Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)
1900-10-20 / 20. szám
2 Vendéglősök Lapja 1900. október 20. Vendéglősök mozgalma. A szegedi „Kézműiparosok Lapja“ Írja: A „Szegedi szállodások-, kávésok-, vendéglősök- és korcsmárosok-ipartársulatá“-nak választmánya legutóbb tartott ülésén kimondta, hogy a vendéglői és korcsmái üzletekre alkalmazott záróra eltörlését kérelmezni fogja Szeged város hatóságánál. Régi, általános panaszon óhajt ezáltal segiteni a társulat, melynek tagjai az 1887- ben szabályrendeletileg kötelezővé tett zárórát sérelmes intézkedésnek minősítik. Azt sem hasznos, sem czélravezető dolognak nem ösmerik el. Ellene szóltak ennek mindjárt az életbeléptetésnél, fölemelték a szavukat azóta is mindig és minden alkalommal, sőt olykor-olykor zúgolódás és elégedetlenség is belevegyült a tett észrevételekbe. Most azonban már nem elégszenek meg az egymás között folytatott panaszkodással, hanem kilépnek a cselekvés terére s ott akarják érvényesíteni kívánságukat: a rendszabály módosítását, a záróra eltörlését. Amit eddig egyenkint mondtak el, azt most a társulat követeli, mert csak igy érhet fontolóra a dolog azoknál, akiknek kötelességük meghallgatni a panaszosokat, s akiknek módjukban áll orvosolni azok sérelmeit. Nem akarunk ezúttal a fölvetett s az üzletemberekre nézve igen fontos kérdés lényegébe beleavatkozni; sem a szabályrendeletnek a zárórára vonatkozó szakasza, sem a polgárok s igy a vendéglősök ipar- társulatának óhaja mellé nem sorakozunk, mert ez, a panaszos felek meghallgatása nélkül, talán egyoldalú is lehetne, ámde azt kimondjuk, hogy ha a hatóságok és maga az állam is, ki tudja hányféle rendszabály betartására, roskadásig való közterhek viselésére kötelezi a többi iparosokkal egyetemben ezt a csoportot, akkor gondoskodjon arról is, hogy élhessenek. Mert ha erre nincs tekintettel s a jövedelmüket intézkedéseivel megrövidíti, úgy üres marékkai a legjobb akarat és igyekezet daczára sem bírnak eleget tenni a kötelezettségüknek. Legyen gondja továbbá a hatóságnak arra, hogy ha valamely közczél nevében rendeletet bocsát ki, akkor az legyen egyformán részrehajlatlanúl mindenkire kötelező. Ne legyen a végrehajtó közegek előtt Péter különb, mint Pál. Ne legyen továbbá se újév, se névnap, se semmiféle alkalom, amikor a vendéglőshöz vagy korcsmároshoz beoldalog szokatlan alázattal ama bizonyos „posta“ és kancsó, vagy köcsög kíséretében adja át a minden jót kívánó „levelet“. Figyelemmel kísérjük a vendéglősök, kávésok és korcsmárosoknak ezen fontos mozgalmát, mert ez az osztály köztudomás szerint a város társadalmának egy számottevő része, akiknek panaszukkal, bajukkal kell, hogy foglalkozzon minden érdekelt közeg. A boritaladó. Dr. Teleszky János pénzügyminiszteri titkár hosszabb czikket irt a „Közgazdasági Lexikonéba. Erről a czikkről az „Adóügyi Szaklap“-ban Suhogó Miklós a következő megjegyzéseket teszi: „Egy cseppet sem csodálkozom a felett, hogy T. a boritaladó beszedésének módját ügyesen fejtegeti; de azt vártam volna tőle, hogy ha már a boritaladó beszedésének nehézségeit fejtegeti és a boritaladó igazságos alapra való fektetésének kérdésénél oda konlcludád, hogy az eddigi sokféle kom- bináczió