Vendéglősök Lapja, 1938 (54. évfolyam, 1-19. szám)

1938-11-05 / 18. szám

Az ipari tisztviselők legalacsonyabb munkabére. A munkaviszony egyes kérdéseit szabályozó | 1937. XXL törvénycikk, valamint végrehajtási rendelete alapján az iparügyi miniszter elrendelte az iparban alkalmazott tisztviselők legkisebb munkabérének megállapítását. A legkisebb munkabérek tekintetében az or­szág területe három részre oszlik. Az elsőbe tar­tozik Budapest székesfőváros környéke, a máso­dikba az ország összes többi törvényhatósági és megyei Városai, a harmadikba pedig minden egyéb község. A legkisebb munkabért megállapító főbb ren­delkezések a következők : A havi legkisebb munkabér annak a rend­szeres javadalmazásnak az egytizenketted része, amelyet az alkalmazott az egész év folyamán bár­mely címen kap. Ez alól csak a remuneráció ki­vétel. Heti 44 órás munkaidőt véve alapul, a munka­bér akkor sem lehet kisebb a most megállapított legkisebb munkabéreknél, ha a tisztviselő java­Fcgyvergyakorlat és a munkaidő szabályozása. A kereskedelmi miniszter rendelete bizonytalan időre elhalasztja a nyílt árusítási üzletekben, valamint az azokkal kapcsolatos irodai és raktár- helyiségekben foglalkoztatott alkalmazottak mun­kaidejének újabb szabályozását. Eszerint novem­ber 1-én még a régi rendelkezések irányadók. A miniszter rendelete azonban hangsúlyozza, hogy a rendelet elhalasztása kizárólag a fegyver- gyakorlat időtartamára vonatkozik és a leszerelés után haladéktalanul életbelépteti a szabályozó rendeletet. Ugyancsak elhalasztja a miniszter a vendégipari, tehát a szállodai, vendéglői, kocsmai, kifőzői és a kávémérői alkalmazottak napi munkaidejét szabályozó rendeletnek novem­ber 1-én való életbeléptetését, szintén a fegyver- gyakorlat időtartamára. A leszerelés után ez a rendelkezés is haladéktalanul életbelép. A vendég­látó iparokra vonatkozólag azonban a miniszter életbelépteti azt a rendelkezést, hogy ezeknek az alkalmazottaknak naponta legalább 10 órai pihenőt kell adni és hetenként egy teljes pihenő­napot kell számukra biztosítani. Ez a rendel­kezés tehát november 1-től életbelép, függetlenül attól, hogy a rendelet egyéb intézkedéseinek hatályát a miniszter felfüggesztette. Iparosok a magyar Felvidékért. A Keresztény Iparosok Országos Szövetségének helyiségében az összes fővárosi kézműiparos szakmák, ipar- testületek és ipari szervezetek jelenlétében nagy­gyűlés volt, amelyen foglalkoztak a felvidéki magyarság visszacsatolásának kérdésével. Müller Antal országgyűlési képviselő, a KIOSz elnöke hangoztatta, hogy az iparosság mindenkor kivette részét a haza védelméből : ha kellett fegyverrel, ha kellett munkával. Zárt sorokban áll most is az ország kormányzója és a felelős vezetők mellett. A pártpolitikai szempontoknak és az egyes társadalmi osztályok egyébként jogos pana­szainak is most el kell törpülniök. Aki ma szét­húzást szít, az hazaáruló. A nagygyűlés résztvevői lelkesen ünnepelték Horthy Miklós kormányzót, Imrédy miniszterelnököt, Kánya külügyminisztert ■és Magyarország külföldi barátait. Elhatározták, hogy a kisiparos társadalom is kiveszi részét a felvidéki magyarság megsegítéséből. Már a hely színen többezer pengőt gyűjtöttek össze s ki­mondották, hogy felhívással fordulnak az ország valamennyi ipartestöletéhez, kereskedelmi és ipar­kamarájához és kézműves szervezetéhez : siesse­nek ők is adományaikkal a Magyar a magyarért mozgalom támogatására. Cigányzenészek a zenekamarai vizsgáztatás ellen. Néhány nappal ezelőtt beérkezett a