Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1903-08-05 / 15. szám
4 Vendéglősök Lapja 1903. augusztus 5. azt a tervet, hogy a Gschwindt-gyár a Lágymányosra telepíttessék. Ez balgaság lenne, mert megakasztaná e városrész fejlődését, megrontaná a levegőjét, a mi annál kevésbbé tűrhető; mert hát köztudomású, hogy az egyetemek ide helyezésével a Lágymányosból tanuló-várost, magyar Athént akarnak alapítani. Francois felfogása minden tekintetben helyes s kívánatos, hogy felfogása úgy a főváros bizottságánál, mint a kormánynál, elfogadásra találjon. E végből idézzük Francois Lajos czik- kének következő érvelését: „Budafokon a gyártelep ára mindössze 18000 Korona; a vízvezetési és villamvilá- gitási berendezések készen vannak és csak a bekapcsolásra várnak ; a M. Á. V. és a Déli vasutak iparvágányai a felkínált telken két oldalt mennek el, a harmadik oldalon a Duna kinálja ringó hullámait a teherhajók sokaságának ; pompás talajon az építésre kiválóan alkalmas évszázadra szóló kő pazar menyiségben kinálja önmagát ; a gyári szennyvizek levezetésére szolgáló csatornaké- sziilékről gondoskodni nem kell, ott a Duna; a felépítésre kellő munkaerő olcsón áll a részvénytársaság redelkezésére. Ezzel szemben : a Lágymányoson maga a telek □ ölenként 30 Koronájával maga 240,000 Koronába kerül, úgy, hogy már ezen első tetelnél 222,000 Korona esik ki a t. részvényesek zsebéből, akik ebből az összegből soha egy fillért sem látnak ; a világítási, vízellátási költséges berendezésekről a gyár lesz kénytelen gondoskodni és — távol lévén a Duna. még miudig nyílt kérdés marad, megengedik- e a gyártulajdonos részénytársasagnak az idegen telektulajdonosok, hogy a levezetes az ő telkeiken keresztül történhessék ;és ha meg is engedik gondolnak-e az urak arra, hogy maga ez a csatornaberendezés újabb 25 — 30.000 Koronát ránt ki a részvényesek zsebéből, kik ezenkívül homokos talajon való építkezés és a drágább munkaerő által okozott költségtöbbleteket is kénytelenek viselni, holott itt az építésnél kőre nem, csak 50°/o-al drágább téglára számíthatnak; iparvágánynak nyoma sincs, még- papiron se, nemhogy kétoldaliról szólhatnánk és a gyártásra használt víz minőség, vegyi összetétel szempontjából sem állja ki a versenyt a budafokival. Ezek azok az érvek, melyek Budafok mellett és a lágymányosi propoziczió ellen szóljanak. A komoly mérlegelést úgy velem egyaránt megérdemlik, mert valamint Budapestre nézve nem közömbös, hogy egy kitelepítésre érettnek bizonyult gyár de factó kitelepittessék, épúgy a részvényesekre nézve se mindegy az, hogy e kitelepítés nekik 300.000 koronával többe vagy kevesebbe kerül-e? „ A vendéfllös-kartel. Lapunk múlt számában Gregorits Fe- rencz czikke nemcsak a szakkörökben, hanem a közönségnél s a sajtóban is figyelmet keltett. A „Pesti Hírlap“ behatón foglalkozik a vendéglös-kartel eszméjével s igy okoskodik . „A budapesti vendéglősök körében arról is szó van, hogy kartelt kössenek, vagyis az ételek árát fölemeljék. Az a korcsmáros, aki az indittványnyal föllépett, erősen hangoztatja, hogy ba kartel nem lesz, maholnap vendéglős sem lesz, mert a konkurrencia a nyakukra hág. Elmondja, hogy a fővárosban az élelmi cikkek