Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-04-05 / 7. szám
4 Vendéglősök Lapja 1899. április 5. dott, végül a tagok szórakozása czéljából tánczvigalmat rendezett, mely 100 forint tiszta jövedelemmel gyarapította az ipartes- tület temetkezési égj létének vagyonát. Az elnöki jelentést helyesléssel vették tudomásul és a közgyűlés, az üresedésbe jött választmányi tagsági állásokat betöltötte. Választmányi tagokká választották: Albecker Antalt, Shnitta Samut, Straszhof- fer Jánost, Szauer Nándort és üernedl Mihályt. A beterjesztett zárszámadást tudomásul vették és a felmentvényt megadták, mely után az 1899. évi költségelőirányzatot tárgyalták és fogadták el. Barabás József indítványa alapján a közgyűlés az elnöknek sikeres és buzgó működéséért köszönetét szavazott. Végül a Dréher Antal által az el-ze- gényedett tagok segélyezésére tett 3000 koronás alapítvány kamatait Preé Ignácz 76 éves keresetképtelen szegény tagnak adták ki, mely után a közgyűlés az elnök éltetésével befejeződött. Langer Lipót. Mai képünkhöz. Mai számunkkal Langer Lipót tatatóvárosi vendéglős szaktársunk jól sikerült arczképét mutatjuk be t. olvasóinknak. Langer Lipót a tatai közönség kedvelt vendéglőse évekkel azelőtt az ujszőnyi vasúti vendéglő üzletvezetője volt. Uj-Szőnyben és Komáromban nagy népszerűséget vívott ki magának. Finom, megnyerő modora, előzékenysége tiszteltté és bessültté tették őt. Több évig birta a tata-tóvárosi „Eszterházy“ szállodát, majd a tatai uradalmi sőrcsar- nokot, jelenleg egy uj vendéglőt létesített, melyben a rend, tisztaság és pontosság csak úgy honolnak mint régebbi üzleteiben. Langer Lipót kitűnő zeneértő. kedves és nyájas ember, nagy támasza a szegény iskoláknak. Édes atyja tiroli tanítómester volt s igy hálával eltelve emléke iránt sok alapítványt tett a szegény iskolás gyermekek részére. Langer barátunk jelenleg gyengélkedik, kívánjuk, hogy egészségi állapota mielőbb helyre álljon s éljen sokáig boldogan 1 Geiszlinger Endréhez Győrött. Kedves barátom ! A hivatás és a napirenden lévő szakkérdések annyira igénybe vesznek, sokszor oly éktelen dühbe hoznak, hogy akad e hazában nem egy szaktárs, a ki egész meggondolatlanul uszályhordozójává csap fel olyanoknak, a kik reá és zsebére utaznak. Ez az oka, hogy eddigelé nem kerestelek fel soraimmal s annál kevésbé személyesen. Pedig a régi cseh, morva, német világban, mennyire fogadkoztunk, mennyire fáradoztunk, hogy a mi iparunk is magyar legyen. A várva várt idő beköszöntött. Magyarok vagyunk, fájdalom, hogy magyarok szipo- lyoznak ki bennünket, már t. i. a kik. Igazán lehangolt s nem akartam hinni szemeimnek, mikor a te nevedet is ott láttam azok közt, kik a nyugdijintézeti vigécz- nek hozsannákat zengedeznek s fájó szívvel sóhajtottam : Te is fiam Brutus ? Ugyan hogy csavarhatta el annyira a te józan eszedet az a főintéző? Hogyan tévelyedhettél el annyira, hogy reánk, a kik a nyugdijinté* zet ügyét, a mig a Fertő ingoványába bele nem veszekedett, lelkesen felkaroltuk s most is kétségbeesetten küzdünk érte, — kígyót, békát kiáltasz? A te jó szived hogyan ülhetett fel annak a mihaszna hitegetésnek, hogy az Újkor előfizetési dij fejében ingyen közvetít helyet a pinezéreknek, mikor a te józan eszed azt mondta rá, hogy ez humbug és hogy ingyen elhelyezésre csak az reflektál, a ki már pénzért sem kaphat helyet, mert hasznavehetetlen, kötekedő, lusta, a kit magad sem tűrnél meg az üzletben, ha csak az nem lenne a szándékod, hogy az üzletből minden törzsvendéget elriassz. Egyébként tapasztalatból is tudhatod, hogy az elhelyezés költséggel és fáradtsággal jár, a mit a drága század végén senki sem tehet meg ingyen, annál kevésbé a te bálványod, az Újkor, a mely mindent Ígér, de semmit sem ád. Látod, ennek a kedvéért támadtatok reánk oly pogány módon. Egész őszintén megmondom neked, hogy elvtársaim és én miért ellenezzük a nyugdíjintézetet jelen szervezete