Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1908-09-09 / 17. ünnepi szám
Vendéglősök Lapja Csokonai. Csokonai Vitéz Mihály, jöhet-e nagy Debreczen városába magyar, hogy a hála megilletődésével fejet ne hajtson borágas szobrod előtt. Kit űzött a boldogtalanság ostora, a vak tudatlanság; te, aki a szerelem ölén sem találhattál nyugodalmat, most nyugodtan állsz dicsőséged piedestálján. Te, aki nem leléd honod e hazában, most itthon vagy minden szívben s hódol néked e város, amely egykor magához ölelni kishitű volt. Homlokodat nem barázdálja fájdalom s aki lát, mégis elborul; ajkaid némák s a ki eléd járul, mégis megért; érczmelled hideg, nem feszíti égő szived lángja s a ki hozzád közelit, mégis fölhevül. Mi szebb, jobb az emberben, lobogós tűzre gerjed a te látásodtól. Megcsendülnek a vándor lelkében a te költészeted trillái, az életre kelt magyar szellem magasztos akkordjai. Mintha a magyarság égi nemtője tartózkodnék a te szobrod árnyékában, egész valónkon érezzük a nemzeti szellem ihletét. Nem hervadó koszorúval, ezzel az ihlettel áldozunk neked, költészet mártírja, el- hagyottság vigasztalan embere! VAVAVAVAVjW.W.m Thaly Kálmán. Közéletünknek kiválóbb férfia kevés van, tiszteletreméltóbb egy sincs nála. Amily élesen jellegzetes nemesen formált feje, annyira kiemelkedő, fenkölt az egyénisége. Talán ebben van az ok, hogy a szintén oly karakterisztikus Debreczen és az any- nyira karakterisztikus Thaly elválhatatlanok. Nincs is honatya, aki a közjót Önzetlenebből szolgálná, mint ő; egy sincs, aki a nemzet függetlenségének, ősi szabadságának any- nyira lélekszerinti harczosa volna, mint ő. Szavaiban nincs túlzás, de annál lefegy- verzőbb a meggyőződés; beszédeiben, irataiban nincsenek puífogó frázisok, de annál elragadóbb a hév; nem hajszolja a népszerűséget, de annál őszintébben keresi az igazságot. Sehol sem látható, ahol csak mutogathatná magát; még a környékét is elkerüli azoknak a helyeknek, ahol osztogatnak. Jutalmat nem várva, nem kérve, munkálkodik eszményéért: a nemzeti szabadságért. Mint élő memento jár közöttünk. Mint költő az ősi dicsőségről, a megfeszített szabadságról zengi énekeit s mint iró a bujdosók sírjaihoz állott fáklyául, a kuruczkor vitézségben, gyászban fenséges ideit szólaltatta meg s addig-addig ébreszt- gette azokat a fényes szellemeket, mig kiszálltak behorpadt sírjaikból ott a Marmora partjain s élükön a dicső fejedelemmel, a minden idők magasztos tisztaságú emberével s visszajöttenek diadalmas gyász pompájával a hazába a hazaszeretetnek, magyar szabadságnak újból s örökre elfoglalni a hazai földet. Talán nem volt költő, iró a földön, aki ennyire gyönyörködhetett volna eszméinek diadalában. Ám ezt a nagy jutalmat meg is érdemelte Thaly Kálmán, akinek nem tudott fizetni az élet s adósa marad a nemzet. Debreczen büszke hódolattal ragaszkodjék tehát továbbra is képviselőjéhez, akinél nél hivebb kezekre, fenköltebb szívre a nemzet igazait nem bizhatná. Nagy szüksége van Debreczennek erre a ragaszkodásra most, amikor nemzetünk küzdelmeinek uj szakaszához érkezett. Ahoz a szakaszához, amikor nyíltan dol- gozhatik függetlenségének visszavivásán; ámde, hogy ezt sikerrel tehesse, körültekintésre, bölcs mérsékletre, számitó okosságra s nem heveskedő türelmetlenségre van szüksége. Ilyen munkára hivatott Thaly Kálmán; ennélfogva a nemzet érdeke, hogy Debreczen és Thaly politikai házassága, a mint eddig, ezentúl is zavartalan legyen! VA'MVAVAVWJW.W/. fl nagyerdő. A bérei erdőben több a fenség, a róna erdejében több a báj. Az, mintha uralkodója volna a földnek, ez, mintha bokréta volna a kebelén. A debreczeni Nagyerdőben van egyéb is: valami nagy, lebilincselő melankólia. Különösen őszszel, amikor halkan peregni kezdenek a levelek s