ára az utóbbi időben emelkedett, de az étlapárak ennek dacára sem változtak. Kijelenti végül, hogy ész- retérésük ideje elérkezett s a kartelt okvetlenül meg kell kötni. Említést téve erről a kisded mozgalomról, eszünk ágában sincs, hogy valami különös súlyt helyezzünk rá, mert hiszen a vendéglős-kartel kivihetlen s az árak tekintetében megegyezniük nem lehet. Budapesten a vendéglők sokfélék s azokban az árak különböznek. De különben is a vendéglősök mindig tudtak magukon segíteni. Ha az élelmi szerek olcsók voltak, nagyobb | porciót adtak, ha pedig felszöktek, az adagokat kisebbre vették, ami azt jelenti, hogy az étlapárak emelésére, vagy leszállítására szükségük nem volt. Eltekintve különben mindentől, a magyar fővárosban a vendéglősök érzik legkevésbbé az élelmiszerek megdrágulását, mert a központi vásárcsarnokban nagybau és kedvezményes árban vásárolnak ; ők husz-harmincz percenttel olcsóbban kapják a húst, mint a kicsiben vásárló szegény emberek s őket még a mérésnél sem igen csaphatják be. Ha mindéhez azt is hozzávesszük, hogy a vendéglői árak a piaci árakhoz kepest még mindig tulmaga- sak, egészen nyilvánvaló lesz, hogy elképzethetlen, hogy a vendéglősök az árak ernelese céljából kartelt kötnének. Körülbelül olyan volna ez, mintha a patikáríusok folyamodnának az orvosságok árának fölemelhetéséért, azzal az indokolással, hogy az orvosságokon keveset nyernek. A „Pesti Hírlap“ nem fogta föl helyesen lapunk, illetőleg Gregorits czikkét, mert a kartelnek nem az ételárak túlhajtott fölcsigázása lenne a czélja, hanem egyrészt a maguk között való egészségtelen verseny megszüntetése, másrészt pedig a káros pi- aczi szabályok megváltoztatása s a piaczi árusok és bizományosok karteljének az ellensúlyozása, szóval, az, hogy piaczunk mentői olcsóbbá váljék. A mennyiben ez nem volna elérhető s a mennyiben az élelmi czikkek folytonos drágulása az étlap-árak további megtartását lehetetlenné tették, vagy tennék, a kartel csak ebben az esetben fogna az étel-árak méltányos fölemelésébe. Téved a „Pesti Hírlap“, ha azt hisiz, hogy a vendéglősök valami nagyon sóvárognak az áremelésért. Nem, mert a vendéglősök inkább azt óhajtják, hogy ételt, italt mentői olcsóbban adhassanak; mert ebben az esetben mindig több haszonra számíthatnak. Ahol olcsóság van, ott van a jólét, a melyben az emberek többet és jobbat fogyasztanak. Ezért, ha valakinek, úgy a vendéglősnek ér többet a sürü garas, mint a ritka forint. A vendéglősök karteljc tehát nem a kapzsiság szülötte lenne, hanem a nehéz viszonyoké a közönség javára. Az sem áll, hogy a vendéglősök a vásárcsarnokban 30°/'o-kal olcsóbban szerezhetik be szükségleteiket, sőt éppen velük szemben dolgoznak legerősebben az árusok titkos karteljei. Egyébként legyen meggyőződve a „Pesti Hírlap,“ hogy a vendéglősöknek sohasem lesz annyi hasznuk ételeiken és italaikor, mint a gyógyszerészeknek, még abban az esetben sem, ha a kartel létesülne is. Mi tehát, az elmondottaknál fogva, a kartelt üdvösnek és szükségesnek tekintjük. Walter Bernát. Akik a mindennapi munkát végzik, a kik kiváló tehetséggel nem törnek a dicsőség és halhatatlanság felé. ezek a hasznos emberek sem olyan szürkén egyformák, mint