Vendéglősök Lapja, 1914 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1914-09-22 / 18. ünnepi szám
VENDÉGLŐSÜK LAPJÄ «• '«>v‘^>V*•>.■-*>sp>.^>v •>s -p> *►> *»> •*> «•>'♦>-*>*>,-*>v HARMINCZ ESZTENDŐ. 1884 (szeptember) 1014. Harmincz esztendő! . . . Hadd álljak meg itt, ennél a határkőnél egy pillanatra, csak éppen addig, amig kipihenem magam. Egy lélekzetvételre csak, mert hiszen tovább úgy sem tud pihenni az, aki harmincz esztendeig szakadatlanul dolgozott. Hajtja valami titkos erő, valami legyőzhetetlen vágy a munka után, még akkor is, ha testben talán kissé megrokkant a harmincz esztendei munka súlya alatt. Ezt a pillanatot is csak azért kérem, hogy lelki szemeimmel visszapillantsak ennek a harmincz esztendőnek a kezdetére. Ragyogó szép álmok jelennek meg lelki szemeim előtt! Ifjak, tetterős ifjak voltunk mindketten ; én is és a magyar vendéglős ipar is. Én álmodó lelkemben már akkor láttam derengeni a jövőt; azt az időt, amikor egy tetterős, hatalmas alkotásokra képes férfiúval állok szemben. Szinte elérzékenyül a lelkem, ha visszapillantok erre a harmincz esztendőre. A fiatalság bája, az ifjúkor mosolygós kezdete int onnan felém. Csupa szín, csupa költészet, csupa merő ábránd, tettrekész fiatalos kedv, ami a harmincz esztendő távoli ködéből mosolyog reám. Ellágyulok magam is egy pillanatra, ha a kezdet kezdetére visszagondolok. Előretörni szent, nagy elhatározással, erős, soha nem lankadó életerővel: ez volt a czélom. Segíteni, istápolni, boldogítani ezt az akkor még szinte elárvult — mindenkitől elhagyott — szakipart ; ez volt á törekvésem. Megvédeni minden támadás; ellen — amely méltatlanul éri — ez volt az ideálom. , v.V Küzdöttem híven, kitartóan a nagy őzéiért, amit harmincz esztendővel ezelőtt magam elé tűztem. És hogy nem hiába küzdöttem, hogy a munkám nem volt. eldobott, szétszórt mag a pusztában, azt bizonyítja az a körülmény, hogy én ma jubilálhatom a harmincz esztendei munkálkodást, a magyar vendéglős ipar pedig ezalatt a harmincz esztendő alalt olyan magas fokra fejlődött, hogy szinte káprázik a szemem, ha föltekintek .rá Mert hiszen mi volt a magyar vendéglős ipar ez- ; előtt harmincz esztendővel? Kisebb és nagyobb kedélyes korcsmáknak tömkelegé, amely minden szervezet hijján élt. Igaz, hogy sokkal kedvesebb, kedélyesebb volt ez a szervezetlen kor, de bizonytalanabb is, mint a mai állapot. Akkor még csak bontogattuk szárnyainkat, ma már meg tudjuk mutatni, hogy ennek a nagy arányokban fejlődött hatalmas fővárosnak számottevő tényezői vagyunk. Egyik lüktető ér a világvárosias fejlődés testében, amely nélkül nincs ma itt élet, nincsen fejlődés. Mert hiszen tagadhatatlan, hogy a vendéglős ipar egyik legjelentősebb tényezője az idegen- forgalomnak, amely nélkül pedig egy főváros sem fejlődhetik igazán nagygya, igazán imponálóvá. Most — ezekben a pillanatokban — olyan időket élünk, amikor a legnagyobb jóakarat, a leglelkesebb munkálkodás sem sokat ér. Benne vagyunk a világháborúban, amelynek perspektíváját még a távol idők halvány köde elfedi előlünk. Kár, hogy a Vendéglősök Lapjá-nak éppen ezekben az időkben kellett megérni harmincz esztendős jubileumát, de bizva-bizunk a jövendőben, amelynek hajnalpirkadását már látjuk is ott a messze Keleten. Ezekben a zűrzavaros időkben, amikor nemzet nemzet ellen küzd az egész világ átalakulási porondján, nekünk ; a magyar vendéglős ipar képviselőinek csak egy kötelességük lehet: az összetartás. Ezekben a súlyos, nagy időkben nekünk is egy családot kell képeznünk, amelynek házi tűzhelyét nem dúlhatja fel a visszavonás és pártoskodás. Ma a jelszavunk csak egy lehet: mindnyájan egyért és egy mindannyionkért.' Az az elmúlt harmincz esztendő, amelynek most jutottam a Vendéglősök Lapjá-val a fordulójára s amelyet becsülettel és tisztességgel végigküzdöttem, nagy iskola volt előttem. Iskola, amely megtanított arra, hogy egy szakipar csak úgy lehet nagy, boldog és erős, ha tagjai egymást kölcsönösen megbecsülik és támogatják. Ezen a napon, amikor én a Vendéglősök Lapjá-nak harmincz éves fennállását ünneplem, némuljon el közöttünk minden disszonáns hang. Együtt küzdöttünk a múltban — bátor kitartással — és most még inkább szükségünk van arra, hogy együtt harczoljunk. A harcz- ból én e lezajlott harmincz esztendő alatt kivettem a részem és — ha az Úristen úgy akarja, ki fogom venni ezután is. De e harmincz éves évforduló napján van még egy szavam a magyar vendéglős ipar tisztelt képviselőihez. Amikor hálás köszönetét mondok minden egyes tagjának azért a támogatásért, amelyben engemet, illetve lapomat részesíteni szívesek voltak, tartsák meg velem szemben ezt a szives hajlandóságot továbbra is, mert hiszen ennek a szakiparnak tiszteletreméltó szokása az, hogy nem feledkezik meg soha azokról, akik közremunkálkodtak abban, hogy igaz ügyük diadalra jusson. Szívből köszöntőm lapom minden egyes olvasóját, előfizetőimet, hirdető közönségemet, különösen azon t. munkatársaimat, akik velem fáradoztak az uttörés nehéz munkájában, mert az ő érdeklődésük adott szavamnak súlyt, buzdításuk a nekem juttatott fegyvernek élt. * •- • Istennek örök hálaadással, lapom olvasóinak pedig hazafiui i dvözlctíel maradok Budapest, 1914. szeptember.- , Ihász György ; 4, ‘ . • i - - '- " *"• - a ,*Veridéglősök Lapja“ szerkesztője és kiadótulajdonosa..
