Vendéglősök Lapja, 1907 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1907-10-05 / 19. szám
8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1907. október 5. szálloda volt derék főpinczére átvette a Hold-utcza 15. szám alatt levő vendéglőt, azt újonnan berendezte s már üzembe hozta. Rezső Mihály fővárosi szaktársunk átvette József-utca 20. sz. és Rökk Szilárd-utca sarkán levő vendéglőt Bánovszky Sándortól. Sok szerencsét kívánunk mindhárom jeles kartársunknak. Schnell József nyugalomban. Schnell József közkedvelt derék fővárosi vendéglős szaktársunk megvált népszínház - utczai vendéglőjétől. Schnell már innen onnan egy fertályszázad óta buzgó fáradhatlan szorgalmas munkása a magyar vendéglősiparnak, szaktársai közt nagy népszerűségnek, szeretetnek és köztiszteletnek örvend és igy nyugalomba vonulása esemény számba megy. A vendéglőt csupán azért adta át, mert úgy ő, mint neje, aki gazd- asszonyi tisztét mindenkor mintaszerű odaadással teljesítette, most már egy kicsit pihenni is vágynak. Hosszú munkásságuk után rá is szolgáltak. Schnellék első útja Mária-Czellbe, a hires kegyhelyre lesz, hálát adni a gondviselésnek, hogy igy őrködött fölöttük. A vendéglőt Kávássy Károly vette kezelésbe, a „Royal“ szállónak tiz éven át volt konyhafőnöke és igy kitűnő kezekbe került. Most a szakácsok is sűrűn felkeresik egykori kartársuk uj vendéglőjét. A császárfiirdö uj vendéglőse. Megrendítő sorscsapás érte egyik derék, jeles köztiszteletben álló vendéglős szaktársunket, Éder Antalt, a császárfürdő vendéglő érdemes bérlőjét. Szembaja támadt, mely annyira kifejlődött, hogy látóképességét is elvesztette. E miatt aztán kénytelen volt a bérlettől is megválnia. Utódául a fürdő igazgatóságnak volt főpinczérét Schober Istvánt ajánlotta. Az igazgatóság méltányolva Schober István kiváló szakképzettségét és jeles tehetségeit, a bérletet neki adta át. Amennyire sajnáljuk, hogy egy derék régi vendéglősnek ilyen sorscsapás miatt kellett megválni szakiparunktól, épp oly vigasztaló az, hogy legalább egy oly derék méltó utód került örökébe, mint Schober István. Mikor egy „férj“ az újságból kimarad! Nagy pech érte Winkler József szaktársunkat, a Hungária-körut 297. szám alatt levő vendéglő tulajdonosát. A pécsi közgyűlésen résztvevők névsorából, a sajtó hanyagsága folytán, valahogyan kimaradt. Hát ez nem lett volna valami nagy baj, ha Winkler József véletlenül agglegény, vagy özvegy ember. De felesége van, szép fiatal és okos felesége. Az asszonyok pedig, ha szeretik a férjüket, még egy egy hajszálra is gyanakodnak. Mikor Winkler József hazajött Pécsről Hungária-úti tusz- kulánumába, kedves felesége hízelegve fogadta: — Tehát Pécsett voltál, kedvesem? — Igen! — felelte gyanútlanul az ártatlan férj. A következő pillanatban előkerült a hátra dugott újság, oda tartotta a férje orra elé: — Itt a résztvevők névsora! Mutasd csak meg, hogy hol is vagy te köztük? Ezek után aztán megérti az érdemes közönség, hogy micsoda bajok származhatnak abból, ha egy „férj“ az újságból kimarad. Winkler barátunk hiába esküdö- zött, bizonyított. ^ Elpattant feje fölött a családi bomba. És hogy alapos rombolást ne csináljon a családi béke felhőtlen egén ezennel mi, tulajdonképpeni bűnösök, helyre hozzuk a hibát. Winkler József igenis ott volt Pécsett, láttuk forgolódni