kultusz­minisztériumhoz egy új kamarai tervezet : a zene- kamara felállítására vonatkozó javaslat, amit még Hóman Bálint kultuszminiszter megbízásából Dohnányi Ernő, a Zeneművészeti Főiskola fő­igazgatója készített el munkatársával, Gáli Endre főiskolai tanárral. A tervezet felöleli az egész I dalmazását nem havi fizetés formájában kapja. A magasabb illetményeket élvező tisztviselők szerzett jogai természetesen épségben maradnak. A legkisebb munkabéreknél ezidőszerint ki­sebb fizetést kapó tisztviselők jövedelmét a meg­állapított minimális bérviszínvonalra kell emelni. Nemre és korra való tekintet nélkül minden tiszt­viselőt megillet a havi legkisebb munkabér. Ha tisztviselő állást változtat, a más cégnél előzetesen eltöltött szolgálati időt be kell számí­tani az új alkalmazásban érvényes legkisebb mun­kabér megállapításánál. A legkisebb bérek megállapítására hivatott bizottság október 18-án hozta meg a törvényes felhatalmazás alapján keletkezett határozatát. Az eljárási szabályok értelmében e határozatot hozzászólásra megküldték az érdekelteknek. Ha a törvényben megállapított 8 napi felszólalási idő letelik, a bizottság a határozatot az iparügyi miniszter elé terjeszti, aki azt megerősíti és hatályba lépteti. Ecetes bort veszünk minta szerint. Seidner, Budapest, VII., Hársía-u. 28 zenei élet szabályozását és külön autonom jellegű alosztályokra óhajtja bízni az egyes szakok jövő­beni irányítását. A tervezetről elsőnek a buda­pesti cigányzenészek szereztek értesülést és a hajnali órákban az egyik körúti kávéházban élénk vita alá vették a javaslatnak reájuk vonat­kozó szakaszait. Mintegy száz cigányzenész, köz­tük a legkiválóbb pesti prímások gyűltek össze a tervezet megvitatására. Általában helyesléssel fogadták a kamara felállítását és annak szociális jellegű intézkedéseit, azonban a tagfelvételi fel­tételek körül már éles kifakadások hangzottak el. A cigányzenészek értekezlete kimondta, hogy a zenekamarai tervezetnek vizsgáztató szakasza ellen harcot indít és kérni fogja a szerzett jogok tiszteletbentartását. A kamara ügye egyébként a cigányzenészszövetség közgyűlésében is napi­rendre kerül. A felszabaduló Felvidék bekapcsolódik a magyar gazdasági életbe. A várva-várt terület vissza­csatolása élénken érdekli első sorban az élelmiszer nagykereskedelmet. Szakértő előadása szerint két­ségtelen, hogy a Felvidéken jelentős áruhiánnyal kell számolni. Az elmúlt idők következtében ezeken a területeken az élelmiszerkészletek el­fogytak. Hiszen olvashattuk, hogy nem egy helyütt nemcsak a kereskedőket, hanem még a lakosságot is megfosztották élelmiszerkészletük­től. Ezért tehát arra kell számítani, hogy a vissza­csatolandó területeken élénk kereslet lesz gyarmat­árukban és minden egyéb fontos élelmiszerben, valamint borban. Ami a csehszlovákiai élelmiszer- árakat illeti ezek jórészt drágábbak a mi árainknál, kivéve a kávét, teát, fahéjat és borsot, amelyek­nek az ottani vámtételei alacsonyabbak voltak. A magyar gyarmatáruimportőrök azonban ter­mészetszerűen megfelelő áron fogják biztosítani a közellátást a gyarmatárukból is és gondoskod­nak arról, hogy az ottani fogyasztók e cikkekhez az eddig megszokott áron juthassanak hozzá. A magyar gyarmatáru-nagykereskedelemre és a borkereskedelemre tehát jelentős feladat vár az anyaországhoz visszatérő magyar Felvidéken. A budapesti szállodások és vendéglősök ipar- testülete a legutóbb előljárósági ülést tartott Holub Rezső elnöklete mellett. Holub Rezső elnöki megnyitójában a következőket mondotta : Szívem