Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)
1900-03-20 / 6. szám
o 1900 márczius 20. Vendéglősök Lapja kérdésre átiratában még csak ügyet sem vet, az általános vendéglősgyűlés eszméjét is ridegen utasitja vissza. Ebből tehát nekünk, a kik a társulat kebelzetébe nem tartozunk, le kell vonnunk a konzekvenciát. És levonjuk. Minthogy a választmány nem hajlandó és gyors cselekvésre, magunknak kell megragadnunk a kezdeményezést, hogy mielőtt az ipartörvény revizionális javaslatait befejezik, a kereskedelemügyi kormány már előbb informáltassék óhajtásunkról. Ezt lényegesnek tartjuk, mert ha megnyerjük az ipartestület-alakitás jogát, sok sérelmünk önmagától szűnik meg s számos oly előnyhöz jutunk, a melyet csak a kvalifikáció adhatna meg iparunknak. E sorok írója tehát abban a nézetben van, hogy a 100-as bizottságnak tovább kell folytatni a megkezdett mozgalmat, a melyet a vendéglősök oly tekintélyes része annyi örömmel fogadott. . Egy a 100 közül. Szövetkezzünk a termelőkkel. Hogy mennyire szükséges, mennyire a viszonyokban gyökerező az a javaslatunk, — mely oda irányul, hogy a vendéglősök szövetkezzenek, mint fogyasztók a termelőkkel. Meg kell mutatnunk, hogy mi nem vagyunk a termelőknek és tiszta bornak az ellenségei, sőt inkább arra törekszünk, hogy az értékesítő szövetkezeteket mi magunknak beszerzési forrásul, a magunk szövet, kezeiét pedig a termelőknek fogyasztóul biztosítsuk egymás érdekeinek méltányos ■respektálásával. Hogy a termelőknek magunkhoz való édesgetésével nem szabad késnünk, hogy a velük való viszonosság elejtése végzetes bűn lesz önmagunk iránt, kitűnik a „Borászati Lapok“ egyik czikkelyéből, amelyben a következőket olvassuk : „A korcsmákat kell első sorban is a magyar borok fogyasztásának biztosítani, oda kell hatni, hogy tiszta magyar bort mérjenek, akkor nemcsak kiszoritjuk a ma fogyasztott olasz bort, de egyúttal nagyban fogjuk fokozni boraink fogyasztását is. Ha ez máskép nem sikerül, úgy ahol egy borszövetkezet alakul, első dolga legyen székhelyén és a legközelebbi községekben italmérési engedélyt szerezni és korcsmákat nyitni. Az ilyen korcsmák kezelése kauczió- képes csaposokkal rendkívül egyszerű. Tapasztalatom van arra, hogy ha egy községben megnyílik a szövetkezeti korcsma, rögtön megnyeri a község fogyasztásának a legnagyobb részét.“ Aztán áttér a termelőknek biztosított „korlátolt“ kimérési jogra. „A „korlátolt kimérés“ jogát vegyék minél nagyobb számban igénybe termelőink, ez már nagy eszköz arra, hogy községekben, kisebb városokban a fogyasztást közvetlenül elégíthessék ki. Igaz, a kimérés terhes, de végezheti egy megbízható cseléd, vagy a vin- czellér a napnak bizonyos órájában, amit a helyi szokások szerint a termelők közhírré tehetnek. Tessék csak megkísérlem, meg méltóztatnak látni, hogy a fogyasztó közönség mily nagy kontingense az, amely fogyasztaná a magyar bort, ha kicsinyben és tisztán — minden nagyobb utánjárás nélkül kaphatná. Az uj törvény ezen kedvező rendelkezéseit tessék termelő urak tudomásul venni, folyamodjunk minél előbb és minél többen a pénzügyigazgatóságokhoz, a korlátolt kimérés gyakorolhatásáért. A törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendelet úgy intézkedik, hogy ily korlátolt kimérésért a termelők többen is folyamodhatnak egy kérvényben a községi elöljáróság utján (P. ü. m. 64578/99.) A folyamodványhoz minden folyamodó két darab kétkoronás bélyeget kell, hogy csatoljon.“ Hogy a magyar borok jó hírének megóvása, valamint az annyi csapás alatt sin-- lődő bortermelés föllenditése mindennél fontosabb érdek, ezt be kell látnunk, valamint azt is, hogy a védekezés rendkívüli eszközei sok tekintetben igazoltak. Éppen azért oktalanság volna tőlünk s a közvéleményt zúditanók magunk ellen, ha a termelők ellen fordulnánk ; mert abban az esetben a végletekig mennének velünk szemben az idézett czikkben jelzett módon. A vendéglősöknek a mi javaslatunk alapjára kell helyezkedniök. Alakítsanak mielőbb a bor-fogyasztási szövetkezetre egy előkészítő-bizottságot s az mielőbb kezdje meg a tárgyalásokat az országos gazdasági