Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1903-09-05 / 17. szám
4 Vendéglősök Lapja 1903. szeptember 5. itt vendéglős, annak is kell ám, hogy jó feje legyen. Kell is, mert ez az üzlet egész kis birodalom. De hát Stadlernek van hozzá jó feje ; lám, Pázmándyé is betörött rajta. A jó feje emelte oda Stadlert, a hol ma van, pedig elég magasan áll vagyonban és közbecsülésben. Nemcsak közöttünk irányadó, hanem a székesfőváros közéletében is szerepet játszik, főleg a VII. kerületben, a hol a választásoknál szavazóbizotsági elnök szokott lenni. Gyorsan nyerte el polgártársai bizalmát, pedig néhány év előtt, a mikor lapunk szerkesztője megpendítette az Erzsébetvárosban, hogy a bizottsági tagok sorába Stadlert is jelölni kellene, nagy szemeket meresztettek rá s kérdezték; hogy ki az a Stadler?“ Stadler aztán megmutatta, hogy ki ő? Bokros Károly Szokásmondás, hogy az esztergomi hegyről messze lehet látni. Nem hiába volt hát Bokros oly sokáig a „Magyar Siónkban, messzelátó ember is lett belőle. Ő mindennek a végére lát, ennélfogva csak természetes, hogy öt a végek érdeklik legjobban. Betegség, öregség, halál, ime az emberi élet három stácziója. Ezen a hármon szokott eltűnődni Bokros, maga elé varázsolva mindazt a nyomort, a mi abból a hármas határdombból a szegény emberekre szakad. Es hogy maga előtt látta a nagy, sötét nyomort, megborzadt. Ezt egymásnak elviselhetőbbé kell tennünk! — Szólt majd cselekedett s megalakította nyugdíjintézetünket. Csaknem ily gyorsan ment neki, mert Bokros, ha valamibe kap, két nagy karddal verekedik: okosan forgó tollal és gyorsasággal. Megy mint a forgószél s a kit elkap, azt besodorja, a hova akarja. Hogy a nyugdijintézet annyira megizmosodott, ez mind az ő lázas munkásságának az érdeme. Kérdjük, ez az érdem megjutalmazható-e azzal az inczífinczi 38. §-sal ? Juránovits Ferencz Elég a nevét hallanunk, emlékezetünkben már is megelevenülnek mindazok a küzdelmek, a melyek szakszervezetünk megalakítására és fejlesztésére irányultak. Juránovits Ferencz ott állott a kezdők sorában s most is a vezetők csoportjában serénykedik. Munkálkodásával nem szeret zajt csapni, hanem a magyar fajt jellemző csöndes komolysággal, az alíöld népének megragadó igaz elvhüségével egyik leghasznosabb és legérdemesebb munkása mozgalmainknak. Az ö élete egy darabja Szeged történetének, melyhez szivével, leikével úgy odatapadt, hogy Szegedet nélküle, sőt Szeged nélkül alig is képzelhetjük. Tekintetében van valami a szőke Tisza mélaságából, jellemében a róna egyenességéből s az igazért való hevülésében a paprika erejéből. Ezekkel a tulajdonságokkal mentora ő a pinczérség ügyének, melyet a főnökök közül ő gondoz a legtöbb szeretettel és odaadással. Palugyai Károly. Már nevével is a magyarság zászlósa az ország nyugoti határán a presburgerek között. Egymaga többet használt a külföldön a magyar bor jó hirének, mint a mennyit árthattak az Engel-fajta kereskedők. A magyar vendéglős-iparnak ott a nyugat mesgyején, Bécs hatalmas conkuren- cziájával szemben is, dicsőséget szerzett. Ez az ő érdeme nemcsak iparunk, hanem az egész nemzet előtt. Európában nincs ismerősebb név az övénél. A „Chatean Palugyay‘csak úgy szerepel Párisban, mint Londonban és Moszkvában. Különben tipykus alakja a XIX. és XX. század művelt emberének: megjelenésében méltóság, külsejében eleganczia. Ipari mozgalmainknak is támogatója, valamint tevékeny részese Pozsony magyarosodásának. Petánovits József Keveset beszél, de annál többet dolgozik. Kedvelője a sportnak, de gyakorlója az emberszeretetnek. Mutatja ezt az is, hogy ő volt az első főnök, a ki egész személyzetét a saját költségére beíratta nyugdíjintézetünkbe. A Kerepesi-uti gyönyörű „Metropole“ szálló és a pilseni nagy-sörcsarnok dicséri üzleti hivatottságát, ipari mozgalmaink évkönyvei pedig közügyeink iránt való érdeklődéséről tesznek bizonyságot. Jelszava : a szerencse csak sokat, a kitartó munka ellenben mindent adhat! Seress Márton. Rákóczi városának, a szép történelmi emlékektől megszentelt Kassa városának lelkes fia ő. Lakozik valami az ő igaz magyar lelkében abból a tűzből, a mely a kurucz daliákat hevitette. Ha úgy vihetnők diadalra a mi jogos érdekeink zászlaját, mint a hogy ő kész rohanni, úgy ma eldorádó volna Magyar- ország. Különben jellemzi őt, hogy ámbár Seress, mégis csak tiszta bort önt a pohárba a