Vendéglősök Lapja, 1927 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1927-09-05 / 17. szám
8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1937. szeptember 5. A Nemzeti Színház biiffébérletére pályázik Zsoldos László özvegye is. A kultuszminisztérium pályázatot hirdetett a Nemzeti Színház biiffébérletére. A sok pályázó között van Zsoldos Lászlónak, a jeles írónak az özvegye is, akinek már volt egyszer büffébér- lete egy színházban. Zsoldos Lászlónak hat leányárváj i maradt és az özvegy úgy tervezi, hogy házi kezelésben, leányaival együtt látná el a büffé körüli teendőket. Üzleti hír. Ismét egy nevezetes, világvárosi nívójú helyiséggel gazdagodott Budapest éjjeli élete. Megnyilt a régi Kör-kávéház, de a közönség rá sem fog ismerni erre a népszerű Erzsébet körúti kávéházra, amely alapos átalakítás után most pazarul fényes, művészien ízléses, látványosságszámba menő helyiség lett. Az új Kör- kávéház vezetését Totisz Ernő üzemvezető-igazgató látja el, aki már a Bizánc-kávéházban bebizonyította, hogy ért a legkényesebb igények kielégítéséhez is. A konyha kitűnő, a kiszolgálás figyelmes és Kóródi Gyula, a „Csárdáskirály" híres zenekara gondoskodik, hogy a közönség jól érezze magát. Budapesten az I. kér., Alkotás ucca 8. sz. vendéglőt átvették a Thék-testvérek vendéglősök. Az új, szakértő kezelésben a kitűnő üzlet gyorsan nyer népszerűségben és látogatottságban. Télikertje, nyári kerthelyisége és jó magyar konyhája máris híresek. (N.) Kispesten a Kossuth Lajos ucca 14. sz. alatti Városi Vigadót megvette Oláh Bálint gyomai földbirtokos, régi és ismert nevű vendéglős. A Vigadó fényesen átalakítva nyilt meg újra és máris egyike a budapesti közönség legkedvesebb kiránduló helyeinek, a vidék egyik legszebb és legmodernebb szórakozó helye. Naponta kitűnő zenéje, csütörtöki és vasárnapi táncestélyei, pénteki halászleves vacsorái rohamosan hódítják meg a közönséget. (F.) Szinusz szép szeptembert jósol. Sziriusz mester, az időjóslás magántudósa most adta közre a szeptemberi időjárásra vonatkozó jóslatait. Szerinte szeptember hónapban még több meleg napot várhatunk. Helyenkint lesznek itt-ott zivatarok és esős napok is, azonban a komoly őszi esők még messzi vannak. Nagyobb csapadékot jósol szeptember 8-ra és 9 re, esni fog 15-én, 16-án, 24-én, 25-én, 28-án és 29-én is. Két hét múlva befejezik a Gellért- szálló kibővítésének építését. A budapesti Szt. (jeliért-szálló épületére tudvalévőleg két emeletet építenek rá. Az építkezési munkálatok már annyira előrehaladtak, hogy a munkálatok befejezése egy-két héten belül várható. Hogy rövid időn belül lakhatásra készen adhassák át a nagyközönség részére a szálló új szobáit, a Gellért-szálló építési végrehajtó-bizottsága vállalatba adta a szobafestési munkálatokat. HOGYHA MINDIG ISSZA,EGÉSZSÉGÉTS PÉNZE EGYRÉSZÉT JUTALOMKÉNT KAPJA VISSZA. GYÁRTJA A FŐVÁROSI SÖRFÖZÖ R.T. KŐBÁNYÁN. Száz éves a kondorosi csárda. A kondorosi csárda száz éves lesz szeptember 4-én, amikor nagy társasvacsora keretében víg borozgatás közben fogja a lakosság a rég múlt időket, a betyár világ romantikáját egymásnak mesélgetni. Öreg emberek, akik előttük élő öreg emberektől hallották a betyártörténeteket, felelevenítik a múltat. — Visszatérve a jelenbe, az eredmény — hogy most nem gulya, ménes delelget, hanem auto szelelget a kondorosi csárda mellett. A régi épület még most is áll jó búvóhelyül szolgáló kéményével, pincéjével és az ezekből levezető falakba épített menekülő lejáratokkal, amelyek földalatti alagutakba vezettek. Érdekes látnivaló még akad itt bőven. Amint a nagy érdeklődés