Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)
1900-05-20 / 10. szám
1900 május 20. Vendé.ulősök Lapja tudósítással szolgálok előállani. A kiállításra későbbi leveleimben visszatérek. Múlt levelemben felállítottam egy fokozatot, amelybe belé illesztettem rangjuk szerint az összes párisi vendéglőket. Ugyanilyen kategóriát a kávéházakra vonatkozólag már bajosabb felállítanunk, fel, följebb csak válogatottabb közönsége szerint osztályozhatjuk, mert a kávéházi italok áraiban Párisban csak nagyon kevés differen- czia van. Mindazonáltal határozott vonalat huzhatunk a „Brasserie“ és a nagyobb kávéházak között. A „Brasserie“ tulajdonképen az igazi franczia kávéház, amelyekben mindenütt ott áll a kimérő asztal, körülötte ülnek vagy állnak a vendégek. Ilyen „Brasserik“ek néha igen elegánsán vannak berendezve s úri közönsége van, rendszerint azonban a polgári és a munkás osztály látogatja. Az áruk itt valamivel olcsóbbak, borravalót nem igen szoktak adni a pinczérnek. Különben ezekben a helyiségekben nem is reflektálnak erre. A kávé ára a „Brasserie“-ékben 10—15 centimes, két deci bor 15—20 centimes, sör 20—30 centimes egy pohárral, az olcsóbb pálinkák poharankint 5—10- 15 centimes. Különösen nagyban fogyasztják itt a külömböző hűsítő italokat, amelyek rendesen gyümölcs szörpből készülnek, áruk 5—10—15 centimes. Érdekes, hogy a szikvizet nemcsak az előkelőbb kávéházakban, hanem a „Brasserie“-ekben is ingyen szolgálnak bármiféle italhoz, s igy mi magyarok Párisban, — akik otthon a spriccert megkedveltük — élhetünk a jó alkalommal s egy pohár borból az ingyen szikvizzel két- három spriccert készítünk a franczia pin- j czér nem kis csodálkozására, mert itt a spriccert nem ismerik. A „Brasserie“-ek közkedveltségüek s ebből érthetőleg nagy forgalomnak örvendenek. Rendesen dohánytőzsdével is össze vannak kötve, mert minden valamire való „Brasserie“ tulajdonos igyekszik egyszersmind tőzsdés is lenni, mert e két üzlet egymást kölcsönösen támogatja. Előbbkelőbb kávéházak inkább csak a boulevardokon találhatók, mert a mellék- utczákban a „Brasserie“-ek nagy száma teljesen feleslegessé teszik. Sőt mondhatni, hogy ezek is a nagyobb boulevardokon mernek befektetni nagyobb összeget a mi értelmünk szerint vett kávéházakba, példa erre az, hogy a csöndesebb utakon nyitott kávéházak többnyire megbuknak, vagy kivetkeztetik kávéházi jellegéből, s átalakítják olcsóbb áru, kimérő asztalos, polgári „Brasserie“-vé. Páris legelegánsabb kávéházai: Grand Café, (Rue Seribe és a Boulevard des Co- pucires sarkán) e kávéházat a Café de la Terasse-val (Boulevard Bonne Nouvelle 30) együtt a magyarok különös előszeretettel látogatják, már csak azért is, mert itt budapesti lapokat tartanak. Különösen kitűnő a kávé a Café Cardinalban (Boulevard des Italiens 1.) Előkelő közönsége van a Café Anglais-nak (az Opera mellett) a Café de Madridnak (Boulevard Montmarte 8.) A garmandok kedves kávéháza a Café Napoli- tame (Boulevard des Capucines 1.) itt különösen a fagylalt kitűnő. A Café Prévost-t (Boulevard Bonne-Nouvelle) különösen a nők kedvelik, mert itt igen Ízletes a csokoládé. Végre megemlíthetjük a Café Americain-t is, (Boulevard des Capucines 4. sz.) amely terjedelmére és berendezésére nézve a Grand Café után következik. Ez utóbbi a párisi dseni mondeok és grisettek kávéháza, este rendkívül érdekes képet nyújt bájos vendégeivel. Amint a zárójelben foglaltakból láthatják önök, a kávéházak mind a nagy boulevardokon vannak, a kisebb boulevard ok (mint pl. a St. Michael, des Invalides, Sebastopol, Voltaire Males Surbes, Haussman, St. Germain) amelyek mind forgalmasabbak a mi budapesti utainknál, nem képesek fényesebb berendezésű kávéházakat fen- tartani. A párisi kávéházak közönsége, az előbbi évektől érthetőleg válogatott, talán ez az oka annak, hogy itt nemcsak a pin- czér udvarias a vendéggel, hanem fordítva is. Amellett, hogy sokkal jobb borravalót ad a franczia (15—20—25 centimest) emellett minden apró kiszolgálást kétszer is megköszön s minden óhaját „S’il vous piait“ kifejezéssel kiséri. A kávéházakban az italok ára : kávé 50—30, sör 40—25, (mert sört rendesen tartanak) konyak és likőrök átlag 50 cen- timestől kezve egy franc-ig, vagy még ezen felül is. A hüsitő italok ára 40—50—60 centimes között ingadozik. Mint érdekes dolgot megjegyzem, hogy vizet sohasem szolgálnak fel, ha csak külön nem kér az ember. Kártya, sakk, stb.