Vendéglősök Lapja, 1927 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1927-09-05 / 17. szám

192T. szeptember 5, VEKHÉGLŐSÖK LAPJA 9 Egy nyíregyházi vendéglősre riasztó pisztollyal lőttek. Egy nyíregyházi vendéglőst kegyetlenül meg­tréfált egyik ellenfele. A vendéglősre pisztollyal támadt, a fegyvert rásütötte, a házbeíiek sikoltozva rohantak a lövés zajára mindenki azt hitte, hogy gyilkos merénylet történt, míg végre kidéi ült, hogy csupán riasztó pisz­tollyal tréfálták meg a vendéglő tulajdonosát. N. J. a vendéglős a revolver hatalmas dörrenése után a melléhez kapott, azt hitte, hogy golyó érte. A támadás egyik ellen felétől eredt, aki fenyegető magatartást tanúsított ellene a vendéglőben, majd szidalmak kíséretében revolvert fogott rá és rálőtt. A vendéglős a merénylő ellen, aki nyomban elmenekült, azonnal feljelentést tett a rendőr­ségen, miután a vendéglő falában és bútoraiban hasz­talan kereste a biztos bűnjelet, az élete ellen szánt golyót. A rendőrség emberei azonnal előállították a merénylőt, N. A.-t, aki előadta a revolvert. Ekkor tűnt ki, hogy feketére fényezett bádogpisztollyal, riasztásra alkalmas játékszerrel történt a támadás. Az eljárás így is megindult a gonosz tréfa szerzője ellen. A székesfehérvári vendéglősök réme. A székesfehérvári vendéglősöket valósággal rettegésben tartja egy ismeretlen ember, aki rövid idő alatt több korcsmába tört be, ahonnan elvitt minden kezeügyébe akadó érté­ket. Minap Pap Lázár erzsébetligeti vendéglő­jében garázdálkodott, ahonnan körülbelül 1000 pengő értékű tárgyát vitt el. A rendőrség meg­indította a nyomozást. Betörők a Balaton körül. A balatonföldvári csend­őrség értesítette a főkapitányságot, hogy a balatonmenti szállókban betörők garázdálkodnak és kérte, hogy kézre- kerítésükre Budapesten is indítsák meg a nyomozást. Nemrégiben egy fővárosi illatszerkereskedőnek az egyik siófoki szállóban lévő lakásán jártak a betörők és közel százmillió korona értékű ékszert vittek el. Utána egy szegedi uriasszony lakását fosztotlák ki, később Balaton- földváron bukkantak fel a betörők, ahol egy budapesti nyaraló szobáját látogatták meg és háromszáz pengő értékű ékszert loptak el. A minap Geiger Józsefné, egy újvidéki nagykereskedő feleségének balatonszárszói lakásába hatoltak be és elvitték kétezer pengő értékű ékszerét. Felelős szerkesztő, kiadó és laptulajdonos Dr. KISS ISTVÁNNÉ. Magyarország- első aranyhoszorrts mestere «Jancsiira!* Gusztáv me“erve8‘ kávéházi és vendéglői rézedényei és ónozása elismerten a legjobbak! Budapest, IX., Ferenc uccu 39. Telefon: József 8—47 Lakodalmak, bankettek, ünnepélyek alkalmából torliésl oélokra szolgáló evőeszközök, edények, tálak, asztalok, székek jutányos árban kölcsön kaphatók. Singer Józsefné, Király ucca 28. szám Á m. kLr. budap isti v Imörkerületi paranosnok^ág az Aréna úti (49. sz ) Albrecht főherceg laktanyában elhelyezett tiszti étkez­déjét teljes felszereléssel ie00 P kauoió ellenében f. évi október hó l-tól bérboadja. — Étkezők létszáma f. évi október hó 1-töl kb. 35—40 fő. — VersenytArgyalás f. év szeptember 10 éli az Albrecht főherceg laktanya tiszti étkezdéjében. Zongorát, pianinót ecf.vmiliiós részletre