Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-11-20 / 22. szám
1899. november 20. Vendéglősök Lapja 3 déglősöket, a budapesti ipartársulat atyai gondoskodásától!“ * Nekünk a következő megjegyezni valónk van az indítványra: Nagy Gábor urat. akit a vendéglős-ipar szellemileg legkiválóbb alakjának tekintünk, nem gyanúsítjuk azzal, hogy az inditvány- nyal azonos véleményt táplál. Pusztán udvariasságot gyakorolt, a mikor a budapesti ven- déglős-ipartársulat nevében eljárt ; ennélfogva megjegyzéseink őt nem érinthetik. Igazán nem tudjuk beleélni magunkat a budapesti ipartársulat urainak a logikájába; mert ha ez az indítvány nem ostoba, akkor a legnagyobb mértékben rosszakaratú. Ugyanis ezzel az inditványnyal nem akarhattak mást, mint vagy a vendéglősipart végkép tönkre tenni, vagy a képesítés ügyét örökre kompromittálni. Szerintünk ugyanis a képesitésnek egyöntetűnek, az egész országra kihatónak kell lenni. Törvényben kell megállapítani, hogy mi ad képesítést, mi nem. Ha máskép lesz, úgy a vendéglősök a legönkényesebb visszaéléseknek lesznek kiszolgáltatva. Tessék csak elképzelni, hogy mi történnék akkor, ha az ipartestület indítványa törvénynyé válnék! Először, egy nem szakértő fórum pusztán az így akarom, igy parancsolom meg- okolással jelentene ki valakit a vendéglőskö- désre képesítettnek, vagy nem képesítettnek. Másodszor, minő tág tér nyílnék a vesztegetésekre. A vendéglős-aspiráns első feladata az lenne, hogy a kereskedelmi és iparkamara minden egyes tagját végig koldulja s szóval és egyébbel hathatósan iparkodjék a maga, részére kapczitálni. Ha ez sikerül neki, akkor kap korcsmát"; ha nem, hát akkor nem. Mindenki beláthatja, hogy ilyen rendszer mellett még kevesebb csizmadia maradna a kaptafánál, mint a mennyi, most marad. Az ipartestület indítványával szemben egyszerűen utalunk a kereskedelmi miniszterhez intézett s lapunk élén közölt javaslatunkra. Ez egyszerű, általánosan alkalmazható, igazságos, a viszonyokban gyökerező. Az ipartársulat indítványa magyarázata annak, hogy szerkesztőnk miért tartotta szükségesnek és sürgősnek javaslatát a kereskedelmi miniszter elé terjeszteni. Ez ugyan a budapesti ipartársulatnak nem tetszik, de az ipartársulattól kalodába szánt vendéglősöknek annál jobban esik. Rovás. A vak is megörül a garasnak, hát még a szegény vendéglősök egy kis kedvezménynek. Hát’szen örülni örüljenek, ha éppen kedvűk telik benne; de köszönni ne köszönjenek semmit senkinek, illetőleg másnak ne, csupán a péntekes czéh atyamesterének. Adatik ez tudtára mindeneknek, mert a ki ez ellen cselekszik, az pellengére állít* tátik és . . . drumm! drumm ! Hogy pedig ne vegyék tréfára a dolgot, mindjárt ijesztő példát is szolgáltat a hármas vérbirőság. Ugyanis bizonyos Szabó György vendéglős határtalan örömében a fölött, hogy Lukács pénzügyminiszter a szatócsokat a vendéglősök javára megabajgatta, néhány ismerősével kapta magát s elment a jó kegyelmes urnák megköszönni igazságos intézkedését. A „hármas vérbirőság“ a hallatlan eset fölött statáriáüs Ítéletet mondott, meg- botránkozván a períidián, hogy más vendéglős is merészkedik a miniszterekhez tolakodni, a mi kizárólag a péntekes atyamester kompeteneziája. A souverain-jogoknak ezért a durva megsértéséért Szabó György in effigie halálra ítéltetik. Szigorú ítéletét a hármas vérbirőság meg is okolja, rovásra szedve a súlyositó { körülményeket: 1. Vendéglősök előtt csak egy ur vagyon s ez Gundel János, a kit kizárólag illet minden bók és köszönet. A ki idegen bálványokat tömjénez, az eretnek és lázadó. 2. Minden jó, a mi volt, van és lesz a vendéglősök számára, azok mind Gundel János emlékiratainak a gyümölcsei. Érdemei már Noé apánk boldog állapotánál kezdődnek. A ki ezt neveti és tagadja, az mint Chám kiátkoztatik. 