Vendéglősök Lapja, 1930 (46. évfolyam, 1-24. szám)
1930-07-05 / 13. szám
1930. július 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 9 ^ElM h.^ BUDAPEST FÜZÉR UCCA 35 ♦ MÁRIA VALÉRIA U.10. ŰÓZSEF 356-36 AUTOMATA 820-M. MEIDIHGER RCDIVIVUS « és ♦ HELIOS ♦ i FOLYTONÉGÖ KÁLYHÁK ' LÉ6FUTÉSI BERENDEZÉSEK Fellebbezés az adóív alapján. Az 1929. évre szóló adókivetés befejeztével a közel jövőben kerül sorra az adóívek kikézbesítése. Az adóív az adófőkönyvi számlán előírt folyó évi köztartozásokat adó- nemenkint elkülönítve tartalmazza, nevezetesen az állami egyenes adókat, ezeknek törvényhatósági községi pótadóit s az együttes kezelésbe vont egyéb köztartozásokat (helyi, kamarai és egyházi szolgáltatásokat). Ezenkívül az adóív számszerint megjelöli az év első napján az adózó terhére áthozott múlt évi hátralékot, valamint az adóív kiállításának napjáig teljesített folyó évi befizetéseket, hogy az adózó a kiegyenlítetlen tartozás összegét maga kiszámíthassa. Az adóív azonban nemcsak összefoglaló tájékoztatást nyújt az adófőkönyvi számla állásáról, hanem egyes köztartozásokra nézve a kivetés közlésének számít és így az illető adók ellen benyújtható fellebbezés határideje az adóív kézbesítésétől kezdődik. Ilyen köztartozás az állami földadó, melyről az adózó nem kap külön fizetési meghagyást, valamint az állami pótadóként szedett rokkantellátási adó, amelynek kivetéséről és összegéről az adózó csak az adóív kézbesítése útján értesül. De ilyenek az alapadók után kivetett törvényhatósági és községi pótadók, valamint az együttes kezelésbe vont helyi és kamarai közszolgáltatások is. Mindezek jogossága és helyessége ellen ^z adózó az adóív kézbesítését követő 15 nap alatt fellebbezhet. A Társadalombiztosító előlegkivetései. Az 1927. évi XXI. t-.c. a balesetbiztosítási díjak tekintetében úgy intézkedik, hogy addig is, amíg az adatok feldolgozást nyernek és megállapítható a fizetési kulcs, a munkaadók előleget tartoznak fizetni. A törvény e rendelkezésére építve, az OTI. most kézbesíti az 1930. évre szóló balesetbiztosítási járulékok előleg- fizetési végzéseit, melyek az előleg összegét az 1928. évi járulékok színvonalában állapítják meg, hozzászámítva a népjóléti miniszter engedélye alapján további 10 százalékot. Eltekintve attól a körülménytől, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok ‘úgyszólván elviselhetetlenné teszik a munkaadók részére a" különböző közterheket, egyenesen meglepő, hogy az előlegeket még az 1928. évi járuléknál ís 10 százalékkal magasabb összegben állapítják meg, holott 1928. év lényegesen emelkedettebb gazdasági forgalma folytán természetesen aránytalanul magas volt az akkori járulék is. Nem valószínű tehát, hogy az ezévi járulék oly magas legyen, hogy 10 százalékkal túlhaladja az 1928. évi járulékot. Minthogy pedig, miként előbb említettük, a vállalatok aligha fognak tudni előlegfizetési kötelezettségüknek megfelelni, ismét kezdetét veszi a szokásos havi 2 százalék pótdíj fokozatosan halmozódó összegre rugó felszámítása. Érthető ezek folytán az általános nyugtalanság, amelyet ezek az előlegkivetések az érdekeltek sorában kiváltottak és amelyet még hatványoz az a körülmény, hogy az előleg 15 napon belül lerovandó. De ettől eltekintve, ma alig van vállalat, amely olyan keretek között volna foglalkoztatva, mint az előző években. Nagy általánosságban is optimizmus volna, ha azt állítanék, hogy a foglalkoztatás felére csökkent. Igaz ugyan, hogy mindenkinek joga van az előleg nagyságának megállapítása ellen fellebbezni és ajánljuk is, hogy sérelmes kivetés esetén fellebbezési jogával éljen is, de ez csak az amúgy is sokat kifogásolt adminisztráció munkájának szaporítását fogja jelenteni minden érdemleges eredmény nélkül. Mennyire célravezetőbb volna, ha az Intézet a gazdasági helyzettel számolva, az előlegek bekérésében és a befizetés határidejének megállapításában a mél- ántyosság álláspontjára helyezkedve. Egy szelet borjúszegy. Londonban a következő történt. A Scot-féle vendéglőbe, amely rendkívül előkelő, ebédidőben egy elegáns úr állított be. Nem ült le az asztalok valamelyikéhez, hanem azt követelte a pincérektől, hogy vezessék a konyhába. Itt minden további nélkül leemelt a polcról egy tepsit, rátette a tűzhelyre, a többi lábas szomszédságába, amelyekben a Scott-féle jóhírű inyenc- falatok rotyogtak, egy kis zsírt kanalazott bele a bödönyből, a zsebéből kihúzott egy szelet húst, kicsomagolta és beledobta a tepsibe, ahol az, a régi tapasztalatot igazolva, sülni kezdett. Az egyik szakács erre megfogta a tepsi nyelét és a már-már ropogós húsdarabot belehajította a szemétládába. Az urasági inasok büszkesége rendszerint felülmúlja grófi gazdájuk büszkeségét és ez a szakács is sokkal haragosabb volt, mint maga