Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-04-05 / 7. szám
1899. április 5. Vendéglősök Lapja. 5 Az ..í jkor” rzimü njunitatváiij ok Árusító részvényeseinek. Szegeden. Az „Újkor“ czimü mérleget kimutató lapjuk legutolsó számában olvastam, hogy besoroztak engem is az önök agyában képzelt ügynökök bérenczei közé. Úgy hiszem, hogy ,azon oknál n ért „Vigéczi“ újabban „Störich“ mert az a név illeti meg azokat kik a köz- és szakügyekkel mellékesen de annál nagyobb hévvel dolgoznak a „Geschäft“ érdekében. Én azonban ezen állásra nem vállalkoztam, s ezért önök bérencznek nyilvánítottak. Azonban megvagyok róla győződve, kedvezőbben Ítéltek volna, ha egy következőleg hangzó megrendelési ivet kültem volna: Tisztelettel tudomására hozom a tisztelt részvényeseknek, hogy az „Újkor“ czimü lapra tizen egy évre, ugyanannyian félévre és húszán negyedévre előfizetlek, köztük tiz boriin, kik azonban csak azon föltétellel kötötték meg az üzletet, h i egy forint és ötven krajczárért félévig élvezhetik az Újkor papirosán az önöket irányitó kazalszámra összegyűjtött förmedvényeket. A „Mit akarunk* és a „Minden Tamás“ czimü nyomtatványoknak oly nagy kelendő ségiik van kérek posta fordultával ötven példányt mindegyikből küldeni. Ugyebár ha „Vigéczi“ az az pardon haladjunk az „Ujkor“-ral „Störich“ kötelességeimnek a fent említettek szerint eleget tettem volna, akkor önök előtt se lennék bérencz talán, még lelkesedésükben jegyző köszönetét is szavaztak volna. Én azonban az önök elismerésére nem refilektálok „Störich“ ügyekkel valamint a múltban úgy a jövőben sem foglalkozom hanem haladok tovább a kijelölt ösvényen, hogy eszménket tőlem telhetőleg támogatva minél előbb megvalósíthassuk. Zárom soraimat azon tudatban, hogy jövőben engem is besoroznak kartársaim közé kik az önök által áruba bocsátott nyomtatványokat nem részesítették kellő anyagi pártolásban és ezért elnevezték az „Újkor“ szerint — „Csenevészeknek“ Ha talán vannak kartársak kik e hangzatos elnevezésnek értelmét nem ismerik, úgy forduljanak hozzám készséggel informálni fogom őket vagy kisérjék figyelemmel az Újkor jövő számát, amennyiben az illetők soraim által tangirozva talán életjelt fognak magukról adni és ezúttal is megtudhatják, hogy kik azok kik jelenlegi foglalkozásuknál kiérdemelték és jogosan nevezhetők „Csenc- vész“-eknek. Ennyit egyelőre ! jövőre többet, anyag hever kazal számra, Temesvár, 1899. ápr. 2. Tóth Kálmán föpinezér. KÜLÖNFÉLÉK. — liözgyüté*. A budapesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulata mu t hónap 23-án d. u- tartotta meg XXV. rendes évi közgyűlését Gundel János, „István-főherczeg“ szállodájában. A még nehány év előtt 1000 tagnál többet számláló ipartársulat ez idei közg ülése csekély érdeklődés mellett zajlott le. Beadatott összesen 92 szavazat, melyekből megválasztattak elnökül Gundel János egyhangúlag, Aleloökül U irtli Ferencz 91 szavazattal és pénztárosul Mehringer Rezső, ugyancsak 91 szavazattal. Választmányi tagokká választattak egyhangúlag : Barabás József, Blaschka István, Bojcsics Simon, Burger Károly, Förster Konrád, Glück Frigyes, Hein Lipót, Hell Ferencz, Karikás Mihály, Koch József. Kom- mer Ferencz, Kovács E- M., Kriszt Ferencz, Maloschik Antal, Müller Antal, Sperl Flóris, Stadler Károly, Sten.beisz János, Tóth Jó zsef, Vincze Lajos, Willburger Károly. 91 szavazattal: Bokros Károly, Nősek Ignácz, Petanovits Jó séf, Prindl Nándor és Schnell József. 90 szavazattal: Fürst Tivadar, Kli- vényi Ferencz és Schartner János 89 szavazattal: Bilt er A'a os Választmányi póttagokká választattak 92 szavazattal, vagyis egyhangúlag: Farkas István, Jahn Ede, Mali schik József, Mayer Ferencz, Reitter György, Schodits Antal, Szőke Imre. 91 szavazattal: i ruckner József és Weisz Antal. 