Gyermeksorsok és gyermekvédelem Budapesten a Monarchia idején (Budapest, 1996)

Előszó

Előszó

A múlt és a jelen társadalmai egyaránt jól megítélhetők abból, ahogyan legsérülékenyebb tagjaikkal bánnak. A gyerekek mindig azok közé tartoznak, akik a szegénységgel, az ínséggel, a kirekesztéssel és általában a társadalmi veszélyhelyzetekkel szemben saját erejükből a legkevésbé tudnak védekezni. Ezért a gyermeksorsokban és a gyermekvédelem helyzetében híven tükröződnek egy adott korszak uralkodó érdekei és viszonyai.

A Monarchia idején az egyén szociális ellehetetlenülését megakadályozni kívánó erőfeszítések egyre inkább az állami, illetve a községi gondoskodást, szociálpolitikát jelentették. Az iparosodás és az urbanizáció, a társadalmi és földrajzi mobilitás, továbbá a piacgazdasági viszonyok általános elterjedése történelmileg új veszélyeket és megváltozott szociális szükségleteket hoztak magukkal. Kiállításunk képet ad arról, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük a gyermekeknek és szüleiknek, nemritkán az egyedülálló anyáknak Budapesten az 1870-es évektől az 1910-es évekig terjedő korszakban. A gyerekek egy része a szülők csekély jövedelme, munkanélkülisége, bizonytalan életvitele és szegénysége miatt került szorongatott helyzetbe. A gondviselő(k) számára gyakran jelentett csaknem megoldhatatlan feladatot a kenyérkereső munka és a gyerekekről való gondoskodás összeegyeztetése. Sokszor az úgynevezett törvénytelen születés szégyenfoltja sodorta a gyermeket és az anyát a társadalom peremére.

Ilyen körülmények közepette nem ment ritkaságszámba, hogy elhagyott vagy kéregető gyermekek kóboroltak a városban, és az sem, ha kitett csecsemőkre találtak rejtettebb utcaszögleteken az arra járók. Nagyszüleink nemzedéke emlékezhet még arra, hogy a gyerekeket fizetség fejében gyakran a szomszédasszony gondjaira bízták vagy vidékre adták, illetve a nagyobb gyerek látta el kisebb testvéreit. Hogy nem jut pénz cipőre és iskolai füzetre, sőt olykor rendes ételre sem, mindennapos gond volt az alsóbb néprétegek gyermekei számára.

A kiállítás gazdag korabeli képanyag és egyéb dokumentumok segítségével mutatja be, hogyan reagáltak a hatóságok a kortársak által gyermeknyomornak nevezett jelenségkörre. Szembetűnő a helyi szintű hagyományos szegénygondozás „struccpolitikája”. A városháza a gyermekvédelem terén évtizedeken át elsősorban a magánjótékonyságra épített, és tevékenységét lényegében az árvákra, a lelencekre és az elhagyott gyerekekre korlátozta.

5