Vendéglősök Lapja, 1909 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1909-07-05 / 13. szám
1909. julius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 szorítandó. Az államhatalom jogosítva van— mondja a javalat indokolása — a gyűlések és egyesületek felett szigorú felügyeletet gyakorolni, azokat szükség esetén feloszlatni. Ezek az intézkedések ezideig a német szövetséges államokban különbözők voltak és hol gyengébben, hol pedig szigorúbban bírálták el, most azonban a birodalmi kormány egységes törvényben akarja az egyesületi és gyülekezési jogokat szabályozni és a szövetkezeti államok partikuláris joga csupán a vallási gyűlésekre, a templomi felvonulásokra, körmenetekre és zarándoklatokra lesz irányadó. Mindezekből nyilvánvaló, hogy a német birodalmi kormány a legintenzivebb szoczialpolitikát folytatja és hogy különösen az egyesülésre és gyülekezésekre fektet igen nagy súlyt. Nincs igazuk tehát a mi nemzetközi szoczialista vezéreinknek, akik éppen most szóval és nyomtatásban hirdetik, hogy a szakszervezeteket rendszabályozni és feloszlatni csak Magyar- országon szabad és lehetséges, mert, ime, még a hatalmas és milliókat számláló német szakszervezetek ellen is megcselekszi azt az államhatalom, ha azok működése a közrend és köz- biztonságba ütközik. De meg is kell ezt tennie minden kormánynak; mert az én házam, az én személyem fölött senki más nem rendelkezhetik s meggyőződésemért senkinek sem szabad engem üldöznie. Ez a nagy elv szülte meg a protestantizmust, ezért vesztek mártírjai s ezért borította vértengerbe Európát a forradalom 1793-tól 1848-ig. Akkor az állam volt ellensége a szabadságnak, most az állam védelmezi ezt; mert a tapasztalás megmutatta, hogy az állam hatalmát nem rabszolgák, hanem szabad emberek adják. • Mindenkinek szabad küzdenie jobblétért, sőt ez kötelessége is; ámde mindenki felháborodva dobja vissza a fölkínált nagyobb kenyeret, ha ennek rabláncz az ára. A proletariátusnak ezt a nagyobb kenyeret pedig ma azzal a föltétellel kínálják, ha eleve lemond ősi örökéről, emberi jogáról, a szabadságról, a vezetők javára. Ilyen népvezérek csak Cabilinák lehettek, önző lelketlen emberek. A cabilinák féktelenségének pedig a hogy véget vetett a múlt, véget vet a jelen is, habár Cicero nem támadhat föl a sírjából. R pécsi pinczérszakiskola évzáró vizsgája. A pécs-baranyai vendéglősök ipartársulata által létesített pinczértanoncziskola elérkezett a második iskolai éve végéhez. Az 1907—8-ban még egyetlen osztályból álló szakiskola az 1908—9. tanévre nagyot fejlődött. Szervezeti szabályzatát a kormány jóváhagyta és evvel a szakiskola három osztályra oszlott, melynek tanítását már nem láthatta el az egyetlen tanerő. így a szakiskolának első évben is volt igazgató tanítója, Magda Pál mellé, aki ez évben is vezetője maradt az iskolának, Haksch József belvárosi tanítót választotta meg a felügyelő bizottság. A két tanerőn kívül a szakelőadói tisztre Sopper Ödönt választották meg, aki a tanév első felében az étterem, majd a második felében a kávéházi felszolgálásra is oktatta a pinczér- tanonczokat. Az ipartársulat, az iskolára felügyelő bizottság, az igazgatóság és a rendőrfőkapitányság együttes eljárásával el is érték, hogy Pécsett nem volt bofiu, pikkoló, aki az iskolát nem látogatta volna. A tanév elején 21 pinczértanonczot Írtak be a három osztályba, de a tanulók száma az évfolyamán negyvenre nőtt és vizsgálatot is harminczan állották ki. A szépen fejlődő és rendeltetésének kitünően megfelelő szakiskola vizsgája ma délután 3 órakor kezdődött mep a belvárosi községi iskola rajztermében. A vizsgálaton Lengyel Róbert