közt egyik módszer sem kifogástalan, foglalkozott volna egyúttal a bor meg- * adóztatásáról intézkedő —■ a Bach korszakból reánk maradt boradó törv. és szabályok absurditásaival is és miután czikkében maga is úgy véli, hogy a jelenlegi adóztatóisi módszert nehezen lehet kiküszöbölni, mutatott volna reá a jelenleg fennálló törv. és szabályok hiányaira, mint a melyek sürgős módosítást igényelnek. Ott van pl. a jövedéki büntető eljárás, a melyet, a hány ember, annyiféleképen magyaráz, s a melynek mezején épen a hivatalos közegek végzik leginkább a legkáp- ráztatóbb bravour-mutatványaikat. Ehhez egy hivatalos, a törvényt és szabályokat interpretáló, általános útmutatóra égető szükség lenne.“ Csakhogy egyszer már a finánczkörök is belátják a bor megadóztatási módjának rosszaságát, s beismerik az eljárás viszás- ságait. Senki sem szenved ezek alatt jobban a vendéglősöknél, tehát senki sem várja türelmetlenebbül a reformok idejét. Hül a föld, savanyodik a bor. Hogy a föld melege fogy, még pedig elég észrevehetőig, arról megdöbbentőn tanúskodnak Hanusz István, a kiváló természettudós adatai, a miket a szőlőmívelés határvonalának hátrább szorulásáról, meghátrálásáról gyűjtött össze. Itt olvassuk a következőket: Ha Tirolban úgy halad a növényzet visszavonulása, mint a pásztorok panaszolják, 100 év alatt nem lesz Passey erben fa, Meránban szőlőtő. 967-ben Vintschgauban s a Merántól keletre fekvő vidéken is volt bortermelés, 965-ben pedig Santens. Innsbruck kerületeinek egyik falva termelt szőlőt; a miből kitetszik, hogy Tirolban is, mint annyi sok más helyütt, jóval túlterjedt a bor- sziirés annak mai határán. Klausen mellett is tért veszített a szőlőmívelés és a nyomába a gyümölcstermelés lépett; 6346 hektár terület van olyan, melyet a legutóbbi telekadó mai szabályozása szőlőkül becsült föl, de más, nagyobbrészt mezőgazdasági és g}úimölcstermelési czélokra is szolgálnak. Tirolban az utóbbi tiz év alatt 6-szor öntötte el a vizár az etschivölgyi szőlőket, u. m. 1882., 1885., 1888. (kétszer is), 1899. 1890-ben. A Etsch déli mellékvölgyeiben a szőlőművelés veszíteni is kezdi a nevezetességet, melylyel abban a folyóvölgyben annyira kivált. A Rozália hegységben, Dunántúl 633 m. magasságban vannak már elhagyott szőlők, hasonlókat találni a budai, visegrádi és váczi hegyekben a mai szőlők fölött. És ez mind már jóval a phjdlokszera beütése előtt volt igy. Váezon a Naszályhegy tövében sok ilyen szőlőt tövig érő fű, galagonya, kökény, mogyoró-bokrok, vadkörtefák vernek föl. Vi- segrád mellett a bükkerdőhen körülbelől egy holdnyi területen csaknem minden fára el- vadúlt szőlővenyigék kúsznak föl. Biharban a bélavári hegycsúcs oldala többnyire szőlővel volt beültetve, mit bizonyítanak a dél- nyugoti oldalon még most is meglevő szőlőtőkék, melyek elvadultan bár, de még ma is teremnek. Felső-Magyarországon is voltak hajdan szőlők, a hol ma hirök sincs, 1732 táján Homonna, Nagy- és Kis-Domcsa határában a sztropkói járásban Zemplénben bort szűrtek. Lőcsén, a szepességben szőlőkapások vettek részt határjárásban a múlt század közepén. Hanusfalván 1770-ig voltak szőlők; Sebesen, Budaméren, Habsán, Nagy-Sáros és Ó-faluban 18.11-ben is még hordószámra