Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)

1910-04-05 / 7. szám

4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1910. április 5. kés elintézés lehetséges nem volna, válasz­tott bíróság dönt, melybe esetenként mind­két egyes. 3—3 tagot küld, kik közül az egyik a titkár vagy ügyész. Elnököt fel­váltva az Ipartársulat és Pinczéregylet küld ki. E választott bíróság döntése végleges és mind a két félre nézve feltétlenül kö­telező. 21. E kollektiv szerződés 1910. május 1-én lép életbe és hatálya 1913. január 1-ig tart és ezen idő alatt egyik fél sincs jogosítva azt módosítani, vagy annak bármely irány­ban való módosítását vagy kiegészítését kí­vánni. 22. A Budapesti Pinczéregylet a jelen kollektiv szerződés hatálya alatt tartozik ki­fogás nélkül tudomásul venni azt, ha az ipartársulat kebelébe tartozó munkaadók en­nek magukat alávetik. Ez alávetés folytán a kollektiv szerződés hatálya az illető mun­kaadóra is kiterjed. Budapest, 1910. március hó 24-én tartott ipartársulati ülés határozatából. A választmány. III. Az ipartársulat kísérőlevele. Tekintetes Budapesti Pinczéregylet Elnökségének Budapest. A budapesti szállodákban, éttermekben és vendéglőkben alkalmazott főpinczérek, ételhordó-pinczérek, borfiuk és tanonczok munka- és bérviszonyait megállapító kollek­tiv szerződés tárgyában a t. Pinczéregylet megküldött javaslatára észrevételeinket a következőkben tesszük meg: Mindenekelőtt rövid visszapillantást vetve fennálló kollektiv szerződésünk keletkezésé­nek történetére, a szerződést megelőző ese­ményekre, a megkötésnél szerepet játszó indokokra: meg kell állapítanunk, hogy ezen események kiemelkedő, szép mozzanata az, hogy iparunk a munkásságnak a t. »Pin- czéregyletx által tolmácsolt kívánságára az egyéni munkaszerződéses állapotról a kol­lektiv munkaszerződéses állapotra minden súlyosabb belső rázkódtatás nélkül áttért! Kisebb-nagyobb zavarok, fennakadások a munka rendes menetében, sztrájkok sajnos nem voltak elkerülhetők, ámde azzal szem­ben, hogy más iparágaknál a munkásság­nak a kollektiv szerződésért minő élet-halál harcot kellett vívnia, hány existenciának kel­lett soraiból elpusztulnia és sok esetben mégis eredmény nélkül, mert a kollektiv szerződésért folytatott küzdelmük a munka­adók intransigens álláspontján nem birt győzedelmeskedni — eme jelenségekkel szemben a mi iparunkban előforduló mun­kafennakadások sporadikus tünetek marad­tak. Hogy ez igy történt, hogy az erők áldat­lan megfeszítésére sor nem került, az ese­ményeknek ilv békés mederbe való terelé­sében — elfogulatlan szemmel megállapít­va — főfontosságu tényező volt a közös­ségnek az az átérzése, melynél fogva a szál­lodások, vendéglősök, korcsmárosok alkal­mazottaik ügyeit mindenkor olv szeretette] karolták fel, mint saját ügyeiket! Az alkalmazottak kollektiv szerződést kí­vántak ! Reform-eszme volt, akkor még bi­zonytalan volt, minő állapotot fog teremteni — a munkaadók megkötötték. Az alkalmazottak béremelést kívántak! A munkaadók a béremelést is megadták, el- menve a béremelésben addig a határig, a melynek még saját létük veszélyeztetése nél­kül megfelelni képesek. Az volt a munkaadóknak ezen eljárásuk­ban vezérlő gondolatuk, hogy huzamos időn keresztül a békés együttműködés áldásos állapotát fogják élvezni! Az volt