Vendéglősök Lapja, 1901 (17. évfolyam, 1-19. szám)
1901-04-05 / 7. szám
lYII-ik évfolyam. 1901. 7. szám. Budapest, április 5-én. VENDÉGLŐSÖK LAPJA ,,PIM€ZÉREK LAPJA44 A hazai szállodások, vendéglősök, kávésok, pinczérek és kávéházi segédek érdekeit felkaroló szakközlöny. „Az első magyar orsz. pinczemesterek és pinczemunkások egylete", a budapesti kávéházi segéd egylet“, a „Szatmár-Németi pinczér-egylet“ a „Székesfejérvári pinczér-egylet“, a „Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet“, a „Győri pinczér-egylet“, a „Révkomáromi vendéglősök és kávésok ipartársulata“, az „Aradi pinczér-egylet“-nek, a „Szabadkai pinczér-egylet“-nek, az „Aradi vendéglősök és kávésok egyesületéinek, az „Újvidéki szállodások, vendéglősök és kávésok ipartársulatá“-nak, a „Miskolczi pinczér-egylet“-nek, a „Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyletéinek, a „Székesfejérvári vendéglősök kávésok és italmérők ipartársulatá“-nak, az „Újpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá“-nak és a létesítendő országos pinczér-egyesiilet budapesti központi mozgalmi bizottságának PC HIVATALOS KÖZLÖNYE. “Ü Szerkesztőség és kiadóhivatal ■ VII. kerület, Akáczfa-utcza 7-dlk szám. Kéziratok és előfizetések ide intézendők, Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-en es 20-an. Előfizetési ál* : Egész évre ... 12 kor. | Félévre ...................6 kor. Hár omnegyed évre 9 Évnegyedre Laptulajdonos és felelős szerkesztő: IHÁSZ GYÖRGY. Nagypéntek. Kereszt körül szorongnak a hivő emberek. Szemükben köny, ajkukon a keserű önvád, irgalmat, kegyelmet esdekelnek. Sóvárgó tekintetük a töviskoronás szent homlokot, az átvert kezeket és lábakat vizsgálja, buzog-e még számukra e rettenetes sebekből a bocsánat, malaszt és kegyelem árja, vagy pedig reájuk szakad a nagy kereszt és nem lesz másra feltámadásuk, csak örökös kárhozatra. Nagypéntek az égi kiengesztelő- dés dicső napja, ártatlan vérontásával megváltva. A rettenetes halálból dicsőséges élet támadt s uj örömöt hozott az agyonsanyargatott világra. Nagypénteken reánk is veti a kereszt szomorúan biztató árnyékát, melyről a szent lelki atyák oly sok magasztos dolgot beszélnek a templomokban, hogy beleizzadnak, belerekednek és belefáradnak, noha az eredeti szent kálváriát még aligha járták meg. Számukra a Sándor-utczában állították fel a Kálváriát és a nagy keresztet, úgy látszik azzal a szándékkal, hogy életünkkel, vagyonúnkkal vezekeljünk meg. A kereszten nem a Megváltó töviskoronás véres alakja függ tömjén és puskapor füstjével körülgomolyogva, mint a templomokban szokás e nagy napon. A mi keresztünkön ott vonaglik a vendéglős ipar jobb sorsa érdemes teste. Nem a nép félrevezetett akaratából került oda. Nem a nép őrjöngő mámora kiáltozta a borzalmas feszitsd- meget. Nem a nép egetostromló vad haragja mondotta ki a szörnyű, kár- hozatos Ítéletet: „Az ö vére mi rajtunk és a mi fiainkon“. A lovagias magyar nép, amely vendéglőseit mindenkor tisztelettel, becsüléssel és szeretettel vette körül, a mint apáitól nemzeti hagyományként örökölte, — a lovagias magyar nép választott képviselőinek nagyságos gárdája kimondta és végrehajtotta az Ítéletet, bizonyára a „jog, törvény és igazság“ nagyobb dicsőségére mi- velte ezt. Miért történt ez? ■ Micsoda befolyás, micsoda szándék, vagy számítás játszott itt közbe ? Az állampolgárok ily tekintélyes száma miért lett ridegen visszautasítva ? Miért lett megfosztva attól a jogtól, amelyet még a koldustól sem lehet megvonni, hogy kérjen és panaszkodjék? Ez oly fogas kérdés, amelyre csak is a nagyságos gárda felelhet meg, ha majd a mentelmi joga lejár s zászló-erdőből levett kalappal a kezében mandátumért folyamodik a lovagias magyar néphez, amely vendéglősét mindenkor tisztelte mint embert, jó barátot és önzetlen jóakaró tanácsadót. Nem kutatjuk az okát, csak a konzekvencziát vonjuk le abból a szomorú tényből, hogy a vendéglős iparral foglalkozók húsvéti piros tojás fejében Nagypénteket kaptak, igaz, jogos ügyük a keresztre került. Felette sajnáljuk, hogy nem a reménységünk, hanem csak az emlékezésünk gyarapodott meg. Felette félünk attól, hogy ez az emlékezésünk akkor támad fel elementáris erővel, amikor Nagypéntekünk mostani megteremtői a nagyságos czim és az immunitás megszerzése érdekében nem mennek el a most dédelgetett ked- venczeikhez, a grájzlerosokhoz és snapszputyikusokhoz, pálinkában utazó, egyházi és községi elöljárókhoz, vagy egyes vidéki patikusokhoz, akik konkurálnak a snapszputyikusokkal. Pártfogásért nem könyörögnek a pinczér- lányoknál, akik nem államrendőrségi engedélylyel estenként végigróják az utcza aszfaltját s bemutatják a czi- pész és harisnyaipar legújabb termékeit a tisztességes családok nagy megbotránkozására és rémületére. Ezt a mozgó kirakatot, a melynek gyarapításához tisztességes család, jó érzésű lány nem járul, hanem borzalommal és utálattal fordul el tőle, ezt a gyűjteményt akartuk megsemmisíteni, mikor a nagyságos gárdát arra kértük, hogy szakmánk képesítéshez legyen kötve s óriási anyagi áldozatokkal szakiskolákat állítottunk fel és tartunk fel abban az édes reményben, hogy a jelen nagyságos honatyai szív a közerkölcsiség és közegészség iránt valamikor majd kegyesen és kegyelmesen dobban meg. Bízunk az isteni gondviselésben, hogy a család, egyház és egyéb sok más néven nevezendő erkölcsi egyletek áldásos működése a nagyságos honatyai szivekben is meghozza a kívánt gyümölcsöt, vagy legalább a szándékát annak, hogy az erkölcsös nemzeti fejlődés maradandó alapjai megszilárduljanak, a veszélyes elemeg és alkatrészek bölcs törvényhozásilag kiküszöböltessenek s egykoron csakis a becsületes munka, szakképzettség, szorgalom, kitartás és tisztesség legalább méltányos jutalomban részesüljenek, ami társadalmi, állami, erkölcsi szempontból szeretett magyar hazánkra és annak erkölcsös lovagias népére nézve soha sem lehet hátrányos, annál kevésbé kárhozatos. Nagypéntek van, a töredelem és vezeklés nagy napja! Nekünk kettősen az. E napon halt meg lelkünk üdvéért a Megváltó, e napon öltözünk mély gyászba, mi magyar vendéglősök, mert a nagyságos gárdának