Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1908-09-09 / 17. ünnepi szám
v enaegiosuK l.u[jfu Magyar Gazdák Értékesítő Szövetkezete Élelmiszeráruháza IV., Vámház-köriít 8. Legmodernebb berendezésű áruház az élelmezés összes ágazatai számára. Közvetlen összeköttetés a termelővel. Nincs többé szükség vásárcsarnokra! Az asztal s a konyha minden szükséglete egy helyen beszerezhető. Az áruk azonnal házhoz szállíttatnak. Vendéglősök és szállodások részére a legolcsóbb előnyárak. Tessék árjegyzéket kérni. fi „Bika". Egy darab história, a régi és uj Deb- reczen fog ebben a névben kezet. Ha valaki kételkedik a vendéglők czivi- lizatorius jelentőségében, elég a Bikára mutatnunk. Nagy idők szálltak el fölötte, uj, modern köntöst is öltött magára; de azért nem hám- lott le róla a régiség patinája s bizonyos kegyeletes rezgéssel ejtjük ki a nevét. Itt volt a bihari, szatmári, szabolcsi és erdélyi urak tanyája s a könnyű csérák és dübörgő határok minden nap szállítottak olyan vendégeket, akiknek a neve azelőtt is, azóta is ott ragyog a történelemben. A Vayak emberöltőkön át beberucczan- tak kikirugni a hámból, no, meg, a mikor máskép nem lehetett, muzsikaszó mellett, suttyomban szót váltani a haza dolgáról. A Tiszák, Beőthiek, Irinyiek, Józsák nem egy kalandja játszódott itt le s nem egy komoly akciójának innen adták meg az első lökést. 1 Örömest fordult itt meg József főherczeg is, akinek a Hortobágy képe mélyen vésődött a szivébe. Sok dévaj, örökéletü adoma kirepitő fészke volt ez a barátságos hajlék és sok titkolt könnyet láttak megcsillanni, leperdülni a néma falak. De talán senki sem érezte magát itt any- nyira otthonosan a múlt század végén, mint Teleki Sándor gróf, a világjáró vitéz ezredes, a XIX. század nagyjainak ez a csevegő pajtása. Költői magányából ide járt legszívesebben emlékezni. Néhány jó barát társaságában föltámasztotta a nagy időket s a nagy időket s a nagy idők nagy embereit oly színesen, oly melegen, mintha csak a tegnapi alkony homálya borította volna őket. Gondolatai csélcsap pillangókként csa- pongtak Erdélytől Jerseyig, Szebentől Pá- risig. Majd Bem mellett lovagolt, majd Garibaldit kisérte. Ebben a pillanatban Kosuth- tal és Viktor Hugóval konferált, a másikban már Dumasvai csevegett. Szivének költői hevülései előbb itt nyiladoztak s csak azután vetette papírra fürge tolla minden idők gyönyörűségére. * V. D., a jeles történetiró, aki kebelbarátai közé tartozott, sok érdekes apróságot beszélt el nekem a nevető szemű, örökifjú ezredes grófról, akit méltán tekinthetünk utolsó emigrációnk Mikes Kelemenjének. Itt esett meg vele, hogy .. .M ... J, aki az akkori idők egyik legkedveltebb drámai művésznője volt a vidéken, majdnem zavarba hozta az ötletes grófot. Vacsoránál történt. A művésznő jobbján ült s elhalmozta szeretetreméltóságával. Szelleme kráterként ontotta a szikrákat s fegyelem és kaczaj kisérte szavait. — No, kedves húgom, még utóbb kegyeddel is úgy járok, mint a szépséges Ne- pitával, akiben maguk a gráciák öltöttek halandó testet. — Hát hogy járt vele a gróf? — Furcsán. Egy estélyen a gyönyörű teremtés igen kitüntetett, annyira, hogy az egész időn át velem foglalkozott. Nemcsak utolérhetlen tánczos, hanem elbűvölő társalgó is volt. Egyszer csak incselkedni kezdettem vele. Milyen kár, — mondom, — hogy Mars nem volt magyar huszár; illetőleg, hogy én, a magyar huszár, nem lehetek Mars. Már miért? — kérdé ő. Hát csak azért, mert a magyar huszár nemcsak a legjobb vitéz, hanem a legjobb tánczos is a világon. Bizonyára