Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)
1910-01-01 / 1. szám
4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1910. január 1. állapodás jött létre, hogy csak olyan jelöltet támogatnak, aki kötelező ígéretet tesz a magyar agrárérdekek támogatására. Ugyanilyen határozatot hozott a magyar gépiparosok országos szövetsége is. Budapest kisiparosai, kiskereskedői szintén kerületről-kerületre tartanak most gyűléseket, melyeken kimondják, hogy csak olyan jelöltekre szavaznak, akik az ő érdekeik védelmére is vállalkoznak. Csak arról nem olvasunk egy sort sem, hogy egy olyan hatalmas, előkelő és különösen a választásoknál befolyásos testület — hiszen nem egy kerületben maguk a vendéglősök döntik el a választás sorsát — mint a magyar vendéglős iparosság hasonló határozatban megállapodott volna. Miért nem? Hát nincs a magyar vendéglős iparosságnak olyan érdeke, mely megvédelme- zésre szorulna? Dehogy is nincs! Micsoda előnye volna ennek az iparosságnak például abból, hogyha az egészségre hasznos italok — a bor, a sör — fogyasztási adóját leszállítanák. Hiszen ebből az államnak nem lenne károsodása, mert viszont felemelhetné az egészségre amúgy is káros pálinka- nemüek adóját, melyekkel a pálinkásboltosok mérgezik meg évente sok százezer embernek anyagi és erkölcsi életét. Azután nem volna-e előnyös Budapest s a nagyobb városok vendéglőseire az, ha az élelmiczikkek szállításánál bizonyos tarifális kedvezményekben részesülhetnének, hanem ezzel elősegítenék a nagyobb városok élelmezési viszonyait is. És rámutathatunk arra is, hogy hasonló kedvezményben például a bécsi nagyvendéglősök annyira részesülnek, hogy olcsóbb a magyarországi marhahús ára, mint Budapesten. Volna még egyéb megvádelme- zendő érdeke is a magyar vendéglős iparosságnak. Csak egy a baj, ami azután csakugyan nagy baj. A magyar vendéglősökben érdekeik megvédelmezésére nincs meg az összetartásnak, a testületi szellemnek ereje. Hiszen Lukács János kartársunk éppen e lapok előző számában mutatott rá arra, hogy csupán Budapest vendéglősei ahelyett, hogy összetartanának, három ipartársulatba vannak széttagozódva. És látjuk, hogy ebben az országban mindenki szövetkezik érdekei védelmezésére, csak éppen a vendéglősök vannak úgy szertekuszálva, mint a vihar által megtépett bomlott kévének szálai. Pedig, mig ennek a testületi szellemnek, a szövetkezésnek igazi ereje át nem hatja a magyar vendéglős iparosságot, addig nem küzdhet sikerrel közös érdekei megvédelmezésére. Most, mikor majd a nemzetnek összetartó erejére lesz szüksége nagy igazainak megvédelmezésére, vajha fölébredne a magyar vendéglős iparosságban és a testületi szellemnek, az egymáson való segítésnek, a vállvetett küzdelemnek szelleme, gondolata! Mert csak igy lesz erőssé, a társadalom hatalmas tényezőjévé ez a testület, amelyre különben munkájával, szorgalmával és képzettségével már eddig is érdemessé tette magát. Élelmi czikkeink drágasága« Gazdasági körökben panaszos szavak hangzanak amiatt, hogy mezőgazdasági kivitelünk reményteljes ágai, a bromfitojás, nemkülönben a vajkivitel tekintetében az utóbbi években hanyatlás állott be. Még pedig nem azért, mert ezeknek a czikkek- nek jó minősége nálunk megromlott volna, vagy pedig valami erős versenytárs leszorította volna a magyar élelmiszer-árut a