közélet asztalánál. Isten tartsa meg őt jó szokásában ! Förster Konrád. A jogász-világ Themis ganymédjének nevezi őt; mert hát elegáns éttermei ott vannak az alkotmány utcza sarkán a törvénykezési paloták tőszomszédságában. Asztalainál naponként összesereglenek ügyvédek, bírák, ügyészek és pörös atyafiak s mind békességben megférnek egymással; tehát joggal nevezhetnők őt a béke vendéglősének, vendéglőjét az újkor Janus templomának, a hol leteszi fegyverét a bosszú s nyugodtan pihenhet az üldözött. Ezért járja róla ez a tréfás szójáték : „Konrád nem mond kontrát.” Sztanoj Miklós. Fiatal korában rajongott a zenéért s tagja volt Ihász György „úri bandájánák.“ Majd hirtelen művész lett, remeklő a billiárd asztalon. Ő tette hazánkban a billiár- dozást tudománynyá s magát a billiárdozók atyamesterévé. Kávéháza nemzetközi tornák színhelye, a hova nem egyszer fordul a világ figyelme. De bármily nagy művész is a tekeasztalnál, ott még mindig lehet vesztes, csak egyébét nem veszíthet el: kartársai szeretetét és tiszteletét; mert igaz érdemeiben gyökeredzik. Prindl Nándor. Mint Müller Antalé, az ő neve is a politikát juttatja eszünkbe. Valahányszor bepillantunk vendéglőjébe, mindanyiszor fölmerül Károlyi Gábor nemes alakja, aki gróf létére legdemokratább polgára volt Magyarországnak. Szinte halljuk ötleteit, a melyekkel tar- kázta a vajda emlékezéseit és adomáit; újra érezzük szellemének varázsát, a mint elmerengünk Prindl hüs, elegáns termeiben. A demokrata mozgalmak Itt szitódtak az Andrássy-ut tövében, a pénzarisztokracia palotáinak árnyékában. Nem különös-e? Különben ilyen Maga Prindl is, a ki a politika s a vagyonos világ vendéglőse, mégis törődik szegény kartársai sorsával. Ő volt az, a ki a sörkartel megfékezésére inditványnyal lépett az ipartestület elé, oly inditványnyal, a mely minden pontjában a szegény vendéglősök jogos kívánalmainak teljesítését czélozza. Ez az indítvány lesz az ő piedestálja. Két Stockungar. Szikszay Ferencz bátyánkról és a jó Karikás Mihályról van szó. Bennük látja az ország népe a magyar vendéglősök igazi typusait. A magyar konyha, a magyar szó reprezentálni ők Budapesten a vendéglői életben. Az ő működésük a magyar szellem térfoglalásának történetében szép és tanulságos fejezet, melyből a rájukháramló dicsőséget az képezi, hogy a mibe fogtak, azt már ma Budapest minden vendéglőse folytatja. Karikás csak az édes atyja müvét tetőzte be kegyeletes hűséggel, Szikszay ellenben iparunk terén önmagának az őse. Karikás Miska a megtestesült szerénység és jóság, mélázó természetű és komoly tartásu, de azért leghívebb barátja a kőnnyü- vérü bohémségnek. Szikszay bátyánkban sok van a régi jó táblabirák derült, nemes ckarakteréből, a ki azonban nemesi czimerét a „Szölőlevél“- lel cserélte föl; mig Kari Árasunk a „Kis Pipá“-1 véste a családi paizsra. Kommer Ferencz Ha a „Vadászkürt“ és a Kommer név valamikép kivesznék a székesfőváros életéből, úgy körülbelül eltűnnék a régi Pest utolsó emléke is. A belvárosból kihalna az ottho- niasság és a kedves ósdiság utolsó zsarátja is. A vadászkürt az, hol a vidék s a főváros úri népe találkozik, hogy megtermékenyítse egymás szellemét. Ennek a szép és jelentőségteljes találkozóknak az istápolója a Kommer család. Kommer Ferencz méltó utóda feledhet- len emlékű atyjának úgy az üzletben, mint a közéletben. Mindenütt lelkes harczos, a hol iparunk érdekeiről van szó, a hol munkás vagy segítő kézre van szükség. Különben igazi vendéglős-dinaszta nemcsak születése, hanem jelleme szerint is. Igazi ur, még pedig rokonszenves, művelt lebilincselő modorú. Sokat tett, sokat tanult és tapasztalt, tehát még sokat várhatunk tőle. Müller Antal A régi jó világ nemes urainak kedves tanyáján, az „Arany Sas“ helyén épült az „Országos Kaszinó. „ Itt trónol Müller Antal, kinek a nevére nagyot dobban a turf-látogatók szive, mert hát ott is ő méri a hűsítőt a drukkoló atyafiaknak. Ő a magas uraságok kegyelt vendéglőse, a kinek az asztalánál mindig elemében érezte,magát Szilágyi Dezső. Ért a lóversenyhez, de nem szenvedélye; sok politikai titkot tud, de nem értékesíti. Azt mondják, hogy miniszter is lehetne, de sokkal bölcsebb, hogy az ő maradandó dicsőségét fölcserélje olyan máról holnapra való ragyogással. Ö is ott van, velünk van, a hol tennünk kell; érdemeiről tanúskodnak ipari életünk évkönyvei. (Folytatjuk)
