Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1903-10-20 / 20. szám

1903. október 20. 3 A helyzet tehát nemcsak aggasztó, hanem kétségbeejtő is s ha Magyarország hamarosan a gazdasági önállóság alapján nem szervezkedhetik, úgy a szétzülést ki nem kerülheti. Ezt a rohamos hanyatlást sinyli a mi üzletünk is s ha be nem áll az átalános föllendülés, a mi iparunknak is pusztulnia kell. Tudjuk ezt jól, ámde azért mégis érdekel bennünket, hogy közelebbről lássuk, miként szerepel iparunk az általános üzleti élet számai között. Előre is mondhatjuk, hogy a számok szomorún s a kormányzat elveire vonatkozó­lag lesujtÓD beszélnek. Lássuk csak! — Az 1902-ben nyitott 6960 üzlet között 1239-re rúg az italmérések száma, mig a 4641 üzlet-zárásból 927 esik az italmérésekre. Ezek a ránk vonatkozó számok még jellegzetesebbé válnak, ha megmondjuk, hogy a kimutatott italmérések között mind az 1239 nyitás, mind a 927 zárás pálinkamé­rés volt íme az állam, a mely vizet prédikál és bort iszik, illetőleg spirituszt itat. Állam- féríiaink kenetteljeseu szónokolnak az alko­holizmus vészes terjedéséről, az Íróasztalnál azonban derüre-borura osztogatják a pálinka­mérési engedélyeket Galiczia élősdieinek, hogy az elszegényedett nép utolsó fillére is elsvarczkünsztlereskedtessék a vitríolos nedű­vel. íme a veszedelem! mely az átalános üzleti pangásnál is jobban fenyegeti a vendég­lős-ipart. íme az ok, a minek arra kell ser­kentenie bennünket, hogy kibontakozzunk elszigeteltségünkből s ipartársulati életünket kiemelve az apró sérelmek hánytorgatásából, a kupaktanácsi koma-politikából, elfoglaljuk helyünket a közélet harczábar. Eljött az idő, a mikor már nem lehet kicsinyes kérdések­kel bibelődnünk, hanem azoknak a nagy czéloknak kell élnünk, a melyektől a közgaz­dasági nagy átalakulások várhatók s a me­lyek igy a vendéglős-iparnak is uj helyzetet teremtenek. Eljött az idő, a mikor nem elég panasz­kodnunk, hanem zörgetnünk kell; nem elég vár­nunk, hanem dolgoznunk kell : egyik helyen bontani segítenünk, másik helyen építenünk, vagy legalább téglát hordanunk, különben mi leszünk az elsők, a kik belefuladunk a finánczgazdálkodás spirituzsos kádjába. Szét kell tekintenünk, hogy a társada­lom mely rétegeiben lüktetnek benőnket is érintő érdekek s íöl kell ajánlanunk munkás­ságunkat, mert csak azok számíthatnak mások támogatására, a kik megmutatják, hogy rájuk is számíthatnak mások. Az országos szövetség feladata, hogy ebben az irányban működjék. Elvárjuk, reméljük! Kávésok szövetkezete. Kállai Jenő, a kinek kiváló érzéke van a korszükség­letei iránt s ritka agilitással és okossággal tud szervezni financiális intézeteket, újra nagy és üdvös terv megvalósításán fáradozik. „ Kávésok leszámítolási szövetkezete“ cím­mel hasznos intézményt tervez, a mely sok könnyebbséget s kiszámithatlan anyagi előnyt biztosit a kávásoknak. A mint örömmel értesülünk, Kállainak már sikerült terve kivitelére a tekintélyesebb kávésok egy részét megnyerni, úgy hogy a szövetkezet 200. 