világpiacról, hanem azért, mert híján vagyunk azoknak a szállítóeszközöknek, melyek az ilyen romlandó czikkeknek esetleg napokon át raktáron tartásánál mulhatlanul szükségesek. A magyar termelő gazdák tehát arról panaszkodnak, hogy élelmiszer-czikkeiket külföldre nem vihetik, itthon pedig csak potom áron értékesíthetik. Viszont a nagyobb magyar városok, különösen a székesfőváros közönségénél arról szól a soha nem szünetelő siránkozás, hogy akár a piaczokon, akár a vendéglőkben az élelmiczikkek drágasága akkora, hogy közepes jövedelmű embernek, már legyen az hivatalnok, iparos vagy kereskedő, kivált ha kissé nagyobb családja van, a tisztességes megélhetés, illetve táplálkozás szinte lehetetlenség. Ismerjük el mind a két panasznak jogosultságát. Igaz, hogy a termelő gazda csak potom áron tudja értékesíteni élelmiszer- czikkeit, de viszont az is igaz, hogy ugyanezen czikkeket a fogyasztóközönség méregdrágán képes csak megvásárolni. Keressük az okot, hogy hogyan lehetséges ez? Az élelmiszerek drágaságának egyik oka kétségtelenül a fogyasztási adók magassága, melyet az utóbbi évtizedekben Wekerle Sándor pénzügyminiszter urnák köszönhetünk, ki különösen a fogyasztási adók emelésében lelte gyönyörűségét, mint amely adók szinte önkéntelenül befolynak az állam pénztárába. Budapest főváros élelmiszer drágaságának másik oka a vásárcsarnok-rendszer. Közegészségi, köztisztasági szempontból kifogástalanok ezek a vásárcsarnokok, hanem helyáraikkal túlságosan emelik a piaczi árakat. Hanem mindez nem a főoka a mi élelmiszer drágaságunknak. A főok a közvetítő kereskedelem. Mire az a csirke, liba, kácsa, pulyka a budapesti piacra kerül, már négy-öt közvetítő kereskedő kezén keresztül megy s az mindegyik nyerni akar és nyer is rajta. Mert a csirkét s többit a faluban, a tanyasoron, a termelőtől nagyon olcsón megveszi a »tyukász« s most már drágábban eladja a kisvárosi, s ez még drágábban a nagyvárosi kereskedőnek s iosja.'k ezután kerül azután még drágábban a kofa, azután a fogyasztó kezébe. Csoda-e azután, hogy ilyen körülmények közt a budapesti vendéglős nem adhatja olcsón élelmiczikkeit? Sőt van például olyan élelmiczikk, ami magyar földön terem s Budapesten mégis alig lehet drága pénzért is hozzá jutni. A Ba- latontavi Halászati Részvény-társulat például a Balaton Jhaltermését nagy. tömegben egyenesen Bécsbe szállítja. Már most, ha egy budapesti nagyvendéglős balatoni halat akar tálalni vendégeinek, hát kénytelen azt Bécsből hozatni. Sőt nem ritka eset, hogy a jóféle magyarfajta marhának a húsát is Bécsből kénytelenek hozatni egyes vendéglőseink, mert ott jó minőség mellett — a szállítási költség dacára is — olcsóbban kapják; mert Bécs, hajh, az csak Bács! Ott okos üzletemberek vannak, akik ki tudják zsákmányolni a magyar érdekeket. És éppen azért olcsóbb az élelmiszer Bécsbe,n a piaczon és a vendéglőkben is. A bécsi vendéglősök, korcsmárosok, mészárosok például külön-külön nagy fogyasztási szövetkezeteket alkotnak, melyek azután nagy tömegekben Ausztriában, de különösen Magyarországon a közvetítő kereskedelem majdnem teljes kizárásával, olcsón szerzik be az élelmiszer-árukat. így tudnak azután olcsóbb árak mellett bár, de mégis boldogulni. Hát a mi vendéglőseink nem tudnának hasonló czélból szinte szövetkezni? Mennyi haszna lenne ebből nemes,ak a nagy-, hanem a kis- és közép-vendéglősnek is. H anem ehhez erős összetartás és egészséges testületi szellem kellene. Nálunk azonban ez — sajnos — nincs meg. Itt még az is lehetséges, hogy a Budapesttel szomszédos faluk élelmiszer-hozamát élelmes közvetítő üzérek a vámon kívül szinte erőszakkal elkapkodják, azután méregdrágán adják tovább. Pedig mig a termelő és a fogyasztó, különösen a legnagyobb fogyasztó, a vendéglős, nem lép lehetőleg közvetlen adás-vételi érintkezésbe egymással, addig élelmiszer-uzsora, élelmiszer-drágaság lesz Budapesten s Magyar- országon ! R bortörvény végrehajtása, 15. §. Szesz használata. A bor szeszezését, vagyis a szesztartalom emelése végett szesznek a borhoz való hozzáadását a törvény 3. w-a tiltja s a szesz használatát csak az okszerű pinczekezelés- nél elismert eljárások korlátái közt (például hordók vagy palaczkok tisztítására, bizonyos borderitő szerek előkészítésére, beteg vagy hibás bor kezelésére stb.) engedi meg. A hordók tisztításánál a szeszt csak a hordó kiégetése czéljából szabad a hordóba önteni s azt azonnal el kell égetni á hordóban. Ellenben tilos a hordóba öntött szeszt vagy annak egy részét a hordóban benne hagyni s arra bort tölteni. A borderitő szerek előkészítésére, illetőleg az elkészített derítő szerek eltartására csak annyi szeszt szabad használni, amennyi e czélra tényleg szükséges. 16. §. C zu k r o z ás. A must és a bor ezukrozása általában tilos. A törvény azonban figyelembe vette azt, hogy megtörténhetik, hogy rendellenes időjárás, vagy elemi csapások miatt, a szőlő nem érik meg kellően és ennek folytán a must természetes czukortartalma oly csekély lehet, hogy abból megfelelő bor csak a must ezukrozása utján állítható elő. Ilyen esetekben a törvény 4. §-a módot nyújt arra, hogy a kedvezőtlen évjáratok termésének mustjában a túlságosan csekély czukortartalom ezukrozás utján gyarapítható legyen, de legfeljebb csak annyira, amennyi az, az adott viszonyok közt, normális evekben lenni szokott; a musthoz azonban semmi körülmények közt nem szabad több ezukrot adni, mint amennyire a jelen - rendelet 21. §-a szerint engedély adatott és hektoliteren- kint igy is csak legfeljebb 4 (négy) (kilogrammot. 17. §. Minthogy annak elbírálása, hogy a törvény világos ezélzatának megfelelőleg, mikor és mennyiben van szükség ezukrozásra, magukra az illető felekre nem bizható, a törvény a ezukrozást az állami vinczellér- iskolai igazgatóságok s a szőlőszeti és borászati felügyelők előzetes engedélyétől teszi függővé. Az engedély megadására vagy megtagadására az a vinczellériskolai igazgatóság, illetőleg az a szőlőszeti és borászati felügyelőség illetékes, amelynek kerületében a fél a ezukrozást végrehajtani kívánja. 18. §. Annak, aki a mustot ezukrozni kívánja, az ehhez szükséges engedélyért az illetékes vinczellériskolai igazgatósághoz, vagy szőlészeti és borászati felügyelőséghez kell fordulnia és a következő adatokat írásban be kell jelentenie, u. m.: a) a termelő nevét, foglalkozását és lakását, b) a termelés helyét (vármegye, község), c) a must színét (fehér, vörös vagy siller), d) a must mennyiségét, e) azt, hogy a must saját termése-e a bejelentőnek vagy pedig mástól vette-e azt, /) a must eredeti czukortartalmát, t. i. a mennyi a szüretkor, az erjedés megindulása előtt volt,