bele, illetőleg belém szeretett volna az Olympus leg- bájosabb asszonya, Pepita-Terpsiehore. — Igen, ha Mars ur nem lett volna túl a negyvenen. .Kellett ez nekem?! — Nem értem, —• szólt a művésznő, — a rám vonatkoztatást. — Nos, ha kedves húgomnak is ilyenformán szólanék? — Hát azt mondanám: Ha szépen kérnek, szeretem én az őszfejü Marsokat is. Csak úgy rengett a Bika; talán még az Istenek is elmosolyodtak a szertelen nevetésre-. fi debreczeni perecz. A nóta ugyan azt mondja, hogy »Deb- reczenbe kéne menni, pulykakakast kéne venni!« ámde a mi öreganyáink kívánsága békét hagyott a pulykakakasnak, ellenben annál inkább követelte a debreczeni pere- czet. Apró, keményre sült, sós tejföllel, mivel be nem maszatolt tészta karikák voltak ezek, amelyeket öntve, forró zsírban megforgatva, túróval, tejföllel s tepertővel megtisztelve tálaltak az asztalra. Fölséges, isteni eledel volt. Szeretem hinni, hogy ma is van kelete Debreczen hires piaczán. Amikor gyermekkoromban elindult a vásáros nép akár a Dunántúlról, akár a Tisza mentéről, a bucsuzkodók kétszer is utána kiáltották a távozóknak: »Aztán el ne felejtsen hozni debreczeni pereczet.« Hoztak is zsákszámra, egy évre valót. Hanem hát nem azért hozom szóba itt a debreczeni pereczet, hogy kitűnőségét zengjem, hanem azért, hogy egy kis helyet szorítsak neki az etnográfiában. Ugyanis, — tudtommal — ilyen apró ka- rika-pereczet Magyarországon csakis Deb- reczenben sütnek. Ennek pedig azért tulajdonítok jelentőséget, mert országszerte úgy tartják, hogy Debreczen lakossága részben tatár eredetű. Semmi kétség, hogy úgy a tatárjárás idején, mint a török hódoltság korából maradtak itt tatár csoportok, annál is inkább, mert a nyelv rokonsága folytán könnyen olvadhattak a magyar testbe s ezt örömmel is tették földünk termékenységénél s emberségesebb törvényeinknél fogva. Bizo- t nyitja ezt több község és család neve. Maradhattak tehát tatár véreinkből Deb- reczenben is. Ha nem igy volna, nem élne a nép tudatában ; de hát én most csak a debreczeni perecz bizonyságára akarok hivatkozni. Ha egy-egy nép eredetének tanúsága lehet a ház, a bútor, a ruha, a szerszám, éppen úgy lehet az étel, a főzés módja, szóval, az ízlés, mint ahogy ma is megkülönböztet ez nemcsak egyes családokat, hanem egész vidékeket. Nos, a debreczeni perecz is lehet ilyen eredet-jelző. Amint mondottam, hozzá hasonlót sokfelé jártomban nem találtam, sem itthon, sem másutt Európában. Nagy csodálkozásomra azonban Nagy- Oroszországban egészen a Fekete-tengerig ilyen a perecz s ez a legkedveltebb sütemény. Amerre tatárok uralmát nyögte ez az ország, mindenütt dívik ez a perecz, melyet »baranki«-nak hívnak, s ahol ma is tömegesen laknak tatárok, mint Moszkvában, közülük sokan keresik ennek a sütésével a kenyerüket. Nem lehetetlen tehát, hogy a debreczeni perecz is tatár-örökség. AV.WAV/A'.W/.V.WAV A vendéglős tőkéje nem a pénz, hanem a magyaros szívesség. * Lelketlen és becstelen demagógia az, a mely népnek csak jogokat emleget, de kötelességeket nem. Magyar Gazdák Értékesítő Szövetkezete Élelmiszeráruháza 5^5! IV., Vámház-körut 8. Osztályainak beosztása: Csemegeosztály: legdusabban felszerelve. Fűszer és kávéosztály. Mészárszék. Vad-és baromfiosztály (saját hizlalda Budafokon). Tojás-osztály Mézosztály. Nagybani áruosztály. (Gyümölcs, zöldségfélék, burgonya, füstölt-áruk, vaj közvetlen a termelőtől.) PalaczkborOSztály mintaszerűen kezelt liordóborok a szövetkezet budafoki pinczéiben. Égetett szeszes italok (szilvorium, boróka törköly stb.)