000 korona alaptőkével nemsokára megalakul­hat. Kállai már az alapszabályok egy részével is elkészült, úgy hogy a szervezési munkálatok rövidesen teljes erővel megindulhatnak. A valóban üdvös tervet a legmelegebbben ajánljuk a kávésok figyelmébe és támoga­tásába! Vendéglősök Lapja Hanyatlás. — A kövezetvám eltörléséről — A budapesti kereskedelmi és iparkamara évkönyve megjelent „Kereskedelmünk és ipa­runk 1902-ben“ czimmel. Ez a könyv szomorú jelenségről számol be, arról, hogy Budapest kereskedelme és ipara rohamosan hanyatlik. Néhány év előtt központi piacza volt a sertésnek, juhnak, szilvának és fának, ma már mindez Becsbe özönlik. Ennek oka a vasutak hibás tarifa-poli­tikája, több törvényünk helytelen intézkedése s a fölcsigázott adóteher. A kamara szerint ezeknek a hatása ugyan az egész országban érezhető, de leg­többet Budapestnek ártott és nem a vidéki központok előnyére, hanem Ausztria-Bécs hasznára. Az évkönyv az orvoslás módjait kutatva, ilyenekül a beruházási akcziók gyorsabb foga­natosítását, a törvények módosítását s a köz­terhek csökkentését jelöli meg. Különösen sürgeti a budapesti kereskedelmi és téli ki­kötő, valamint a Duna-Tisza csatorna meg­építését. A jelentés Budapest kereskedelme és ipara hanyatlásának másik okát főleg az itteni élelmezés drágaságában találja, a minek az oka a másutt, igy Bécsben is ismeretlen, ma­gas kövezet- és hid-vám. Ennek a súlyát mi vendéglősök, érez­zük legjobban, éppen ezért üdvözöljük a kamarát, hogy ezt a kérdést fölvetette s Budapest hanyatlásának legveszedelmesebb s igy gyorsan elhárítandó okául jelölte meg. Ha más város ellehet kövezetvám nél­kül, Budapestnek is meg kell nélküle élnie, mert ezzel a lakosság szájából a kenyeret veszi ki. Le kell szállítani a hidvámot is, a mely akadályozza Buda fejlődését. Az eszme föl van vetve, tehát gondos­kodnunk kell, hogy az el ne aludjék s mentői szélesebb körben találjon viszhangra. Ez nekünk, vendéglősöknek, életérde­künk, tehát első sorban nekünk kell mindent elkövetnünk arra, hogy az eszme terjedjen s a társadalom minden rétegéből mentői követelőbben hangozzék a kövezetvám eltör­lése, a hidvám leszállítása, mint Budapest gazdasági megváltásának alapföltétele. A kérdést karolja föl budapesti ipar­társulatunk, kezdjeu akciót a sajtóban, hogy a közönség is megmozduljon. Azok a vendéglősök, a kik tagjai a képviselő-testületnek, tegyék szóvá az ügyet a város közgyűlésein s iparkodjanak ott híveket toborzani a nép olcsóbb élelmezése, a kereskedelem és ipar érdekében. Mindenki csodálkozik azon, hogy miért olcsóbb Bécsben a hazánkból szállított hús, liszt stb. Azért, mert Bécsben nincs kövezetvám. Meg kell ennek szűnnie Budapesten is. A város találhat busás kárpótlást elvesztett jövedelméért, ha körűlekintőn használja föl azokat a javait, a melyekkel a természet oly pazaron áldotta meg, de a melyek máig el­hanyagoltan hevernek. A kövezet-vám eltörlése annyira az élet követelménye, hogy érdemes a Jegerélyesebb, a legmesszebb menő mozgalomra. A vendéglősök tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy ez a mozgalom bekövet­kezzék. Pironkodtató. A vendéglősök miatt eddig nem kellett szégyenkeznünk azért, hogy akár tolakodók, akár pedig a szemérmetlen reklám használói lettek volna. A reklám nélkülözhetlen eszköze ugyan az üzleti életnek, ámde ha a reklám sokat is megenged, mégis vannak határok, melye­ken tul a tisztes ipar nálunk tulkapni nem