mellett. A közjóért való lelkesedésünk és önérzetünk kény- szeritett rá. Mert a nyugdíjintézet jelen szervezetében kétes alkotmány, skrupulózus ember szemében majdnem vakmerő ámitás, jégre- vezetés, a magasztos eszmének alacsony, önző érdek szolgálatába való hajtás s azokra nézve, a kik lépre mennek, elöbb-utóbb szomorú kiábrándulás s keserves csalódás. A skrupulózus ember igy vélekedik. Mert hol hallottad azt, hogy valaki taggyüjtésért ki- lenczven százalékot kérjen provízió fejében s ennek dac zára szabadon hagyják s nem viszik be, a hová való, a megfigyelő osztályba? Hol van széles e világon választmány, (ha csak állandóan nincs beszámit- hatlan állapotban), a mely ezt az őrületes követelést csak figyelmére is méltatná, nem hogy meghallgatná és teljesítené? Ilyesmi csakis nálunk eshelik meg, ezt csak mi, már t. i. a kik, tudjuk örömrivalgással fogadni. Ha elfelejtjük azt, hogy ez a mi józan magyar eszünkről sajátkezüleg kiállított szegénységi bizonyitvány, a melynek láttára még a félkegyelmű is majdnem megszakad nevettében. Ha elfelejtjük, hogy ez határos az öngyilkossággal, a mire csak életunt és kétségbeesett emberek vetemednek, nem pedig egy testület, a mely oly humánus magasztos czél elérésére alakult, minő a rokkantak gyámolitása. A nagy lelkesedésben — úgy látszik — nem juthatott az eszetekbe, hogy ilyen eszeveszett gazdálkodás mellett, minő a ki- lenczven perczent engedélyezése, csakhamar elfogy nemcsak az alap, a mely most keletkezik, hanem azok a nagylelkű adományok is, a melyeket egyes nagy emberbarátok a humanizmus emez uj oltárára, hoztak áldozatul. A mi nehéz és sokszor életveszélyes pályánkon, mily könnyen megbetegszik az az ember, egész életére egykönnyen nyomorékké lehet. Nem szorul-e el a szivetek, ha a kórházi kimutatásokat lapozgatjátok, mily nagy számmal vannak az ápolt betegek közt a pinezérek, vagy ha azokat a siralmas alakokat nézitek, a kik az útfélen meggörnyedve, lábaikat alig vonszolva járnak, mily sok ezek közt a volt pinezér! Nem borul-e el a lelketek, hogy az asztmás, reumás s tüdővészes betegek legnagyobb kontingensét éppen a szegény pinezérek szolgáltatják ? Nem volna-e sokkal humánusabb abból a hallatlan perczentből egy pár fillért ezen szerencsétlen testvéreknek juttatni ? De mit is nyújthat a nyugdíjintézet abból a tiz százalékos alamizsnából, a mit neki a főintéző juttat nagykegyesen, ha esetleg egynéhány tag egyszerre munkaképtelenné válik ? Legfeljebb egy mankót, a melyre támaszkodva bekopogtat minden házba és szívfacsaró hangon alamizsnáért esdekel. Ez a borzasztó eshetőség vezetett bennünket, hogy a mostani rendszert támadjuk s ha lehet, összetörjük, mielőtt áldozatai lesznek és felszaporodnak. Mi sem ellenezzük a per- czentezést, ha a tisztesség határai között mozog, de a herehizlalásnak esküdt ellenségei vagyunk. Oly nagy perczentet nem lett volna szabad adni, mert a főintéző bárhol is megjelenik, az ott működő szaktársak vendége, a kik igaz vendégszeretettel látják el, mert magyarok és pinezérek. Magyar pinezér, különösen ha házigazda soha sem volt, soha sem lesz smutzig, lakjék Győrött vagy Piripócson. Ti is igy fogadtátok, sőt még azt a pezsgőt is, a mit a kilenczven perczent szerencsés bezsebelésé- nek örömére rendelt, tudom, noha senki sem itta meg, magatok fizettétek, mert — fiók" választmány lettetek. így megy ez mindenütt, a hol hiszékeny, könnyen elbolondit- ható szaktársak vannak. Vajha ezt te és elvtársaid is belátnátok, s mint fiókválasztmány mielőbb felszólítanátok a központot, hogy a províziót szállítsa le. Mily nagy hálára köteleznétek le a leendő nyugdíjasokat, a kiknek ennek következtében nagyobb segély jutna. S minden józan gondolkodású ember rokonszenvét, elismerését és dicséretét érdemelnétek ki, hogy a humanismus szent eszméjét nemcsak szóval, szitokkal, átkozódással szolgáljátok, hanem igaz magyar emberekhez illően tettel is. Kaszás Lajos.