tele örömmel, amit nemcsak bennem, hanem kartársaim valamennyiében gyújtott az a tény, hogy végre megértük azt, hogy az erő­szakkal letépett országrészek egyike és azzal magyar véreink milliója ismét egyesülhet az anyaországgal. Húsz év keserve, tépelődése, gondja 3 Garantált telje* zsírtartalmú sajtjaink mindenütt beszerezhetők: Pálpu8zta-sajt, Derby-sajt, Roma- dour, Imperlál, Óvári, Trappista, Casino, Roquefort, Roquefort dobozos DERBY Sajt- ós Vajtarmalő Részvénytársaság Központi árúsító-telep: Badapeit, XIV. Kér., Kerepesi út 62. ____ Telefon : *297-970 az t hittük végleg felőrli idegeinket és imhol mindennapi gondjaink és nehézségeink dacára boldogok vagyunk, hogy megérhettük ezt a napot. Az igazság erejét nem lehet szuronyokkal meg­semmisíteni, az igazság minden gonoszságon és erőszakon keresztül diadalmaskodott. Először vezető kormányférfiak szívében tört utat és ezután szétterjedt, mint a felkelő nap világossága, az egész világon. Ma már mindenki tudja, hogy a magyar népet megrabolták, kifosztották, meg­alázták, amit két évtizeden át nemes önuralommal tűrt és ezen türelméért meg is kapja jutalmát. Nem emlékezhetünk meg ezen világtörténeti tény­ről anélkül, hogy különös melegséggel, őszinte és hálás érzéssel ne köszöntsük a Kormányzó Urat és magát a kormányt, nemkülönben nem­zetünk támogató barátait: Mussolinit, Hitlert és a lengyel kormányt, valamint az igazság érvényesülése elől az akadályokat elhárítani segítő Chamberlain angol és Daladier francia miniszter- elnököket. Javaslom, hogy a mai ülés jegyző- könyvi, hálás köszönetét szavazzon Horthy Miklós kormányzónak és bizalmáról, valamint együtt­érzéséről biztosítsa Imrédy Béla miniszterelnököt, valamint Kánya Kálmán külügyi és gróf Teleki Pál közoktatásügyi minisztereket. Borpiac. A szüret úgy a korábbi, mint a késői szőlőknél befejezést nyert s alig akad oly egy-két uradalom, mely még nem készült el teljesen a szedéssel. A legutóbbi napok szüreti eredményei számos helyen kellemes meglepetéssel szolgáltak a termelőknek, amennyiben kiderült, hogy a must cukorfoka átlagosan eléri a 20 százalékot, ami minő­ségi tekintetben jó közepes fokozatnak felel meg. Mennyiségi szempontból a legújabb becslések is megerősítik azt a korábbi várakozást, hogy az idei szüret hozama aligha fogja elérni a három millió hektolitert. A termelők erősen tartózkodnak a must és újbor piacrahozatalától s így a kiforrt bornál előálló szórványos üzletkötések során általában meghaladják az árak a kiviteli célt szolgáló borokra a megállapított Malligand-fokonkénti kétfilléres legkisebb termelői árat, míg a kiviteli cégek a 10 százalékos szesztartalmú, tömeg- fogyasztásra alkalmas borokért szívesen fizetnek hektoliterenként 21—22 pengőt. Tavaly ilyenkor a legkisebb termelői ár hektoliterenkint 13 pengő volt a 10 százalékos bornál, úgyhogy ezúttal az új bor mintegy 70—75 százalékkal magasabb áron kerül forgalomba, sőt ha a legújabb jelen­téseket vesszük figyelembe, melyek szerint egyes borvidékeken a termelők 24—25 pengő alatt nem hajlandók új bort előadni, úgy az emelkedés csaknem eléri a 90—95 százalékot. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 46.892/1938. I/a. K. K. M. számú ren­delete alkalmazottak munkaidejének szabályozása tárgyában kiadott 34.500/1938. I/a. K. K. M. BRESSÁN KÁROLY iró- és számológép műszerész üzem Budapest, Vili., Dugonics utca 3. Telefon : 349—729 ; Hauer Hezső cukrász Budapest, Vili., Rákóczi út 49. szám , Telefonszám: Józsefi—423—#4

Next

/
Oldalképek
Tartalom