előre jelzi, a csárda százéves jubileuma alkalmával a környékről is sokan rándulnak át Kondorosra. Vádak egy vendéglős ellen. Kerekes Lajos pesterzsébeti vendéglős a székesfőváros építési osztályához 43.045—1925. III. sz. alatt egy beadványt nyújtott be, amelyben kérte, hogy a lóversenydülői székesfővárosi telken építkezési átalakításokat akar folytatni és a tanács járuljon hozzá a csatolt tervrajz szerinti felépítéshez. A beadványban a vendéglős valóban mellékelt egy rajzot, amelyen mint építész Tokody Márton műépítész szerepelt, holott Tokody elő sem írta a rajzot. Ugyanez év decemberében Kerekes Lajos — mint a vádirat mondja — Brett József vendéglőstől nagyobb összeget vett át azzal, hogy jólmenő vendéglője van, értékes erdőbérlettel és saját házzal rendelkezik. ígéretet tett, hogy Brettnek kétezer- nyolcszáz pengő tartozását magára vállalja, azonkívül papirmaségyártáshoz szükséges gépeket és a gyártási titkot is rendelkezésre bocsátja. Ugyanebben az időben Kerekes özvegy Biacs Nándornétól átvett 1200 pengőt, majd Kis Eszter pénztárosnőtől csalt ki 1600 pengőt. Brückner József és Fiai részvénytársaságtól is átvett 1408 pengőt, továbbá Gedeon Testvérek cégtől 725 pengőt és Brett Józseftől 560 pengő értékű bort vásárolt bizományba. — A vádlott a tárgyalás alkalmával jóhiszeműségével védekezett, majd elmondotta, hogy a sértettekkel külön-külön megállapodást kötött ?és így őt bűncselekmény nem terheli. A perbeszédek elhangzása után a bíróság Kerekes Lajost közokirathamisítás vétségében mondván ki bűnösnek, 500 pengő pénzbüntetésre ítélte. A vád többi pontjai alól azonban fölmentette. Pálinkaárak. Seprőpálínka. E cikkben a lefolyt héten nagyobb mozgolódás volt észlelhető, több tétel kelt el príma árúban és változatlan árak mellett. Eper. A főzések körülbelül nagyrészben befejeződtek. A kitermelt meny- nyiség el is kelt és annak dacára, hogy nagy mennyiség került forgalomba, ez a többi cikkre hatással nem volt. Borpárlat. Lanyhuló tendencia mellett az árak változatlanok. Az árú minősége és mennyisége szerint, valamint a fuvar- és átvételi költség tekintetbevétele mellett törköly 6-16 P, seprő 5-92 P, eper 5'60 P, szilva 6 P, borpárlat 8'80—9-20 P, forgalmi adó nélkül, ab főzde. Kifőző iparra és kávémérésre bárki kaphat igazolványt. Különböző esetek kapcsán vitára adott alkalmat az a kérdés, hogy a kifőzés és kávémérés szabad ipar-e vagy sem ? A kereskedelmi miniszter újabban döntött ebben a kérdésben és mind a két szakmát szabad iparnak jelölte meg. Kimondotta, hogy a kifőzés iparigazolvány alapján gyakorolható szabad ipar és a penziókban szokásos ételkiszolgáltatást is kifőzésnek kell tekinteni. Hasonlóképpen minősül a kávémérés is, amelyre szintén szak- képesítés igazolása nélkül megkapható az iparigazolvány. Mi történt a Bristol-hallban ? Szept. 1-én délután különös jelenet szemtanúi voltak a budapesti Bristol- szálló lakói, az étterem és kávéház vendégei. Nem mindennapi botrány já szódott le a Bristol-szálló halijában, amelyet a bérlőtársak pereskedése előzött meg. A múlt esztendőben Frenreisz István, a Gellért-szálló éttermének bérlője és Reigl László a parlamenti buffet bérlője, részvénytársasági alapon kibérelték a Bristol-szállót. Reigl pedig kettejük részvénytársaságától bérbe vette a szálló éttermét. Nemrégiben el akarlak számolni a bérlőtársak, ami azonban nem ment símán, összeütközés keletkezett köztük, amely arra vezetett, hogy Reigl a rendőrséghez fordult Frenreisz Istvánnal szemben. A peres ügy még most is húzódik közöttük. Eddig szélcsend volt, most azonban különös botrányban