Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1908-01-01 / 1. szám
19U8. január 1. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 czió vezetné is őket, ha nem üres- zsebü Walterek, kiéhezett nadrágta- lanok, hanem tekintélyes, korrekt, köztisztelt emberek volnának is, akkor is rettentő bűn és vétek volna ily alacsony pártütéssel, ily szétbontási kísérletekkel kettészakítani az egységes vendéglősipart és tönkretenni egy immár nagyszerűen és fényes eredményekkel szövetkezett hatalmas testületet. Kisvendéglősök ! Nagyvendéglösök ! Korcsmárosok! Szállodások! Kávésok! Ez ellen emelünk ünnepélyein óvást nálatok az örökkévaló igazság nevében! Ne hagyjátok, hogy a szent templomba alkusz kufárok jöjjenek! Ne engedjétek, hogy hamis, pénzre éhes próféták vásári portékaként kótyavetyélhessék el szent érdekeiteket ! Vigyázzatok és tömörüljetek egy táborban a vendéglősipar régi, meg- hamisitatlan zászlaja körül! Ez a zászló dicsőséggel állott meg sok viharban! Ne engedjétek megtéveszteni magatokat reklámrongygyal, mely az alkuszok piaczára akar benneteket csalogatni. Ne hagyjátok el vezéreiteket jött- ment kalandorokért. Ellenben siessetek tömörülni és egységes táborban verni vissza a támadást, mely iparunkat a végromlással fenyegeti! Ha elhagyjuk a régi zászlót, ha kettészakadunk, ha diadalra hagyjuk jutni az ármányt, pártütést, ha odadobjuk kalandorok zsákmányául iparunk szent érdekeit, el vagyunk veszve. Tömörüljön hát iparunk minden okos, becsütetes és hü tagja az anyaipartár- sulat, a régi szövetség és a kipróbált megbízható vezérek közé és kövessünk el mindent legszentebb érdekeink: az egység megoltalmazására. Hazafiasság az üzletben. Hazánkban az üzleti élet nehezen, inkább csak szinleg magyarosodik, különösen a kereskedelemben, amely nagyobbára még mindig németül könyvel és levelez. Iparosaink is idegen műszavakkal élnek szükség nélkül, valamint a mi szakmánkból sem veszett ki a «zahln» nagyszámú pereputtyával. Sok szó férne ehhez, ámde most másról óhajtunk beszélni. Azt akarjuk kimutatni, hogy a hazafiság, a nemzeti érzület, ha több volna bennünk frázisnál, úgy üzleti életün- I kön is nyomot hagyna, főleg a mi szakmánk- i ban. Ám ha akadunk is ennek némi nyomára, I ez nagyon is sablonszerű és szellemtelen. Néhány arczkép, néhány történeti jelenet mása a falakon s egy-két név a czimekben: «Kossuth»-kávéház, «Kurucz»-csárda, «Rákó- czi»-szálló stb. Ez bizony édes kevés a hazafiságnak s az üzletnek is. ' A kép még nem oltár s a név nem lélek. Ha nemzeti érzületünk és hazafiságunk j erős, munkáló volna, úgy olykor-olykor egy- egy ötletet sugalna, amely jó hatással volna a nemzeti érzelmek fölgerjesztésére és üzleti hasznot is hozhatna. Most kávéház kávéház hátán, vendéglő vendéglőt ér és egyik olyan, mint a másik, legfölebb annyi a különbség, hogy az egyik nagyobb, a másik kisebb, az egyik fényesebb, a másik dísztelenebb; ámde az élet, a szórakozás színtelenül egyforma valamennyiben. Ha már most egy kávés vagy vendéglős, akit akár hazafisága, akár élelmessége arra ösztönöz, hogy helyiségét Rákóczi nevével tam szűk városomat, hova annyi édes és keserű emlék fűzött. Pestre jöttem. De bár mindent elkövettem, vidéki voltom miatt alkalmazást nem kaptam. Egy szép napon aztán összehozott sorsom egy fiatal emberrel, akit szintén úgy kergetett a sors, mint engem. Rábeszélt, hogy menjek vele Németországba. Hosszú volna leírni, hogy mennyi kaland után végre Hamburgban egy német személyszállitóhajóra, amelyen igen sok magyar utazott az újvilágba szerencsét próbálni, magyar voltom miatt alkalmazást kaptam, mint pinczér. Két évig jártam, Isten tudja hányszor, e hajóval a végtelen vizeket, mig végre pár ezer forint megtakarított pénzemmel búcsút mondtam a vén hajónak és New- Yorkban telepedtem le. Éppen akkor kezdődött a nagy vándorlás az uj aranymezők felé és én ki már akkor tökéletesen beszéltem az angol és franczia nyelvet, kevés gondolkozás után elhatároztam, hogy önállósítom magam s felcsaptam a kivándorlók élel- mezőjének. Az üzlet fényesen bevált s nemsokára mintegy 10.000 dollár birtokában voltam s letelepedtem Pitsburgban, ahol ma is lakom, s ahová később édes anyámat is magammal vittem. Vendéglőm jól ment s én egy ottani gazdag gyárosnak leányát vettem feleségül, aki, fájdalom, két év előtt meghalt. Ekkor határoztam el, hogy felkeresem Esztikét, akiről azóta nem