Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-12-20 / 24. szám
1899. deczember 20. Vendéglősök Lapja o o Hogy az üdvös intézet a mi javunkat | a legteljesebb mérvben szolgálhassa, az is ' kivánatos, hogy úgy a gazdák, mint a pin- czérek tegyenek lépést Glück Frigyesnél az iránt, hogy ő kövessen el mindent arra» l hogy az intézet választmányában úgy a \ vendéglősök, mint a pinczérelc képviselve legyenek. Ha ez megtörténik, úgy legalább Budapesten megszűnnek iparunkban a helyköz- j vetítési mizériák. Mi idejekorán megtettük figyelmeztetésünket s igy ipartársulatainkon és pinczér- egyleteinken a sor, hogy gyorsan megtétessenek érdekeink védelmére a szükséges s minden bizonnyal sikerre vezető lépések. A szabályzat. A budapesti munkaközvetítő intézet ügyviteli szabályzatának az értekezlet elé terjesztett tervezete a következő: 1. §. Az állam, a székesfőváros és a budapesti kereskedelmi és iparkamara Budapest székesfőváros területén ipari és kereskedelmi munkaközvetitő intézetet tartanak fenn. 2- § A székesfőváros területére szervezett munkaközvetitő-intézet czélja a munkaadók és j munkátkeresők között, kor. nem és foglal- 1 kozási ágra való tekintet nélkül, a főváros területén és vidékre munkát közvetíteni. Ezen munka közvetítés kiterjed az ipari munka minden részére, a kereskedelemre, valamint a bányászatra. o. §. Az intézet összes költségeit a fenntartó hatóságok egymás között megállapított kulcs szerint fedezik. Az évi költségvetés zárszámadás féltéijesztendő jóváhagyás végett a kereskedelemügyi m. kir. miniszterhez, a ki azokat a más két íentartó hatósággal közli. ■h §• Az intézet ügyeit a fentartó Hatóságok képviselőiből, továbbá munkaadókból álló választmány és ennek kebeléből alakitott végrehajtó bizottság intézi, illetőleg felügyeli. A választmánynak összesen 36 tagja j van, kik közül hat páratlan sem nem munkaadó, sem nem munkás tagot a m. kir. ; kereskedelemügyi miniszter nevez ki, hat ; szintén ily tagot a székesfőváros, hat mun- j kaadó tagot a budapesti kereskedelmi ipar- | kamara, két munkaadó tagot az országos iparegyesület, négy munkaadó tagot közvetett választás utján a fővárosi ipartestületek. 12 munkástagot pedig a fővárosi kerületi betegscgélyző-pénztár biztosításra kötelezett közgyűlési kiküldöttei, saját körükből közvetlen választás utján küldenek ki. 5. §. A választmány saját kebeléből elnököt választ, kinek megerősítése a kereskedelemügyi miniszternek van fentartva. 6- §• A végrehajtó-bizottság, mely az elnökből. ezenkívül kilencz választotttagból áll, kik közül 3 a munkaadók, 3 a munkások és 3 a választmány sem nem munkaadó, sem nem munkás tagjai közül választandó. 7- §• ügy a választmáu} nak, mint a végrehajtó-bizottságnak hivatalból tagja az intézet igazgatója, a ki az ülésekre jegyzőt és a szükséghez képest előadót rendel ki. S. §. A választmányi és végrehajtó bizottsági ülések után a tagok 5 korona ülésdijat kapnak, mely vissza nem utasítható. 9. §. Az intézet élén az igazgató á'l. kinek az összes hivatalnokok és szolgák alá vannak rendelve. Az igazgatót a kereskedelemügyi m. kir. miniszter nevezi, illetve rendeli ki. Az igazgató az intézetet vezeti, a teendőket az alkalmazottak között, kik közvetlenül neki vannak alárendelve, megosztja, hatóságokkal és felekkel szemben az intézetet képviseli. Az igazgató a munkaközvetítő intézet választmányának van alárendelve s annak határozataihoz alkalmazkodni köteles. Az intézet többi alkalmazottait a vá- J lasztmány választja. 10. §. A munkaközvetítői intézet igénybevétele teljesen díjmentes. 11. §. Az intézet egy férfi, egy női és egy tanonczosztályból áll. E három osztály helyileg és egymástól lehetőleg elkülönítendő. A férfiosztályban ezenkívül lehetőleg elkülönítendő a mesterséget tanult munkát keresők és a mesterséget nem tanult munkát keresők közvetitese. 12. §. A munkaadóknak a betöltendő helyekre vonatkozó jelentései és a munkát keresők jelentkezései é őszóval, telefonon vagy Írásban történhetnek. Minthogy azonban az intézet személyzetének a munkát keresők munkakönyveibe vagy egyéb irományaiba betekintést kell nyernie, ez utóbiaktól lehetőleg személyes jelentkezés követelendő. Az Írásbeli jelentkezésre szolgáló nyomtatványok az intézet helyiségében a hivatalos órák alatt úgy a munkaadók, mint a munkát keresők részére ingyen adatnak. 