egyesület borászati szakosztályával. Sürgős dolog, hogy figyelmeztetésünket meghallgassák, azért jó volna, ha Karikás Lajos ebben az ügyben mielőbb értekezletet hívnia össze. v /. Gy. Az olasz bor ellen. A képviselő- házban a Balaton vidékéről, a tapocai, köveskállai és balaton füredi bortermelők monstre küldöttsége járt, Hertelendy Ferencz, Vastagh János, Takács Jenő és Iloléczy Gusztáv vezetése alatt, az érdekelt vidék országgyűlési képviselőinek részvétele mellett és átnyújtottak egy memoránduraot, melyben az olasz borvámszerződésnek jelen alakjában való meghosszabbítása, valamint a külföldi boroknak magyar bor gyanánt való forgalomba hozatala ellen állást foglalnak és kérik a kormányt, hogy a magyar borok értékesi: ését gátló legnagyobb akadályt, az olasz olcsó boroknak 1903. éven túl leendő beözönlését akadályozza meg azzal, hogy az Olaszországgal kötendő uj kereskedelmi és vám3zerződésben a helyes nemzetgazdasági elveknek megfelelőiem az olasz borokra az 1094-ik évtől kezdve legalább 40 korona, illetőleg föltétlenül olyan magas vámtarifa állapíttassák meg, hogy hazánkban az olaszországi borok a mi borainknál olcsóbban kaphatók ne legyenek. A deputáczió szónoka Hertelendy Ferencz, beszédében elmondta, hogy ma már nem az a helyzet van. hogy a bortermés hiányát olcsó olasz borokkal kelljen pótolni, hanem ellenkezőleg, bár a termés még .most sem kielégítő, de a kicsiny termés árát is lenyomja az olcsó vámtételekkel bejövő olasz bor. A mostani körülmények közt az olasz borok miatt a bortermelést válság fenyegeti, főkép a Balaton környékének, melynek a bortermelés képezi egyedüli jövedelmi forrását, menthetetlenül el kell pusztulnia, ha az olasz borok mai olcsó vámtétele mellett a balatonmelléki borok ára ezután is a mostani marad. Széli Kálmán miniszterelnök kifejtette, hogy ismeri a balatonmelléki vidéket, sőt ő is annak a megyének egyik birtokosa és bortermelő is. A tisztelgők panaszát jogosnak ismeri el és a figyelmeztetést szívesen fogadja. Pozitív nyilatkozatot most az olaszborok dolgában a kereskedelmi szerződések tárgyalásának megkezdése előtt nem tehet, de mindent elkövet az ország érdekeiért, mindent kellő időben és természetes sorrendben. A miniszterelnök válaszát, melyet egyúttal a kereskedelemügyi miniszter nevébeu is adott, a küldöttség tagjai lelkes éljenzésekkel fogadták s ezzel a tisztelgés bevégződött. Községi fogyasztási pótadó. A községek és a városok szükségleteik fedezésére különböző bevételi forrásokat vesznek igénybe. Igen kevés ama községek és városok száma, a melyek annyi vagyonnal rendelkeztek, hogy az ön- kormányzati kiadásokat saját vagyonuk jövedelméből fedezhessék. A hiányzó bevételeket pótadókkal fedezik. A pótadókat rendszerint az állami egyenes adók után vetették ki, átlagban 32% szerint s vannak községek, hol a pótadó az állami egyenes adónak kétszeresét, sőt háromszorosát is meghaladja. Igen sok község és város azonban nem elégedett meg az egyenes állami adók után kivetett pótadókkal, hanem adókat szedett egyes élelmi (fogyasztási) czik- kek után is, tekintet nélkül arra, hogy azokat az állam is megadóztatta-e vagy sem. Ilyen czikkek voltak a bor, a liszt, a hús — ide értve a különböző szárnyasokat s vadakat is — czukor, sör és szesz, a szikviz stb. Ez a rendszer, helyesebben rendszertelenség azonban igen sok anomáliára vezetett, miért is a törvényhozás gondoskodott arról, hogy a községek pótadó- szedési joga a fogyasztási czikkek után — egyelőre legalább ideiglenesen — szabá- lyoztassék. A szabályzatot az 1899. évi VI. törv.-czikk foglalja magában. A törvény czélja a községeknek részben uj jövedelm forrásokat megnyitni, részben eddigi jövedelmi forrásaik teljesebb kiaknázását biztosítani. Ezt az által akarja elérni, hogy egyrészt megállapítja azon czikkeket, melyek után a községek s városok pótadókat szedhetnek, megállapítja ezen pótadók mérvét és azokat abban a támogatásban részesíti, melyben az állami adók részesülnek; másrészt állami segélyt biztosit ott, hol a városok ily természetű jövedelme a rendezés következtében csökkent. A pótadószedés