robbant ki a bérlőtársak ellentéte. Reigl mint az étterem bérlője, szerződésben biztosított jogánál fogva táncos ötórai teát akart rendezni a szálló halijában. Falragaszokon hirdette : Ma, szeptember elsején nyílik meg a táncosok számára a hall. Délutánra már be is rendelte a leszerződtetett jazz-bandet. Öt óra előtt fölterítették az asztalokat és a pincérek felkészülten várták a közönséget. Egy-két vendég érkezett már, mikor egyszerre csak, váratlanul feltűnt a főbejárónál a szálló személyzetének egy tekintélyes csoportja. A szálló alkalmazottai kijelentették, hogy főnökeik utasítására elviszik a haliból az asztalokat. Az éttermi személyzet tiltakozott ez ellen, hogy ezzel az intézkedéssel lehetetlenné tegyék az ötórai tea megtartását. A szállóbeliek azonban egyszerűen megragadták az asztalokat és ki akarták vinni. Az éttermiek nem hagyták magukat, kiragadták kollégáik kezéből az asztalokat, székeket és más bútordarabokat. Percekig tartó huzavona és heves vita következett, amely egyre zajosabbá vált. A lármára, veszekedésre összecsődültek a szálló és az étterem vendégei, a szomszédos Carlton-szállóból is odacsődültek az emberek, úgy hogy hatalmas embercsoport nézte végig a két személyzet veszekedését, amely már-már tettlegességgé fajult. Reigl teleFonon értesítette ügyvédjét, Weisz Ödönt, aki elsietett a legközelebbi őrszobára, majd a főkapitányságra s rendőrökkel és detektívekkel tért vissza. A rendőrségi emberek azonban természetesen nem intézkedhettek véglegesen ebben az ügyben, amely pör alatt áll és így csak rendet igyekeztek biztosítani. A rendőri emberek megérkezésével egyidőben történt az, ami a legnagyobb feltűnést keltette az egész szállóban. A szálló személyzete elállta a bejáratot és az étterem személyzetét nem engedte ki a haliból. Azonkívül elvágták a hall világítására szolgáló villámos vezetéket. A halira teljes sötétség borult és mikor a rendőrök megérkezése után a szálló személyzete eltávozott a bejáratoktól és a vendégek bejöhettek, koromsötétben foglaltak helyett az asztaloknál. Weisz Ödön dr. ügyvéd érintkezésbe lépett a rendőrfőparancsnoksággal és mint ilyenkor szokás, rendes napidíj mellett rendőr ki- vezénylését kérte, aki biztosítsa a rendet, addig, míg az üzlettársak az illetékes fórum előtt el nem intézik a dolgokat. A két detektív eltávozott, helyüket pedig elfoglalta egy rendőr. így azután este nyolc óra tájban helyreállt a rend. Megérkezett a jazz-band, a zongorára gyertyát ragasztottak és az elegáns vöröstapétás hallban a bordó gobelinnel bevont székeken egyetlen szál gyertya világánál fogyasztotta jazz-band kíséret mellett uzsonnáját a Bristol-szálló közönsége. A késő esti órákban végül Reigl László helyreállíttatta a villámos vezetéket és kigyulladtak a lámpák. . . Állandó utat kap a Hortobágy. A Hortobágy fejlődése szempontjából nagyjelentőségű az a terv, amely a közeljövőben már meg is fog valósulni. Az államépítészeti hivatal ugyanis Debrecentől Tiszafüredig állandó kövesutat épít, amelyen egy félóra alatt autóval megközelíthető majd a Hortobágy. |0I ion ll .«•. ha vendéglőt venni vagy eladni akar, Ibi, a „Vendéglősök Lapjáéban hirdet!!! fekta R-T. Budapest, V., Mérleg ucca 9. Telefon: 962 — 92 Távirat: Perfekt iiiiiI MC mindenféle nagyságban és '4>incegazdá- szati cikkek eredeti gyári árban! | Sörcsapol (, szerelvények, javításol m Mika Rézárűgyár, Budapest * VII., Kazinczy ucca 47. Telefoni József 128-27 ] Örkényi sa játl termésű BORA IMÁT bi idap esti IX., Fere mc körút 2. (Ráday ucca sarak) kereskedői rezsi elejtésével árúsítom. FARKAS ALADÁR, bortermelő ca