13. §■ A munkaadók jelentkezéseire vonat kozólag az A minta szerint kiállított űrlap töltendő ki abban az esetben, ha nem ta- noncz kei estetik. A munkát keresők (tanonczok kivételével jelzései alkalmával) a B) minta szerint kiállított űrlap töltendő ki. A tanonczot kereső munkaadók részéről a C) minta szerint kiállított űrlap töltendő ki. A munkát kereső tanoncz részéről pedig a D) minta szerint kiállított űrlap töltendő ki. 14. §. A jelentkezések lehetőleg időszerinti sorrendben intézteinek el. azok azonban, kiknek ellátásra szorult gyermekeik vannak, másokkal szemben előnyben részesülnek. Azok. a kik az intézet házirendjét nem követ,k. vagy illetlen, helyén nem való magaviseletét tanúsítanak az intézet helységeiben, az intézeti igazgató által a köz- : vetítéséből kizárhatók. 15. §. A munkát keresők jelentkezései alkalmánál az intézet hivatalnoka az illető jelentkező munkakönyvét és esetleges bizonyítványait megnézi és a jelentkezési lap átvétele után a munkát keresőnek az E minta szedni előjegyzési lapot ad. Ezen előjegyzési lap 30 napig érvényes és kívánatra az intézet helyiségeiben való tartózkodás alkalmával előmutatandó. 17. §. A munkaadók és munkát keresők bejelentő lapjai az F. és G. minta szer összeállított iparcsoportok és iparszám szerint kezeltetnek. A bejelentő lapok 30 n elteltével, ha az intézet a fél kívánság nem is teljesítette megszűntnek tekintetni 17. §• Ha valamelyik munkát kereső részt az intézet üres állást ajánl, az illető mi kát kereső az intézet helyiségében H. mii szerint kiállított ajánló lapot kap kézh vagy az ajánló lapot elküldi az intézet post az illető részére. A munkátkereső az ajái lappal ellátva, az azon megnevezett műnk adónál haladéktalanul személyesen jelenthet és ugyancsak ajánló lapon bizonyittatni l teles, hogy fölfogadott-e, vagy nem. A nm kaadó arról, hogy részére munkás küldete külön levelezőlapon is értesítendő. A mii kát kereső felelős azért, hogy az ajánló I legkésőbben másnap az intézetnek vissí küldessék. Ha ez nem történik meg, az ilU munkát kereső elveszti előjegyzési jogát. Azok számára, kiknek az intézet mi kát adni nem tudott, kiváltságukra éri igazolvány adatik. 18. §. Azon munkaadók, kiknek ipartele nőm a fővárosban, vagy annak köze mb van, még mielőtt hozzájuk munkások küldi nének, az illető munkások felől tájékoztata dók és ez utóbbiak csak azon esetben ki dendők az illető munkaadókhoz, ha ezek nyert tájékoztatás után ebbe bele egyezt és az utazásai költségek fedezése tekintelek megállapodások jöttek létre. 19. §. Az intézet a munkakeresletről és 1 nálatrói hetenként lapok és falragaszok i ján kimutatásokat tesz közzé és működés nek eredményéről a fentartó hatóságokul negyedévenként és évenként statisztikai J mutatások összeállítása után is beszámol. 20. §• Az intézet helyiségeiben a tisztaság rend fenntartására az alábi határozmany irányadók. Az intézet váró helyiségeiben csat oly egyének tartózkodhatnak, kik bebizony ható tag munkát keresnek. Munkaképtdeuc n k és olyanoknak, kik dolgozni nem a ka nak, a váróhelyiségekben való tartózkud. nem engedtetik meg. A munkát keiesik csakis munka után való kérdezősködés ezt jából tartózkodhatnak az intézet zárt h lyiségeiben. A betöltendő helyek rendszerint kit áltatnak, vagy a váróhelyiségekben táblák» hozatnak a munkát keresők tudomására. Az Írni nem tudó munkát keresők r szére az intézetnél rendelkezésükre álló b jelentő-lapokat az intézet hivatalnokai kitt teni kötelesek. Férfiak a nők részére fentartott hely ségekbe és nők a férfiak részére kijele helyiségekbe nem léphetnek be. A munkát keresők úgy egymás közöl mint az Intézet hivatalnokaival szemben ill defines, lárma nélküli magaviseletét tartó nak tanúsítani. A váróhelyiségekben kártyázi élelmiszereket, italokat vagy bármi egyi árukat elárusítani nem szabad. 21. §. Az intézet a földmivélésügyi in. ki minisztérium kebelében működő gazdasá munkaközvetitő intézménnyel, úgyszintén székesfőváros területén munkakőzvetitéss foglalkozó ipartestületekkel kapcsolatot, ifi tőleg összeköttetést tart fenn. mely viszoi külön szabályozásnak van fenntartva. 22. §• Sztrájk és munkakizárás esetén : intézet a munkaközvetítést rendesen foly ;::j