Vendéglősök Lapja, 1907 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1907-12-20 / 24. szám
2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1907. deczömber 20. Saiá CONSUM” PINCZEREK RESZVENYTARSASAGA BUDAPESTEN, VII., KERTÉSZ-U. 48. Kávésok, vendéglősök és pinczérek bevásárlási helye. Saját szipkagyárában mindennemű csinos kivitelű, jó min6 ségü szivarszipkák készülnek, Iáját gyártmányú szivarkahüvelyek nagy választékban. Állandóan raktáron: „CONSUM“ svéd gyújtó, azonkívül minden más _ _ tá blák, szivaosok, fogvájók, gyertyák, kénlap, fémtisztitó szerek és tekeasztal-kellékek legnagyobb választéka. Játékkártya gyár raktara Árjegyzék ingyen és bérmentve. Telefon-szám 80—14* kívánságra czégnyomással ás fajta gyufa is: kréták A polgárok szabadsága. Nekünk sok ügyünk, bajunk van a rendőri hatóságokkal s nem mi vagyunk az okai, ha ebből a sokszoros és gyakori érintkezésből részünkről panasz és elégedetlenség fakad. Úgy lehet, hogy a rendőrség sem annyira hibás ebben, mint a mennyire látszik. A modern jogállam első és elengedhet- len kelléke, hogy nála a törvényhozói és végrehajtói hatalom szorosan el van különítve s az igazságszolgáltatást önálló, mindkettő befolyásától tiltott szervezet gyakorolja. Ahol ezek a határok elmosódnak, egymásba olvadhatnak, ott hibás a jogállam épülete s veszedelem fenyegeti a polgárok szabadságát. Nálunk igy van s éppen a rendőri hatáskör tulhajtottsága az, amely nem egy zavart és keserűséget okozott s okoz még ennek az országnak. A rendőrség feladata már nevében meg van állapítva. Fenntartani a rendet és a közbiztonságot s igy, amennyire lehet, megelőzni a bűncselekmények elkövetését. Nem csekély missió ez, amely sok embertől éles észt, lelkiismeretességet, tapintatot és fáradhatlanságot igényel. Ilyen tulajdonságok összességével kevés ember van megáldva, ezért kétszeresen nehéz a rendőrség feladatának hü és sikeres megközelítése. Még nehezebbnek látjuk ezt a feladatot, ha meggondoljuk, hogy a rendőrség nemcsak őrködik és nyomoz, hanem még bíráskodik is: vádol, tanúskodik és Ítél. Mentői apróbb ügyekben teszi ezt, annál számosabban kell tennie s igy a rendőrség intelligensebb erői annyira el vannak foglalva, hogy fontosabb s igazi feladatuknak élni sem idejük, sem elég rugékonyságuk. Ez már magában is baj s még inkább azzá lesz annál a veszedelemnél fogva, amely ebből a közszabadságra támad. A dolog nyilvánvaló. Bizhatunk-e abban a földi igazságszolgáltatásban, ahol a vádló, a tanú és a biró ugyanegy? Annál ke- vésbbé sem, mert, az emberi korlátoltságnál fogva, néha még oly fórum előtt is vereséget szenved az igazság, ahol a mi felfogásunk szerint megfelelő, kifogástalan szervezet áll szolgálatára. A napokban is súlyos panaszt hallottunk egyik szaktársunktól a bíráskodó rendőrség ellen; de mert az ő esete nem az első és az utolsó, elmondásával nem akarjuk a gyűlöletet szítani. Sokat beszélhetnénk mi. Hányszor halljuk rendőri ajakról ezt a kijelentést: Magának igaza van, hanem azért mégis fizetnie kell; mert nekünk igazat kell adnunk a magunk közegének. Punktum! És a szegény korcsmáros fizet, mint a köles. A jártas- sabbja már nem is tárgyal, csak veszi a tárczáját: „Mit fizetek?“ Hát még mily tortúrának vannak kitéve a bérkocsisok, a cselédek, a bérczások; ha ők kirukkolnának élményeikkel, hát a muszka igazságszolgáltatás eszményileg kívánatosnak mutatkoznék a magyar rendőrségi mellett! Tudja ezt mindenki, tudja a törvény- hozás is; sőt maguk az önérzetesebb rendőrök sem tekintik dicsőségüknek. Egy időben sűrűn hallottunk szót az országgyűlésen, hogy a rendőrség hatásköréből vétessék ki a bíráskodás utolsó morzsája is. Az uj bűnvádi eljárásnál történt némi korlátozás, ámde ez még mindig kevés az üdvösségre. Talán még Ázsiában sincs ország, ahol a személyi szabadság oly vékony czérna- szálon függne, mint nálunk; nincs ország, ahol az ipari jogok kiadásánál s az üzleti rendszabályok alkalmazásánál annyi visszaélés történnék, mint itt; nincs ország, ahol a „birság“ büereje annyira bitanggá tette volna a dolgos polgárok pénzét, mint nálunk; tehát érthetetlen s törvényhozóink komolyságára, jóakaratára és kötelességtudására vet szomorú világot az a botrányos körülmény, hogy ezzel az égető kérdéssel nem foglalkoznak s közszabadságunk fölött tovább tűrik ezt a mindennel terhes s a legsiralmasabb meglepetéseket okozható veszedelmet. Szégyelhető állapot ez, amelyet a vendéglősöknek kell leginkább megszenvedniük. Éppen ezért irányítjuk mi erre a kérdésre a közfigyelmet, annál is inkább, mert az ipartörvény revíziója ezt