Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-07-05 / 13. szám
1899. julius 5. Vendéglősök Lapja. 5 ditványára Friss Herman vendéglős ur lett egyhangúlag megválasztva. Friss Herman ur megköszöni a nem várt megtiszteltetést és Ígéri, hogy fötörek- vése mindenesetre odairányuland, hogy szerény személyének tehetsége szerint a kitűzött szent eszme megválasztására mindent el- követ. Erre Matti sz Pál főpinczér egy igen szép beszédben fejegette az orsz. pnr czér szövetség szükségességét, a melyben körülbelül a szövetkezőket mondta: Kedves kartársak! a budapesti pinczér egyletnek derék elnöke Kaszás Lajos kartársunk, a „Vendéglősök Lapja“ 10-ik számában „Zászlóbontás“ czim alatt Jegy vezérczikket közöl, melyben felszólítja a vidéki kartársakat, hogy a budapesti központi mozgalomhoz csatlakozzanak. A . S.-A.-üjhelyi pinczér-kar néhány derék kartársa ez ügyben a közelmúlt napokban szükkörü értekezletet tartott, melyből kifolyólag a mai közgyűlés össze lett híva, azon czélból, hogy mi is csatlakozzunk örömmel a Kaszás Lajos Kibontott zászlaja alá, illetve a budapesti központi mozgalomhoz. Hogy ez ügyben Szegeden egy mozgalmi bizottság létezik, az ugyhiszem mindegyikünk előtt ösmeretes és hogy az Újhelyi kartársak ez ideig oda nem csatlakoztak, azt hiszem hogy nem tévedek, ha azon kifejezésemnek engedek tért, hogy ennek egyedüli oka az, hogy nem láttunk elég garantiát azon mozgalmi bizottság szervezőiben, mert a szervezkedése annak a bizottságnak rósz alapra van fektetve, mivel jelzett bizottság által kikíildve több ügynökök beutazzák Magyarországot a tagok gyűjtése czimén, mi tetemes kiadásokat idéz elő és igy a mozgalmi bizottság anyagilag sokat vészit. Én azt hiszem, hogy nem csalatkozom ha azt állítom, hogy ép azért sokan közönyösen viseltettek ezen ügy iránt és a midőn most mindenki látni fogja, hogy Kaszás Lajos ur azon Zászlót, melyet a Szegediek bántottak, más, egészséges alapon diadalra akarja vezetni, készen lesz minden igaz, kartárs tőle telhetöleg őt támogatni és a kibontott zászlót diadalra jutásában elősegíteni. Nemcsak Kaszás Lajos kartársban helyezzük minden bizalmunkat, hanem a budapesti pinczér egyletbe, melynek ő d e r é k e 1 nö k e, k i s z i k la k é n t f o g a nagy viharban álla ni, hogy a hullámok rajta megtörjenek és igy bisztositva leszünk, hogy ügyünket siker fogja koronázni. Tehát kartársak ragadjuk meg örömmel és lelkesedéssel az alkalmat, legyünk készek őt buzgalommal támogatni, mert ezen diadal által várjuk nehéz helyzetünk javulását. Példánkat reméllem többen is követni fogják. Éljen Kaszás Lajos! Jelen voltak tetszéssel és nagy éljenzéssel vették tndomásul eme szívből fakadó őszinte szavakat. Korelnök indítványára, elhatároztatott, hogy az asztaltársaság minden tagja heti 15 kr. tagdijat köteles befizetni és hogy , ezen gyűjtés törvényes alapon történjék, elhatároztatott, hogy egy 6. tagú bizottság eziránt egy kérvényt nyújtson be a tek. Polgármesterhez, hogy a gyűjtésre engedély j adassék ki. Ezen 6 tagú bizotságban követ- I kezők választatták meg: Abrahámovits Mór, Friss Herman, j Wohák József, Mattisz Pál, Schrei- ! ner Ferencz és Pintér József. Az előleges és esetleges kiadások fedezésére, jelenvoltak önként következőleg járultak hozzá: Wohák József 1 frt, Schreiner Ferencz I 1 frt, Pintér József 1 frt, Színesen László j 50 kr, Demeter Béla 50 kr, Pety Illés 50 kr, Koválcsik István 50 kr, Zilay Pál 30 kr, Mattisz Pál 2 frt, Pasotti János 50 kr, Hoffman Antal 20 kr, Fiazovits Jenő 30 kr‘ Réder József 30 kr, Petrovits Gyula 50 kr, Schönfeld Ignácz 20 kr, Friss Herman 1 frt, , Abrahámovits Mór 1 frt, Szemán Miska 50 kr, Schrehárd Ede 20 kr, Stiller Lipót 50 kr, Steer Kálmán 20 kr. és Körösi Lajos 20 kr. Összesen 12 frt 90 kr. gvült össze, mely f összeget további intézkedésig Friss Herman pénztárnok vet át. Az asztaltársaság legközelebbi össze- j jövetele péntekre, folyó hó 23-ára lett meghatározva, **■ Miután több tárgyalni való nem lévén, korelnök az ülést berekeszti. Kelt S.