Vendéglősök Lapja, 1936 (52. évfolyam, 1-24. szám)

1936-04-20 / 9-10. szám

53. ÉVFOLYAM »—1«. SZÁM 1030. ÁPRILIS 30. rw VENDÉGLŐSÖK LAPJA (VEKDÉCiLŐ-, SZÁLLÓ-, KÁVÉSIPA KI ÉS EÖZÓáZDASÍGI SZAKLAP) M. klr. postatakarékpénztár csekkszáma 45.255 Megjelenik havonta 5-én. Elő fizetési díj félévre 8 pengő, egész évre ÍZ pengő Hirdetési díj szövegoldalon 50 filler, hirdetési oldalon 40 fillér liasábmilliméterenkint ALAPÍTOTTA : IHÁSZ GTÖRCIT Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., YIOLA-UTCA 3. SZÁM Teleíonszám: Automata 32—2—81 HIVATALOS ÓRÁK: DÉLELŐTT lO ŐRÁTŐL DÉLUTÁN 1 0 IIÁI G. A fővárosból fürdővárost kell létesítenünk, hogy ezzel még jobban előmozdít­suk idegenforgalmunkat — mondta Szendy polgár- mester legutóbbi rádióelőadásában. Az idegen- forgalom jelentőségét és minél nagyobb fejlődési lehetőségét pedig alapos tudással és érdekesen ismer­tette. Első és legfontosabb feltételnek a tiszta füstmentes levegőt jelölte meg e kérdésnél. Majd előadta, hogy a főváros Bakteriológiai Intézete már 1931 óta rendszeres és a főváros egész területére kiterjedő levegővizsgálatokat végez. A vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy fővá­rosunk levegője évről-évre katasztrofálisan romlik. A fűtési évadban valóságos füstfátyol lebeg a főváros felett, mert nemcsak a takaréktűzhelyek, kályhák, hanem a központi fűtőberendezések kémé­nyei is ontják a füstöt és az élő szervezetre különösen ártalmas szénmonoxydot és a kénes gázokat. Fővárosunk, amely szerencsés geológiai formációk révén hévforrásokban olyan gazdag, hogy fürdő­városnak van predesztinálva, fürdőváros jellegét csak akkor nyerheti el, ha a kedvezőtlen meteoroló­giai viszonyok mellett felhalmozódó nagymennyiségű kénessav- és égéstermékeket, füstöt, megfelelő tüzelőanyagnak helyes eltüzelésével megszüntetni tudja. Ez a tüzelőanyag a koksz. A koksz népszerűségét annak köszönheti, hogy kiadós, mert magas fütőértékű s amellett súlyra könnyű. A koksz nem egyéb, mint nemesített szén, előnye a szénnel szemben az, hogy nem füstöl, nem kormoz, mert a szén illő része, amely a kormot és a füstöt előidézi, a koksz előállítása folyamán eltávo­zik. A koksz teljesen szagtalanul ég el. Számottevő megtakarítást jelent, hogy a koksz a pincében tárolás közben nem porlódik, tehát nem veszít fűtőértéké­ből. A koksztüzelés nagy előnye, hogy állandó egyenletes meleget ad, anélkül, hogy a tüzelésre nagyobb gondot kellene fordítani. A gondos házi­asszony tehát a kokszot választja tüzelőanyagnak. A főváros fürdőváros jellegének előmozdítását célozzák a korszerű és a haladás igényeinek minden tekintetben megfelelő kokszkályhák és koksztüzelésü kazánok. Ezért a főváros minden igényt kielégítő koksztüzelésű kazánok szerkesztésére és megépíté­sére pályázatot hirdetett. Ezen a pályázaton díjat nyert kokszkazánok nagymértékben megjavították a kazánok eddigi évi átlagos hatásfokát, gazdaságossá­gát és a mai kor minden igényének teljes mértékben megfelelnek, fgy biztosította a főváros a koksznak a központi fűtéshez való felhasználásának gazda­ságosságát. Ha tehát Budapestből fürdővárost akarunk csinálni és idegenforgalmunk fejlődését is biztosítani akarjuk, úgy kokszot kell használnunk a központi fűtéseknél, mert ne felejtsük el, hogy a koksz is magyar munkáskezek terméke. A polgármester úr tanulságos és az intézkedésre illetékes hatóságokat is érdeklő előadásához hozzá­fűzzük még azt, hogy kívánatos volna az is, ha A pincérmunkások szakszervezete arra kérte a kereskedelemügyi minisztériumot, állapítsa meg a minimális munkabéreket a vendéglátó iparban s en­nek során biztosítson a pincéreknek