-ért pénzt sehol sem szednek. Pénzbe Párisban különben nyilvános helyen nem szabad játszani, a pénzt apró csont lapok helyettesítik, annál jobban zörögnek ezek a csont lapok s ezekkel foly a hazárd játék. A billiárd 1 órára nappal 1 frank 20 centimes, olcsóbb helyeken 60 centimes; este 60 centimessei drágább. A „Brasserie“ és az elegánsabb kávéházakon kívül, amelyek csak tisztán kávéházi jellegűek, vannak olyanok is, melyekben déjeuner-t is szolgálnak, az úgynevezett „Brasserie-Restaurant“-ok, illetve a „Café-Restaurant“-ok. Nagyjában irtain csupán a párisi kávéházak jellegéről. Mind ez csak mint egy bevezető sor akar lenni ahoz a munkához, melyet én a magyar yendéglős és kávésipar érdekében óhajtanék végezni olyan formán, hogy lehetőleg mélyébe és szerkezetébe óhajtanék behatolni a párisi hason iparnak. Hiszem, hogy igyekezettel elérem czélomat s lapunk olvasó közönsége behatóan megfogja leveleimből ismerni a franczia metropolis vendéglői és kávéházi viszonyait olyan formán, hogy ebből a magyar szakemberek hasznos és tanulságos konzekven- cziát fognak levonni. A párisi szép tavasz borús, esős na- | pokra változott, ez az idő árt a kiállításnak, * mert megcsappan látogatóinak száma. De | 4 inkább most szakadjon az eső, most, amikor még tartanak a munkálatok, mint júliusban, augusztusban, amikor a kiállítási jegyeknek egy francon kell állnia. Ez utóbbit nem én mondom, hanem egy józan eszű franczia börziáner. Végül mint szomorú hirt azt is megírom, hogy egy Barcsy Antal átvezető volt szegedi vendéglősnek itt, a Rue de la Lune-be volt egy egyszerre háromszáz vendéget is befogadó nagy vendéglője, melyet ma bezártak. Szegény jóhiszemű szegedi korcsmárost bacsapta az ügynöke, most bizony szomorú állapotban lézeng itt Párisban. Karácsonyi Aladár. Reiner Sándor. — Képünkhöz. — Régi, jó idők szokása volt, hogy a nemes urak és nagyobb iparüzők jeligét választottak maguknak, a melyet, mint vi- lágnézletükből fakadót, életük vezérelvének tekintettek. Ezek a jeligék érdekes világot vetettek az illetők gondolkodására és jellemére. Az embereknek, ha kicsit is felülemelkedtek a közönségességen, ma is vannak ilyen jeligéik, vezérelveik, csakhogy azokat nem vésetik sem a czimer-paizsra, sem a czégtáblára; pedig kár, mert sokszor hívebben festik őket, mint a legtalálóbb photograph! a. A mi Reiner barátunknak is van ilyen életelve, a mely igy hangzik: „Nincs rossz üzlet, csaJc ember kell hozzá /“ Kell-e jellemzőbb mondás? Ezt olvasva róla, rögtön megelevenül- nek arezmásának vonásai s előttünk áll a vasakaratu, fáradhatlan, ügyes, tapintatos üzletember. Igazi mintája ő a modern vendéglősnek, a kit a mai mostoha viszonyok gyakran vetnek terméketlen területre, vagy a kinek egykor szépen viruló jól termő vetését hirtelen legázolja egy-egy rósz fordulat, a mi oly sűrű a mai üzleti életben. Reiner barátunk is sokat próbált, de megtanulta azt, a mit a költő mondott: „Nincs veszve semmi sors alatt, ki el nem csüggedett.“ S ő ezzel a bölcs intelemmel a legsi- várabb vidéken is tudott magának forrást fakasztani. Ez a ritka erély nem csupán az ő érdeme, sok van abban szülőfölde talajából, levegőjéből; mert hát őt a hires Kecskemét dajkálta, a hol nemcsak legmagyarabb a magyarság, hanem a legmunkásabb s a leg- élelinesebb is. Itt szivta magába az őszinte haza- és faj-szeretetet; innen örökölte azt az egyszerű, de megnyerő modort, a melylyel egyszerre megnyeri magának a sziveket s innen hozta azokat a pompás, tüzes borokat, a melyek városszerte hirressé teszik az ő vendéglőjét, a mely a nyugoti pályaudvar közelében, a külső Váczi-ut 40. szám alatt van.
