Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1903-10-20 / 20. szám

4 Vendéglősök Lapja 1903. október 20. menteni ettől a tehertől: gondolkodtunk he­lyettük. igy sem mentünk sokra, mert mi valóságos Pató Pálok vagyunk, a kik még ebben a rohanó korszakban is igy biztatjuk lustaságra hajlamos tagjainkat: Ej! ráérünk arra még ! Ennek a politikának már sok fanyar gyümölcsét élveztük s majd ennek tulajdo­níthatjuk, ha most két szék között megint pad alá kerülünk. A mikor néhány év előtt az agrártörek­vések mind reálisabb alapra helyezkedtek ; de különösen a mikor a bortermelők szervez­kedése is megkezdődött, eleve felhivtuk a vendéglősöket, hogy ők viszont borvásárló szövetkezeteket alakítsanak. Javaslatunkat a következőkkel okoltuk meg: 1., Minthogy a borértékesitö szövetkeze­tek felvirágzásának alapföltétele, hogy maguk­nak piaczot biztosítsanak; ennélfogva a mi szövetkezetünket öl ömmel fogadják érdektár­sukká. 2., Minthogy mi a termelőknek biztosí­tani tudjuk a fogyasztást, ennélfogva az áralakulásokat nem irányíthatják egyoldalulag hanem csak a mi hozzájárulásunkkal. A sok között ez volt, a mi kapacitáló érveinkkét leglényegesebbje. A termelők fel is fogták álláspontunk helyességét s örömmel, biztatólag üdvözölték törekvésünket. Azonban még ez sem volt elég arra, hogy a mi álmos phinxunk tettre buzdul- jon s újra járta és még ma is kisért a régi jelszó: „Ej ! ráérünk arra még!“ Pedig már igen kevés az időnk. Ugyanis az elevenebb kereskedő-had látva a tunya­ságunkat, észlelve a mi értelmetlenségünket, megragadta azt a fonalat, a melyet mi el­ejtettünk. Megalakították szövetségüket, mielőbb rendszeresítik borvásáraikat, a melyeket a bortermelők országos szövetsége, a hogy en­nek tekintélyes tagjai nyilatkoznak, támogatni fog; mert szövetkezetük létföltétele, hogy tagjainak piaczot, vevőket biztosítson. így tehát, ha gyors cselekvésre nem szánjuk el magunkat, csakhamar a pad alatt találjuk magunkat; mert a termelők a nekünk nyújtott szövetségi jobbot, melyet mi elfogadni botorán haboztunk, nemsokára a kereskedők­nek nyújtják s mi tovább és folyvást rosszab­bodó viszonyok között csikoroghatunk a régi járomban. Még van időnk: cselekedjünk gyorsan, egyetértőn s alakítsuk meg fogyasztási, vagy ha jobban tetszik, raktárszöv. tkezeteinket. Ha nem tesszük, a szomorú következ- ményekért ki-ki magára vessen ; lapunk meg­tette a kötelességét! Gyors fényképek. Kammer Ernő, A régi jó időkért gyakran sóhajtozunk’ mert akkor hit tartotta és becsület kormá" nyozta a világot. Ezeknek a visszasóvárgott időknek ta­núja, élő emléke Kammer Ernő, A kor, a melyet megért; a munkásság, melyre tisztességéért áldás áradott, tisztele­tet parancsol iránta. És ezzel a tisztelettel önkénytelenűl is örömmel adózunk neki. Ő a mi patriarchánk, örökös tiszteletbeli elnöke budapesti társulatainknak és országos szövet­ségünknek. Mindig köztünk, velünk van, mintha biztatni akarna: fiaim, csak munkálkodjatok; mert munka az élet s hogy ez hosszú és ál­dott legyen, tisztesség vezéreljen benneteket. Vezéreink egyike ő, de ezek között inkább táltosunk, ihletőnk a múlt nemes ha­gyományaival. Hogy ezt mentői tovább érez- hessük, Isten éltesse Kammer Ernőt sokáig! Glück Erős. Frigyesnek az öcscse s már ez is elég jó ajánlólevél előttünk, de van neki ennél hódítóbb is. Ezt maga szerezte magának nemes jellemével, szeretetre-méltó tulajdonoságai­val. Különben egyik oszlopa nyugdíjintéze­tünknek s ebben, azt mondják, nemcsak neve szerint, hanem tényleg is ő képviseli a szerencsét és az erőt. Veje Stadler Károlynak s igy erős szálak fűzik iparunkhoz, melynek a javán zajtalanul, de annál buzgóbban munkálkodik. Kicsibe múlt, hogy most elnök nem lett; de megmutatta, hogy ő erősebb Bokros Károly­nál is; mert ámbár ez ajánlotta erre a polezra, de ő mégis el tudta magától hárítani ezt a kitüntetést - szerénységével. Gavallér, mint a bátyja s önzetlen, mint az apósa. Wilburger Károly. Ő a budapesti vendéglős-ipartársulat pénteki összejöveteleinek tárnokmestere és kikiáltója. Ő gyűjti össze a könyörület fillé­reit az elszegényedet kartársak segítésére, ő állapítja meg és teszi közhírré, hogy a vidám társaság ekkor meg ekkor hol gyülekezik. Mint pénztárosnak szerencsés keze van s mint kikiáltó, némileg a sajtó munkásai közé is tartozik. Ámde ő ebben a minőségében nem erre a tiszteletbeli összeköttetésére büszke, hanem a hangjára. Erre sem azért, mert messze hallatszik s minden igaz vendég­lős megérti az ő hivó szózatát, hanem azért, mert ezzel a szivek gyönyörűségére áldozha- tik a dal istenének. Wilburger Károly nemcsak hű pénz­táros. nemcsak