Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1902-03-05 / 5. szám
XYllI-ik évfolyam 1902, __________________5, szám, Budapest, márczius 5. „PIN CZEKEK LAPJA“ A hazai szállodások, vendéglősök, kávésok, pinczérek és kávéházi segédek érdekeit felkarold szakközlöny. ,Az első magyar orsz. pinczemesterek és pinczernunkáso^ egylete'*, a „budapesti ká/élilzi segédek egylete“, a„Szatmár-Németi pinczér-egylet“ a „Székesfejérvári pinczér-egylet“, a „Szombathelyi pinczér betegsegélvző-egylet“, a „Győri pinczér-egylet“, a „Révkomiromi veadéglösők és kávésok ipartársulata“, az „Aradi pinczér-egylet“-nek, a „Szabadkai pinczér egylet“-nek, az „Aradi vendéglősök és kávésok egyesületéinek, az „Újvidéki szállodások, vendéglősök és kávésok ipartársulatá“-nak, a „Miskolczi pinczér egylet“-nek, a „Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyletéinek, a “Székesfejérvári vendéglősök kávésok és italmérők ipartársuiatá“-nak, az “Újpesti szállodások, vordéglösök és korcsmárosok ipartársulatá“-nak és a létesítendő országos pinczér-egyesiilet budapesti központi mozgalmi bizottságának HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Egész évre . . . Háromnegyed évre 12 kor. | Félévre .... 6 ,, 9 „ | Évnegyedre ... 3 „ IHÁSZ GYÖRGY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII. kerület, Akáczfa-utcza 7-dik szám. Kéziratok és előfizetések ide intézendők. A miniszter és a kamarák iparunkról. — A vidék figyelmébe. — Küszöbön áll az ipartörvény revíziója. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter nagy munkálatai közepette nem feledkezett meg a magyar vendéglős- ipar egyik legfontosabb kérdéséről sem. A miniszter általában sok jóindulatot tanúsított irántunk és mindenkor tevékenyen igyekezett ipari bajainkon segíteni. Bizonyos lehangoltsággal konstatálhatjuk tehát, hogy senki és semmi más nem áll útjába rég táplált óhajaink teljesülésének, mint az az általános közöny, amit maguk a vendéglősök tanúsítanak legégetőbb ipari kérdéseinkkel szemben. A miniszter ugyanis, mielőtt az ipartörvény revízióját megalkotná, kérdésekkel fordult az összes hazai kereskedelmi és iparkamarákhoz. Hozzájuk fordult, adjanak véleményt, hogy és mint gondolják legjobban egyes ipari kérdések megoldását. A miniszter, a vendéglősiparról szólva, a következő kérdésre nézve is kikérte a kamarák véleményét: képesítéshez legyen-e a vendéglősipar kötve 1 ,, Képesítés /“ Ugy-e ismerős ez a szó mindenki előtt ? Hangoztattuk évtizedeken keresztül. Kérvényeztünk, könyörögtünk érte. Egész irodalom fejlődött ki körülötte. Követeltük, óhajtottuk, vágytuk. Czikkeket, memorandumokat, röp- iratokat irtunk miatta. A magyar vendéglősipar a legfontosabb és legelső ipar. Mégis a csáki szalmája, olyan, mint az utszélre lökött ruhadarab. Az nem ölti magára, aki nem akarja. Minden mesterséghez kell képesítés, csak a vendéglősiparhoz nem. A csizmadiamester megunja a mesterségét, eldobja a dikicset és korcsmát nyit. Hát ez nem járja. Hisz egészség- ügyi tekintetekből is a legelső és legfontosabb ipar a társadalomra. A társadalom felerésze utalva van a vendéglőkre. A másik fele szórakozásból keresi föl. De nélkülözhetlen az egész társadalomra. Végre nem lehet közömbös kérdés, hogy mit kap a közönség, mit fogyasztanak a milliók. A tudatlan ember nem-e szolgál ki elrontott boraiban, s pancsolt konyháján egész ártatlanul valóságos mérget, anélkül, hogy a közönség ettől meg lenne óva. A miniszter belátta, hogy kérelmünk fontos. Föltette hát a kérdést. A kamarák pedig most felelnek. A szegedi és kolozsvári kamara januári ülésében tárgyalta ezt a kérdést. És a két derék kamara azt véleményezte, hogy igenis a szállodai, vendéglői és kávéházi ipar képesítéshez legyen kötve. A miskolczi és temesvári iparkamara pedig ellenkező határozatot hozott. Erről, ami fontos, feltett kérdésünkről azt a véleményt adta, hogy a képesítés egyszerűen keresztülvihet étién eszme. Megdöbbent bennünket ez a két ellentétes határozat. Nagy az aggodalmunk, hogy az iparkamarák disputájában agyon beszélik a vendéglősipar legégetőbb reformját. Félő, hogy a kamarák többsége ezt az óriási fontosságú kérdést könnyelműen úgy intézi el, mint tette ez a két utóbbi kamara, amelyek a képesítéshez kötést kivihetetlennek mondták. Hisz igaz, valamely kérdés eldön“ tésének ez a legkönnyebb módja. Azt felelni rá: kivihetetlen és aludni tovább. Könnyebb mindenesetre, mint Santos-Dumontnak kitalálni a kormányozható léghajót, amely szinte kivihetetlen, amint évezredeken keresztül kivihetetlen volt s kitalálni olyan gyertyát, amely légüres üvegburok alatt ég és nem alszik el, fénylő parázs és nem tüzel, a bele egyre ég és még se fogy, láng nélkül gyullad és senkit nem éget. Ez a villany. A miskolczi és temesvári kamara pedig nem töri a fejét, se Kolumbus tojásokon, se a vendéglősiparon. Akármilyen egyszerű, könnyű a dolgon segíteni, mégis csak munka, ez pedig a magyar urnák nem kenyere. Hát ez megdöbbentő valami és az oka pedig igen egyszerű. A miniszter akarja, a kamarák szívesen hozzájárulnának, csak a vendéglősök maguk nem akarják. Ez a baj. Vidéki vendéglőseink közönynyel nézik. Vidéki ipartársulataink mit se törődnek e kérdéssel. így azután marad a vendéglősipar továbbra is az a csáki szalmája, amit mindenki hurczol, akinek csak jól esik, aki csak elbírja viselni azokat a rettenetes terheket, amik rendezetlen viszonyaink folytán nehezednek az árván rekedt vendéglősiparra. A kamarák még nem hoztak határozatokat. nem mondták ki nagyobbrészt véleményeiket. Hát itt az idő a cselekvésre. Mozduljanak meg a vidéki vendéglősök, cselekedjenek a vidéki ipartársulatok. Ahol kamarák csak vannak, bírják ott rá a kamarákat, hogy a képesítés mellett foglaljanak állást. Tegyenek és cselekedjenek!
