Vendéglősök Lapja, 1901 (17. évfolyam, 1-19. szám)

1901-04-05 / 7. szám

lYII-ik évfolyam. 1901. 7. szám. Budapest, április 5-én. VENDÉGLŐSÖK LAPJA ,,PIM€ZÉREK LAPJA44 A hazai szállodások, vendéglősök, kávésok, pinczérek és kávéházi segédek érdekeit felkaroló szakközlöny. „Az első magyar orsz. pinczemesterek és pinczemunkások egylete", a budapesti kávéházi segéd egylet“, a „Szatmár-Németi pinczér-egylet“ a „Székesfejérvári pinczér-egylet“, a „Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet“, a „Győri pinczér-egylet“, a „Révkomáromi vendéglősök és kávésok ipartársulata“, az „Aradi pinczér-egylet“-nek, a „Szabadkai pinczér-egylet“-nek, az „Aradi vendéglősök és kávésok egyesületéinek, az „Újvidéki szállodások, vendéglősök és kávésok ipartársulatá“-nak, a „Miskolczi pinczér-egylet“-nek, a „Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyletéinek, a „Székesfejérvári vendéglősök kávésok és italmérők ipartársulatá“-nak, az „Újpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá“-nak és a létesítendő országos pinczér-egyesiilet budapesti központi mozgalmi bizottságának PC HIVATALOS KÖZLÖNYE. “Ü Szerkesztőség és kiadóhivatal ■ VII. kerület, Akáczfa-utcza 7-dlk szám. Kéziratok és előfizetések ide intézendők, Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-en es 20-an. Előfizetési ál* : Egész évre ... 12 kor. | Félévre ...................6 kor. Hár omnegyed évre 9 Évnegyedre Laptulajdonos és felelős szerkesztő: IHÁSZ GYÖRGY. Nagypéntek. Kereszt körül szorongnak a hivő emberek. Szemükben köny, ajkukon a keserű önvád, irgalmat, kegyelmet esdekelnek. Sóvárgó tekintetük a töviskoronás szent homlokot, az át­vert kezeket és lábakat vizsgálja, buzog-e még számukra e rettenetes sebekből a bocsánat, malaszt és ke­gyelem árja, vagy pedig reájuk sza­kad a nagy kereszt és nem lesz másra feltámadásuk, csak örökös kár­hozatra. Nagypéntek az égi kiengesztelő- dés dicső napja, ártatlan vérontásával megváltva. A rettenetes halálból di­csőséges élet támadt s uj örömöt hozott az agyonsanyargatott világra. Nagypénteken reánk is veti a kereszt szomorúan biztató árnyékát, melyről a szent lelki atyák oly sok magasztos dolgot beszélnek a tem­plomokban, hogy beleizzadnak, bele­rekednek és belefáradnak, noha az eredeti szent kálváriát még aligha járták meg. Számukra a Sándor-utczában állí­tották fel a Kálváriát és a nagy ke­resztet, úgy látszik azzal a szándékkal, hogy életünkkel, vagyonúnkkal veze­keljünk meg. A kereszten nem a Megváltó töviskoronás véres alakja függ töm­jén és puskapor füstjével körülgo­molyogva, mint a templomokban szo­kás e nagy napon. A mi keresztünkön ott vonaglik a vendéglős ipar jobb sorsa érdemes teste. Nem a nép félrevezetett akara­tából került oda. Nem a nép őrjöngő mámora kiáltozta a borzalmas feszitsd- meget. Nem a nép egetostromló vad haragja mondotta ki a szörnyű, kár- hozatos Ítéletet: „Az ö vére mi rajtunk és a mi fiainkon“. A lovagias magyar nép, amely vendéglőseit mindenkor tisztelettel, becsüléssel és szeretettel vette körül, a mint apáitól nemzeti hagyományként örökölte, — a lovagias magyar nép választott képviselőinek nagyságos gárdája kimondta és végrehajtotta az Ítéletet, bizonyára a „jog, törvény és igazság“ nagyobb dicsőségére mi- velte ezt. Miért történt ez? ■ Micsoda befolyás, micsoda szán­dék, vagy számítás játszott itt közbe ? Az állampolgárok ily tekintélyes száma miért lett ridegen visszautasítva ? Miért lett megfosztva attól a jog­tól, amelyet még a koldustól sem lehet megvonni, hogy kérjen és pa­naszkodjék? Ez oly fogas kérdés, amelyre csak is a nagyságos gárda felelhet meg, ha majd a mentelmi joga lejár s zászló-erdőből levett kalappal a kezében mandátumért folyamodik a lovagias magyar néphez, amely ven­déglősét mindenkor tisztelte mint em­bert, jó barátot és önzetlen jóakaró tanácsadót. Nem kutatjuk az okát, csak a konzekvencziát vonjuk le abból a szomorú tényből, hogy a vendéglős iparral foglalkozók húsvéti piros tojás fejében Nagypénteket kaptak, igaz, jogos ügyük a keresztre került. Felette sajnáljuk, hogy nem a reménységünk, hanem csak az emlé­kezésünk gyarapodott meg. Felette félünk attól, hogy ez az emlékezésünk akkor támad fel elementáris erővel, amikor Nagypéntekünk mostani meg­teremtői a nagyságos czim és az im­munitás megszerzése érdekében nem mennek el a most dédelgetett ked- venczeikhez, a grájzlerosokhoz és snapszputyikusokhoz, pálinkában utazó, egyházi és községi elöljárókhoz, vagy egyes vidéki patikusokhoz, akik kon­kurálnak a snapszputyikusokkal. Párt­fogásért nem könyörögnek a pinczér- lányoknál, akik nem államrendőrségi engedélylyel estenként végigróják az utcza aszfaltját s bemutatják a czi- pész és harisnyaipar legújabb termé­keit a tisztességes családok nagy meg­botránkozására és rémületére. Ezt a mozgó kirakatot, a melynek gyarapí­tásához tisztességes család, jó érzésű lány nem járul, hanem borzalommal és utálattal fordul el tőle, ezt a gyűj­teményt akartuk megsemmisíteni, mi­kor a nagyságos gárdát arra kértük, hogy szakmánk képesítéshez legyen kötve s óriási anyagi áldozatokkal szakiskolákat állítottunk fel és tar­tunk fel abban az édes reményben, hogy a jelen nagyságos honatyai szív a közerkölcsiség és közegészség iránt valamikor majd kegyesen és kegyel­mesen dobban meg. Bízunk az isteni gondviselésben, hogy a család, egyház és egyéb sok más néven nevezendő erkölcsi egy­letek áldásos működése a nagyságos honatyai szivekben is meghozza a kívánt gyümölcsöt, vagy legalább a szándékát annak, hogy az erkölcsös nemzeti fejlődés maradandó alapjai megszilárduljanak, a veszélyes elemeg és alkatrészek bölcs törvényhozásilag kiküszöböltessenek s egykoron csakis a becsületes munka, szakképzettség, szorgalom, kitartás és tisztesség leg­alább méltányos jutalomban részesül­jenek, ami társadalmi, állami, erköl­csi szempontból szeretett magyar ha­zánkra és annak erkölcsös lovagias népére nézve soha sem lehet hátrá­nyos, annál kevésbé kárhozatos. Nagypéntek van, a töredelem és vezeklés nagy napja! Nekünk kettő­sen az. E napon halt meg lelkünk üdvéért a Megváltó, e napon öltö­zünk mély gyászba, mi magyar ven­déglősök, mert a nagyságos gárdának

Next

/
Oldalképek
Tartalom