ügyes rendező és toborzó, hanem kitűnő dalos is. Kellemes hangja s mély érzése van hozzá s igy nemcsak pén­teki összejöveteleinken, hanem a főváros dalárdáinál is nélkülözhetlen. Elmondhatjuk, hogy ö a mi saját külön dalnokunk az Isten nagyobb dicsőségére. Lippert Lajos. Vendéglős ugyan, de a magyar urakat jellemző három tulajdonságáról ismeretes: szereti a szép asszonyt, muzsikát s a szép lovat. Megáldotta az Isten ; adott neki szép és jó feleséget, gyönyörű lovakon robogtat végiga Stetánia-uton s a legszebb muzsikában : az Isten dicsőségéről zengőben merülhet el a lelke. Vendéglőjében gondos, szives gazda s ha elegáns fogatának bakjára kap, mágnások­kal vetekedik. Ámde az ő leikéhez nem férhet kérkedés, nincs benne büszkeség; de annál több férfias határozottság, mitszeliden zománczol a család­jához való mélységes, gyöngéd szeretet. Ez benne igaz vallásosággal párosul s mint ilyen, az evangélikus egyház legbuz­góbb hívője. Számvizsgálója egyházának, sőt ennél is több : művészi tényezője. — Tagja az egyház énekkarának s a zene iránt való hajlandó­ságával szép része van abban, hogy az ének­kar a művészet magas színvonalán áll. Szakipari mozgalmainkkal gyakran elé­gedetlenkedik, mert az ő élénk, határozott lelkületével ellenkezik a bennünket nyügző közönyös lanyhaság. A szorgalom tette úrrá, a szép szere- tete boldoggá; azok közül a kevesek közül való, a kik jól élnek, mert munkálkodva él­veznek. Mádai Lajos Lebilincselő az az intelligenczia, a mely úgy felfogásában, mint modorában nyil­vánul. Jól érzi magát nála úgy a szegény, mint a gazdag; mert neki nincs kétféle bánásmódja. Ugyanaz a művelt nyájassága „polgári“ szobában, mint a fehér terítéknél; mert ő szive szerint demokrata, nem a ruha után Ítél s nem az erszény szerint hajlong. Ez az oka, hogy ő botránykozott meg legjobban, a mikor a vendéglősöket a „kis“ és „nagy jelzővel kezdették megkülömböz- tetni Egyik vendéglős olyan, mint a másik. Hogy az egyik 4 asztalnál szolgál ki, a másik 30-nál, ez lehet a szerencse dolga ; de nem szabad, hogy rang-különböztetés alapja legyen. Teljes odaadással szenteli magát szép üzletének családjáért, melyen egész leikével csüng. A föltünést nem szereti, nem törekszik az első helyekre; de a hova őt a bizalom hija, ott emberül felel meg a várakozásoknak. Keveset beszél, de a mit mond, abban bölcseség és igazság van. Szóval, talpig em­ber ő, a ki méltó a tiszteletre, mert jó; méltó a dicséretre, mert azt nem keresi, hanem kiérdemli. Wampetics Ferencz. Neki köszönhető, hogy a városligetben nemcsak sétálhatunk, hanem jól is táplálkoz­hatunk. Egyetlen „zöld“ vendéglősünk, a kinek télen is van forgalma. Kitűnő üzletember, mert a méltányos­ság és szolidság alapján munkálkodik. Jót jól adni, ez az ő törekvése. Ezért keresi föl tömegesen állatkerti elegáns helyiségeit a polgárság s ezért ütöt­tek nála tanyát szellemi embereink. Képzőművészeink nála találják nyájas otthonukat már csak azért is, mert Wam- peticsnek finomult érzéke van a szépművé­szeti alkotások iránt. Mintha ezért a múzsák is kegyelnék : szomszédságába épültek képzőművészetünk templomai. Elmondhatnék róla, hogy ő a magyar Tempe vendégfogadósa. Háza gazdag művészi remekben, vala mint szive hazaszeretetben. Művészeink Munkácsitól a szárnyprobál- gató pictorig barátul szeretik öt. valamint ő is tisztelettel hajol meg a művészet papjai között az utolsó diaconusnak is. Jellemző rá, hogy a mikor szabadsá­gunk martinjainak megrázó hatású apotheo- sisát, Torma hatalmas képét, az aradi vér­tanukat száműzni akarta a szolgalelküség, ő adott menedéket e fenségesen zord szivekbe lehelt hőskölteménynek. A confráter. A tisztelendő ferenezrendi atyáknak leg­híresebb confráterük, azaz tiszteletbeli test­vérük, Trefort Ágoston volt. Ezt annak köszönhették, mert a ferenezrendi atyák ugyancsak gazdag asztalt tartottak. Ebből következik, hogy a hol terített asztal van. ott confráternek is kell lenni. Minthogy pedig a vendéglősök nem szen­vednek hiányosságot terített asztalban, tehát nekünk is van confráterünk. Van bizony s még büszkék is lehetünk rá, mert hát ő maga Huber Antal teljes nagyságában. Igazi testvére, segítőtársa ö a ven­déglősöknek, mert nemcsak étvágyat hoz az asztalhoz, hanem kenyeret is. Igen bizony, ő adja meg nekünk a mindennapi kenyeret; mert hát Huber Antal sütőmester, ü a mi udvari szállitónk, a ki a legjobbat a leg- előzékenyebben iparkodik adni. Méltányosságával, lelkiismeretességével vivta ki magának a tiszteletbeli vendéglős czimet. a mire csak olyan büszke, mint Földváry magántudósunk az ő nyilttereire.

Next

/
Oldalképek
Tartalom