Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)

1910-02-05 / 3. szám

2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA . 1910. február 5.

„Patyol

Telefon 51—80. f Ajánlja teljesen átalakított

4 gőzmosó és fehérnemű kölcsönző vállalat,

Budapest, Vili. kerület, Práíer-uícza 44* szám. Telefon 51-80.

gyárát a tisztelt vendéglősök és száSüodás us'ak figyelmébe. A mosásnál különös gond forditatik a fehérnemüek kímélésére.

nyújt az arra rászorultaknak. És meg van a szövetkezeti bornyilvántartás, mely evidenciában tartja, hogy kinek mennyi borra van évente, vagy havonta szüksége és hogy egész Ausztria és Magyarország területén melyik termelőnek mennyi bora van készletben eladásra szánva. Nálunk csak a köztelken, az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek van egy ilyen bornyilvántartási irodája, melyet azonban a mi vendéglőseink talán csupa kényelmi szempontból nem vesznek igénybe.

íme, csak nagy vonatkozásban soroltuk fel, hogy minő haszna volna erkölcsileg és anyagilag egy székes- fővárosi, esetleg országos jellegű vendéglős és korcsmáros fogyasztási szövetségnek.

Kormos felhők tornyosulnak Magyarország egén. A megélhetés mindinkább nehezebbé lesz. A rosszán termő évek sorozata egymást váltja fel, s igy drágul az élelmiszerek ára s annál kevesebb lesz a megérdemelt haszon. Segíteni kell tehát magunkon, egymáson s ezt leginkább megtehetjük a szövetkezet megteremtése utján.

A magyar, különösen a budapesti vendéglősök vezérférfiait kérjük, szívleljék meg a felvetett eszmét. Csak azokban él az igazi kartársi szeretet, akik tettekkel mutatják meg, hogy a közös nagy czélért, a magyar vendéglősök boldogulásáért, ha kell, talpra állanak és cselekedni is tudnak.

Tenyészszünk halat!

Igy csökkenthetjük a kicsinységet.

— Nyílt kérelem intelligens vendéglőseinkhez alkalmi halászati társulat alakítása végett. —

Paliszállás, (Slavonia) 1910. jan 20.

A mindinkább fokozódó husinség és az általános drágaság, — amely egyes fontosabb közszükségleti cikket már-már csakis az anyagilag jól szituált egyéneknek teszi megközelíthetővé, — kötelességévé teszi mindazoknak, akik akár vezetőszerepet visznek a társadalom, közigazgatás és közgazdasági életerén; akár pedig mint hivatásosak működnek a közélelmezés mezején, hogy kutassák, keressék az okokat, amelyek a drágaságot előidézik és hogy feltárják a módokat, eszközöket, amelyek ezen bajok leküzdésére alkalmasak.

Hazánk t. vendéglősei, mint a közélelmezés hivatásos apostolai, kell, hogy első sorban kivegyék részüket a helyzet javításának küzdelmeiből; mert hiszen éppen őket, illetve az ő iparukat sújtja leginkább a drágaság és az ezzel karöltve járó ^általános pénztelenség.

Jóllehet ugyan, hogy az általános pénztelenség az utolsó évek rossz terméseire vezethető vissza; de azért jókora rész jutott belőle az áldatlan politikai herce-hurca mellett az élelmezési iparral foglalkozók nemtörődömségének is.

Ezen nemtörődömség főként abban csúcsosodik ki, hogy a társulás nyújtotta előnyöket az élelmezési iparral foglalkozóknak csak igen kis töredéke használja fel saját és a közönség érdekeinek istápolására.

Ilyen kivételt képeznek pl. a hentesek és mészárosok, akiknek a vásárpénztárban és a sertcshizlaló szövetkezetükben hatalmas segítségük akad; ámde ezek csak nyers élelmi cikkeket produkálván, szervezkedésükkel sok esetben nemhogy előmozdítják, de megnehezítik a vendéglősök ártételeinek egészséges kialakulását és a nagyközönség érdekszféráját is sérelmesen érinti.

A nagyközönség érdekeivel pedig számolni kell mindeneknek, különösen a vendéglőse testületnek, amelynek a közönség ro- konszenve egzisztenciális alapját is képezi.

De éppen, mert számolnia kell a közönség érdekeivel; s hogy bár méltányos, de mégis a lehető legjutányosabb áron elégíthessék ki a közönség gasztronómiai szükségleteit: kívánatos, hogy a drága és sok esetben többszöri közvetítő kéz mellőzésével, közvetlenül állítsák elő nyers anyag- és terményszükségletüket és pedig a társulás nyújtotta erkölcsi és anyagi tényezők felhasználásával nagyban és olcsón.

Ilyen nagyban és jutányosán előállítandó fontos élelmi cikknek a sikeres termeléséhez szükséges feltételeit és lehetőségét kívánom az alábbiakban ismertetni: felkérvén a mé- lyentisztelt intelligens magyar vendéglőskart, hogy úgy a saját, mint a nagyközönség érdekében, szíveskedjék azt magáévá tenni.

