Vendéglősök Lapja, 1928 (44. évfolyam, 1-24. szám)
1928-09-20 / 18. szám
XXXXIV. ÉVFOLYAM IS. SZÁM 1928. SZEPTEMBER 20. r rr n A BUDAPESTI KORDSMÁROSOIIPARTARSILATÁ1AR HIUATALOS KÖZLŐDDÉ (VMDÉCÍLŐ., SZÁLLÓ-, h íVÉSIPA KI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKLAP) M. kir. postatakarékpénztár csekkszáma 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-én és 20-án Előfizetési díj félévre 12 pengő (150.000 K) Hirdetési díj szövegoldalon 50 fillér, hirdetési oldalon 40 fillér hasábmilliméterenkint ALAPÍTOTTA: IHÁSZ ÖTÖKÉT Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., VIOLA UTCA 3. SZÁM T e 1 e f o n s z ám : „József“ 322—81 HIVATALOS ÓRÁM: DÉLELŐTT 9 ÓRÁTÓL DÉLUTÁA 2 ÓRÁIG Sikertelenség vagy legalább is teljes mozdulatlanság jellemezte az idei nyári szezont, amely ezzel a héttel teljesen befejeződött. A mi szezonszakmáink, sajnos, még a szakmai egyesüléseinkben sem kapnak akkora érdeklődést és agilis figyelmet, mint amekkorát megérdemelnek, csak ezért lehetséges, hogy az észrevétlenség ködébe fullad az idei nyári évad úgynevezett „eredménye“ is. Kétségtelen, hogy nem egyhamar lesz az ideihez hasonló nyarunk. Most igazán nem panaszkodhattak a nyári vendéglők, kávéházak, kimérők, kirándulóhelyek és mulatók, hogy az ünnepnapjaik elvesztek esőben, sárban. A nap ragyogóan sütött, szinte hónapokon keresztül ontotta a meleget, talán túlságosan is és a nagyközönségnek minden emberi számítás szerint minden oka megvolt arra, hogy örömmel, tartósan és kiadósán keresse föl a nyári söntéseket. A fullasztó melegek szinte megkíván- tatták a hűsítő italokat, a sört, bort és az állandó napsütés igazán hívogatta a zöldbe a kirándulókat hónapok hosszú hetein keresztül. A strand-étkezők és kimérések pedig, a nagy és kiadós strand-szezon alatt úgy kellett volna, hogy több sanyarúbb esztendő esetleges veszteségeire való tartalékot gyűjtsenek. Hogyan lehetséges tehát, hogy a szezon még se volt minden ízében sikerült és dícsérnivaló? Hogyan lehetséges, hogy tudunk zöldvendéglőkről, amelyek csak alig tengődtek a kitűnőnek ígérkező szezon közepette? És hogyan lehetséges, hogy amikor az adójegyzetek előkerülnek, a felülvizsgálok bámulva kénytelenek belátni, minő csekélység az egész, ami az úgynevezett zöldszezonnak jutott az idén Magyarországon ? — A drágaság! — mondják kórusban a szakmáink. És igazuk van. A szörnyű arányú drágaság a közönségnek nemcsak a fizetőképességét támadta meg, hanem a fogyasztó kedvét is. Még azok a látogatók is, akik a zöldvendéglőinket sűrűn és szívesen keresték föl, tartózkodtak a szokásos fogyasztástól, mert olyan kedvezőtlen volt a hangulat a pénztelenebb és gondoktól nyomott közönség soraiban, hogy az rájuk is állandó és nyomasztó befolyással volt. A nyaralóink tízezrei viszont megint csak a külföldön költötték el a pénzüket. Betudható ez annak a kétségtelen és egyre sajátságosabban bebizonyuló ténynek, hogy rengeteg sok külföldi nyaralóhely, fürdő és tengeri kikötő sokkal olcsóbb volt, mint a magyar nyaralók egy része. Érthetetlen és sajátságos jelenség ez, amely legjobban ezeken a drága helyeken székelő vendéglőinket és kávéházainkat érintette és a legAz országszerte egyre kínosabb és nyomasztóbb drágaság súlyos áldozatokat követel a magyar vendéglős-szakmától, és a derék vendéglőstársadalom eddig hűségesen teljesítette kötelességét. Nem emelték a fővárosi és vidéki vendéglők, éttermek, kávéházak az árakat, pedig nem egy cikkük 20—40, sőt százszázalékos drágulásokon esett át tavaly óta. És a szakmák