Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-03-05 / 5. szám
1899. márczius 5. Vendéglősök Lapja. 5 Dr. Hieronymi Géza orvos, lakik: Budapesten, IX., viola-utcza 21. sz. (IX. kerületi orvos.) Námessy János kir. alügyész, markó- utczai törvénykezési palota. iSzöllőssy Pál birtokos, lakik Budapesten, VIL, István-ut 29/A sz. alatt. Horváth Sándor ág. hitvallású evang. lelkész, lakik Budapesten, IY. kér., Deáktér, ev. egyházi épület. Szalay Ferencz ágostai hitvallású evang. főesperes, lakik Várpalotán (Vesz- prémmegye). Muhr György nagyvendéglös, lakik: Budapesten VII., krrepesi-ut 44. sz. Sztanoj Miklós kávéház-tulajdonos, Budapest, VI., Teréz-körut 19. Wagner József lapszerkesztő, a „Vendéglős“ szaklap szerkesztője, lakik Budapesten, IV., kecskeméti-utcza 5. sz. Trümmer Sándor kávéháztulajdonos, lakik: Székesfehérvárott, megidézni kegyeskedjék. Bár a jogszolgáltatás gyorsaságát és a tanuzási kötelességet erkölcsi tanúimnak a törvényben megkívánt s a szokásostól eltérő nagyobb száma nehezíti, de tekintettel arra, hogy az inkriminált közleményben erkölcsi múltam és jelenem van megtámadva, ezzel szemben húsz éves szerkesztői múltam tisztaságát mindazon nagyobb városokból meghívott polgárokkal kell igazolnom, ahol gyakrabban megfordultam, tekintettel arra, hogy a sajtóügyi vizsgálat folyamán a két rendbeli sajtóvádlott előzetes védekezéséül a büntető törvénykönyv 263. §-ának 5. pontját aknázza ki, midőn azt a minden jogérzék hiányára valló képtelenséget igyekszik igazolni, hogy azért nevezett erkölcsi halottnak, mert ezen megbecstelenítő állításának czélja a közérdek és a jogos magánérdek megóvása volt (!) — tekintettel arra, hogy ezen védekezésére állítólagos bizonyítékokat emleget, sőt tanukra hivatkozik, mert hiszi, hogy ilyenekre akad; hogy az eküdt urak előtt én igazolhassam kifogástalan érdemes polgárokból álló erkölcsi tanúimmal a kétrendbeli sajtóvádlott hiú védekezésének erőtlenségét, mely a büntetéstől való természetszerű félelméből kifolyólag, kész még a védekezésben is súlyosan vádolni, mivel egyetlen egérutjának a hivatkozott 263. § 5. pontját hiszi, tekintettel arra, hogy ellentétes tanúvallomásokat, sajnos, a magyar igazságszolgáltatás is ismer, — az erkölcsi tanuk szokott korlátozásától eltérőleg, ezen múltamat, jelenemet érdeklő és jövőmet eldöntő fontos ügyben, ahol erkölcsi életem, becsületem fölött lesz az esküdtszék hivatva vetőt mondani, alázattal esedezem a Tekintetes Sajtó- biróságnál, összes hivatkozott erkölcsi tanúimnak beidézésére. Tekintetes Sajtóbiróság! Huszonöt évet töltöttem el a magyar vendéglős és kávés szakipar hű szolgálatában. Lapomat, melyet ezen I. példányához tisztelettel bemellékelni bátorkodom, ezt a lapomat, a „Vendéglősök Lapját“ én alapítottam meg s a XV-ik évfolyamát éri. Az ország különböző városaiból, mint lapom homlokán látható, tizennégy szaktestület, ipartársulat és egyesület tisztelt meg, midőn a szakügyek körül teljesített önzetlen becsületes munkálkodásom jutalmául lapomat hivatalos lapjává választotta. Hazám iránt tartozó szent hazafiui kötelességemnek mindenkor lángoló odaadással tettem eleget és épp oly híven töltém be magyar polgári tisztemet a társadalomban. Polgártársaim tiszteletüknek és becsülésüknek nem egyszer adták tanujelét. A vendéglős és kávés szakipar szolgálatának szenteltem életemet s hogy az méltánylásra érdemes munkában tölt el, azt igazolja azon XV. évfolyam, melyet a szakközönség elismerése irt föl lapom homlokára. Hogy itt állok Önök előtt, megtiprott, meggázolt becsületem helyreállítását, tetteseinek biinhődését kérve, azt is el kell mondanom, mi lehet az oka, hogy negyedszázados becsületes munkálkodásom gyümölcséül Fellner Gyula és Barta Béla szerint erkölcsi halott vagyok. Sem az első, sem a második , vádlott nem szakember. A toll a kenyerük. Én szakember vagyok, olyan, aki a szakügy felvirágzására alkut nem ismerő igaz lelkesedéssel elsősorban szaktudásomat áldoztam föl és sohasem az igazságok latolgatása nélkül, vakon perczegő, engedelmes tollat. Mint ilyen, mondtam igazságokat, amelyek nem egyszer fájtak azoknak, akik szakügyeink élén állva, lapom részéről méltán nem egyszer hanyagsággal, erélytelenséggel vádoltat- tak. Megvásárolható elveim nem voltak. Nos tehát indítottak ellenem szaklapot szaklap után, amelynek mindannyia hivatalos feladataiéul kapta, tömjénezni vakon mindazt, ami fölött én pálczát török. Mert küzdtem becsülettel, nem bírtak lehetetlenné tenni. így történt, hogy ez évben megint egy uj szaklap köszöntött be a szakiroda- lomba, a melynek a főszerkesztésével egyik hozzám nagyon ellenséges érzűletii egyesület az ő honorált jogtanácsosát, dr. Solti Ödönt bízta meg, a ki maga mellé vette Fellner Gyulát és Barta Bélát s megindult a szerkesztés számukra .