etőleg nélkül! Splvák, Budapest, Vili., Baross ucca 96. szám j Kreibich szállodai, Kávéházi és vendéglői összes személyzetek elhelyező irodája mely 30 év óta fennálló ée úgy a főnök urak, mint az elhelyezett személyzet teljes elismerését érdemelte ki. Budapest, VI., Kaas Ivor ncca 3. Telefon : J. 101-13 PAITZ JÁNOS mííesztergályos-, dáké-, tekeasztal- ós elefántcsont tekegolyó-gyár BUDAPEST, VII. Akácfa ucca 55 sz. Raktáron tartok teljes kávé­házi és vendéglői berendezése­ket új és használt állapotban, úgyszintén veszek kávéházi és vendéglői berendezéseket a legmagasabb árban 1 Telefon : József 106—29 Szabadalmazott műkőburkolatú jégszekrények sörkimérő készülékek sörszerelvények Jégszekrények és sörkimérők javítása Árjegyzék Ingyen és bérmentve HENNEFELD jégszekrénygyára Budapest, VI., Gróf Zichy Jenő ucca 6 Telefon: 114—29 KEDVEZMÉNY A „VENDÉGLŐSÖK LAPJA“ TISZTELT OLVASÓINAK * A legszebb és legértékesebb ajándék s 1* « cl w « 2B kb* ény «- a* ntalvátty ! Ezen utalvány felmutatója: Művészi fénykép-levelezőlap darabját 3’— pengő helyett r— pengőért Nagy Makart-képet ...................................12-— „ „ 4 — „ Életn agyságu fényképnagyítást legnagyobb garancia mellett, bármilyen beküldött fénykép után 28‘— P helyett 14*— P-ért DISK V V Budapest, VII., Rákóczi út 74. számf Magyar Divatcsarnok házában Telefon: József 50—89 MŰVÉSZI FÉNYKÉPEZŐ MŰTERMEI Címre ügyelni! MOHA LI8A Budapest, III., Zsigmond ucca 36. sz. Lukács-fürdővel szemben Telefon : Teréz 129—40 Gróf Somssich Tihamér Borgazdasága Részvénytársaság Kitüntetett borai fHíTtTTTTílmTrílTmTTTriTTmTInMiiiiiiiiTTTTTTTTTTTn a legfelsőbb körök Tn7m?T7i7í7T7íT7TTT7T7T7Tm7í7TrriTTi7rm iii ii iiíi iiii asztalának dísze iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii mii unni uhu iiiiiiii Palackban! eladás: Budapest, VI., Teréz körút 9. Telefons 142—85 K0HN BERNAT vászonárúnagyKeresKedő Budapest, VII., Király u. 13. Második udvar. Telefon: J. 123-07 lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Ajánlunk vendéglők és szállodák részére jobbminőségű fehér és színes abroszokat, valamint fehér és színes ahroszkelmét méterszámra, len- vászon- és pamut-törlőruhákat, len-damasztabroszokat, ezenkívül asztalkendőket és kerti abroszo­kat. Ágyneművászon szállodák részére. Házivászon és minden e szakmába vágó háztartási cikkek. Szigorúan szabott nagybani áron!! BRUCK J. HENRIK VASBÚTORGYÁROS BUDAPEST MintaraKtár > VI., Andrássy út 38. Gyár i IX., Liliom ucca 8. Gyártmányai s Vasbútorok, rézbútorok, sodrony- ágybetétek, kerti bútorok, gyermek­kocsik Szállodai és éttermi berendezé­seket a legjutányosabb árban a lehető legkedvezőbb fizetési feltételek mellett vállalom. Alpacca-árúKészítő Készít kávéházi és vendéglői berendezéseket gyári áron, mindennemű rajz- és méret szerint. Javításokat elvállal: KLEIN JAKAB, Budapest, VIII-, Losonci u. 15. Telefon: J. 135—52 «7» • - J , 0 0 SZENT LUKÁCS-FÜRDŐ 1 mi gs ♦ I vr rrk VI7I Budapest, III., Zsigmond ucca ILFIMCII J aoVClII/ Vliz 25-27, szám. Telelőn: 43-90 | Vendéglősök címtábláit NIINKÖVITS cimtáblafestő festi legszebben! Budapest, VII!., Víg ucca 24. i ■ Telefon : József 385-52 —■

Next

/
Oldalképek
Tartalom