Mint a cikk cime is mutatja, a haltenyésztésről, illetve ennek társulati utón, a vendéglősök által leendő hasznosításáról van szó, abból az alkalomból, amidőn egy nagy uradalom kiparcellázása kapcsán egv óriási halgazdaság is eladásra kerül.

A daruvári uradalom (Tükörv-féle, előbb pedig gr. Jankovits-birtok) a Magy, Parcellázó és Telepitő Bank birtokába kerülvén, ez a 7600 kát. holdas birtokot rövid néhány hónap alatt kiparcellázta, jobbadán felső bácsmegyei gazdák között.

Csupán a 800 kát. holdnyi tógazdaság maradt eladatlanul eddig: nem mintha ez a remek gazdaság nem érdemelné meg a figyelmet, hanem azon okból, mert a magyar paraszt ember idegenkedik az általa nem ismert dolgoktól.

Akadt azonban több külföldi tőkepénzes, akik hajlandók megvenni ezen rendkívül jövedelmező gazdaságot és éppen ezért volna kívánatos, hogy mi magyarok ragadnánk magunkhoz ezt a szép és hasznos üzletágat s ne engedjük meg, hogy mint oly sok más fontos gazdasági ág, a külföldieknek hozza meg a busás hasznot, nekünk pedig a lerágott csonttal kellessen megelégedni.

Kétszeresen szükséges a sarkunkra állani akkor, ha az amúgy is csekély számú hazai halgazdaságaink egvikének-másikának idegen kézre kerüléséről van szó. Hazánk a világnak egyik, halakban leginkább bővelkedő országa volt; s még mi, középkorú emberek is, meséket tudunk regélni gyermekkorunk halgazdaságáról. De hát a viz- szabályozás és a hajózás fejlesztése .nagyon is a minimumra szállította le az olcsó és egészséges népeledel természetes produkálását.

Innét van aztán, hogy az eddig népeledelnek tartott halhús most már csak a jobb- móduak asztalán fordulhat meg rendes étel gyanánt; s innét van, hogy a vendéglősök csak magas ártétel mellett állíthatják azt be étlapjukba; mert a halászati nagybérlő, kisbérlő halász és halkereskedő kezein átment csekély halállomány, mire a vendéglős konyhájába kerül, oly magas áruvá válik, hogy csak a gourmandok étrendjében találhat elhelyezést.

Milyen másként lenne az, ha a vendéglős-testület szervezkednék és termelő, jelen esetben haltenyésztő szövetkezetét alakitana egyetlen rendszeres, de nagyobb szabású tógazdaság segítségével az árakat felénvire lehetne redukálni és a publikumot előnyösen kiszolgálni; amely redukció azonban a vendéglősüzem egyéb fogyasztási ágazatainak haszonhozóbb föllendüléséből a mindenkor kívánatos jövedelemfokozódást nem csak nem zárná ki, sőt azt elő is mozdítaná.

Ismétlem, hogy az előbb előadottak alapján nemzeti szükségnek tartanám, ha a Tükörv-féle uradalom eladó tógazdasága társulás utján az intelligens magyar vendéglősök kezére kerül: ezzel nem csak nemzet- gazdasági missziót teljesít, hanem egy rendkívül fontos jövedelmi forrást tár fel a maga számára.

De lássuk a számadatokat, amelyeket fejtegetésemhez bázisul elfogadandónak sorolok fel, mint hiteles adatokat.

1. A tógazdaság a hozzá csatolt mező- gazdasági majorrészekkel együtt 800 kát. holdat tesz ki, amelyből a tényleges halastó mintegy 400 holdat tesz ki; a többi szántó és rét; de az utóbbiból a tóterület köny1 nven fejleszthető még vagy 250 holddal, a íentmaratíó rész pedig mezőgazdaságilag lesz művelendő, a haltápláláshoz és hizlalásához szükséges tengeri és bab termesztése czél- jából.

2. Ezidő szerint évenkint 750—820 métermázsa halat tenyésztenek a tavakban, a melyért az 1909. évben 110.000 koronát vételeztek be.

Maradt azonkívül a teleltető tóban vissza 140 métermázsa anya és ivadék hal, a jövő évi szaporítás céljaira.

A halat Berlinbe, Bécsbe és Drezdába szállították és érdemes följegyezni, hogy a jövő, vagyis 1910. évi hal állomány már most el van adva a németeknek az utolsó darabig.

A mezőgazdaságilag müveit birtokrészek 38.000 koronát jövedelmeztek, vagyis az egész halgazdaság 148.000 korona hasznot hozott.

3. Az egész tógazdaság erős gátakkal van körülvéve; partvédő müvekkel és remek zsiliprendszerrel és tápcsatornával ellátva, ugv, hogy a viz tetszés szerint 2 és fél méterig felduzzasztható, avagy halászat alkalmával, illetve a telelőtelepre való belakol- tatáskor egészen lecsapolható. A rendszeres tenyésztéshez szükséges fuvarozás végett a tógazdaság mintegy 14 kilométer hosszú mezei vasúthálózattal van felszerelve és a kancanica-zdenci-i vasútállomással ősz-