Vendéglősök Lapja, 1931 (47. évfolyam, 1-24. szám)

1931-11-20 / 22. szám

ti VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1031. november 20. Németországi prohibíclós hírek. A Good Templar- rend Berlinben nagygyűlést rendezett, amelyen Strecker dr. tanár nyíltan beismerte, hogy az absztinenseknek és a mérsékelt szeszivóknak egye­sülése nem járt azzal a kívánt eredménnyel, hogy az absztinens táborba gyűjtse a mérsékelteket, sőt, az antialkoholisták gyengülésére vezetett. Az abszti- nensek belső egysége úgy látszik, megbomlott és ezért híveiket a kifelé való egyöntetű fellépésre, állásfoglalásra buzdítják csak. Az absztinens tábor tagjainak számbeli növekedése is csak első pilla­natra szembetűnő, mert ez új tagok zöme az ifjúság köréből, gyermekekből kerül ki. Válság fenyegeti a téli sport- és üdülőhelyeket. Az általános szegénység és a német, osztrák, cseh, magyar valútarendeletek katasztrofális helyzetbe juttathatják az idegenforgalomra berendezkedett téli üdülő- és sporthelyeket. A különféle valutáris nehézségek következtében kétségkívül nagyon ke­vesen lesznek, akik e helyeket az idén felkereshetik. A téli üdülő- és sporthelyek vezetői és az utazó­irodák között állandó tárgyalások folynak, melyek során próbálják megtalálni a jelenlegi súlyos szi­tuációból kivezető utat. Hír szerint a nagyobb utazási irodák az utasforgalom lebonyolítására or- szágonkint kölcsönösen meg akarják hitelezni egy­mást, amitől azt remélik, hogy a téli üdülőhelyek szezonját valahogy mégis meg lehet majd menteni. A cocktail leleplezése. Tévednek, akik azt hiszik, hogy korunk kedvelt és népszerű báritala, a cocktail, modern ital. Amerikában már száz évvel ezelőtt is ismerték. Marryat kapitány, a népszerű író, aki 1848-ban halt meg, egyik útirajzában megemlékezik a cocktailról, mely már akkor is kedvenc itala volt az amerikai aranyifjúságnak. Marryat kap/tány szerint, ha egy 15 éves ifjú azt akarja, hogy férfinek tartsák, — ami Amerikában egészen természetes — kocsmába jár, tubákozik, cocktailt iszik, nagyokat köp hozzá és állandóan politikáról beszél. Thackeray és Hawthorne regényeiben is szerepel a cocktail, mint népszerű ital. Mi az éhség ? Carlson csikágói egyetemi tanár tanulmányaiban az éhség fiziológiájával foglalkozik. Szerinte, azt a régi hiedelmet, hogy az éhség az agyvelőben támadt táplálékhiányból, vér- és szövet­elváltozásokból keletkezik, megcáfolja az a tény, hogy éhséget teli gyomornál is érezhetünk. Szerinte az éhség érzése bizonyos- ritmikus gyomorössze­húzódásokkal van összefüggésben, melyek 30—40 percenkint visszatérve, körülbelül félpercig tartanak. Carlson úgy véli, hogy ezek a gyomorösszehúzódások, melyeket alvó embereknél is tanulmányozott, keltik az éhség érzését az idegek bizonyos mechanizmusa segítségével. Múzeumba került savanyú-uborkák. Pécsről írják: Érdekes ajándékot kapott az elmúlt napokban a pécsi múzeum. Egy szűknyakú borosüvegben sava­nyított nyolc darab uborkát. Az uborkákat még huszonöt esztendővel ezelőtt savanyította be egy pécsi pékmester felesége, Sándor Nándorné. A neve­zetes uborkák résztvettek a Pécsett 1907-ben meg­tartott országos kiállításon és a szűknyakú üvegbe rejtélyes módon elhelyezett tekintélyes nagyságú uborkák nagy feltűnést és érdeklődést keltettek. Ezzel azonban nem fejeződött be a pécsi savanyú­uborkák pályafutása. Az eltevés olyan kitűnően sikerült, hogy huszonöt esztendő elteltével a nyolc darab uborka csaknem teljes nagyságban és jó egészségben foglal helyet ma is az üvegben. Sándor Nándorné most a nagy kort megért uborkákat fel­ajánlotta a pécsi múzeumnak, amely a jubiláló savanyúságot elfogadta és elhelyezte többi régiségei közé. Érdekes táplálási kísérlet. North doktor a roches- teri árvaházi fiúkkal táplálási kísérletet végzett, amelynek során a fiúk a rendes intézeti élelmen kívül hat hónapig vajat, hat hónapon át margarint és megint hat hónapig vajat kaptak. A pontos ellenőrző mérlegelés az első vajas hónapokban 2‘37 kilogram átlagos súlygyarapodást mutatott. A mar- garinos hónapokban nem gyarapodás, hanem 0’61 kg. súlycsökkenés mutatkozott, amit újra 3-68 kg.