kir. segédtanfelügyelő elnökölt. Megjelent Tichy Ferencz dr. városi tanácsnok a polgármester képviseletében, Hamerli Imre iskolaszéki tag, Littke Lőrincz a felügyelő bizottság volt elnöke, Radócsay Imre a felügyelő bizottság jelenlegi elnöke, Szigethy Ede a bizottság pénztárosa, a felügyelő bizottság legtöbb tagja és igen sok ipartársulati tag. Kilencz első, 10 második és 11 harmadik osztálybeli pinczér- tanoncz vizsgázott le a legnagyobb megelégedésre. Az első osztályú növendékek között nem egy volt, aki alig egy hónapja került Pécsre és lépet be a szakiskolába, de az igazgató és tanítók lelkiismeretességéré vall, hogy ezek is szépen megfeleltek. Helyesírásban, magyar nyelvben, számtanban, földrajzban, vegytanban, természetrajzban és üzleti fogalmazásban oly értelmességet árultak el, mintha állandó iskolai tanulók lennének ezen szakiskolai növendékei, akik munkájuk mellett látogatták heti öt órában az előadásokat. És nem utolsó előnye a szakiskola tanításának az a következetes rendszer is, mellyel minden oktatott tantárgyból azt szemeli ki, azt emeli ki első sorban, ami speciálisan a pinczértanonczok szakmájába vág. A kitünően sikerült elméleti vizsgálatot a szakoktató Sopper Ödön vezetésével a gyakorlati vizsga követte. Amily szépen, értelmesen, pontosan válászoltak a jövő pinczérei, vendéglősei, kávésai a kérdésekre, épugy megállták a helyüket ezen a téren is. A bemutatott felszolgáláson, terítése kívül igazán meglepő készültséget árultak el menük, étlapok készítésében és oly korrekt helyesirásu franczia étlapot irt föl egyik tanoncz a fekete táblára, hogy megnyugvással mondhatjuk, a pécsi pinczértanoncz szakiskola növendékei már nem fognak borju-frikkandót, roschtélyost és más hasonló nagyvárosi éttermekben otthonos csodabogarat Írni az étlapokon. A vizsgálat befejezésével Lengyel Róbert segédtanfelügyelő kiemelte a szakiskola példás vezetését és kitűnő tanítási eredményét, majd kiosztotta a jutalmakat. A Pécsi Takarékpénztár 20 koronás arany jutalmát Braun Lajos, mint legszorgalmasabb növendék kapta. Ézenkivül 6 növendék pénzbeli és 4 könyvjutalmat kapott. Az egyik növendék mondott ezután köszönetét az iskolát fentartó ipartársulatnak. Végül pedig Radócsay Imre köszönte meg a megjelenteknek az érdeklődését és Magda Pál igazgatónak, valamint Haksch József tanítónak és a szakelőadónak is a tanonczok oktatása körül kifejtett eredményes fáradozását. — A szakiskolát Gundel János, az országos vendéglős egyesület elnöke és Glück Frigyes, aki a pécsi szakiskola eszméjének pártolója és alapitó tagja is volt, táviratilag üdvözölték. Francois indítványa. Francois Lajos, a melegszívű ember, talán azért lett oly jó, igazi magyarrá, mert a mi jobbra méltó, nemes fajunkat nyomni, üldözni látta minden oldalról. Aki méltatlanságot kénytelen tűrni, aki nyomort, betegséget szenved, azon az ő szive megesik, még pedig nem a szemforgató szánakozásig, hanem a tettekig: az ő keze nyomban cselekszik úgy, hogy a bal nem tudja, mit tett a jobb. Ahogy hivatása velünk, vendéglősökkel összeköttetésbe hozta, amint megismerte helyzetünket és törekvéseinket, azonnal segítő barátunkká, több, szorgos munkatársunkká lett, különösen humánus tevékenységünkben. Áldozatairól, érdemeiről fölösleges egyenként megemlékeznünk, hiszen mindannyiunk szivébe vésődtek azok; most csak egyre utalunk. Ő volt, aki az elaggot, munkaképtelen pinczérek szomorú sorsát elképzelte, át- érezte s hogy ezeket a munkában megrokkant derék szaktársainkat aggkorukban megmentse a nyomortól és hányattatástól, megpendítette a pinczérmenedékház eszméjét s megvalósítására tekintélyes összeget ajánlott föl.