hallottam, s ha még leány, akkor feleségül veszem. * * * Megérkeztünk. Szívélyesen búcsút vettünk egymástól. Én mentem dolgaim után s többé nem is törődtem emberemmel. * * * A napokban aztán ismét dolgom akadt B-ben. Ami a vasútnál, mikor megérkeztem, mindjárt meglepett, az a hatalmas, elegáns omnibusz, mely az utasokra várt. Gondolkozás nélkül beültem s nemsokára egy elegáns uj szálloda előtt állottunk meg. A kapuban az araysapkás portás mellett ott állott az én múltkori utitársam. Mindjárt megismert és úgy üdvözölt, mint régi ismerőst. Miután a szoba-ügyet elintéztem, karonfogott és bevezetett a lakására és bemutatta a feleségét. — Nos, uram, a regény vége. A befejezéssel tartoztam önnek. Hát igen is. Megtaláltam Esztikét, aki akkor már ugyan özvegy asszony volt és feleségül vettem. Pitsburgi vendéglőmet eladtam s haza költöztem ide szép Magyarországba, ide az édes anyaföldre, hogy Esztikém oldalán élvezzem azt a boldogságot, amelyért annyit szenvedtem, de amelyet végre is Isten segedelmével elértem. * * * Két napig voltam vendégük. Azóta is, valahányszor utam arra vezet, nem mulasztom el, hogy fel ne keressem e derék embert, aki szorgalmával és becsületességével igazán megérdemli azt a boldogságot, melyben őt a sors részesítette. L-y. ékesítse föl, azt is megtenné, hogy ez üzlete izellemében is kifejezésre találjon, úgy semmi kétség, hogy elismerésre méltó szolgálatot tenne a hazafiságnak, magának pedig tetemes jövedelmet biztosítana. Ha az a «Rákóczi»-kávés vagy vendéglős helyiségét a kurucz-idők Ízlésében rendezné be, ha termeit Rákóczi életének és korának jeleneteivel ékesítené ; ha kiszolgáló személyzetét stilszerü ruhába öltöztetné; ha zenéje ennek a poetikus kornak a gyöngyeit ját- szaná s felolvasással, szavalatokkal ünnepelné meg ennek a daliás időnek nevezetesebb évfordulóit, úgy akkor a helyisége méltán viselné azt a nagy nevet s üzlete annyira specziális lenne, hogy azt állandóan nagyszámú érdeklődő keresné fel s versenytársa nem igen akadna. Ha igy tennének mindazok, akik czégérül «Kossuth», «Széchenyi», «Wesselényi», «Mátyás király», vagy más nagyjaink nevét használják föl czégérül, úgy vendéglőink és kávéházaink misszióhelyei lennének a hazafiságnak és a nemzeti hagyományoknak. Ha az «alföldi csárda» igazán alföldi lenne, ha a «gömöri betekints» szintén igazán az lenne, úgy mennyi szint, mily sok vonzerőt nyerne a mi fővárosunk! Ily módon a konkurráló üzletek nem azzal a számítással alapittatnának, hogy a meglevők közelébe ékelve, azok vendégeinek egy részét elcsábítsa; hanem arra, hogy ötlettel, szellemmel valami újszerűt adjon és ezzel vonzzon közönséget. Ha a «Szabadsághoz» czimzett vendéglő igazán a szabadság nagy eszméinek és emlékeinek volna szentelve, ha az «összetartás» korcsma valóban ezt az eszmét szolgálná, úgy kevesebb ellensége lenne a kávéháznak és a vendéglőnek; mert azok igy nemcsak a testnek volnának pihenő tanyái, hanem a léleknek is fölemelői. Nagyobb lenne tisztességünk a közönség előtt s megbecsülne az állam is, nem úgy, mint ma, amikor kíméletlenül nyúzandó «adóalanynak» tekintenek bennünket. Meggondolni való dolog tehát az itt fölvetett idea már csak azért is, hogy a szakmánkban túltengő verseny egészséges alapra helyeztessék; meg aztán azért is, hogy a mire ebben a sivár korban oly nagy szükség van, hazafiságunk és nemzeti érzületünk minden oldalról és folyvást tápláltatnék s az idegen nálunk is találjon valami vonzót, valami sajátságosán eredetit. Ihász György. 1907. deczember 16. Ihász György ötvenedik születésnapjára. Ötven év hömpölygött el fölötted, Volt benne sok vig s szomorú óra, Pgy-egy barázdát vont életedre Minden évnek minden fordulója. Megcsillannak már göndör hajadban A csillogó tisztes ezüst szálak, S szivedből az ifjúság reményi, Lassan-lassan múlt ködébe szállnak. Óh, de van egy nagy vigasztalásod : Büszkén tekinthetsz vissza a múltra Évtizedes nagy küzdelmeidre S szeplőtelen szép munkásságodra. A toll, amit nekem is nyújtottál, Hogy segítsek nemes nagy munkádban íme mostan örvend a kezemben Mert benne nem egy hir vagy újdonság van, Nem czikket ir, ódát idegennek, Most az egyszer néked szól az ének Hű munkatárs igaz hű szivéből, Költeményt ir a szerkesztőjének, Kevés amit elmond im e versben, Születésed napján azt kívánom : Hogy az Isten minden földi jóval, Kedves Gyurkám, még sok évig áldjon ! G. Biró Zoltán.
