Vendéglősök Lapja, 1935 (51. évfolyam, 1-24. szám)

1935-06-05 / 11-12. szám

4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1935. június 5. Állandó gyümölcskiállítás felállítását tervezik Kecskeméten. Az idea az idegenforgalom érdeké­ből indult ki és igen helyesen azt célozza, hogy a kecskeméti tipikus terményeket részint friss álla­potban, részint viaszmásolatokban állandóan meg­szemlélhesse az idegen, aki a város nevezetességei iránt érdeklődik. A kiállítást a Városháza föld­szintjén rendezik be s ugyanott gyakorlati bemutató és állandó tájékoztatás is volna a termelők részére a gyümölcsfák ápolásáról, metszéséről, kezeléséről és az értékesítés körülményeiről. A Magyar Gaz­daságkutató Intézet vezetői, Varga István dr. és Harkai Pál dr. érdekes tanulmányt írtak a belföldi gyümölcsfogyasztásról. Munkájuknak az a gyakor­lati jelentősége, hogy meg akarja világítani a gyümölcstermelés és értékesítés feladatait a belföldi fogyasztással szemben, vagyis elő akarja mozdítani azt, hogy termelésünket szélesebb és biztosabb alapokra lehessen helyezni. Hivatkozik a tanul­mány arra, hogy Magyarország évi gyümölcs- termelése egy előző statisztika szerint 16.000 va­gonra tehető, amiből 5200 vagont egyedül Budapest fogyaszt el, 8000 vagont a vidék igényel, 2900 vagon pedig a külföldre kerül. Már ezek a számok is mutatják, hogy ezen a téren még sok a tennivaló. Magyarországon csak minden 30-ik ember fogyaszt rendszeresen és egész éven át naponta gyümölcsöt, míg Svájcban minden 11-ik ember. A Gazdaság- kutató Intézet 1000 háztartás adatait dolgozta fel s ebben a körben igyekezett földeríteni a gyümölcs­kereslet minden jellemző körülményeit. Megállapít­ható a statisztikából, hogy a magyar fogyasztás legkedvesebb gyümölcse az alma. Utána a szőlő következik, majd a cseresznye, narancs, görög­dinnye, őszibararck. Ezzel szemben a körte, kajszin- barack, szilva és sárgadinnye kevésbbé keresettek a magyar fogyasztásban. Az új cukorárak megállapítása. A pénzügy­minisztérium a cukorgyárak ügyvezetéseivel együt­tesen elhatározta, hogy országosan egységes cukor­árakat állapítanak meg. Az országos rendezés a kereskede emnek is régi kívánsága volt, azonban az eredetileg május 1 -re tervezett rendezés során a vidéki fűszerkereskedelem azt tapasztalta, hogy a haszonmarge rezsiköltségeinek fedezésére sem elegendő. A pénzügyminiszter most értesítette az OMKE-t, hogy az általa előterjesztett vidéki keres­kedelem kívánságai nagyrészének figyelembevéte­lével a cukor vidéki árát június 1-i érvénnyel a következőkép állíapítja meg: vagontétel 122-25, fél vagon 123 25, fél vagon alatt 124-25, nem gyári csomagolás 125-25. A cukor fogyasztói árát 132 fillérben állapítja meg. Ez a rendelkezés biztosítja a gyarmatárúnagykereskedelem és a szétosztás munkáját végző detailkereskcdelem szerény hasz­nát, viszont a fogyasztóknak is jelentékeny előnyt biztosít, mert hiszen az eddigi cukorárrendszer mellett a vidéken, különösen faluhelyen a cukor­árak 136—140 között mozogtak. Betegélelmezési tanfolyam. A Kát. Háziasszo­nyok Orsz. Szövetsége és az Iskolánkívüli Nép­művelési Bizottság, Budapest Székesfőváros Gáz­müveivel karöltve, május 28-án (kedden) újabb betegélelmezési tanfolyamot kezdett meg, melyen az általános betegélelmezésre vonatkozó tudni­valók mellett a speciális betegek, úgymint gyomor-, vese-, cukorbetegek, a soványító- és hízlalókúrák változatos étrendjeit ismertetik, az egyes ételek gyakorlati bemutatása mellett. A tanfolyam négy­hetes, heti két napon délután 5 órai kezdettel. A tanfolyam részvételi díja 5 pengő. A nyersanyag beszerzéséhez hozzájárulás esetenként kb. 30 fillér. A tanfolyam helye és jelentkezés: Budapest Székesfőváros Gázmüvei propagandahelyiségei és bemutatótermei, VI., Vilmos császár-út 1. sz. I. em. Magyar javaslat a szállodások nemzetközi nagy­gyűlésén. A nemzetközi szállószövetség tagjai nagy­gyűlésre ültek egybe Brüsszelben. Marencich Ottó, a