heti húsz pengő fix fizetést és borravalót, vagy borravaló nélkül 44 pengő minimális hetibért. A kereskedelemügyi mi­nisztérium felhívása alapján az ipartestület is elké­szítette felterjesztését, amely nemcsak a vendéglátó iparban foglalkoztatott munkások bérviszonyait is­merteti, hanem a vendéglátó ipar és abban a szállók és a vendéglők helyzetét is. így akarta az ipartestület bizonyítani, hogy sem a szállóipar, sem a vendéglős­ipar mostani erősen leromlott helyzetében több ter­het vállalni nem tud, hisz terhei a közönségre már át nem háríthatok. Megállapítja a szállóipar helyzetének ismertetése során, hogy a szállóipar évi átlagban teljes bevételi képességének ötven százalékát sem éri el, a közönség igénye technikai felszerelések és szolgáltatások tekintetében nagyobb, fizetőképessége ellenben csök­kent, a külföldi forgalom emelkedett ugyan, de tá­volról sem pótolja az elvesztett belső forgalmat, emellett a külföldi forgalom is túlnyomórészt olyan olcsó, úgynevezett akcióutazás, amelynek érdekében a szállóipar áldozatot hozni kénytelen. Budapesten teljesen hiányzik az a nagyszabású szomszédos for­galom, amely a bécsi szállóipar foglalkoztatását elsősorban biztosítja. Bécsben egyedül a cseh­szlovákok több éjszakát töltenek, mint amekkora a budapesti bel- és külföldi idegenforgalom összesen. A túladóztatás, a közüzemek árszabása, az inflációs Budapest sűrűn lakott részein minél több parkot létesítenének, hogy ezzel is hozzájáruljunk a füst­mentes fürdőváros létesítéséhez. Nyilvánvaló azonban, hogy a budai hegyek, a Margitsziget és a hatalmas Duna-folyam nagyban tisztítják a levegőt és ezzel elősegítik, hogy a gyó­gyító erejű hévforrásokban gazdag Budapest pár éven belül Európának leglátogatottabb fürdővárosa legyen. A vendéglátó ipar pedig a maga irészéről mindent elkövet, hogy az itt megszálló idegenek jól érezzék magukat gyönyörű fővárosunkban. idők árelemzése a szállókat és a vendéglőket tőke­szegényekké tette. Az iparnak emellett olyan külön­leges adókat is viselnie kell, amelyek más gazdasági téren ismeretlenek, ilyen az idegenforgalmi járulék, az italmérési illeték, a bejelentőlap kötelezettség. Semmivel sem kedvezőbb a vendéglők helyzete sem, amelyeknek forgalma rendkívül mértékben lecsökkent. A budapesti szállodások és vendéglősök ipar- testiilete végül kifejtette, hogy a tervezett rendel­kezés legalább 25 százalékos drágulást vonna maga után, ami az idegeneket elijesztené az eddigi olcsó­ságáról nevezetes magyar fővárostól. iBmiiiiiifmiiimiiiiiiuBiiimmmiiiiimit A vidéki hitelpiac átszervezésének megoldása érdekében Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter költ­ségvetési beszédében rámutatott arra, hogy ezen a téren további határozott lépésekre lehet számí­tani. A kormány a Pénzintézeti Központi és a Nem­zeti Bank közreműködésével oly módon igyekszik a vidéki hitelpiac átszervezését megvalósítani, hogy a nélkülözhetetlen és egészséges bankok hiteligényét támogatja. Az e célra szervezendő operációs alap tőkéjét a kormány, a Nemzeti Bank és a Pénzinté­zeti Központ adnák össze. A vidéki hitelpiac átszer­vezése tehát minden erőszakos behatástól mentesen folytatódna és ezzel a vidéki bankok és pénzintézetek élete sokkal szilárdabb alapokon nyugszik. Minimális munkabér a vendéglátó iparban. Popper Mér és Lipút r.-t„ bornagykereskedés Telefoni 48-4-62 Budapest-Kőbánya, Előd isgca 8. szám. Alapíttatott 1869. évben. Az 1922. évi országos szőlő- és borgazdasági kiállításon aranyéremmel kitüntetve. Válogatott uradalmi fajborok. Kérjen saját érdekében árajánlatot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom