Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1903-10-05 / 19. szám
2 Vendéglősök Lapja 1903. október 5. 1860—1903Az Ur 1860. esztendejében január 1-én nagy örömet hirdettek Pest városának. A jámbor servita atyák terén Karikás Mihály uram vendéglőt nyitott, a hol a magyar módi szerint sütöttek, főztek olyasféle ételeket, a milyent csak a haza kívánkozó lélek szokott álmában látni. Az öreg báró Kemény Zsigmond kétkedve rázta a fejét, hanem azért mégis elbandukolt Berecz Károlylyal, hogy „ám lássuk a medvét!“ Ebéd után megveregette a vendéglős vállát: „Ez kell a magyarnak!“ Vahot Imre is markába csapott a korcsmánknak szokott szavajárásával: „Ur vagy öcsém !“ így alapult meg a „Kis Pipa“ hire, szerencséje. írók, művészek, polititusok, magasabb tisztviselők ütötték föl benne tanyájukat s ide látogatott a vidék úri népe is jóllakni, nagy hazafiakat látni és szót érteni. Igazi czigány-sátor volt a „Kis Pipa“ tele vidorsággal, melegséggel, merész reményekkel, eget ostromló eszmékkel. A ki ide járt, elmondhatta, hogy nemcsak kenyérrel élt, hanem igével is. S a milyen volt a „Kis Pipa“ kezdet- ben, olyan maradott végeiglen. A hogy a vendégek vendégről adták örökségbe, Balázs Sándor Komócsynak, ez Bartóknak, Erdélyi Gyulának Déry Gyulának stb. úgy kapta az öreg Miska bácsitól az ifjú Karikás Mihály. A mint egy szeget nem mozdított ki helyéről, úgy őrizte meg a hagyományos szellemet és szokásokat a fiatal gazda. Most elmondhatja vendéglőjéről, hogy elpusztult, de a régi bőrben. Nem vénség, nem betegség ölte meg, hanem a korszellem kapzsisága, a mely nem ismer kegyeletet. Ma beszüntetik a szegény „Kis Pipát“ s ezentúl profán bolt terpeszkedik a helyén idegen portékával, bécsi rongy- gyai. Az apaalkotását temeti a fiú. 1903. év szeptemb. 29-én megfordították a „Kis Pipa“ czimerét. Innentul csak puszta emlék, de mindnyájunknak kedves, szép emléke lesz ! Karikás Mihályék Az ipari működés is lehet termékenyítője, táplálója a nemzeti szellemnek. A ki igy működött, megérdemli, hogy tisztelettel emlitsük a nevét. Karikás Mihály ott öregedett meg, a hol gyermekjátékaival bibelődött s emberül megállotta azt a helyet, melyen megboldogult édes atyja kivívta magának a közbecsülést. Most, a mikor Karikás Mihály s hűséges munkatársa, áldott lelkű felesége Laitl Antónia úrnő, hosszú fáradozás után nyugalomba vonul s a főváros élete szegényebb, színtelenebb lesz az eltűnő „Kis- Pipá“-val, illő, hogy kiíejezést adjunk elismerésünknek e derék család iránt, a mely elévülhetlen érdemeket szerzett magának a vendéglős iparterén. Hogy ez az iparág nyelvében és Ízlésében magyarrá lett, ez jórészt a Karikás-család úttörő, hazafias munkájának köszönhető. A mit az apa kezdett, azt csöndben, de nemes ambicióval folytatta a fiú, a ki műveltségével, nemes jellemével mintaképe lett a magyar vendéglősnek. Vendégei iránt előzékenység, lelkiismeretesség különböztette meg, alkalmazottai iránt pedig atyai jóindulat, gyöngédség, és méltányosság tette áldottá. A ki az ő házához került, nem kívánkozott el onnan s hivséggel, odaadással végezték kötelességeiket, úgy hogy személyzete is vele együtt öregedett meg. Egy család volt a „Kis Pipa,“ gazda, pinczér és vendég a lélek láthatatlan szálaival volt Összefonva. Nagy is most ott a bánat. Mindenkinek fáj a szive, hogy a megszokott, bizalmas otthon szétrombolódik. Sok igaz köny pereg majd a bucsu- pohárba, mikor ez a kis család a válásra koczintja. Ezek a hívatlan könnyek képezik Karikás Mihálynak s jóságos nejének mindenkiénél ragyogóbb koszorúját. Szeretet környékezte őket munkálkodásuk közepette s áldás kiséri a nyugalom hajlékába oda a várhegy árnyékába, a honnan nyugodt lélekkel, tiszta lelkiismerettel merenghetnek el munkás életük szép emlékein. Sokat fáradoztak, becsülettel dolgoztak s az ég meg is jutalmazta őket hozzájuk méltó, derék gyermekekkel s gondtalan megélhetést adó vagyonnal. Bájos leányuk már évek óta boldog asszony, fiuk pedig, az ifjú Miska, most kapja meg az ügyvédi oklevelet, hogy jogi életünk egyik dísze s nemzeti küzdelmünk lelkes bajnoka legyen. Hogy ez is lesz. semmi kétség, hiszen a kit oly családi emlékek kalauzolhatnak, mint őt, az csak kiváló és nemes lehet. Legyen is, mert a derék szülők kiérdemelték, hogy gyermekeikben örömük és büszkeségük teljék! A gárda. Busongva áll a kis csapat, a „Kis Pipa“ hűséges gárdája. Annyi év után vándorbotot szorongatnak, válni készülnek. Megszakad a láncz, széthullik a koszorú. Igazi koszorú volt ez a hűség, kötelességtudás és munkaszeretet virágaiból, miket a kölcsönös megbecsülés ezüst fonala fűzött együvé. A „Kis Pipa“ gárdája megérdemli, hogy az apostolok oszlásának szomorú napján kegyeletesen emlékezzünk meg róla, mint a mely hasznára és díszére vált nemcsak ennek az üzletnek, hanem az egész vendéglős-iparnak. Ezek a munkás, derék emberek kötelességük helyéről nem távozhatnak a nélkül, hogy a jók kézszoritásában, elismerésében ne részesüljenek. Kicsiny körben, de hűséggel és becsülettel szolgáltak, tisztességet szerezve maguknak és az egész pinczérkarnak. Megél dernlik, hogy szaktársaik ezen a napon kalapot emeljenek Baar Károly előtt, a ki 187- «"a. Marczinka József előtt, aki 1877 óta szentelte ereje javát a „Kis Pipa“ jó hirének emelésére. Nemkülömben érdemes a szebbik nem is az elismerésre, mert a házi kisasszony, Druzsics Vilma 1892 óta, a szakácsnék pedig : Tomann Katalin 1887, özv. Fridrich Antalné pedig 1895 óta álltak odaadással a „Kis Pipa“ szolgálatában. Majdnem egy emberöltő megszokása, emléke kötötte tehát össze a „Kis Pipa“ fáradhatlan gárdáját s igy nem csoda, ha most keserves nekik a válás s szorongva tekintenek a jövő bizonytalanságába. Az érdem, melyet hűségük és lelkiismeretességük ezen a helyen szerzett nekik, ajánlja, segítse őket életük további folyamán is minden áldáshoz, teljes szerencséhez ! A gyorsfényképekből. Két Stockungar.*) Szikszay Ferencz bátyánkról és a jó Karikás Mihályról van szó. Bennük látja az ország népe a magyar vendéglősök igazi typusait. A magyar konyha, a magyar szó reprezentáló! ők Budapesten a vendéglői életben. Az ő működésük a magyar szellem térfoglalásának történetében szép és tanulságos fejezet, melyből a rájuk háramló dicsőséget az képezi, hogy amibe fogtak, azt már ma Budapest minden vendéglőse folytatja. Karikás csak az édes atyja müvét tetőzte be kegyelete« hűséggel. Szikszay ellenben iparunk terén önmagának az őse. Karikás Miska a megtestesült szerénység és jóság, mélázó természetű és komoly tartásu, de azért leghívebb barátja a könnyü- vérü bohémségnek. Szikszay bátyánkban sok van a régi jó táblabirák derült, nemes charakteréböl, a ki azonban nemesi czimerét a „Szőlőlével“- lel cserélte föl ;m\g Karikásunk a „KisPipáu-1 véste a családi paizsra. Ámde apostoli királyunk nem hagyja ennyiben a dolgot. A mint értesülünk, a felséges ur igazi czimerre! tünteti ki a munka derék emberét. Nemességre emeli Karikás Mihályt és utódait „nagyabonyi* előnévvel. A kitüntetésért örömmel tapsol majd az ország a legelső magyar embernek. Szerk. Köszönet. Most,hogy vendéglőmet feloszlatom, magam és családom nevében megindultan búcsúzom a n. é. közönségtől, a mely egy emberöltőn át annyira kitüntette családomat ro- konszeves támogatásával. Mindenkor büszke leszek arra, hogy a nemzet legjobbjai méltattak pártfogásukra s kegyelettel adóztak boldogult édes atyám emlékének is. Fájó szívvel búcsúzom szerény működésem megszokott helyétől s elérzékenyülve mondok köszönetét a több mint 40 éven át élvezett jókért, különös hálámat tolmácsolva a magyar sajtónak, a mely mindenkor önzetlenül segített üzleti törekvéseinkben. Utolsó leheietemig kegyeletesen őrzöm meg a magyar közönség iránti hálámat s a mint egyszerű hivatásom körében, úgy a nyugalom napjaiban is odaadással élek nemzetünk hazafias eszményeinek. Isten áldása hazánkra! Legyen boldog a magyar! Kelt Budapesten, 1903. szeptember 28. Karikás Mihály. *) A „Vendéglősök Lapja“ „Gyorsfényképek“ czim alatt apró jellemképeket közöl a vendéglösipar érdemeseiről. Ezek a Karikás Mihályról megjelent sorok e lap szept. 5-diki számában jelentek meg. Szerk.