a milyeneknek a magasban állók látják. Ezek között is vannak, a kik nem közönségesek; a kik —■ bármily egyszerű munkakört töltenek is be — megkülömbözte- tik magukat értelmük fensőbségével, szivük, lelkűk nemeségével. Ilyen férfiú az is, a kit képünk ábrázol : WaHer Bernát. Az üzletben tisztesség, a társaséletben emberség jellemzi. Jóságos szive megindul mások baján, szerencsétlenségén s kész a segitségre. Lelke eszmények felé hajlik; a haza, szabadság és függetlenség szeretete virágzik benne. Szóval, igaz magyar ember ő. a kit mindig készen találunk, amikor a humanitás, vagy a nemzet ügye cselekvésre szólitja. Ez az oka, hogy a kik ismerik őt, azok tisztelik is, szeretik is; ez az oka, hogy lapunkban is megemlékezünk róla. Érdemes polgár, derék hazafi, a kit mindenkor önzetlen buzgósággal láttunk a függetlenség és lapunk zászlaja kürül a közjóért munkálkodni. Walter Bernát 1865-ben, Bonyhá- don született. Kereskedelmi iskolát végzett, úgy lett pinczérré. Előkelő helyeken, hajókon, a bel- és kül-földön gyakorolta magát, míg 1890-ben önálló lett. A Kerepesi-ut és Luther-utcza sarkán nyitott kávéházat, majd 1892-ben a Mária- Terézia-téren az „Andrássy-“kávéházat alapította s azt 1894-ig vezette. Ettől az időtől a Józsefkörut 29, szám alatt levő kávéházat bérelte ki, a melynek máig is tulajdonosa. Neve összeforrott a Józsefváros életével s működése tiszteletet és népszerűséget szerzett neki. 1902-ben megvette a bonyhádi szállodát, házzal és kertel együtt, melynek a vezetését Spitzer Mórra bízta. Egyszersmind ő főképviselője dr. Ludwig Willibald nagymarosi pezsgőgyárának és nagy ismeretségénél fogva ezt a kitűnő italt a főváros egyik legkedveltebb pezsgőjévé tette. Müveit, szorgalmas férfiú, a milyenek hogy szakmánkban mentői többen legyenek, kívánatos. Skoupil József ünneplése. Skoupil Józsefet, a Thonet-czég köz- tiszteletben álló budapesti főnökét, iparunk áldozatkész barátját abból az alkalomból, hogy a király kegye, elismerése jeléül, a Ferencz-József-rend lovagkeresztjével tüntette ki, tisztelői és barátai a svábhegyi szállodában rendezett uzsonán ünnepelték. Az uzsonnán ott volt a budapesti társaság számos előkelőség, kartársaink szine- java, a kik emelkedett hangú felköszőntőkben méltatták az ünnepelt érdemeit köztük Gundel János, Ehm János, és Frangois Lajos. Skoupil József több ízben válaszolt meghatottan, hangoztatva a munka fontosságát, a szorgalom szükségét s az emberszeretetet, a mely, páro- sultan a hazafisággal, alapja a boldogságnak és a békességnek, a mi nélkül egy ország sem lehet nagygyá és hatalmassá. A nemes, kiváló férfiúnak újból egészséget kivánunk, hogy javunkra szolgáló múnkásságátmentől tovább és mentői nagyobb erélylyel folytathassa. Az iránta való tisztelet inpozánsan nyilatkozott meg e hó 24-én is az Ehm Jánosnál tartott reggelin, a melyen szaktársaink legelőkelőbbjei nagy számmal vettek részt. Skoupilt itt is éljenzés fogadta, és többen mondottak felköszöntőt, így Frangios Lajos, Gindert István, Huber Antal, F. Kis Lajos, Barta Béla és Teasdale Ottó, mindannyian méltatva az ő érdemeit és nemes jellemét, mig Ihász György ügyes s átalános lelkesedést keltő fordulattal a koronás ki