alkalomszerűvé teszi. Mi nem tartjuk helyesnek, sőt ipari életünkre lealázónak és károsnak tekintjük, hogy II. fokú iparhatóságként a rendőrség szerepel. Erre, szerintünk, csakis a törvényszék, illetőleg a kereskedelmi törvényszék volna eléggé tekintélyes és szakavatott fórum. Akár ezzel, akár uj szervezettel a rendőrséget ki kell szorítanunk az ipar teréről s nagy érdekünk, hogy ipartársulataink ilyen értelemben lépést tegyenek az országos iparegyesületnél és a kamaráknál. R győri pmczérszakiskola megnyílása. Pinczérek nélkül. Győrött még 1900-ban fölvetődött egy pinczérszakiskola létesítésének terve. E szakiskola jelentőségét és üdvös hatását méltatnunk fölösleges. „Előljárt e terv lehetővé tételében — amint az elnöki jelentés mondja — talán példátlanul az egész országban: a győri pinczérkar. A győri pinczér-egylet 1901. febr. 27-én egyhangú lelkesedéssel vagyonából a pinczérszak. R grandseigneur. A „Vendéglősök Lapja“ eredeti tárczája. Még pár hónap előtt Miskolcz kövezetén trapp-trappban hajtotta végig a fő- utczán a Miskolczhoz közeli Csaba vagy Zsolcza községe felé jucker-kocsijába fogott két pompás deresét a vendéglős-ipar igazi grandseigneurje — Bokros Károly, volt miskolczi szállodás, — ma meg már, mintha bizony soha se fogott volna gyeplőt a kezében, újból olyan pompásan gyalogolja végig a főváros utczáit, a magyar ipar egyik legkiválóbb terméke, — a Törley-pezsgő érdekében, hogy szinte gyönyörűség nézni a buzgalmát. Mert a miskolczi s szakértelmével igazán pompássá, mintaszerűvé tett szállodai bérletét, a „Koroná“-t, egy szép napon egyszerűen átadta Nagy Lajos volt aradi szállodásnak, ő maga meg felhurczolkodott Budapestre a József-körutra, s átvette újból régi passzióját és ambiczióját : a kitűnő Törley-ház képviseletét. Tolira való, érdekes ember ez a Bokros Károly ; igazán érdemes róla (igaz ugyan, hogy majd ki is kapok érte) Írni is, meg foglalkozni is vele egyaránt. A szó teljes értelmében modern ember. Szeret és tud is dolgozni, de szeret és tud is — élni! Hanem amúgy francziásan teszi mindakettőt. Tudniillik sokat és jó kedvvel és emelkedett szabad szellemben dolgozik, hogy hasonló módon — szabadon, vigan és urasan — élhessen is hozzá. Azért hát szándékosan is Írtam eme apró jellemkép cziméül a franczia: grandseigneur kifejezést, mely nála nem urhatnám- ságot jelent, de egy igazi, könnyű vonás, de azért súlyos munkájú férfiút, teljes-teli úri hajlamokkal és szokásokkal, amely nála éppen olyan jól áll, mint a mindig kivasalt — pantalója. Mikor néhai bérlete, a miskolczi „Ko- rona“-vendéglő udvarán egy szép, hüvö- ses nyári estén megláttam, hát karvastag- ságu szivar volt a szájában, előtte meg egy pohár — pezsgő-fröccs. Bemutatkoztunk. — Mit csinál, hogy van Bokros ur ? — kérdem amúgy konvenczionálisan. — Hát kérem dolgozom! Elmosolyodtam rajta. Ugyanakkor habana a szájában, pezsgő-fröccs az asztalon, s ez az ember még azt meri mondani, hogy ő — dolgozik? Leültem mellé. Nekem is — minden szabadkozás daczára hozatott egy hatalmas szivart, meg egy fröccsöt. Azután diskuráltunk — „volna“ ! Igenis, csak „volna“, mert az én Bokros Károly barátom ezalatt is hol hangosan, hol meg némán, de állandóan dirigálta és ellenőrizte az ő dédelgetett mesterségének különben általa mindig megbecsült személyzetét. És én tisztában is voltam vele nyomban. Ur ez, csakhogy nem — a dolga rovására! És azontúl ismételten és sokszor is volt alkalmam tapasztalni, hogy bár szereti is a hizlalt rostélyost, de mindig van arra is gondja, hogy azért annak árán felül kereshessen is. Ma ismét az ő kedves Budapestjében él, többrendü ambiczióinak. Ezek között az első a kötelme, a TÖr- ley-ház érdeke, aztán az apai gond, meg az ő lelke rajongásainak ügye : a nyugdíjintézet sorsa-dolga. Most igazán csodálatos reális munkásságu és mégis ideálisan szárnyaló kedélyű ember ez a vendéglős grandseigneur, akit megjelenése után ugyan bátran nézhetne bárki is valami tanulmányúton levő s egyúttal vegyest szórakozó dán, germán vagy angol diplomatának, olyan csupaszra borotvált az arcza. A fiait például Párisba küldte, hogy ott világot lássanak és szakképzettséget szerezzenek a vendéglősipar terén; mert ő nemcsak szóval, de, amint ebből látszik, tettekkel is igyekszik a magyar ipar fejlesztésén. S habár ő maga ur is s a fiai meg teljesen modern stylben nevelt ur- fiak is, de azért nem engedi őket túl a kaptafán, azok bizony ideái szerint jóra- való vendéglősök lesznek szintén. Hanem amig ezt is esetleg rövidesen eléri, addig ő maga már sokat tett és tesz is még, valóban csak becsületből a közért.