szokott, legalább a vendéglős iparban eddig példa nem volt rá. Fájdalom, ezentúl ezzel sem dicseked­hetünk. A reklám czélja lévén a figyelem-keltés, a kíváncsiság fölgerjesztése, ennélfogva a túlzás, öndicséret benne nem esik megrovás alá. Egyet azonban a reklámban sem enged­hetünk meg, s ez nem egyéb, mint mások személyének hazug, ildomtalan, boszantóbele- keverése. Most oly tekintélyes helyen, mint az „Országos Iparegyesület" közlönye, nem kisebb embertől, mint Gelléri Mór, azt kell olvasnunk, hogy egy vendéglős a legkihivób- ban megsértette a tisztességnek ezt a tilal­mát. A sérelem annyira súlyos, hogy Gelléri Mór kénytelen volt nyílt levelet intézni Rá­kosi Jenőhöz, mint az „Otthon“ irók és hír­lapírók köre elnökéhez, hogy jövőre lehetet­lenné tétessék a sajtónak ily visszaélésre való felhasználása. Gelléri levele a kiállításokról szóló tudósításokba szúrt visszataszitó reklámcsi- nálás ellen kel ki, majd imigy folytatja: „A most jelzett kifogásnál azonban sok­kal súlyosabbak is vannak. Előfordul, hogy egyes tudósítások olya­nokat szólittatnak meg a miniszterrel, a kik­kel a miniszter nem állott szóba és olyano­kat mondatnak a miniszterrel X. vagy Y. érdekében, a mit a miniszter abszolúte nem akart mondani, nem is mondott és ha az il­letővel beszélt volna, talán épen az ellenke­zőjét mondotta volna annak-a mit egyes lapok reklám-közleményei a szájába adtak. És ugyanígy cselekszik némely lap a király fölkent személyével is. A királynak az inaskiállitáson történt látogatása alkalmával a lapok egy hosszabb párbeszédet közöltek, melyet a király oly vendéglőssel folytatott, a ki az ő láto­gatásának egész tartama alatt kint se volt a kiállítás területén. Ennek a kint nem levő urnák pedig a párbeszéd szerint a király megveregette a vállát és kikérte volna véleményét a gazdasági és üzleti viszonyok felől stb. stb. Ezek már határozott vétségek a zsur­nalisztikái tisztesség ellen. Ez ellen akarok óvást emelni.“ Hát ez kétségtelenül megbotránykoztató s minthogy Gelléri fellépése folytán az „Ott- hon“-nak foglalkoznia kell e csúfos ügygyei, eleve hangoztatjuk mi is felháborodásunkat. Hogy egy emberért ne szégyenittessék meg az egész vendéglőskar, hogy egy lapért ne bélyegeztessék meg az egész sajtó, főleg hogy a sanda gyanú ne üldözzön ártatlanokat, kijelentjük, hogy a Gellérit és mindenkit megbotránykoztató tudósítás a „Pester Jour- naf“-ban jelent meg s e szerint a kiállítás területén láthatatlan, a királylyal mégis beszélgető s véleményadásra felszólított ven­déglős Drechsler Béla volt. Eljárását mi nem rójuk meg, hiszen ezt részben megtette, részben ezután teszi meg a közvélemény s ennek az Ítéletét megsínyli az eszközül használt, meg az, a ki erre a rut csínyre rávette ; mert a dicsőség olcsó volt ugyan, de az árnyéka, a mint látszik, sokba kerül. Két szék között. Sokszor tettük azt a szemrehányást szaktársainknak, hogy az eseményeket enge­dik elsuhanni maguk fölött s nem mérlegelik, hogy a változások, uj alakulások minő teen­dőket szabnak rájuk. Igaz, hogy minden egy kis gondolko­dásba kerül s közöttünk a legtöbben irtóz­nak az ezzel járó fáradozástól. Ezt tudva, mi iparkodtunk őket meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom