Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1902-06-20 / 12. szám
2 1902. junius 20. kitartás. Ha a kormány látja, hogy állhatatosan, kitartóan követeljük a terhek könnyítését s ha szakszerű felvilágositást adunk arról, hogy mily nagy hátrányok származnak a söradó túlságos magassága miatt és hogy viszont nemzetgazdasági szempontból mily kiaknázható előnyökkel jár annak méltányos leszállítása, ezek után lehetetlen, hogy ielsőbb helyen visszhangra ne találjanak szavaink. Szóval az itt a fő, hogy a söradó leszállítását kiküzdhessük. Ha ezt elérjük, akkor a sörgyárak vezetői lesznek az elsők, kik önként minden kényszerités nélkül helyreállítják a mérsékelt sörárakat. Es akkor a vendéglősök sem fognak panaszkodni többé, hanem teljes megelégedéssel lógják hivatásukat folytatni. Nem hiszszük, hogy a minisztériumokban ne volna belátás és kellő jó akarat a mi iparunk iránt. Nem hisszük, hogy panaszaink hangoztatásakor bedugnák füleiket. Különben is addig kell a dolgot , említeni, sürgetni, kérni, követelni s fölszinen tartani, mig végre meghallgatásra találunk. A söradó kérdése lényeges kérdés. Kihat a sörgyárak igazgatóságaitól kezdve a munkások nagy tömegéig, a szálloda- tulajdonosoktól a legkisebb korcsmá- rosig. Tehát iparilag, nemzetgazdaságilag és minden tekintetben sürgős megoldást igényel. Azonkívül a sör nemcsak ebben a kánikulás nyári idényben számíthat nagyobb fogyasztásra, hanem az évekkel előbb elszenvedett filloxera-pusztitások is nagyban előidézik elterjedését, minthogy a borpiacz csak újabb idő óta kezd ismét lábra kapni. Mindezeknél fogva őszintébb hálaköszönetben részesülne vendéglőseinktől nevezett laptársunk vagy bármely napilap, ha az elmondottak alapján hívná fel a közfigyelmet és legelőször is a minisztériumok és parlament figyelmét a mi bajainkra, mintsem hogy kevésbbé indokolt támadást intézzen a söradó által ugyancsak kényszerhelyzetben lévő sörgyárak ellen es gyanúsításokkal illesse azok igazgatósági tagjait. Mert sajnos, a „Független Magyarország“ buzgalmában túllő a czélon és meggyanúsítja Grundel János és Glück Frigyes urakat, iparunk e kiváló egyéneit, mint a kik szintén sörgyári részvénytársaság igazgatósági tagok és állítólag csak minél zsírosabb osztalékot keresnek eltekintvén a kis vendéglősök érdekeitől. Az is táj az ismeretlen czik- irónak,hogy nevezetturak egyáltalán bennülnek az igazgatóságban, mert szerinte nincs ott helyük. Vendéglősök Lapja Merőben fölösleges fáradság két oly elismert férfiút, mint Gundel János és Glück Frigyes urakat, akik temérdek any ági áldozatot hoznak és lélekölő szellemi munkát végezneka vendéglős-ipar felvirágoztatásáért, a „Független Magyar- ország“ állításaival szemben megvédeni," mert ők annyira nyilt kártyával játszanak, hogy magyaráz- gatásr , helyreigazításra semmi szükségük sincsen. A fő az, hogy mi tudjuk, mit cselekesznek, ha pedig más nem tudja, vagy rosszul tudja, azzal édeskeveset törődünk. A mi pedig azt illeti, hogy Gundel János és Glück Frigyes urak mint a vendéglős-ipar tagjai helyet foglalnak a sörgyárak igazgatóságaiban, e fölött a legnagyobb örömünket íejezzük ki és kívánatosnak tartjuk, hogy rajtuk kívül minél több kartársunk igazgatósági tag legyen, uk a leghivatottabbak arra. hogy a sörgyárak benső dolgaiba beleszólásuk legyen, mert a sörgyárak érdekei összefüggnek a vendéglősök érdekeivel. És ha úgy lenne, mint a „Független Magyar- ország“ akarja, hogy t i. ne legyen szószóló tagtársunk az igazgatóságokban, akkor hamarább hitelt adnánk ama vádaskodásnak, mely a sörgyárak ellen fölhangzott. De igy bízunk benne, hogy a mig ők igazgatósági tagok, addig nyugodtak lehetünk a felől, hogy a mi érdekeink csorbítást nem szenvednek. Egyelőre nincs több szavunk a sör-kérdésben. Csak azon kérelmet intézzük harczias laptársunkhoz, hogy a közérdek szemelőtt tartása mellett jelszót változtasson; vagyis mellőzze e csatakiáltását: „le a söruzsorásokkal“ és e helyett halljuk azuj szózatot: „lejebb a söradóval!“ Tisztességtelen verseny. — Borpinczék elszaporodása. — A mi jó vendéglőseinkre ugyancsak bőven hull az áldás. Csakhogy nincs köszönet benne. Hirtelenében annyi jó barátjok akadt, hogy se szeri, se száma. Borbély, czipész, hivatalnok, kutásó, hangszerész annyira megszerették a vendéglősöket, hogy csupa rokonszenvböl a sutba dobták kenyéradó szerszámaikat és ők maguk is felcsaptak — vendéglősöknek. Sokszor hangoztattuk már, hogy az összes képzelhető életpályák hajótöröttjei előszeretettel tekintik a vendéglős-ipart annak a bizonyos „utolsó szalmaszál‘‘-nak, mely megmenti őket a végelmerüléstől. Szinte tódulnak a mi pályánkra és némelyek több kevesebb szerencsével le is szorítják azokat, a kik esetleg kora gyermekségüktől fogva küzködnek, fáradoznak iparunk terén. Hiába minden szaktudásuk, hiába töltöttek évtizedeket nehéz munkával, — a nagy kontur- rencia, melyet az avatatlanok, a szakismeret nflkül valók, a kényszerűségből lett vendéglősök jelentékenyen növelnek, ez a konkurrencia mondom, lesújtja őket. Ezen a bajon, mely válságos lehet a vendéglős-iparra nézve, csak az segít, ha elérjük a képesítéshez való kötést, mely védögátat fog alkotni ilyen inváziók ellen. De voltaképpen nem is erről akarunk most beszélni. Egyéb fenyegető veszedelemre fogunk jelen sorokkal rámutatni, mely a vendéglős-ipart a föntebb körülirt bajon kívül érzékenyen érinti. Csodálatos, hogy panaszaink forrása nem akar kiapadni. Sőt inkább mindig jobban és erősebben buzog. Egyszer anyagi érdekeinket látjuk veszélyeztetve, máskor pedig erkölcsi sérelemben van részünk. Ez az örökös panaszkodás nem a mi békétlen- kedésünkben, rejlik, mely különben is mindig jogos, hanem rejlik igenis a mostoha viszonyokban, melyek minden irányban sajnosán észlelhetők. Hogy rátérjünk a tárgyra : nem elég hogy fővárosunkban s a vidéki városokban is túlontúl sok bejelentett és még több be nem jelentett kifőzés létezik iparunk mér- hetlen kárára; nem elég továbbá, hogy a szepesi tótoknak és erdélyi parasztoknak öltözött szélhámosok százával lepik el a főváros utczáit, árulván a házi szilvoriumot és borovicskát, valójában pedig hitvány gyárj portékát sóznak a léprement közönség nyakába, a mivel szintén bennünket károsítanak meg elsősorban, — mindez nem elég baj a vendéglős-iparra, mert ime, újabb sérelemről kell számot adnunk, melyet megint csak a szegény adófizető vendéglősnek kell megsinyleni. Arról van szó, hogy utóbbi időben szemérmetlen módon elszaporodtak az ideiglenesen berendezett, pinczeszerü zugkorcsmák, melyek ideig-óráig tartó fennállásuk mellett is csak arra valók, hogy megnehezítsék az ipari jogositványnyal biró, rendes vendéglők fennállását. A fővárosban immár lépten- nyomon találhatók. A keletkezésük körülbelül ilyenforma: Egy barátságtalan idegen kibérel egy üres bolthelyiséget. A háziúr nem kérdi: kicsoda, mi czélja van, neki elég az, hogy bérlője akadt. Már most a kibérelt helyiségbe csakhamar sorjába helyezett hordók kerülnek, egy kimérő asztal, néhány vendégasztal, öt-hat székkel és kész a bormérés, melyben „hamisítatlan falusi bort mér a tulajdonos“ potom 26—28 kraj- czárért literjét. A tulajdonost egy bábként felöltöztetett „paraszt“ képviseli, a ki makrapipával a szájában odadüleszkedik az ajtófélfához és lesi a jóhiszemű közönséget. A közönség pedig lépremegy. Elkábitja őt a falusias színezet, a hordók látása s az olcsóság, oly annyira, hogy a hitvány lőrét tiszta jó bornak képes elismerni. A közönségnek tetszik ez az újdonság* főleg ott, a merre a kevésbbé tehetős nép lakik, mely mindenben az olcsóságot tartja szem előtt, és szentül meg van győződve, hogy a múlt évi kielégítő szüret következtében a borgazdának annyi bora termett, hogy a mit nem tudott nagyban eladni, azt kénytelen most idefönn a fővárosban kimérésre bocsátani. Pedig egy kis éleslátás mellett észrevehetjük, hogy nem igy áll a dolog. Az a kucsmás, csizmás paraszti borgazda tulajdonképpen egy furfangos embernek az alkalmazottja, ki erre a czélra szépen fel van öltöztetve és be van tanítva, hogy a hamis czégeres portékának ilyen módon hamarább lába keljen. Sokan, főként a fővárosi vendéglősök közül, már rájöttek erre a szomorú tényre és érzik, hogy ezek a pinczeszerü ideiglenes bormérések erősen veszélyeztetik létöket. De van ám az éremnek másik oldala is. E borpinczék tudniillik jogtalanul mérik a bort, vagyis nincs rá iparhatósági engedélyük. Csakis azon az alapon tartják nyitva