Scott, akit szintén a konyhába hívott a különös vendég híre. A tulajdonos türelmes szóval és őrültet gyanítva óvatosan magyarázni próbált az elegáns úrnak, aki méltatlankodva kártérítést követelt a kárbaveszett darab húsért. Végül is kénytelen voltak rendőrt hívni. A rendőr láttára a vendég lecsillapult. Nem is vonakodott többé elhagyni a Scott-étterem konyháját és minden kérése csak annyi volt, hogy az esetről kimerítő jegyzőkönyvet vegyenek fel. A tulajdonos maga is szívesen tanúsította írásban, hogy egy idegen urat, aki a vendéglő konyhájában magával hozott, hússzeletet akart sütni, rendőrrel kényszerített távozásra. Az idegen úr pedig a konyhából egyenesen a bíróságra ment és feljelentette Scottot. Előadta, hogy amikor első Jakab 1603-ban megengedte, hogy London főterén és egyes utcákban nyilvános tűzhelyeket állítsanak fel, amelyen pénzért idegenek számára ételeket főznek, törvényt hozott és elrendelte, hogy minden angol álampolgárnak joga legyen a nyilvános tűzhelyeken délidőben a saját húsát is megsütnie. Angliában nagyon kevés a törvény, de egyes törvények évszázadok óta érvényben vannak. A legtöbb államban önmagától veszti hatályát az olyan törvény, amelynek a megváltozott viszonyok között már nincs értelme. Cessante ratione cessat ipsa lex: ha megszűnik a törvény értelme, megszűnik maga a törvény is. Az angol alkotmány, amely ismeri a megváltozhatatlan alaptörvények fogalmát, nem ad alkalmat ennek az elvnek az érvényesülésére. Scottot és szakácsát tehát megbüntették, mert I. Jakab elfelejtett törvényével szembeszegülve megtagadták, hogy egy angol állampolgár nyilvános tűzhelyükön délidőben a húsát megsüthesse. Az az úr, aki a jól sikerült csínyt elkövette, ügyvéd volt és ezzel a tettével elismert jogtudóssá lett. Transzparens, terrasz, amerikai nedves és verses propaganda a budai kiskorcsmák tájékán. Egyik ismerősünknek nemrégiben vendége érkezett Bécsből. A bécsi úr néhány napi ittidőzés után mélabús szemrehányással jegyezte meg a búcsúzáskor;: —... Hanem egy jó korcsmátok, az nincs . .. Megváltjuk, bántott a hazafias önérzet, amikor ezt hallottuk és nyomban elhatároztuk, hogy „felfedező“ körútra indulunk a budai kiskorcsmák tájékán. Hátha akad újság, amihez egy-két fröccs, vagy pohár sör árán hozzájuthatunk. És nem is kellett nagyon messze mennünk, mindjárt a meginduláskor megállapíthattuk, hogy a bécsi úrnak nincs igaza, mert hála a sorsnak, van elég kiskocsmánk. Sőt nemcsak hogy van, hanem a „modern kor“ szelleme is meglátszik rajtuk. Például a Vérmező környékén van egy régi-régi ismert korcsma. Évtizedek óta, mint mondják, csak „belterjes“ volt, de az idén már terraszt csinált magának, mint illik, abrosszal betakart asztalokkal, sőt — uram bocsá’, —• a homlokzatra a gyaluforgács helyett transzparenst szereltek fel. Ez ám a haladás. . . A Városmajor-utcába is ellátogattunk. Ott is szerénykedik egy kedves kis korcsma. Sötét, szőlő- lugasos udvaron két elárvult pirosabroszos asztal képviseli a terraszt. Pohár sört hozatok s a „tulaj“-tól az iránt érdeklődöm, hogy a hitelkérdés mostani szabályozása mennyiben érinti a forgalmát. — Engem nem érint egyáltalán — szól a korcs- máros — mert izé, tetszik tudni . . . ja, majd elfelejtettem, huszonnyolc fillért kapok az úrtól. — Huszonnyolc fillért ? — Ja, ne tessék haragudni, de nálam előre fizetnek ... Ez a szokás. Nahát akkor tegyünk eleget neki. Amíg leszámolom az obulusokat, hirtelen a pohárra téved a tekintetem. A következő kis mondás olvasható a poháron : Ezt a poharat a korcsmárostól loptam. Nagyszerű a bizalom. Nahát azért nem szabad megbotránkozni, hiszen mindig megtörténhetik, hogy valaki tévedésből zsebredugja a poharat. Ez pedig káros akkor, amikor nagy a forgalom és nem lehet pontosan kiszolgálni a vendégeket. A harmadik korcsmába a Vízivárosban botlunk bele. Itt van egy „úri“ helyiség is. Ide kalauzolnak be. A falon egyébként különböző öregbetűs plakátok láthatók, amelyek a szőlőnedv fokozottabb élvezetére csábítanak. Egyiken a következő bölcseség harsog: „Mert előbb tudott az ember inni És csak azután enni.“ Ezen az axiómán bizony ugyancsak elvitatkozhatnának a prehisztorikus korral foglalkozó történettudósok, de „itt“ megdönthetetlennek és elvitat- hatatlannak kell elfogadni. Nem kevésbbé érdekesebb egy másik plakát felirata, amely szinte hazafias intelem a kivándorlás ellen. Ez áll rajta ugyanis: „Csak itt jó, ihattok, hiába Kár kimenni Amerikába.“ Hát ez valóságos „nedves“ propaganda. S érthető : aki kimegy Amerikába, az nem ihat ott egy pohár jó bort sem. De úgy kell neki, ha megteszi. Lehet, hogy erre még meggondolják magukat Hoverék . .. Reklám- és cégtábla testő és világítási reklám-vállalat Budapest, VIII., Rökk Szilárd uooa 23. Telefon : József 385—28
