Gyermeksorsok és gyermekvédelem Budapesten a Monarchia idején (Budapest, 1996)
Gyermek- és ifjúságvédelem Budapesten és Bécsben a dualizmus korában
Néhány év elteltével azonban még az ily módon megkurtított állami gyermekvédelmi rendszer is mély válságba került. Tekintettel az egyre növekvő kiadásokra, 1910-ben végleg áttértek az erélyes költségcsökkentésre. Minthogy a gazdasági helyzet romlásával kimutathatóan nőtt a beutalások száma, a belügyminiszter szigorúbb válogatást rendelt el. A budapesti menhelyekre már 1910-ben 43,7 százalékkal, vidéken pedig átlagosan 19,4 százalékkal kevesebb gyermeket vettek föl az előző évhez képest.38 Ráadásul az állami rendszer egyszerűen csak újratermelte azokat az áldatlan állapotokat, amelyek közt a hagyományos formában nevelőszülőkre bízott gyermekek éltek.39 A lelenckérdés rendezése kapcsán megszületett állami gyermekvédelmet alapvetően továbbra is az jellemezte, hogy a ténylegesen elhagyott gyermekek számára biztosította az állami rendszerré növesztett, „karitatív” ellátást.40 Elutasították, hogy a bécsi községi „nevelési segélyekhez” hasonlóan kiépüljön a szülőknek fizetendő támogatás - önmagában egyébként elvileg olcsóbb - rendszere, mondván: „A segélyösszeg elmenne házbérre, szatócsszámlára, sztrájkra, talán korcsmái szórakozásra is... A gyermek éhen maradna.” 41 Nem nagyon jutottak előbbre a tekintetben sem, hogy a menhelyre fölvett gyermek ellátási költségeinek a fedezéséhez járuljanak hozzá a szülők is, jóllehet a gyermekvédelmi rendelkezések lehetővé tették, hogy erre kötelezzék őket. Az ilyesfajta eltartási összegek behajtása úgymond különösen a cselédek esetében bizonyult rendkívül nehéznek, márpedig az „állami gyerekek” felerészben az ő szülötteik közül kerültek ki.42 Budapest mulasztásai, Bécs eredményei Azelső világháborút közvetlenül megelőző években az állami gyermekvédelem aFővárosi Árvaszéktől kapott támogatást. A század első évtizedében - miután a gyermekvédelem fontos területeit úgyszólván államosították - a főváros továbbra is a hagyományos gyermekgondozás módszereit alkalmazta. A szegényügyről szóló 1905. évi új szabályrendelet semmiféle előírást nem tartalmazott az „elhagyott" gyermekeknek nyújtandó segítségről. A magánszemélyekhez kiközvetített „tápgyermekek” és a vagyontalan, de közsegélyre nem szoruló árvák felügyeletét az úgynevezett kerületi közjótékonysági bizottságok látták el. A hatósági „nyílt” gyermekgondozás általában a gyerekek népkonyhákon való étkeztetésére, időnkénti felruházására és hasonló akciókra korlátozódott.43 Az egykorú sajtóban hangot kaptak olyan vélekedések is, hogy a főváros beszüntette gyermekvédő tevékenységét, mióta létrejött az Országos Betegápolási Alap.44 Az 1905 és 1910 közötti években azonban rejtett folyamatok is lejátszódtak: a hatósági gyermekvédelemben beállott hatásköri változások elsősorban az állami gyermekmenhe- lyekre történő beutalás és az onnan való elbocsátás kérdésében illetékes Fővárosi Árvaszéket különböző, igaz, kezdetben csak kevéssé sikeres reformtörekvésekre késztették. 1905 után az általános társadalomreformeri irányzatok jegyében az árvaszék egy modern típusú gyermekvédelem megvalósítását tűzte ki célul. A Budapesti Ügyvédi Kör kezdeményezésére jogászprofesszorok és az árvaszék részvételével gyermekvédelmi bizottságokat hoztak létre. Ezek a fővárosi közigazgatás mellett működtek, s az elképzelések szerint egyfajta előzetes fokozatot alkottak a hatósági felügyelet új formáinak a kialakítása során, különösen a házasságon kívül született gyermekek ügyeinek a felkarolásában. Az árvaszék abban volt különösen érdekelt, hogy javítsa a „természetes” apák által fizetendő 16