-A.-Ujhely, 1899 június hó 19-én. Simon Ignácz jegyző. Ezen jelentést alulírottak sajátkezüleg hitelesítjük. Varjas Jenő, Wohák Jőzsef, Mattisz Pál, Hoffmann Antal, Schreiner Feri, Pasotti János. Magamról. Egyszer itt, egyszer ott, rebesgetnek felőlem hogy én ilyen vagyok, meg hogy olyan vagyok s nem tudom hogy milyen képen megvagyok. A többszöri célzásokra, bár nem igen törődtem eddig velők, hogy mégis némikép elhallgattassam, elmondok egy mesét. Az olvasóknak bizonyára unalom leszjazt elolvasni, valamint hogy unalmas volt eddig a ,,megjegyzéseket“ is elolvasni, de hogy minden áron keresztül eskünk mihamarább tehát sietek evvel. Elveim bár tiltják hogy magamról foglalkozzam s hogy a „szomszéd asszony14 tracscsolásaira reflektáljak vagy épen a „Hoffmann meséit14 igaznak tartsam, de hogy véget vessek nekik, egyszer ellene cselekszem. Egy molnárnak volt egy fia és egy szamara. A molnár naponta a közeli faluban ment egyet, mást vásárolni, az öreg molnár ilyenkor rá ült a szamára és a fiát mellete hagyta gyalogolni, mert ekkép gondolkozott: öreg csont vagyok már, a fiam könnyebben elgyalogolhat mint ón, de a népek — a plebs — azt mondták ez a molnár egy szivtelen ember, ő ráül a szamárra és azt a szegény gyermekét meg gyalogolni hagyja olyan messzire. A molnár szivére vette ezt a fecsegést és legközelebb fiát öltette a szamárra és ő gyalogolt, erre meg azt mondták a „népek“, hogy az a-molnár fia egy haszontalan kölyök, szegény apját sántikálni hagyja, ő meg a szamár hátán henceg. A molnárt igen bántotta ezen rósz hir fiáról s egyet gondolt és a legközelebbi alkalommal ő fiával együt ráült a szamárra, erre asztán szidták a molnárt állatkínzónak, szivtelen emb r- nek s nemtudom mi mindennek. P. Gy. Szegedi fiaskó! A szegedi pinezérkarnak nehány tagja a dicsőség után szomjazva, el hagyta magát ragadtatni s óriási szükölködések után az „orsz. pinezér-egyesület“ köpenye alatt orsz. bizottsági gyűlést hivatott egybe. Hogy mi indította a jó szegedieket arra, miszerint nem számolva azzal, hogy kudar- czukkal a nevetség tárgyává teszik magukat, azt még csak nem is sejthetjük. Miután a fiaskó teljes volt, ezúttal nem akarjuk meggondolatlanságukért keményen leczkéztetni őket, legföllebb mint öregebbek s tapasztaltabbak e téren őszinte kritikát óhajtunk gyakorolni irói tisztünkről kifolyólag is, hogy ezáltal okuljanak a jövőre nézve. Régóta folyik az áldatlan harcz melynek vezetői a szegediek jóhiszeműségére támaszkodva, hamis jelszók alatt, önző czélok megvalósítására törekszenek. Az egész ország tudja, hogy mi, tekintve egy ily nagyszabású intézménynyel járó műveletek keresztülvitelénél megkivántató föl- tétlen megbízhatóságot és pedáns pontosságot, már eleve ellene voltunk annak, hogy egy vidéki kisebb egyesület egyes tagjai által jóváhagyott intézkedések keresztülvitelére épen kevésbé megbízható, vagy legalábbis arra kevéssé hivatott egyéniségek jelöltessenek ki. Itt inkább azt mondhatjuk, hogy ők maguk tolták föl magukat megbízottaknak. Mert országos szervezést, az ország összes egyesületeinek egybehangzó megbízása nélkül kersztülvinni, merő abszur- d u m. Jól tudjuk azt, hogy ily nagyszabású miveletek keresztülvitele nem csekély dolog és feladat; azért nem vettük komoly számba azon mozgalmat, mely eddig, minden messzebb menő előintézkedések nélkül, csak úgy Hübele Balázs módjára indíttatott, vagyis komoly megfontolás nélkül országra szóló ténykedéseket tisztességes utón és módon nem lehet keresztülvinni. Szolgáljon tanulságul mellettünk a junius 20-án megkisérlett szegedi orsz pinczér gyűlés. Magyarországon ez idő szerint körülbelül 18000 pinczérséggel foglalkozó egyén van. Ebből a nagy számból még csak egy % sem jelent meg a szegediek által egybehívott gyűlésre, mert az 30 — 40 kínosan összetoborzott pinczér, csak nem fog országos intézményeket alkotni arra való hivatottság és megbízatás nélkül.