a szép pécsi hölgyek között és velünk együtt igen ügyesen udvarolgatott! Ezek után, azt hisszük, eloszlik a gyanú, szent lesz a béke és mi helyrehoztuk hibánkat! Az éttermi segédek sportestélye. A Budapesti éttermi segédek kebeléből alakult Sport Klub e hó 7-ikéneste, az andrássy- uti Kass vendéglő különhelyiségében szépségversenynyel egybekötött zártkörű tánczestélyt tart. Személyjegy 1 korona, családjegy 2 korona. A zenét Rácz Pali szolgáltatja. A rendezőség élén Mitrovácz Adolf és Lipták János elnökök, Cseke Lajos titkár, Láng János pénztáros, Beer László, Pauly Antal és Deák István ellenőrök állanak. A csömöri szüret. A csömöri nagyközség elöljárósága értesített bennünket, hogy Csömörön az általános szüret megtartását a választmány október 7-ikére halasztotta. Mi, akik a jó csömöri boroknak igen nagy fogyasztó közönségét ismerjük, — jó szüretet kívánunk. A fehérló szálló étterméről. A Rákóczi utón levő hírneves régi Fehérló szálló étterme nagy változáson ment keresztül. Átvette Kolb József volt csarnok-téri vendéglős, a legjelesebb képzettségű szakférfiak egyike. Kolb József öt éven át mint a Neuszidler-féle hires étterem főpinczére szerzett gazdag tapasztalatokat arról, mint kell egy modern, minden kényes igényeknek megfelelő minta éttermet vezetni. A „Fehérló“ szálloda éttermét újonnan díszesen berendezte és szeptember 22-ikén meg is nyitotta. Kitűnő nony- hája és pompás italai csakhamar igen látogatottá tették a hires éttermet. Az étlapja változatos és az ételek mint az italok, nemcsak jók, hanem jutányosak is. Állandóan Ízletes reggeli, ebéd és vacsora kapható. A szeszes italokról. — Tanulmány. — Irta: Mártonffy Imre. Bacchus isten. J elige: «Üresen áll már a kancsó, Bort bele, bort bele! Ide hamar a javából, Le vele, le vele! Bonchidáig folyjon a bor, Mint tenger, mint tenger, Ki a lábán ma megállhat, Nem ember, nem emberi» Már a világ teremtésekor a földön vándorló emberiség megbecsülte a bor értékét és erejét. Noé apánk szöllővesszőket ültetett, s mint az ó-testamentumban olvassuk, az akkori szüreteket különös ünnepséggel ülték meg. Később Európában a görögök honosították meg a szöllőt, majd a rómaiak is, s Bacchus isten diadallal vonult be mindenhová, s világuralmát pgy megállapította, mint egyetlen egy földi uralkodó sohase. «Veni — vidi — vici!» (Jöttem, — láttam, — győztem!) Caesar eme hírneves mondását a bor bevonulására is lehet mondani, s győzedelmes maradt azután is, mikor a régi Róma épületei már beomlottak és hősei elporladtak. Aztán lassan továbbterjedt a szöllővessző aranyos nedűje, a ragyogó, zamatos és kéjmámort előidéző bor. A görögök és rómaiak a bor istenét Bacchus—Dionysosnak (Bacchus a rómaiaknál, Dionysos a görögöknél) nevezték el és bölcs szabályokat állítottak fel, hogy csak háromféle ivás van: 1. szomjúságból való ivás, 2. örömivás és 3. alvás előtti ivás. Azonban a negyedik szabályt a «művészettel» való ivást elfelejtették, melyet j ősapáink éppoly pompásan kultiváltak, mint mi napjainkban. Jupiter-Zeus az istenek atyja kétféle bort termesztett: vidámságot keltő, s í szomjúságot teremtő bort, de az előbbiből hamarább lett szomorúság, ha valaki nagyon sokat szopogatott a hegy levéből. A régi rómaiak a szöllőültetésből valóságos sportot űztek, s igy a több, mint százféle fajbor termesztését