Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1905-09-12 / Rendkívüli szám
4 Vendéglősök Lapja 1905. szeptember 12. Ám hogv mennyire csalódott ebben a föltevésben is a kormány, kitűnik az annyira komoly s országos tekintélyű «Adoügy1 ^Szaklap arra a kérdésre, hogy akar a községek akár a maganbérlők tartoznak-e az államkincstárba beszolg. - tatni a hús- és borfogyasztási adót, imigy válaszol : «A bort és a húst az úgynevezett fogyasztási (italado) terheli Ezen adók beszedésével a pénzügyi kormány van megbízva Az államkincstár azonban ezen adókat nyílt helyeken nem a s közegei által szedeti be, hanem (mert így kívánja azt a allamkincs tár érdeke) átadja ezen adók beszedési jogát a községeknek (es ha ezekkel nem bir megegyezni, úgy maganvallalkozoknak) bizonyos évi bér fizetése ellenében. . , , Az államkincstár és a község, illetve az államkincstár cs a magánvállalkozó két szerződő fél. Az egyik az őt megillető jogot átengedi a másiknak, mig ez a másik kötelezi magat ezen jogért egy előre megállapított évi összeget havi részletekben pontosan lefizetni. Az egész tehát nem más, mint egy ügylet, amelyet mindkét fél betartani tartozik. Eddig rendben van a dolog! Most azonban kezdődik a bonyodalom: Az egyik szerződő fél, az, aki a jogát bérbeadta; illetve átruházta a másik félre, az ex-lex következte ben félig megbénul! Nem képes ugyanis a szerződésben stipulalt pöntozatok mindegyikét betartani, illetve azoknak oly érvényt szerezni, aminőre ő magát kötelezte. Világosabban: Az ex-lex következtében a bor- és husadó megfizetését megtagadók ellen a* * hátralékra nézve nem foganatosíthat végrehajtást, holott a szerződés értelmében kötelezve van a bor- és husadó hátralékokat a szerződő fél részére végrehajtás utján behajtani. Az ex-lex alatt azonban nem lehet végrehajtani s igy a szerződésszegést voltaképen az államkincstár követte volna el elsősorban. Minthogy pedig a törvény az ex-lex alatt az adónak végrehajtás utján való beszedését a pénzügyi kormánynak meg nem engedi, csak természetes, hogy ezt a tilalmat — éppen azon jogokból kifolyólag, a melyet az államkincstár átruházott a másik szerződő félre — ez a szerződő fél respektálni tartozik.» Az idézettekből világosan látható, hogy az ex-lex idején mi. vendéglősök, kénytelenek vagyunk a bennünket közvetlenül érintő bor-fogyasztási adót a bérlőnek megfizetni, legyen a bérlő akár a község, akár magánfél. Minthogy azonban több község Eger városa kezdeményezésére kimondotta, hogy a fogyasztási adókat beszedi ugyan, de át nem szolgáltatja ennek az inparlamentáris kormánynak és példája követésére átiratilag felszólította az összes törvény- hatóságokat, hogy ezek hasonlóképpen cselekedjenek s hasonló eljárásra bírják a magánbérlőket is; ennélfogva nekünk, vendéglősöknek, hogy megcsalatás ne érjen, bizonyos óvatossággal kell élnünk. Fel kell hívnunk a hatóságot, hogy szakadatlanul ellenőrizze, hogy a fogyasztási adók magánbérlője a beszedett adót, illetőleg bérletátalányt beszolgáltatta-e az államkincstárba, vagy ha ezt dicsérendő hazafiságból tenni nem akarja — megőrzés végett adja át a községi pénztárnak, nehogy az adózásnak a törvény kényszeréből eleget tevő felek némely bérlő könnyelműsége és lelkiismeretlensége folytán károsodjanak. Ezzel tartozunk magunknak és a hazának, mert ha a passiv ellen állás sikerét óhajtjuk, előre kell gondoskodnunk arról, hogy a hazafias felbuzdulást szélhámosok ki ne zsákmányolhassák. fiz idegenforgalom kérdése. Győri közgyűlésünk egyik fontos tárgya az idegenforgalom. Emelkedése az egész ország vagyonosodását mozdítja elő, a vendéglősiparnak pedig valósággal az exisztencziáját képezi. Helyes dolog tehát, hogy országos szövetségünk állandón foglalkozik az idegenforgalom fejlesztésének kérdéseivel. Be kell látnunk azonban, hogy vajmi csekély az, a mit a szövetség erre nézve tehetett; sőt javaslatai is szűk körben mozognak Az idegenforgalom legfőbb akadályát a drágaság képezi. Külföldön már 3—4 frankért négy-öt fogásból álló ebédet lehet kapni és a szállodában két személyre pazarul berendezett minden elképzelhető kényelemmel ellátott, valóságos termet adnak 4—5 frankért s még sok helyütt ebből az árból is tetemes százalékot engednek el, ha a vendég a szállodában étkezik. Nálunk az árak magasak, szállodáink