magyar szállósok elnöke, aki egyúttal alelnöke a nemzetközi szervezetnek, Magyarország szállósai- nak nevében több javaslatot tett. Indítványai a következőket célozták: Gyűjtsék össze minden országban a szállókra vonatkozó törvényeket és ren­deleteket és adják ki. Adják ki valamennyi ország összesített szállójegyzékét. Mivel a városi villamos- sági üzemek drágák és kedvezményt csak magán­háztartásoknak adnak, míg a nagyfogyasztó többet fizet, kellő adatgyűjtés alapján lépjenek fel min­denütt egységesen a leszállítás érdekében. Hasonló lépéseket tegyenek a telefondíjak leszállítása céljá­ból. Az üresen maradt szállószobák után kérjenek adókedvezményt, Szervezzék meg a szállóalkalma­zottak cseréjét. A nagygyűlés Marencich javaslatait elfogadta. FagyhuHám húzódott végig az országon. A fagyhullám az első becslések alapján a gyenge és fejlődésben lévő növényzetben nagy károkat okozott. A fagykárok tényleges nagyságáról eddig még nincsen végleges kép. A földművelésügyi minisztérium, a mezőgazdasági érdekképviseletek sorában az Országos Mezőgazdasági Kamara fokozott mértékben dolgoznak, hogy a fagykár­ról mielőbb pontos és részletes adatok birtokába jussanak, mert ettől függ a segítés módjának a kiválasztása. Az első pillanatban a károk mér­véről erősen túlzott megállapítások kerültek forgalomba. Csupán egyes vidékek azok, amelyek súlyosabb károsodást szenvedtek, általánosság­ban a fagykár nem katasztófális. A szőlőkben, egyes gyümölcsfajtákban, valamint a kerti vete- ményekben súlyosabb a károsodás. A termelőket pillanatnyilag a kerli vetemények elfagyása érinti érzékenyen, mert ezzel a korai értékesítés lehető­ségétől elestek. A gabonafélék közül a rozs szen­vedett erősebben. A hideg időjárás a gabona- ncműek fejlődését hátráltatja, aminek a kánikulá­ban lesz esetleg kedvezőtlen kihatása. Az illetékes tényezők mindent elkövetnek, hogy a gazdákat ítélet-kivonat. A m. kir. belügyminisztériumban szerve­zett kihágási tanács Nuszbaum József 52 éves, izr., karcagi szül., kisújszállási lakost, azért, mert 1. ,.badacsonyi kéknyelű“ néven hozta forgalomba más származású borát, 2. a for- galombahozott, palackozott csemegeborok címkéjén a készítő cég nevét és telephelyét nem tüntette fel, az 1924. évi IX. t.-c. 3. §-ának 1. pontja alapján 5 napi elzárásra, átváltoztatandó 50 pengő pénzbüntetésre ítélte és kötelezte az ezután felmerülendő és az eddig már felmerült 25 pengő 60 fillér költség megfizetésére. Kisújszállás, 1935 május 6-án. Dr. Bereczky m. kir. r. s. fogalmazó, mint rendőri büntetőbíró. ítélet-kivonat. A m. kir. rendőrség győri kapitánysága Németh Jenó' vendéglős, győri lakost (Kál- vária-u. 2.) az 1924: IX. t.-c. 7. és 8. §-ába ütköző borhamisítás és annak forgalomba hozatala által elkövetett kihágásért 30 pengő pénzbüntetésre ítélte el és kötelezte 5‘75 liter bor értékének megtérítésére, továbbá ß fel­merült eljárási költségek megfizetésére. A hirdetményt tartalmazó lappéldányt a költségjegyzékkel együtt szíveskedjék meg­küldeni. Annak nemfizetése esetében közadók módjára leendő behajtásást hivatalosan szor­galmazom, de behajthatatlanság esetén a fél helyett a rendőrkapitányság meg nem fizeti. Győr, 1935 május 16-án. Dr. Kocsis rendőrfogalmazó. megfelelő útbaigazítással lássák el és a szükséges vetőmag vagy anyagi támogatást rendelkezésükre bocsássák. Főszerkesztő: DR. KISS ISTVÁN. Felelős szerkesztő, kiadó és laptulajdonos Dr. KISS ISTVÁNNÉ. Előfizetőinkhez azzal a kéréssel fordulunk, hogy az elő­fizetési díjakat kiadóhivatalunkba be­küldeni szíveskedjenek. MALÁTA PEZSGŐ SÖRt HOGYHA MINDIG ISSlA.EGésZSÉGÍT S PÉHZE EGYPtSZÉTJVTALOMKÉHT KARJA VISSZA. GYÁRTJA A FŐVÁROSI SÖRFÖTÖ RX KŐBÁNYAIT Szent István Portersör a Polgári Serfőzde páratlan sörkülönlegessége “PJtria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai R>T. Budapest, IX., Üllói.út 25."saám (Köztelek) — 351931 Felel >9 Tetető: Magyary István

Next

/
Oldalképek
Tartalom