tulajdonképpen nekik köszönhetjük. Daczára ennek, — vagy talán azért — Rómában a férfiaknak 30 éves korukig szigorúan tiltva volt a borivás, sőt voltak idők, mikor a nőket egészen eltiltották a boritaltól. .Azonban rendesen, ami tilos, az mindig lédesebfy igy a férfiak titokban itták a bort. A lakomákon rózsa, ibolya vagy örökzöld koszorúval a fejükön jelentek meg, hol az ünnepeltek egészségére, mindenki egy-egy serleg bort ürített ki, sőt a leghíresebb tudósok is resztvettek az ily lakomákon, s Bacchus «művészetét» tudományuk tárgyává tették. Szinte elképzelhetetlen .az, hogy az ókorban mennyire hódoltak Bacchus istennek, s .mennyi áldozatot hoztak érte, azonban az áldozat mindig maga az iszákos ember volt, ki holtra itta magát. Meg van Írva a nótában: «Töltsd meg tesvér poharamat Had öblítsem ki a torkomat, Mert a pohár megtöltve jó, Az én torkom öblítve jó. Ej, huj, igyunk rája, Úgyis elnyel a sir szája!» A római földesurak a népnek oly nagy mennyiségű bort osztottak ki, mely vagyonnal ért fel és egyik római polgár pedig borral öntözte a fáit, mint egykor a magyar nábo- boík a 30—40-es években a kocsikerekeket és táncztermeket. — Xerxes persa király (Kr. e. 486—465) alattvalóinak rendezett egy ünnepélyt, mely egy hétig tartott, amidőn — az akkori perzsa szokás szerint — a borral oly pazarlást vittek végbe, hogy szinte úszott a föld az italtól. A régi időben nem is tudták különben a bort úgy megőrizni, mint napjainkban. Nem ismertek hordókat, se palaczkokat, hanem korsókban, kannákban, serlegekben vagy érczedényekben tartották a bort. A görögök és rómaiak erős bort ittak és meleg vagy hideg vízzel keverték; a görögök a bor izét, hogy pikánssá tegyék, belekevertek fűszereket, mézet, lisztet, sőt tengervizet, hagymát és sajtot. A maczedón királyok g bort teszszáliai bika szarvából itták, melynek űrtartalma 8— 10 kannának felelt meg; különös nagy ünnepségek alkalmával arany szarvakból ittak, s a karthágóiak ruhájukat borral öntözték meg, hogy illatát beszivják. Lassan-lassan eltűntek a bor elleni törvények, különösen meg- | szűnt a tilalom a nőkkel szemben; ittas nőt nem végeztek ki többé, férje nem szolgáltatta ki a bíróságnak, s nem verte halálra ad libitum, ellenkezőleg elkövetkezett az az idő, midőn a palotától a kunyhóig, beleértve a nőket és gyermekeket is, mindenki borral élt, s .Bacchus itala a nép kedvencze és a gyermekek tápláléka volt. Hazánkban a szöllőmüvelés és a borital Szt.-István korában kezdett lassan elterjedni, bár őseink Ázsiában ismerték a bort, sőt a 108 nemzetség közt volt egy Bor nevű vitéz nemes is. Németországban már a 3. században ismerték a bort, s igy nálunk a kereszténység kezdetekor a német hittérítők és iparosok kedveltették meg velük a szöllőmü- velést, úgy, hogy a 15. és 16. században már annyi bor termett hazánkban, hogy egy akó bor alig került 15 krajczárba, sőt később még olcsóbb lön a bor, úgy, hogy a vendéglőben egyes ember nem is tudott annyi bort meginni, mert mikor fizetésre került volna a sor, olyan kicsiny pénzmennyiség nem is létezett. Ä mai fillér felének a felébe került talán egy itcze bor. Igen sok esetben a bort úgy prédálták, mint a kutvizet,s boldog-boldogtalan kapott ingyen jó termések alkalmával. Emellett az emberek inni is tudtak ám, hogy az valóban élvezet volt.
