent. A pénzbeli segély mellett az újjáépítést volt hivatva segíteni a ház- tulajdonosok részére biztosított kedvezményes kölcsön is. A kölcsönök kifizetését ugyancsak egy bizottmány intézte, Mednyányszky Alajos vezetésével. A kölcsönért a háztulajdonosoknak folyamodniok kellett: a folyamodvány a városi tanácson keresztül jutott a bizottság elé. A kérelmező megjelölte a kért ösz- szeget, a tanács rövid jellemzést adott vagyoni helyzetéről /pl., hogy a már meglévő adósságát házára vagy szőlőjére táblázták-e be/, jelezte, hogy egyet- ért-e a megjelölt összeg kiutalásával, s a bizottság döntött, hogy a kért összeget vagy annál alacsonyabbat folyósítson. A legalacsonyabb kölcsön, amit Újlakon kértek, 200, a legmagasabb 4000 pft volt. Ekkora összeget ketten kértek, az egyikük azonban nem újlaki lakos volt,hanem várbeli. Walheim János városi tanácsnok, akinek e városrészben is volt házbirtoka:: a másikuk pedig Újlak legvagyonosabb sókereskedője. Az árvízkárosult újlakiak 39,30 százaléka kért kölcsönt.^ 25. tábla Kölcsönök kifizetése Újlakon a háztulajdonosok között háztulajdoa k ö 1 c s ö n pft- ban összesen nosok 200-999 1000-1999 2000 4000 felett felett módos 15 11 3 2 31 szegény 38 9 148 összesen 53 20 4 2 79 157