Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1905-07-20 / 14. szám
2 Vendéglősök Lapja 1905. julius 20. Francois czikke. Francois Lajos, a vendéglősipar e legjobb barátja Budafok községének erdemes bírája, kinek annyit köszönhet a magyar ipar és a magyarosodás, oly sokoldalú munkásságot fejt ki községé es hazánk emelkedéséért, hogy csodalattal kell előtte meghajolnunk. Hogy mentői sikeresebben szolgaihassa kulturális czéljait, utóbb mint szerkesztő, élére állott a !,Budafok és Vidéke“ czimu hírlapnak, a melyet gyakorlatias gondola- | tokban gazdag, lelkes czikkei a hazai sajtó számot tevő orgánumává avattak. E lap junius 25-diki szamában ismét megszólalt, czikket Írván „Heverő milliók czimmel a magyar iparfejlesztés kérdéséről. Minthogy a czikk tárgya közvetlenül érdekel bennünket s minthogy ránk is igen áldásos javaslattal áll elő, a jeles czikkelyt egész terjedelmében közöljük: Mennél inkább hangoztatjuk a magyar ipar megteremtésének szükségességét, mennél több papirost és tintát fogyasztunk el azon eszmék hangoztatásával, a melyeknek végczélja a magyar ipar fejlesztése, pártolása és teljes függetlenitése a külföld évtizedek óta tartó uralma alól, annál világosabbá, annál szemmelláthatóbbá válik, hogy úgy azon törvényhozási akcziók, melyeket e czéljaink szolgálatába állítottunk, mint ama társadalmi munka is, mely utóbbiak sikerét van hivatva biztosítani: rosszul lettek megindítva, hibásan szervezve s igy a tökéletlenség, sikertelenség mag- vát már eleve magukban hordották. Nálunk általában nagy hiba az, hogy mindenki mindent az államtól, a törvény- hozástól vár: a kezdeményezést, a segélyt és támogatást sőt mi több, mindezek fejében még esetleg a fogyasztás biztosítását. Nem tudják, vagy elfelejtik, — ez a köny- nyebb vége a dolognak, — hogy az ipar fejlődése egyesek munkájából, egyesek munkájának eredményéből tevődik össze, hogy hiábavaló iparpártolásról beszélni ott, a hol nincs ipar s a hol állam és társadalom még azt sem részesítik megérdemelt támogatásban, a mi van. Nehogy pedig azt higyje valaki, hogy e keserű igazság leplezetlen bevallása, leplezett szemrehányás akar lenni akár az állam, akár a társadalom, akár egyesek ellen. Vagy talán vakmerő negácziója minden meglevőnek. Távolról sem! Hisz mint a magyar iparnak egyik szerény napszámosa, árulást követnék el önmagam ellen, ha ridegen elfordulva, tagadnám a sok tekintetben örvendetes haladást, a melynek elismerése elöl még az ellenség sem zárkózhatnék el. S a nyughatatlan elégedetlenkedés sem volna indokolt éppen ma, midőn az egykor hatalmas védő egyesület Phoenixként kél fel újra hamvaiból, hogy hatalmas szárnyai oltalma alatt vegye magára a társadalom hazai iparunkat védő munkáját. Ámde látva és tapasztalva a külföld — főleg pedig Franczia és Németország — hasonló irányú, óriási erkölcsi és anyagi eredménynyel járó, nemzetboldogitó munkáját, és e rendszeres munka eredményekép az ipar foly- tontartó fejlődését ennek nyomán viszont a lakosság oly nagyarányú megvagyonoso- dását, mely nálunk teljesen ismeretlen: reá akarok reá kell mutatnom arra, hogy úgy az iparfejlesztés, mint az iparpártolás terén igazi, számottevő eredményeket csak úgy és akként fogunk elérhetni, ha az iparpártolást és fejlesztést nem mint valami különálló, önmagáért való nemzeti czélt vagy feladatot fogjuk felfogni, hanem mint közés nemzetközgazdasági politikánknak egy oly integráns részét, melynek öszhangban kell állania nemzeti munkánk minden más ágazatával. Meddő és a többnyire nem kellő eredménynyel járó társadalmi kiserietek helyén pedig a törvényhozásnak kellene átvennie a vezetést, a Kezdeményezést, a mi nemzeti szempotból ezt a munkát épp úgy megérdemli, mint bármiféle közjogi kérdés. A magam tisztes iparanak térén kívánok maradni, midőn e tételnek igazságát a rheimsi kereskedelmi kamrának ama statisztikai kimutatása ismertetésével kívánom bizonyítani, mely az 1870-71-tői 1904-05 évekig terjedő pezsgőbortermelésre, ki-és bevitelre vonatkozozik. Magukat a szédítő számadatokat, azt hogy az 1871. évi 39984003 készlettel szemben 1904—1905- ben 100698363 palaczk került a rheimsi piaczra, a mi 80558676 hektoliter bor- fogyasztásnak felel meg, továbbá, hogy az évi kivitel 16 és 22 millió palaczk közt, a belföldi fogyasztás pedig a jelzett években három és kilencz millió közt ingadozik, a mi minimumban 31859158 franc jövedelemnek felel meg — mondom — mindezeket nem is akarom felemlíteni, mert ezeket a számokat ama előkelő helynél fogva, melyet a franczia pezsgőborok a világkereskedelemben elfoglalnak, mindenki legalább is természeteseknek fogja tartani. Szembe sem akarom őke: állítani hazai gyártásunk számadataival. Azonban utalnom kell arra, hogy daczára annak, hogy hazánk egy oly par excelence bortermelő állam, mely a pezsgőbortermelés tekintetében a jövőben Francziaországgal egészen egyrangu szerepet van hivatva betölteni daczára annak, hogy mérvadó helyen a szőlőtermelés nemzetgazdasági jelentőségét kellő időben felismerve, a szőlők rekonstrukeziójára milliókat fordítottak, ezzel egyidejűleg pedig a borfogyasztás és értékesítés emelését elsőrangú állami feladatnak ismerték el; másrészt tistességes honi pezsgőgyáraink termékei minőségüknél fogva a világkereskedelem piaczán is versenyképesek: nálunk a pezsgőborgyártás nagy nemzetgazdasági jelentőségét még nem ismerték fel, valamint nem becsülték meg, nem vették számon azt a nagy hasznot sem, mely a pezsgőborgyártással szorosan öszefüggő számos iparág fellendüléséből a magyar iparra, a magyar nemzetre háramlana. Nem jöttek rá, hogy a magyar borok olyannyira óhajtott kedvező értékesithetésé- nek szinte önmagától kínálkozó, legegyszerűbb módja a pezsgőgyártásnak fellendítése, mi következménykép a pezsgőgyártás czéljait szolgáló számos más iparágnak, minők az üveg-, parafadugó, kupak, plomb, vignetta stb. gyártás, karton- és plakátipar, ládika és szalmatokkészités, stb. iparág boldogulását és felvirágzását is maga után vonná. Mindezzel a reánk váró nagy nemzeti feladatok egy kis, de jelentékeny részére kívántam újból rámutatni. Nagy és nehéz, válságos időket élünk! Ha valaha, úgy ma, kettős kötelessége minden jóravaló hazafinak fokozott gonddal őrködni a Haza érdekei fölött. Ránk égett a nemzeti munka ideje, a melyben mindenki egyforma odaadással köteles a maga munkakörében köteleségeit híven és becsületesen teljesíteni. Áldást és sikert pedig csak úgy remélhetünk, ha nem heverünk, hanem követve az előttünk járó kulturnépek példáját, modern tudással és műveltséggel veszünk részt a nemzetek harczában. Francois Lajos. Szabaduljunk a borkereskedőktől! Régóta sürgetjük, hogy vendéglőseink igyekezzenek megszabadulni a borkereskedőktől, a kik — mint tudjuk — pancsaik- kal megrontották a vendéglős ipar jó hírét, uzsorájukkal pedig valósággal rabszolgájukká nyomorították a vendéglősök zömét. A szabadulás utjául és eszközéül a szövetkezést jelöltük meg. Ez a kérdés napról-napra égetőbbé válik. Égetőbbé azért, mert éppen a borcsiná- lók azok, a kik a pálinkásokat korcsmáro- sokká szabadítják. Napról-napra, rohamosan nyílnak ezek a zugkorcsmák s már nemcsak a külvárosban, hanem a város belső részeiben is, 7 krajezáros söreikkel és 28 krajezáros boraikkal végső romlással fenyegetve a kisebb vendéglőket. A veszedelem annál nagyobb, mert két tűz közé szőrit bennünket. Ugyanis a kereskedelmi pancsbor nemcsak a mi keresetünket rabolja el, hanem a bortermelőkét is. Boraikat a kereskedők rablánczon vergődő vendéglősöknél nem helyezhetvén el, kénytelenek maguk nyitni borméréseket. A város majd minden pontján láthatók ilyen rövid életű bormérések, a melyekben hol egyik, hol másik termelő árulja máskép nem értékesíthető borait. Minthogy az ideiglenesen bérelt helyiségért csekély bért kell fizetniük s az italmérési adó sem terheli őket, mert mire azt kivethetnék rájuk és behajthatnék rajtuk, régen becsukták a boltot; ennélfogva boraikat oly áron adhatják, a minővel a halálra adóztatott vendéglős nem konkurálhat. El kell ismernünk, hogy a termelő, máskép vevőt nem találván, jogosan és okosan cselekszik; ámde nekünk oda kell törekednünk, hogy a termelők erre ne legyenek kénytelenek. Meg kell tennünk azt, a mit évek előtt javasoltunk s szakadatlanul sürgettünk, vagyis meg kell alakítanunk borvásárló szövetkezetünket, kapcsolatban a termelők borértékesitő szövetkezeteivel. Ha ezt megtesszük, megszabadítottuk magunkat a borkereskedők pancsaitól és uzsorájától s megmentjük magunkat a termelők versenyétől; mert ezek nem lesznek kénytelenek bormérőkké fölcsapni, hogy termesztményeiken túladhassanak. Az utolsó órában vagyunk; cselekedjünk mig nem késő! melyek a helyszínen megtekinthetők és átvehetők ajánlja Szeifricz Antal utódai részvénytársaság bornagykereskedö *»»9- BUDAPEST, VI. kér., Andrássy.ut 4. szám. €«««