-os átlagos súlygyarapodás követett. Beigazolódott, hogy a vajnak a serdülő szervezet fejlődésére egészen különlegesen kitűnő hatása van, ami a vaj nagy ,,A“ vitamintartalmának köszönhető. "Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai R.*T. —-• Miért eszünk kenyeret zsíros ételekhez ? A népies közfelfogás hamarosan kész a válasszal : „Mert különben könnyen kapunk gyomorrontást!“ De, hogy miért áll be ez a kellemetlen szövődmény, arra már adós marad a felelettel. Az újabb kuta­tások kissé mélyebb bepillantást engednek már az M. kir. rendőrség szegedi kapitánysága. 6066/1930. kih. szám. ítélet-kivonat. Am. kir. belügyminisztériumban szervezett kihágási tanács 1931. év május hó 21-én kelt 1745. kih. 1931. sz. jogerős Ítéletével Muntyán Valér 67 éves, rom. kát. valláséi, szegedi, Királyhalom-kapitányság 838. sz. lakost, mert tiltott módon cukrozott bort tartott raktáron, ezért 80 pengő pénzbüntetésre, mely behajt­hatatlanság esetén 8 napi elzárásra lesz átváltoztatva, ezenkívül 95 pengő 92 fillér eljárási költség megfizeté­sére ítélte és egyben az Ítéletnek terhelt költségére a „Szegedi Napló“ című napilapban és a „Vendéglősök Lapja“ című szaklapban való közzétételét elrendelte. Szeged, 1931. évi november hó 2. Véber Árpád dr. s. k., rendőrkapitány, rendőrbíró. H. P. A kivonat hiteléül : Szeged, 1931 november 2. . Tóth Ferenc hiv. tiszt. M. kir. rendőrség szegedi kapitánysága. 6245/1930. kih. szám. ítélet-kivonat. A m. kir. belügyminisztériumban szervezett kihágási tanács Budapesten 1931. év szeptember hó 22-én kelt 2485. kih. 1931. sz. jogerős ítéletével Bovó Mihály 36 éves, róm. kát. vallási), szegedi, Szilléri-sugárút 32. sz. lakos vendéglőst a bornak vízzel történt meg­hamisítása és a hamisított bornak forgalombahozatala miatt 3 napi elzárásra és 80 pengő pénzbüntetésre, mely behajthatatlanság esetén további 8 napi elzárásra lesz átváltoztatva, ezenkívül 60 pengő eljárási költség megfizetésére ítélte és egyben az ítéletnek terhelt költségére a „Szegedi Napló“ című napilapban és a „Vendéglősök Lapja“ című szaklapban való közzé­tételét elrendelte. Szeged, 1931. év október hó 30-án. Véber Árpád dr. s. k„ rendőrkapitány, rendőrbíró. H. P. A kivonat hiteléül: Szeged, 1931 november 7. Tóth Ferenc hiv. tiszt. M. kir. rendőrség szegedi kapitánysága. 6369/10/1930. kih. szám. ítélet-kivonat. A m. kir. belügyminisztériumban szervezett kihágási tanács 1931. év szeptember hó 22-én kelt 3309. kih. 1931. sz. jogerős ítéletével Tombácz Istvánná Volíord Erzsébet 50 éves, róm. kát. vallású, szegedi, Zákány ucca 25. sz. lakos, korcsmárost a bornak vízzel történt meghamisítása és hamisított bornak forgalombahozatala miatt 8 napi elzárásra és 5 pengő pénzbüntetésre, ezen­kívül 60 pengő eljárási költség megfizetésére ítélte és egyben az ítéletnek terhelt költségére a „Szegedi Napló“ című napilapban és a „Vendéglősök Lapja1 ‘ című szaklapban való közzétételét és a jogerős ítéletnek a szegedi m. kir. pénzügyigazgatósággal való közlését elrendelte. Szeged, 1931. évi november hó 2-án. Véber Árpád dr. s. k. m. kir. rendőrkapitány, rendőrbíró. FI. P. A kivonat hiteléül : Szeged, 1931 november 2. Tóth Ferenc hiv. tiszt. Budapest, IX., Üllöúút 25. szám (Köztelek) anyagcsere bonyolult folyamataiba. Emberen és állaton végzett kísérletek kimutatták, hogy az insulin nemcsak a cukorra, hanem a zsírfelrako­dásra is befolyással bír. Ezért Falta ajánFatára most nem cukorbajosoknál hízlalókúrához is hasz­nálják. Kiderült továbbá az is, hogy a hasnyál­mirigy nem termel állandóan insulint, heanm csak az emésztéskor. Akkor sem a fehérjék, vagy a zsírok indítják meg elválasztását, hanem kizáró­lagosan a szénhidrátok. Ezért társítjuk már ösztön- szerűen vagy gyakorlati tapasztalat alapján a zsíro­kat az ismert ,,zsírvivők“-kel: kenyér, burgonya, rizs, dara, tészta stb. Az ezek által megindított insulinelválasztás ugyanis a zsírok felszívódását elő­segíti. Elhízásra hajlamosaknak viszont kétszeres intelemül szolgálhat, hogy a szénhidrátok élvezeté­ben kellő mértéket tartsanak. Felelős szerkesztő, kiadó és laptulajdonos Dr. KISS ISTVÁNNÉ. f i HOGYHA MINDIG ISSZA,EGÉSZSÉGÉT* PÉNZE EGYRC&ZET JUTALOMKÉNT KARJA VISSZA. GYÁRTJA A FŐVÁROSI SÖRFÖZŐ RT. KObAhvAW. Szent István Portersör a Polgári Serfőzde páratlan sörkülönlegessége .

Next

/
Oldalképek
Tartalom