vezérlő gon­dolataik, hogy az alkalmazottak az ipar vi­szonyainak ismeretében megelégszenek vi­szonyaiknak becsületes rendezésével, kifeje­zésre juttatott és lappangó igényeik kielégí­tést nyernek és nem támasztanak újabb meg újabbakat! Megelégedett, igényeire nézve méltányo­san kielégített munkás-generációt akart ma­gának biztosítani a szállodás-vendéglős mun­kaadó ! És mi történik? A t. Pinczéregylet uj szerződési javas­latában oly béremelési és egyéb igénypon­tokat támaszt, amelyek teljesítése egysze­rűen : lehetetlenség. Mi a jogosultsága ezen újabb igények- j nek ? Az alkalmazottak kereseti viszonyai ked- ; vezők. Bármely más iparral hasonlítjuk ősz- | sze, az összehasonlítás a szállodás-vendég- j lős ipar alkalmazottainak előnyére üt ki. Talán a munkaadók konjunktnrái változ­tak, lettek kedvezőbbek? Elég, ha ama köztudomású tényekre uta­lunk, hogy az élelmi czikkek ára — ipa­runk kónjunktaráinak megítélése szempont­jából ez bir főfontossággal — szakadatla­nul emelkedik. Az alkoholellenes társadalmi mozgalom a szeszes italok fogyasztásának szemmel látható redukálódását eredményezi. Nem kell részletekbe bocsátkozni, kétségte­len, hegy e jelenségek a munkaadó kereseti viszonyainak súlyosbodását jelentik. Ezzel szemben az alkalmazottak az élelmiszerek áremelkedése által előidézett drágaságot ke- vésbbé érzik meg, mert személyükben élel­mezésüket természetben kapják meg. A konjunktúrák tehát a munkaadókra nézve jobbak nem lettek, csak rosszabbak. Miben találja hát ez újabb béremelési kí­vánság indokolt magyarázatát? Mi teszi le­hetségessé, keresztülvihetővé ezt az újabb váratlan béremelést, amelynek a javaslat­ban foglalt szabályozási módjából az tűnik ki, hogy a t. Pinczéregylet a bért évről- évre emelni kívánja. A gazdasági törvények kérlelhetetlen lo­gikájával való nemszámolás mindenkor ke­serűen meg szekta magát boszulni! Mai gazdasági helyzetünk viszonyai szerint pe­dig a béremelés teljességgel indokolatlan, lehetetlen és kivihetetlen. Ezek után, hogy rátérjünk konkrét ja­vaslatunkra, a mi álláspontunk a kérdésben az, hogy bár a konjunktúrák iparunkra nézve rosszabbodtak, a jelenlegi munka­bérviszonyokat fentartani kívánjuk, az alkal­mazottainknak jobb időkben megadott elő­nyöket ma is biztosítjuk. Biztosítjuk nem csak azért, mert iparunkban patriarchalis traditio az alkalmazottak helyzetének gon­dos megbecsülése, hanem azért is, mert a helyzet megbolvgatásáért egy netáni vál­ságos küzdelem előidézéséért nem akarjuk az előidéző fél morális felelősségének kö­vetkezményeit viselni, sem alkalmazottaink, sem önmagunk, sem az ítélő közvélemény előtt. Sőt, tovább megyünk! Egy lényeges pon­ton megkönnyíteni kívánjuk alkalmazottaink helyzetét: tehermentesítjük őket a munka- közvetítő fentartása tekintetében, díjtalan el­helyezőnk működését kiterjesztjük a pinezé- rek közvetítésére is. Alkalmazottaink tehermentesítésének czél- ján kívül ezen elhatározásunkban azon té­nyeket is megfontoltuk, hogy a jelenlegi munkaközvetítő működése nem kifogásta­lan, mert sok alkalmatlan, a pályára nem való egyéneket is közvetít, ami ellen első­sorban a képzett pinezéreknek áll érdekük­ben tiltakozniuk. Hisszük, hogy ezen reformot, mint jó­léti intézményt, a t. Pinczéregylet, mint a pincérek érdekképviselete, készséggel fogja