Vendéglősök Lapja, 1912 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1912-04-05 / 7. szám
1912. április 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 a kiváló bőr- és lithiumos gyógyforrás, vese- és halhólyagbajok- nál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. SCHULTES ÁGOST Szinye-Lipóczi Salvator forrás-Vállalat, Budapest, V. Rudolf-rakpart 8. Katona-banda, vagy czigány-muzsika? Nem életbe vágó kérdés ugyan, hogy ki derítse kedvre az emberiséget a katona- banda-e, vagy a czigány muzsikája, de vendéglői, különösen nyári vendéglői szempontból elég fontos kérdés. A magyar közönség, különösen a magyar középosztály, mely törzsközönségét képezi vendéglőinknek, polgári korcsmáinknak, leginkább a czigánymuzsikát kedveli és szabad idejében főként azokat a mulatóhelyeket keresi fel, ahol jóféle czigányzene mellett szórakozhat. A czigány zene iránti szere- tetét már édes apjától, ős és dédapáitól örökölte, hiszen a mi czigány muzsikánk már évszázadok óta összeforrott a magyar nemzeti zenével. A régi magyar, citerát pengető dalos igriczek Lantos Tinody Sebestyén korával már kipusztultak. A czigányok hegedűvel hónuk alatt kevéssel a magyarok bevándorlása után szintén beosontak a Kárpátok aljára a Duna-Tisza közé. Honnét jöttek, még maguk sem tudják, mivel hogy eleik hosszú évezrednken át már kóborogtak. Ok maguk az egyiptomi faraok népe utódjának tartják magukat, de ezt az állításukat a história már régen megczáfolta. Valószínű, hogy Jézus születésének ideje tájain megfordultak Palesztinában s igy Egyiptomban is, de most már szinte eldöntött dolog, hogy a czigányok, igy a mi muzsikus-czigányaink is ázsiai, induseredetüek. Ázsia ösrenge- tegeiben tanulták meg a hegedű vájást és a húrokon való játszást. Ezután, a nagy népvándorlások idején, mindig a harczias népeket kisérték s annélkül, hogy részt vettek volna azok nehéz küzdelmeiben, csak azokat mulattatták a hadizsákmányokból nekik juttatott morzsalékokért. így kerültek be Árpád hadai után Magyarországba is. Megtanulták ősköltőink dalait s azokat játszották a csaták pihenői között ősapáink, anyáinknak. Lassanként egyenesen a magyar nemzeti zene tolmácsolói lenének, mint különösen II. Rákóczi Fe- rencz fejedelmünk szabadság küzdelme alatt. Senki nem tudja, édes, bus, vagy vidám magyar nótánkat oly lelkekre, kedélyre hatóan tolmácsolni, mint a mi czigányunk hegedűje. Nem csoda, hogy mi magyarok kedveljük a czigányt, addig mig czimbal- moz, bőgőz, meg hegedül . . . És még is szemlátomást, hogy pusztul nálunk a jó magyar czigány. A fővárosban öt-hat jóravaló banda ha van, némely vidéki városban alig ha egy, néhol meg egy sem. Ami még meg van, az is panaszkodik, hogy nem képes megélni. Nincs kereset. Nem gavaléroskodik a magyar. Vége a régi jó világnak. Hát igaz, hogy Budapest a nagyobb vidéki városaink vendéglőiből, a kávéházakból, a fürdőhelyekbői kiszorította muzsikus czigányainkat a katonabanda. Pedig a katonabandát az igazi magyar ember nem kedveli. Tagjai nem magyarok, többnyire esehtrombitások, akik magyar nemzeti érzéseinkkel semmiféle érzékösszeköttetésben nincsenek és magyar nemzeti zenénk tolmácsolói nem is lehetnek, aminthogy inkább is játszanak idegen darabokat, oporette-áriákat, s a tingli-tangli mulatók műsorát. Egy-egy ilyen katonabandából kikerült muzsikus őrmester, már a legtöbb vidéki, még hozzá legmagyarabb vidéki városainkban is alakított trombitásbandát, kétségtelen nem előnyére, hanem megrontására^ régi szép magyar nemzeti zenénknek. És mégis vendéglőseink — előkelőbb vendéglőseink — nyári mulatóhelyeink tulajdonosaink, bérlői mégis sokkal inkább alkalmaznak immár vendégeik mulattatására katona