úgy látszik oly nehéz, rémséges munkája, a hol egy szerkesztői üzenet megírására is konzorcziumot kellett alapitaniok. Megróttam az egyesületet, hogy a jogtanácsosával csináltatja a sugalmazott szakújságot. Méltán és jogosan, mert az én tiszta lelkiismeretemből folyó meggyőződésem az, hogy a szaksajtónak az ott folyó gazdálkodást okvetlen el kell ítélnie. Erre összeállóit a Fellner Gyula és a Barta Béla és elérkezettnek látták az időpontot, a mikor velem röviden végezhetnek. Összeállóit a Fellner Gyula és a Barta Béla és engem, a kinek becsülettel eltöltött 40 év küzdelmében gyérült meg a hajam, a ki huszonöt éve vagyok osztályosa a vendéglős szakiparnak, azokért a múló tapsokért, a melyben kenyéradóitól részesül, engem tisztességes, becsületes polgárt erkölcsi halottnak bélyegez, szétküldi olvasóim, közönségem között, lássák és olvassák, hogy én olyan ember vagyok, a kinek erköicsi múltja és jelene megbélyegzett, a ki csak piszkolódik, a ki csak erkölcsi halott, a ki nem érdemel egyebet, mint talán korbácsot... Nos, ítéljenek a kifogástalan gavallérok eme becsületemet, szerkesztői kenyeremet koczkáztató sajtócselekedete fölött és vele ítéljenek a becsületem fölött, Önök, tisztelt polgártársaim, Esküdt urak! Mély tisztelettel Iliász Ciyörgy. Az „Újkor“ támadásaira. Közöljük az alábbi nyilatkozatokat, ítéljen a nagyközönség, mi a magunk részéről majd csak a törvényszéki rovatban foglalkozunk vele. A személyes polémiának nem vagyunk barátai, ezért is kérjük t. olvasóink szives elnézését. Tek. Ihász György urnák Budapesten. VII. Akáczfa-utcza 3, Kedves barátom ! F. hó 1-ről keltezett leveledre vála- szolólag tisztelettel értesítelek, hogy én soha semmiféle lapodhoz egyébbel, mint szerény szellemi munkámmal nem járultam. De nem is emlékszem, hogy ennél egyébre felszólitattál volna. Budapest, 1899. Márczius 2-án. Tisztelő hived Bokros Károly. Tek. Ihász György szerkesztő urnák Budapesten. Kedves barátom! Válaszul márczius hó 1-én hozzám intézett leveledre, melyben elősorolod, hogy a Szegeden megjelenő „ Újkor“ folyó évi 30. számában becses személyed iránt sértő, rágalmazó czikket közölt. Ugyanis, hogy lapod megpenditésekor Bokros, tíztanoj, Molnár Sándor, Paulits stb. urak lettek volna lapod megalapítói s mint ilyenekkel szemben há- ladatlan magaviseletét tanúsítottál, sőt mi több, ellenszenvvel lépnél föl azok iránt, kik téged az „Újkor“ szerint egykor anyagilag támogattak. Én részemről kötelességet vélek tenni akkor, mikor engemet egy barátom az igazság érdekében nyilatkozatra fölszólít, hogy a tényállást nem csak a körülményekhez képest, hanem természetes magavalóságában feltüntessem. Tizenöt éve, hogy be- | esés személyedet szerencsém van ismerni, s ugyan manapságig sem tudok egy olyan körülményt sem felhozni, hogy én lapod megalapításához valamikor anyagilag segédkeztem volna. Azonban tagadhatatlan körülmény az, hogy én csekély személyemmel lapod megindításától kezdve manapságig lépten-nyomon annak érdekét és fölvirágzását szivemen viseltem. Ennek igen természetesen meg volt a maga saját oka, mert a mint jól emlékszem, lapod megpenditésekor szoros őszinte baráti kötelék fűzött bennünket egymáshoz; igen nehéz föladat volt az időben egy magyar szaklapot megindítani, más világ volt akkor, akár egy politikai válságnak is lehetne nevezni, kevés magyarajku szaktársaink voltak, de annál kevésbé használták e vendéglőkben a szépen hangzó magyar nyelvet. Akkor szövetkeztünk mi igazi jó barátokká, a mikor a magyarosodás szent ügyében Bányai József barátunk vendéglőjében egy egybegyült ülés alkalmával megalakítottuk a 61-es magyar pinezérbizottságot, melynek szent feladata s kitűzött egyedüli czélja volt: haladás a korszakkal, és a hol lehet, a magyar nyelvet terjeszteni s a vendéglőkből a németet kiküszöbölni Ennek meg is volt a maga eredménye, a mennyiben 1885-ik évben a budapesti