támogatni! Elhatározásunk tisztaságához, hogy a tárgyban elsősorban a'kalmazottaink érdekét tartottuk szem előtt, semmiféle két­kedő magyarázat nem férhet! Minden előnyt i mit alkalmazottaink ma élveznek, biztosí­tunk számukra továbbra is. Hogy pedig a közvetítő kérdését nem mint hatalmi kér­dést fogjuk fel, — amit a munkaügy el­fajulásának tartunk, — ennek eklatáns bi­zonyítéka, hogy a t. Pinczéregyletet to­vábbra is a pinezérek érdekképviseletének óhajtjuk tekinteni és alkalmazottainkat első sorban a t. Pinczéregylet tagjai sorából vesszük. Ezek javaslatunk főbb elvei. A részletek tárgyalásához meghívjuk a t. Pinczéregylet kiküldötteit, akiket, hisszük, hogy javaslatunk méltányos voltáról meggyőzni fogunk! Budapesten, 1913. márezüs hó 24-én tar­tott ipartársulati ülés határozatából. A választmány. A talmi korcsmák. A husvétvasárnapi ököritói nagy szeren­csétlenség ismét a falusi vendéglőkre, korcs­mákra irányította a közfigyelmet. Mint a napilapokban bőven le volt irva, az ököritói nagykorcsma csürtáncterme husvétvasárnap este kigyuladt és a zsuptetős, korhadt desz­kaalkotmányban, mely petróleumlámpákkal és színes, gyertya-lampionokkal volt kivi­lágítva, bent égett négyszáz, többnyire fia­tal, magyar lélek. Legények, leányok, me­nyecskék ifjú férjeikkel. Ennek az ököritói korcsmának és csür- tánezteremnek tulajdonosa egy Weisz Áb­rahám nevű ember, aki nem tanult, nem képzett szakember, hanem házalóból, sza­tócsból csapott föl korcsmárosnak, s bár a jómódú községben megvagyonosodott, fo­galma sem volt arról, hogy neki vendégei életbiztonságára is ügyelni kell, kivált tö­meges látogatás alkalmával olv helyiség nyújtása által, mely tüzmentes, s melyben hasonló rettenetes katasztrófák be nem kö­vetkezhetnek. Weisz Ábrahámot azonban ilyen gondolatok nem foglalkoztatták. Azon a szörnyűséges estén a szalmafedeles, szűk csürterembe hagyott hétszáz embert be- préselődni. És mikor a borzasztó katasz­trófa már megtörtént, akkor sem ez bán­totta, hanem más valami. Egy újságírónak, aki a szerencsétlenség előzményeiről kér­dést intézett hozzá, azt válaszolta: — Hagyjon nekem békét. Elég bajom van nekem. Nem találom meg a csűrről való biztosítási kötvényt. Most ki fizeti meg nekem az aszekurácionális összeget? Ime^ ez a Weisz Ábrahám lélektana. Bi­zony, bizony, ha az ököritói nagykorcsma vendéglőse egy szakképzett, a közbiztonsá­got is respektáló vendéglős, akkor ez a megrendítő szerencsétlenség nem követke­zett volna be. E sorok Írója beutazta már Magyarország túlnyomó nagy részét, s tapasztalatokat szerzett a falusi viszonyokról is. Tapasz­talta, hogy ahol szinmagyar a lakosság, de a jómódú svábság által lakott vidékeken is tisztességes, egészséges, tüzmentes a nagy­korcsma épülete, valamint az ahhoz tar­tozó nagyterem is. így van ez mindenütt, ahol tisztes, tapasztalt, szakmájában nevel­kedett régi, jó magyar korcsmáros vagy annak ivadéka a vendéglős. Ezeket a vi­déki régi, jó magyar kcrcsmárosokat azon­ban lassan kiszorítják az egyes falukban fel- csepeiedett jövevények. Ezek kezdik háza­láson, majd pálinkás-boltot nyitnak, amit később korcsmává alakítanak át. Az >:ilyen« korcsmárosnak azután fogalma sires a köz­tisztasági, közbiztonsági köve'.elmények be­tartáséról. Mit bánja ő, ha olyan korhadt

Next

/
Oldalképek
Tartalom