vagy trombitásbandát, mely pedig gyakran a fülünkbe recsegi a vérünket felforraló cseh nótákat mint a czigány muzsikusokat Rákóczi indulójának, kesergőjénak igaz tolmácsolóit. Kérdezzük, hogy miért ? Azt mondják egyes vendéglőseink, fürdő- és kávéháztulajdonosaink, hogyha drága is a katonabanda, de egyáltalán nem olyan arrogáns, kiegithetetlen követelések dolgában, mint a czigánymuzsikusság legtöbbje s a katonabanda kéréseivel nem alkalmatlankodik a közönségnek. Ám lehet a dologban valami. De a cseh legényekből álló katonabanda sem adja követelés dolgában olcsóbban a czigány- muzsikusnál. íme a példa. A Lukácsfürdő vendéglőjében katonabanda muzsikált. A szerződésben az is bent volt, hogy a vendéglős a banda tagjainak minden este tartozik vacsorát adni. Egyik este „libaaprólék volt rizszsel“ ez a vacsora. A „Fliegel- hornist“ úgy találta, hogy frissnek friss ugyan ez a libaaprólék, de nem idei gyönge libából való. Már pedig ő és társai csak idei libából esznek. A vendéglős, szakács, kézilányok, pinczérek esküre emelték a kezüket. — „Flegelhornist“ ur, esküszünk, ez a libaaprólék idei libából való. Tessék enni és tovább muzsikálni ! A „Fliegelhornist azonban nem hitt az eskünek, bár az aprólék csakugyan idei libából való volt. És nem is muzsikált sem akkor, sem több estén az említett vendéglőben. Szerződésbontó lett. Kárt tett a vendéglősnek és a vállalatnak. No hát ilyen követelődzködésre már a mi muzsikus ! czigányaink nem képesek. Megeszik biz azok szívesen a tavalyi liba húsát. Sőt azt sem kérdik, hogy a nyulpecsenye földi életében is valóban nyúl volt-e? A czigány különben egyálán nem arrogáns, mig kötelességét ieljesiti, s lelkét önti bele a hegedűje szólásába. Csak bánni kell vele tudni s annak az előkelő vendégnek nem kell mindjárt meginni vele a „per-tu poharat“, mert akkor az ördög sem bir vele, akkor már Rigó Jancsiskodik. De ezt is csak a müveletlensége teszi. Ma már az igazi müveit czigány nem arrogáns, hanem korrekt művészemberré lett. . Mindezekért nagyon sajnálnánk, hogy az a mi magyar nemzeti zenénknek igaz tolmácsolóit, a muzsikus czigányainkat, a katonabandák s egyéb muzsikusok kiszorítanák végleg vendéglőinkből, mulató- és fürdőhelyeinkről s őket a végpusztulásba sodornák. Mert nincs igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy a czigánymu- zsika nem kell a magyarnak. Csak azoknak az uj magyaroknak nem kell, akik az orfeumokban és éjjeli kétes kávéházakban keresik zenei gyönyöreiket s akiknek ősei sokkal későbben jöttek ez országba, mint a mi muzsikus czigányainké, s akkor sem hegedűvel a hónuk alatt s nem párducz, de nyulbőrkaczagánynyal a hátukon, f. CSARNOK. | NAGYPÉNTEKEN. | c'Krisztus keresztjénél. Jfa ránehezednék Celkedre a bánat, Jßited, önbizatmad Jfiagadra hagynának, 8 reményed végvárát Cátnád omladozni: — VKrisztus keresztjénél Janulj meg, tanulj meg Járni, imádkozni! Jőa csalódnál abban, cÁ kiben reméltél, 8 most látnád be, későn, JCogy hiába éltél: Oh, ne siess senkit tÁtokkal dobálni, — JCrisztus keresztjénél Janulj meg, tanulj meg Oltásnak megbocsátni! Jóságodért hogyha Sonoszszal fizetnek, 8 rosszaságát látod Csak az embereknek: Jie siess hozzájuk JCasonlóvá lenni, — JCrisztus keresztjénél Janulj meg, tanulj meg Vég nélkül szeretni! Vég nélkül szeretni, Vég nélkül remélni, (Veiket gazdagító eszményeknek élni. . . 8 megállni mellettük életre, halálra, — Jtrisztus keresztjénél Janulj meg hinni egy Jílagasabb világba ! Szabolcska Mihály. ELNÖK: W1NDISCH-GRAETZ LAJOS HERCZEG. Gyógyaszu, szamorodni és asztali borai felülmúlhatatlanok. Kapható mindeDütt. Árjegyzéket kívánatra ingyen küld. Központi iroda : Budapest, VI. kér., Teréz-körut 25. sz.