összefogva, a végletekig tartják az árakat, inkább ráfizetnek egyes cikkekre, vagy megelégszenek azzal, hogy minden haszon nélkül éppen az előállítási költséggel kalkulálhatják a fogyasztónak. A növekvő drágasági hullám valószínűleg elérte már a tetőpontját, megindult az óhajtott esőzés is. Szakmáink életében azonban mégis meghozott ez egy groteszk és alig remélhető fordulatot, egy hatalmas érvet az úgynevezett Vass-féle éttermek ellen. Bebizonyította a nagy drágaság, hogy ez az intézmény egyáltalán nem képes megvédeni a fogyasztót, — bebizonyította, hogy hiába istápolják mesterségesen a vendéglősök és éttermek adóival, ezek semmiképen sem állandósíthatok, sőt: hamarosan össze kell omlaniok éppen a köz érdekében. így fölszabadulhatnak aztán és egészségesebb célt fognak szolgálni a rájuk fordított milliók. A Vass-menü árát fölemelték mindenütt úgy a városi étkezők, mint a népkonyhák ! Most már be kell látniok az illetékeseknek is, mennyire igazuk van szakmáinknak, mikor ezeknek az intézményeknek a teljes beszüntetését sürgetik. Kiderült, hogy csupán fölösleges konkurrenciái ezek súlyosabban meg is károsította. Mert Olaszországban és Franciaországban mégis csak érthetően szívesebben szórakozik a magyar közönség, ha az jutányos és olcsóbb, mint a kevésbbé kultivált és mégis aránytalanul drága magyar helyeken. Ez a mi sorsunk! Mindig tőlünk független, idegen események és körülmények döntik el az eredményeinket még akkor is, ha igazán mindent megteszünk a siker érdekében. Most csak arra kell vigyázniok szakmai vezetőségeinknek, hogy az adózásnál fölhívják az illetékesek figyelmét a valódi állapotokra, nehogy a szezon gyönge eredményei után még súlyos adókkal is sújtsák szaktársainkat. (B. E., Keszthely.) a kisebb vendéglőknek, éttermeknek. És kiderült, hogy szakmáink árszabása volt a reális, az övék volt az iparszerű és a közönség érdekében való, — a mi szakmáink a nagy drágaságban olcsók tudtak ma- # radni, míg ezek a mesterségesen dajkált intézmények éppen akkor drágítottak, amikor mindenünnen nyomta a tomboló drágaság a nagyközönséget. A főváros napok óta ankétezik, üléseket hív egybe a horribilisán emelkedő drágaság letörésére. A kormány is minisztertanácsokon, gazdasági ankéteken vitatja meg az élelmiszerek áremelkedésének további megakadályozását. Sajnos, eddig az ankétek semmi érdemleges eredményt nem hoztak, a piacokon, vásárcsarnokokban tovább emelkednek az árak. Ilyen körülmények között a lakosság elvárná a hatóságoktól, hogy a közüzemek, különösen az élelmiszerek eladásával foglalkozó hatósági üzemek sietnének az árdrágítás további folyamatának megakadályozására és lehetőleg olcsó élelmicikkek piacra vetésével a közönség megélhetésének megkönnyítésére. Ehelyett a lakosság kénytelen tudomásul venni, hogy a hatóságok szintén az élelmiszerdrágítók sorába léptek s ép a legszegényebb néposztály élelmezési viszonyait nehezítették meg. Csütörtökön délelőtt ugyanis a főváros tanácsa foglalkozott az úgynevezett polgári étkezdék ebédárainak módosításával, ami ilyen esetekben mindig drágítást jelent. A tanács a szociálpolitikai ügyosztály javaslatára elhatározta, hogy szeptember 10-étöl felemeli a polgári étkezdékben a menük árát. Miután úgy az állami, mint a városi érkezdék menűárait egyidejűleg egységesen szokták A nagy drágaságban nem a vendéglők emelik az árakat, hanem a népkonyhák. Egy vendéglős, egy kávés és egy étteremtulajdonos nyilatkozata. Fölemelték a menük árát a „Vass“-éttermekben. Bebizonyult az „olcsó étkezők“ tarthatatlansága.