3. Végül minden vendéglősnek szigorúan meghagyatik, hogy hálára igényt egy miniszter sem tarthat, bármily üdvös intézkedést tegyen is ; mert a mi jó, ha mástól származik is, mind az atyamester dicsőségére Íródik a hármas vérbirőság érdem- róvásán, lévén ő az ajándék-pezsgők forrása s az a szikla, a melyen a péntekes lakzik vándor asztala építették. Amen ! Minthogy pedig Szabó György stb. . . így a hármas biróság! * Mi, ámbár el vagyunk készülve a legsúlyosabb következményekre, bátrak vagyunk más véleményt formálni a dologról. Hogy kicsoda Szabó György, nem tudjuk; minden esetre magyar állampolgár és vendéglős. Minden állampolgárnak jogában van, hogy audiencziára menjen a miniszterekhez, akár azért, hogy valamit kérjen, vagy megköszönjön ; akár azért, hogy valami tervvel, vagy javaslattal szolgáljon. Az állampolgárt ettől a jogától még az a körölmény sem íosztja meg, ha — sajna — vendéglősnek születik. Szabó György hát jogosan ment el a miniszterhez s helyesen tette, ha a maga és kisérő társai nevében köszönetét mondott a vendéglősök javára szolgáló intézkedésért. A miniszternek minden esetre jól esett az egyszerű polgárok spontán megnyilatkozó hálája, mert hát a közpálya hivatott munkásainak ez minden ordónál becsesebb jutalom. Hogy azonban ez valakinek mégis rosz- szul esett, értjük; mert hát megint lekésett I a 3 órai vonatról, mint azokkal a hánytorgatott emlékiratokkal, a melyekről, a rniko] szükségesek, hallgat a krónika; de tud róluk a mikor el kell vitatni a miniszter jogosultságát a polgárok hálájára. Sok a jóból 1 A magyarok Amerikában. Minthogy szakmánkból, különösen n pinczérek közül a meggazdagodás vágya, az amerikai boldogabb állapotok legendája sokat csábit a kivándorlásra az újvilágba, ezek számára, hogy lássák, hogy a kivándorlással mennyit vétenek önmaguk és hazájuk ellen, behatón ismertetjük Hegedűs Lóránt „A magyarok kivándorlása Amerikába1' czímü nagy tudással, gazdag és közvetlen tapasztalatokkal Írott könyvét. Hegedűsnek ez az értékes tanulmánya eredetileg a ,,Budapesti Szemle“ hasábjain jelent meg. most pedig külön lenyomatban lát napvilágot. A czim maga elég vonzó arra, hogy érdeklődéssel lapozzuk át a füzetet ; érdeklődésünket fokozza szerző kiváló irálya és bár rapszodikus, de a szeget fején találó okoskodása. A saját tapasztalataira alapítja Hegedűs Lóránt a könyvében felvetett javaslatokat; e tapasztalatok pedig gondos megfigyelés eredményei és élénken tárják elénk Amerikába kivándorolt honfitársaink irigylésre nem méltó sorsát. Az első fejezetben a kivándorlók fogadtatását és megrostálását Írja le szerző s rámutat amaz önző kivándorlási politikára, melyet az Egyesült Államok kormánya elfogadott és ridegen alkalmaz. Érdekesek e fejezetben azon számtételek, melyekből látható, hogy a magyarországi kivándorlók mennyi pénzt vittek Amerikába s mennyit küldöttek onnét haza; 1896/7-ben 15,025 kivándorló 500,000, 1895|6-ban 30,898 kivándorló egy millió frtot vit magával, ellenben 1897-ben 7 millió, 1896 ban 7V2 millió frt jött posta utján Amerikából Magyarországba. A kivitt pénz tehát látszólag jól gyümölcsözött, de szerző kimutatni igyekszik, hogy a ki vándorolt munkáskezek mekkora értéket kó‘pvi- selnek s rájön, hogy 1896|7-ben 5.250,009, 1897-ben pedig több mint 10 millió frt értékű embererőt öntöttünk át csak az Egyesült-Államokba. A következő fejezet a kivándorlók szétszóródását tárgyazza; érdekes de nagyrészben szomorú vázlatokat közöl a magyar telepekről, a kivándorolt munkások keresetéről, életviszonyairól, társadalmi és erkölcsi életéről s végül kimutatja, hogy 35 év alatt nem kevesebb mint 269,659 honfitársunkat veszítettük el az amerikai kivándorlás következtében. A harmadik fejezet visszatér az Egyesült-Államok kivándorlási politikájára és azt részletesebben ismertetve, a kivándorlás megakadályozásának kérdésére tér át. E tekintetben szerző azon álláspontra helyezkedik, hogy a kivándorlás tilalmazása, a kivándorlók visszakisérése rossz politika, jó politika lenne azonban a kivándorlás irányítása és pedig az országos statisztikai hivatal szervezése, kiállítási ügynökségek felállítása s népies olvasmányok terjesztése utján. ,,A kivándorlás okai“ czimü fejezet sorra veszi azon felvidéki megyéket, melyekből nagyobb számmal vándoroltak ki a lakosok. A föld terméketlensége, a szűk kereset, az uzsora a kivándorlás általános okai, de vannak helyi okok is, ilyen például az, hogy egyes helyeken különösen a szomszéd Ausztria nagy ipara tönkre telte a kisiparosokat. Az utolsó fejezet a kivándorlás és bevándorlás jogát széles alapokon s jeles kútfők nyomán tárgyalja, azután rekapitu-