89 szavazattal: Bitiner József és 57 szavazattal: Hruska János. Számvizsgálókká lettek egyl hangú választás alapján : Reittner Nándor, Lippert Alajos és Illits József. A választást megelőzőleg G1 ick Frigyes nagy hatást keitő beszédet tar.ott. Szép bészédében k - terjeszkedett az együtt működ s szükségességére s hango tatta, hogy „csak az összetartással, czéltudatos egyetértéssel tehetjük iparunkat nagygyá, csak igy győzhetjük meg tévedésükről azokat, kik azt hiszik, hogy iparunk üzéséhez sem előképzettség, sem szakértelem nem szükéges és azokat, kik azt hiszik, hogy ezen ipar csak a földi és anyagi érdekek előmozdításán fáradozik“. A derék Glück Frigyes jóllehet hangsúlyozta a szakképzettség szükségességét, de azért találkozott egy főkortes, ki a jelöltek névsorából Svertetszky Gáspár javára korteskedve, a gyermekkora óta iparunkat űző kiváló szaktársunknak : Klivényi Ferencznek nevét törültette. Jóllehet csak ketten ültek fel e kortes fogásnak s azok is megbánták. Nagy kitüntetés érte a czipész mesterséget maguktól eltpszító H uska és Svertetszky ura- J kát is. A szavazatszedő bizottságba küldet- i tek ki elnök által. Ez a közgyűlés ismét j fényesen bebizonyította, hogy a vendéglős j ipart képesité-hez kötni fölösleges. Csak le- I i gyonek jó fejbólintók akko • a vendéglős ipar tényleges gyakorlása nem is szükséges. E'ég ehhez az évi 3 frt tagdíj befizetése s elég, ha a péntekes testvérek lukulusi lakomáira rendesen < llátogat. Reméljük azonban, hogy ez a ferde állapot nem fog sokáig igy tartani, hanem szervezke lésre készteti a reform-pártot. — Klje»y zés. Szvetits Károly a sátoralja újhelyi vasúti vendéglő főpinezére f. hó 1-én tartotta eljegyzését Kardos Berta kisasszonynyal. Legyen Isten áldása a kötendő frigyen! — Pinczeszö vetkezet alakítása. Herteiendy Ferncz, a Zalamegyei Gazdasági Egyesület elnöke, lesenczi-tomaji földbirtokos, pinczeszövetkezet alakításán fáéadozik. mc'ynek czélja a Balaton vidékén szüret után a termelők részéről eladásra szánt borokat közös pinczébe gyűjteni és a szövetkezet azután közvetítené az eladást. — A borhamisító* ellen. Aradról jelentik: A kereskedelmi kamarában a bor hamisítás ellen hosszabb javaslatot dolgoztak ki, mely szükségesnek mondja a szigorú ellenőrzést és czélszerütlennek, hogy a bort csak alapos gyanú fölmerülésénél vizsgálják. A javaslat ajánlja, hogy a borpinezéket a minisztérium központi szakközegei évenkint vizsgálják meg bejelentetlenül. Ez senkit nem kompromittálna. A borok tiszta kezelői nem félhetnek. A kamara a vissgálatokat jogerős Ítélet után hozza csak nyilvánosságra. A javaslatot, melyet a mai teljes ülésen hosszú vita után elfogadtak, megkü - dik a miniszternek s a többi kamarának. — Uj számoló ezéd illákat, szép kivitelben és felette díszes Makótokat di ■ - talanul küld Sternberg Ármin és Testvére cs. és kir. udv. szállitók, hangszer gyár. B. dapest. — Szálloda-ál vétel. A budai Svábhegy-szállodát Berkovits József szaktársunk, volt miskolezi szállodatulajdonos s legutóbb a „Royal“ nagyszálloda főportása vette bérbe. Berkovits József kiváló szakember, előzékenysége és szakképzettsége által e szálloda üzleti forgalmát nagyban emelheti. Sok szerencsét kívánunk t. barátunknak! — ViiMiiti vi'iuléglő átvétele. A tövisi pályaudvari vendéglőt Kass Gusztáv kiváló vendégi s szaktársunk vette át. Sok sze encsét ! — Vendég Jó-ót vél elek. Gettinger V., a pándorfi Lichtneckert-szálló volt főpinezére átvette a mosonmegyei Levél község nagyvendéglőjét. — A tordai „Korona“ szállodát Tóth István volt tövisi vasúti vendéglős vette át. — Tóth Mihály mezöörsi vendéglős Budapesten a Vörösmarty-utcza 41. sz. alatt levő Rechtórisz-féle vendéglőt vette át. Sok szerencsét!-— Deésen a . Nagyfádhoz czimzett vendéglőt Mohay Sándor ismert nevű fő- pinezér vette át s azt teljesen ujonan átalakíttatja. — t-yiilafeliérvárott a vasúti pályaudvari vendéglőt Nyágay Ödön ismert nevű szaktársunk vette bérbe. — Erzsébetvároson a „Takarékszálloda“ üzletét Domby Józsefné úrnő és fivére, Szentpétery Gusztáv vették át. — Az újpesti vendéglősök ipartársulatának választmánya folyó hó 6-án d. u. 3 órakor Durmits J. vendéglőjében ülést tart. Az ipartársulat alaptőkéjének gyarapítására május hó utolsó hetében egy igen sikerültnek ígérkező nyári mulatság (majális) megtartását vették tervbe, mely ünnepély Podruzsik Ferencz alelnök nagy nyári helyiségében tartatnék meg. A mulatság sikere érdekében a derék választmány élén Bauer Sándor elnök buzgólkodik, kinek kitartó és fáradhatlan tevékenységét ismerve, a siker már előre is biztosítva van. A szombathelyiek szakegyesülo- tük megalakulása után. (mely czélul tűzte ki az iskola fenntartást, a nyugdíj eszme terjesztést, a szakegyesület kezelése mellett, az elhelyezést s egyébb segélyezéseket) arra fognak törekedni, hogy egészsége*