berendezése avult, a modern igényeknek meg nem felelő s igen sokszor tisztaságuk is kifogásolható. Az ételek drágák, úgy, hogy az idegent tárczája kényszeríti, hog\ nálunk való tartózkodását mentői rövidebbre szabja. E mellett az idegennek mindenféle figyelmetlenségeket kell tűrnie. Őszintén be kell ezt vallanunk s gondolkodnunk kell azon, hogy ezeket a mizériákat miként szüntethetnék meg. E végből a vendéglősöknek kartellt kellene kötniök, a mely kötelezőleg szabályozná az árakat, a szállodák modern berendezése és tisztaságára bizonyos szabványokat statuálna, nemkülönben az idegenekkel való bánásmódra is. Ha igv járunk el, úgy csakhamar észlelni fogjuk az idegenforgalom növekedését, valamint azt is, hogy vendégeink huzamosan és szívesen tartózkodnak nálunk. Ez bőven kárpótolna bennünket azért, a miért kisebb százalékra dolgozunk. Ezt a kérdést meg kell mielőbb oldanunk, mert semmi kétség, hogy hazai fürdőink pangását is az elviselhetetlen drágaság okozza, elhanyagoltságukat s egyéb kényelmetlenségeket nem is említve. A vendéglősöknek maguknak kell a bajok orvoslására az iniciativát megtenni. Most megvan erre az alkalom. Győrött az ország minden részéből összegyűlnek a szaktársak. Beszéljék meg a dolgot. Határozzák el, hogy a kartell megkötésére mentői előbb országos értekezletet tartanak. Minthogy a drágaságnak nem a vendéglősök kapzsisága az oka. hanem mélyebben, közviszonyainkban, különösen adórendszerünkben rejlik, ezek megszüntetésére is tegyenek lépéseket az illetékes helyeken. A vendéglősöknek az idegenforgalom emelésére szolgáló akcziója viszhangot keltene a közvéleményben s kívánt hatása el nem maradna. Forduljanak első sorban a fővároshoz, kérjék a piaczi drágaságot okozó vásártartási szabályok reformját, a kövezetvám leszállítását s a közúti vasutak igazán szemérmetlenül magasra szabott tarifáinak csökkentését. tára kiesett a pipa a szájából s komoran, fejcsóválva fordult be az ivóba. Evek múltak, ötször lombosodott és kopaszodott az erdő, mire a királyfit újra elfogta a vágy vadat űzni, erdő-zugást hallani. Zengtek a kürtök, durrogtak a puskák, nyítt a vad, de a csárda nem viszhangozta többé. ■ 'hagyott volt: a havasok Dianája, ki tudja, hova, merre költözött ?! A királyfi merengve állott a kifordult ajtajú, roskatag hajlék előtt, s a mikor felsóhajtott, összerezzentek a fák s mélységes fájdalom morajlott végig a rengetegen. * ^em gyógyult be, csak enyhült a királyfi sebe, nem lett feledett, csak borongós, andalító emlékké vált benne a szén csár- dasleany emléke. A királyfi ezentúl is fölkereste Erdély bérczeit, de nem azt a tá- Jat> hol műiden levél az eltűnt leány nevét zizegte. ... Egyszer a szászok között, a határbérczeken cserkészett a ki- Ia - 1 s egy szász korcsmároshoz tért be pihenőre, o-át mirCSarda^ kejsó.vá^ tekintetű felesége, kaczéran kellette ma- vp!l v a s/a^z uraa eszreveve, az egyik szász ur hízelkedő ked- készitésére. szolgálatát a királyfinak a kaland előií-L akírályfi ráncía vonía homlo^át s boszusan fordult el a akajkodo szász űrtől s ezekre a szavakra fakadt. V. it\an\ szolgáknak születtetek, nemes barátot királvhoz méltó társát csak a magyarok között találhatok.» Erre fölugrott s a piruló és sápadozó szász uraktól kisérve, boszusan távozott. * Szörnyű hir riadalma verte föl az országot. A királyfit holtan találták, rejtelmes, iszonyú módon vesztve nagy reményekre jogosító, ifjú életét. Valahonnan az Alduna mellől szomorú, hervadozó j^araszt- leány érkezett a koporsóhoz, a melyben babéros fejjel pihent a nagy halott. Hangos zokogással rogyott térdre s egy kis gyopár-csokrot tett a ravatal zsámolyára. A szoborként álló diszőrség s a meghatottan imádkozó gyászolók közül egy deresedő ur fordult a fuldokló felé s halk léptekkel mögéje surrant. A mikor végre a leány fölállott, karját nyújtotta neki s úgy vezette ki a szenvedésektől ingadozót. A gróf volt. Édes leányom, legyen vigasztalója, hogy könnyei méltóért hullanak; mert királyi szivével királyi fentköltséggel szerette önt, az erdők vadvirágát, utolsó leheletéig. Azóta a repülő évek patinája diszlik a királyfi sarkophágján, mig a szép Ágnes sírján kakukfü illatozik egy délvidéki ákáczos temetőben. A szél suttogva altatgatja, beszél neki valakiről, a ki aranyos koporsójában is róla álmadozik.