Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)
1910-09-14 / 17. ünnepi szám
VENDÉGLŐSÖK LAPJA sán, a hegyeken, a messze síkságokon, melyekről, magyar falvak templomainak csillogó tornyai fénylettek feléje, hogy itt a magyarban maradandó emléket állítsunk Erzsébet magyar királynénknak. Magyar szállodás, vendéglős lelkében született meg ez a gondolat s a budapesti magyar szállodások, vendéglősök, korcsmá- rosok áldozatkészségéből áll is már ott közel az Istenhez, a budai János- hegy ormán az imponzáns, maradandó emlék, az Erzsébet-kilátó, melyet a veedéglősök kongresszusa avat fel ünnepélyesen, s mely hirdetni fogja ide látó magyar vidéknek s a távol jövendőnek, következő nemzedékeknek a magyar vendéglősök, korcsmárosok igaz hazafiságát, mely megnyilatkozott akkor is, mikor a harczi veszedelmek véres tüzei lobogtak, mikor az elnyomatás rabbilincsei csörögtek s megtudott nyilatkozni im most a nemzeti kegyeletnek ily gyengéd, de mégis magasztos kifejezésével. Amily szép lélekemelő lesz a magyar vendéglősök, korcsmárosok országos összejövetelének ez ünnepi része; épp olyan nagyfontosságu tárgyak kerülnek annak tárgyalási sorozatára. Az idők mostoha járása borong felettünk. A nemzet nagy rétegei csak nagy küzdelmekkel tarthatják fent magukat. A természeti csapások is megdrágítják az anyagi létfen- tartást. Es az idők minden viszontagságának nehézségeit a korcsmárosok és vendéglősök érzik meg legsúlyosabban. Nekik kell küzdeni a legádá„Erz5ébet=kilátó." A jánoshegyi „Erzsébet-kilátó“ torony felavatása alkalmából irta: Bessenyei Magyar Gyula. Közel az Istenhez, budai hegy ormán, Állott egy kéresztía, melyet körülfonván Élő koszorúként a nyiló virágok; A madár is ide zsolozsmára szállott. Úgy alkonyat időn, vagy hajnalra kelve, Közel az Istenhez, hajdan eme helyre, Imádkozni járt el egykor egy királynénk, Imádkozni értünk s a magyar hazánkért. Erzsébet királynénk. Onnét a magasból, hol nagyobb fény árad, Tekintette végig e hazai tájat; Hol a nagy Dunával szép Margitszigetnek Lombban dús partjai összeölelkeznek; Hol büszke paloták állnak nagy sorjába', De legszebb közöttük király palotája. Magyar turul-madár őrködik mellette, Nemzeti lobogónk lobog ott felette, Nagy múltúnk hirdetve. Innét nézett alá merengő szemével S átölelte honunk szerető leikével, A hazát, e rögöt és a magyar népet, Melynek anyja voltál, üdvözölt Erzsébet! zabb versenynyel is — mivel, hogy nálunk minden képesítés nélkül — sajnos — mindenki lehet vendéglős, korcsmáros — mely a régi magyar vendéglős, korcsmáros iparnak nem csak jóhirnevét, hanem anyagi létét is tönkre teszi. Más társadalmi alkotások, iparágak az összetartás, a szövetkezés erejével küzdenek meg és pedig sikeresen, az ilyen nagy létüket fenyegető veszedelmek ellen, amely összetartás azonban, sajnos, nincs még egész a mai napig a magyar, különösen vezérszerepre hivatott budapesti vendéglősök és korcsmárosok között. Amiért a magyar szállodás, vendéglős és korcsmáros iparosságnak az országban legrégibb szaklapja a „Vendéglősök Lapja“ már negyedszázadnál hosszabb idő óta j küzd, amiért fáradtságot nem ismerve agitál, kívánjuk; hogy ez a kongresz- szus teremtse meg a magyar vendéglősök és korcsmárosok közt azt az együttérzést, azt az összetartást, azt a szövetkezést, amelynek a vége szét fogja robbantani a reánk nehezedő s anyagi megélhetésünket fe- nyegető fellegeket s megteremti számunkra is egy jobb jövendőnek nem múló évszakait. Hogy igy legyen és abban a reményben, hogy igy lesz, nemes munkálkodásában, törekvéseiben üdvözöljük a magyar szállodások vendéglősök és korcsmárosok országos gyűlését. És üdvözöljük a kongresszusnak minden tagját. A magyarok istene hozza körünkbe s éltesse őket! Mióta magasbra, mennybe emelkedtél, Áhítattal állunk itt meg emlékednél És im fohászkodunk s esdve kérünk Téged: Az egekből is óvd, szeressed e népet, Mely zokog még Érted! Közel az Istenhez, fönséges magasba’, Legyen ez a hely itt oltárrá avatva; íme, kik mindenkor rajongva tiszteltek, Oszlopot emeltek itt most emlékednek! Hatalmas alkotás! »Erzsébet kilátó! Büszkébben leng rajta már a magyar zászló És akik alkották, im, most körülállják, Királynénk, nevedet lelkűkben is áldják. Nemzetünk jó anyját. És itt a magasban szárnyaljon most ének, Szent és méltó az ő dicső emlékének! A magyar imádság, az ő imádsága: Hogy legyen ez a föld s minden tája áldva! A föld, mely a haza, melyhez szünetlenül Légy hü magyar és légy,ó, »rendületlenül!« Mint Te voltál hozzá, nagyasszony, Erzsébet, Kinek az emlék is hirdeti szépséged, Dicsőült felséged! Szövetkezeti bormérések, A Magyarországon immár közgazdasági hatalommá növekedett Magyar Gazdaszövetség hivatalos lapja egyik legutóbbi számában foglalkozik a »Hangya« fogyasztási szövetkezet által létesített vidéki szövetkezeti bormérések kérdésével is. Azt állítja tisztelt laptársunk, hogy azért határozta el magát erre az áldozatra a »Hangya« igazgatósága, mert »közegészségi, táplálkozási és erkölcsi szempontból egyaránt súlyt vetett arra, hogy a nem bortermelő határu szövetkezetek is hamisítatlan, jutányos és minő- séges borokhoz juthassanak.« Mi a miagunk részéről a szövetkezeti eszmének rendületlen hívei vagyunk annyira, hogy ezt az eszmét propagáljuk — és mondhatjuk, nem minden eredmény nélkül — már évek hosszú sorozata óta a magyar vendéglősök és korcsmárosok közt is. Azok között a magyar vendéglősök és korcsmárosok között, akik ez iparágat apáról fiúra örökölvén, szintén erkölcsi súlyt vetnek arra, hogy vendégközönségük, »hamisítatlan, jutányos és minősített borokhoz jusson.« Bármily hívei is vagyunk tehát a szövetkezeti eszmének, azt semmi körülmények közt sem , helyeselhetnők, hogy ott, ahol tisztes magyar vendéglősök, korcsmárosok vannak, ezek életexisztenciájának megrontására szö- i vetkezeti bormérések szerveztessnek. Hiszen a »Magyar Gazdaszövetség« nemes feladatai közé első sorban sorozza a kisemberek védelmét, már pedig az a vidéki, különösen falusi jó magyar korcsmáros többnyire a »kisemberek«, de azért az igaz magyar emberek kategóriájába tartozik s nagyon különös volna, hogy a »Magyar Gazdaszövetség« fogyasztási szövetkezete, a »Hangya«, ezeknek megélhetését tenné kétessé, vagy éppen lehetetlenné. Igenis vannak községek Magyarországon, ahol többnyire idegenből bevándorolt, pálinkásboltosból átalakult egyének kaparintották magukhoz az italmérési jogot, akik vígan mérve a hamisított borokat, »gyenge emberek mámoros perceit csakugyan önzőén kihasználva, uzsoráskodnak.« Ha az ilyen, a tisztességes magyar vendéglősök és korcsmárosok jó hírnevét veszélyeztető vállalkozók ellensúlyozására állíttatnak fel szövetkezeti borkimérések, az ellen már kifogásunk nem lehet és nincsen. Egy azonban feltétlenül szükséges és ez az, hogy ezeknek a szövetkezeti borkiméréseknek, korcsmáknak vezetésére elméleti tudást és a pincéri, korcsmárosi pályán gyakorlatot szerzett egyének alkalmaztassanak, igy azután a dolognak meglesz az az üdvös oldala is, hogy a vendéglősi pályára készült, elméleti és gyakorlati tudással bíró, de annyi okból magukat nem önállósítható tisztes egyének is, bár felelősségteljes, de mégis önállóbb álláshoz juthatnak. Hiszen ennek szükségességét bizonyítja a »Magyar Gazdaszövetség« t. lapjának cikkírója is, midőn felsorolja a már létező szövetkezeti bormérések, korcsmák hiányosságait, melyek rendesen a szakszerűtlen kezelés következményei. Először is egyes szövetkezetekben mérnek ugyan bort, sőt szövetkezeti korcsmák is vannak, de ezeknek nincs hordójuk. Megszorult termelőtől kérnek és kapnak ugyan kölcsönhordót jó pénzért, de rendesen rosszat és rosszul kezeltet, melyben a jó bor is megromlik. Ez az oka azután, hogy a szövetkezeteknél soha sem olyan a szállított bor, mint volt az eladó pinczéjé- b e n. A kölcsön vett hordók rendesen toldozottak, fokozottak, melyekből szállítás közben igen sok liter bor elfolyik. Ezeket a hordókat a hitelesítő hivatalok el nem fo-