itt-ott kipirulnak a lombok, mint sorvadó ifjú lány or- czán a láz. Egyszer bolyongtam csak terebélyes fái alatt, de azt az érzést, mi akkor elfogott, nem tudom elfelejteni. Mintha szellemek sokasága vett volna körül, azoké a kollégiumi nagy diákoké, akik hajdan ifjú szívvel az egész nemzet helyett éreztek s akiknek homlokára a halhatatlanság koronáját varázsolta Jókai istenujju költészete. Éltek-e, nem-e egyénenként úgy, ahogy a nagy költő visszaálmodá őket, ki tudhatná; de hogy összességében olyan volt a debreczeni kollégium ifjúsága, arra van bizonyságunk: szivünk kegyeletes dobogása, feledett krónikák beszéde s a szabadságban megistenült nemzedéke. Vájjon lesz-e még valaha a kollégiumnak ilyen ifjúsága? Szél nem fútt, mégis sóhajtoztak a Nagyerdő fái. Hejh, mikor azoknak az ifjaknak a lépteitől csörrent a haraszt, mikor az ő danáikat busongta vissza a fák mohos kebele, itt a magyar glóbuson nem volt ennyi hazug fény, hivságos csillogás; de népének annál drágább volt egyetlen ékszere, a magyar becsület, melyet már Priscus Rhetor is megcsodált. Vájjon ma volna-e mit megcsodálnia?... Más időket élünk, más csillagok járnak! Bizony-bizony szomorú, búslakodtató hely ez a Nagyerdő a gondolkodó, emlékező embernek. Hazajáró lelkek, a kor szivében menedéket nem találó szellemek tanyája. Körülvesznek, bánatosan suttognak, szemrehányón panaszkodnak, hogy szinte megdermed a szív, mikor fagyosan benyilal rettentő kérdésük: «Mi lett a magyarból? Mi lesz a hazából?» Szinte dideregtem s mintha lelkem siri hidegétől egyszerre zordon télre vált volna az ősz, úgy rémlett, hogy hó borítja az erdőt. íme, ropog, csikorog is amodább egy sápadt vándor lépteitől. Támolyogva jár; messziről jöhet. Hogyne! Segesvár csonthalmos mezejéről messze vart idáig. Most is kétséggel küzködőn, leverten jár, mint egykor, valamikor régen. Hideg tél volt akkor is, s az éhező költő pipájánál melengette gémberedett njjair. S akkor, amikor az emberfölötti nélkülözésektől lelke áléini kezdett, megkörnyékezte a kétségbeesés s kiűzte ide a Nagy- Nagyerdőre meghalni. Ámde a Nagyerdőnek van szive, van jövőbe látó szeme és — fölverte nagy szellemeit s azoknak a csókjától, biztatásától felocsúdott a költő áléit lelke. Nem halált, uj reményt, uj erőt vitt haza a Nagyerdőről és diadalmaskodott. Maga Petőfi beszélte el öngyilkos szándékát egyik legbizalmasabb barátjának, a nemrég elhunyt Berecz Károlynak. Akik nagyokra törnek s orvul megejti őket a kétség, menjenek ki a debreczeni Nagyerdőre; nagy szellemek rejtőznek ott s nem engedik elveszni a nemes czélok emberét. VAVAmV.V.V,V.V.V/A Ma sűrűn terem a jó vers, de nincs költészet. Kigondolt helyzetből erőszakolt, hazug érzelmek; ganajt aranyfüstbe henter- getnek. * A jó vendéglősné olyan, mint a nap: nemcsak övéinek világit, hanem mindenkinek. * Egy tatár mese szerint az első karaván- szeráilt, vagyis az első vendégfogadót, a jóság találta ki, az okosság építette fel s az élelmesség vette bérbe. * Egy ital bor a szomjazónak, egy falat kenyér az éhezőnek, ha a gazda emberséggel adja, jobban megszenteli a csárdát, mint az egész Jordán a templomot. * Durva, rideg vendéglős csak úgy nem való a mesterségére, mint a mérges kutya ezukorkereskedőnek. * Ahol piszkos az asztal, nem becsülik a vendéget. Mehetsz! VAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVAVWW inghoffer M. József halászmester Édes vizi és tengeri halnagykereskedés, mely állandóan tart nagy halkészletet élő és jegelt halakban, vidéki rendelések a legpontosabban és megbízhatóan eszközöltetnek, háztartás és éttermek részére. Budapest, Központi vásárcsarnok, LaKás : Fövámtér 10. szám. Élő nemes pontyok bármely nagy mennyiségben kaphatók. iV.WAVAV.W.VV.VVAVAVAVAV.WAVAV.WAVAVAVAVAVAVAVAVAVAV