szűrték a bort. A huszti várhegy oldalában is voltak szőlőtőkék, de 1836-ban a kamara J kénytelen volt kivágatni, mert a hozott für- teiket meg nem érlelték; a kabolyapolyánai kert szőlőtőkéi is csak sinylenek, úgy irta Fényes Elek a XIX. század 40- es éveiben. Talán azok sincsenek meg már. Nógrádban Borosnok (Brusznik) onnan vette a nevét, hogy a mai lakosság ősei szőlőt termeltek ott, hol ma már nem kedvez annak az éghajlat. Nagy-Libercse községnek is voltak hajdan szőlői. Udvarhely- megyében Csekefalva déli határán Pusztaszőlő hegynév van; ott régebben dúsan termett a borág nagy gerezdes fürtöket, de ma onnan a szél is fanyarabbul fúj. Torda-Ara- nyosban is van Kövenden Pusztaszőlő elnevezés, de csak régen volt az szőlő, ma pityókás, krumplis föld. A magyar Kalotaszeg minden falujában van határrész, melyet szőlőről neveznek s a 26 falu közül ma csak 7-ben van szőlő. A pestmegyei szentendrei Kőhegy kitűnő szőlői miatt a múlt századokban nagyon sok viszálykodás folyt; ma már elko- párodnak a szőlőre nézve a Kőhegy lejtői. Régente meg volt nálunk a jobbágynak a joga, hogy saját termelésű új borát Szent-Mihály-naptól Szent-György-napjáig a helység korcsmájában kimérhette; ma már anachronismus volna hasonló jog, mert a szőlőérés kimaradt a szeptember hónapból. Venetz mérnök kimutatta 1821-ben, hogy a svájczi szőlők tenyészeti öve idők folytán épen úgy meghátrált, mint a dió- és cseresznyefáké. Hajdan az olaszországi falernumi bor sem volt olyan gyarló, mint ma, sőt hires jóságú. Az örményorszfgi Ararat hegyen is magasabban diszlett valamikor a szőlőtő; mutogatják az örmény szerzetesek a tőkéket, melyek elődeit, mint a hagyomány tartja, az öreg Noah ültette 42 század előtt, de ezek sörétkeménységű bogyóiból ma bort sajtolni nem lehet. Tif- liszben, a szőlő, dió és kajszibaraczk ősi hazájában az utóbbi években igen mostoha idők jelentkeztek, mely meglepetéseket a borág ott, eredete helyén, sem viseli el, ha letakarva nincsen; hát még ott, hová őt az ember önzése, önjava érdekében elhur- czolta ? Lágyszívű miniszter. A kereskedelemügyi miniszter elrendelte, hogy a sörös- palaczkok 1901. julius elsejétől kezdve hitelesítetten kerüljenek forgalomba. Ez ellen az intézkedés ellen, mely úgy a hazai üveggyárak. mint a sörfőzök, valamint a sörkereskedelem érdekeibe ütközik, fölszólaltak az összes érdekelt tényezők, a kereskedelmi és iparkamarák. Ennélfogva a miniszter ez ügyben értekezletet hívott össze. Az értekezleten az volt az egyhangú vélemény, hogy a söröspalaczkok hitelesítése kivihetetlen, mert a hitelesítés az üveggyártást nehezíti, drágítja, a sör árát fokozza, a közönségnek kedvezményt nem ad, a sörkereskedelmet bénítja s millió koronákra rúgna a használaton kívül helyezendő söröspalaczkok értéke. Azt is hangoztatták az érdekeltek, hogy jövőben egyöntetű palaczkok és pedig 45 és 65 centiliteres mértékűek használtassanak, a meglevő különböző méretűek fölhasználására pedig négy évi idő engedtessék. íme, a miniszter ur, mily hamar engedékeny, a mikor kereskedelmi érdekek sérelméről van szó. Lám, a szegény vendéglősöknek a boros és pálinkás poharak, valamint palaczkok hitelesítése révén lehet millió koronákat vesziteniök.
