Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-04-05 / 7. szám
2 arczképét mutatjuk be, mellette a „Zugló két tündérének“ nevezett két hölgyet, a vendéglős nejét s ennek nővérét. Cserna István zuglói vendéglős, aki most a Schiitz-féle nagysörcsarnoknak már harmad Ízben bérlője, s a ki ez üzlethelyiséget oly magaslatra emelte, aminőn az soha eddig nem állott, nemcsak kitűnő konyhája, hamisítatlan borai s első rangú márcziusi sörei kiszolgálása által érte el azt, hogy helyisége a legelső rangú vendégek kedves találkozó helyévé lett, hanem és főleg az által, hogy előzékeny modora, finom és pontos kiszolgálása által, a legmesszebb terjedő kívánalmakat is kielégíti. Cserna István 1852-ben Uj-Hartyánban született iparos szülőktől, iskoláit otthon, majd a Csáktornyái tanitóképezdében végezte, ahol tanulmányai mellett a zenében is nagy előmenetelt tett. Később pinczérségre lépett s sok előkelő üzletben főnökeinek teljes megelégedésére szolgált, igy a Frohner János szállodájában, az István főherczeg és Európa szállókban, mig később a Frischauf üzletnek üzlet vezetője lett, komiét huzamosabb idő után Önállósította magát és a Schátz-féle üzletet vette át s rövid idő alatt virágzóvá tette. Neje: Született Stiglmayer Vilma Bárándon született, úgy a másik zuglói tündér is Csernáné nővére Ilona k. a. E két tündér áll Cserna oldala mellett, mindkettő valódi művész a szakács művészetben, s igy nem csoda, ha az étkek ott annyira Ízletesek, ahol azokat tündér újak készítik. A nagy és valóban pontos munka között gyönyörrel élvezi a család a családi élet nyugalmas óráit; a férj odaül zongorája mellé, s a legmelancholicusabb hangokat csalva ki abból valóságos zseniálitással játszik ; mig neje a czimbalmon veri ki a legszebb magyar nótákat, melyeket Ilonka kisér az ő szép, iskolázott hangjával. E szép családi kép bemutatásánál azt óhajtjuk, hogy a magyarok Istene sok ily vendéglős családot adjon a Magyar hazának mint a Cserna család! A budapesti pinczéregylet évi jelentése. Olvasva ezt a jelentést, bizony semmiféle változásokon nem megy ez át évről-évre. Akár csak nyomtatott rubrikákat töltenék ki. Hívják az elnökét: Tomolának, Mitrovátz- nak, Rósenduftnak vagy Gaál Andornak, ez az egy mindig csak egyforma maradt: üres mint a tök; és száraz mint a szalma. Annyi degredált mandarinja nincs egy egyesületnek sem, mint a fővárosi pinczéregyletnek. Ma nekem, holnap neked — a páva toll. Ma én leszek a töprengő Hamlet, holnap Te leszel a Hamlet és fogsz töprengeni. Ambiczió ezeknél az uraknál nincs, hanem kielégítésre vár a hiúságuk. Csak a legkisebb vonzalmat éleznének ezek a fő elnökök a magyar pinczérek mozgalmai iránt, mind máskép volna mint tényleg ma van. Hanem snjtja is a sors keze az egész egyesületet, veszteséggel záródnak az évi zárszámadások, hogy ne legyen olyan keserű ez a pohár, ők maguk vigasztalódnak abban: a mérleg mégis kedvezőnek (?) mondható daczára, hogy 397 frt veszteséggel záródik mert a rendes tagsági járulék háromszáz forinton felül apadt stb. Urak! nem látják be, hogy az milyen sovány vigasz ? hagyják abba azt a kinos vergődésüket, máskép még sajátjukból is ráfizethetnek. Koldulni tagokért már úgyis mentek a vendéglős ipartársulathoz, tehát már erőszakkal akarnak önök tagokat fogni? nem tudják önök hogy egy egyesületet semmiért nem lehet fenntartani? Vagy talán az a pár pinczér azért van, hogy évente egy pávatollas mandarint válaszszon?? Poós Gyula. Emléklap márczius 15-ére. Irta: MESZLÉNYI LAJOS orsz. képviselő. Szabadságunk hajnalának Ma van ötven éve! Imát zengjen e szent napon Hazánk minden népe. Ötven éve lett szabaddá A lánczolt jobbágy kar, Ötven éve szabad polgár S egyenlő a magyar! Ötven éve szabadsajté Szabad e hazában, Vérrel Írták meg a törvényt Sok dicső csatában. Vérrel kellett öntözni a Három szép virágot: Egyenlőség! Testvériség! S magyar Szabadságot! Ötven éve a polgárnak Birtoka sajátja, Nem jobbágy : mert ekéjével Saját földjét szántja ! Ezt hozta meg a Negyvennyolcz S ki ezt elfeledné, Tán az Isten büntetését Is megérdemelné. Ünnepeljük hát e napot, Felnézve az Égre, ■ Ur Istenünk szent áldását Kérve le a népre. *) Fiátli Imre nagybirtokos ur szívességéből közöljük vejének: Meszlényi Lajos orsz. képviselőnek szabadságharczunk 50. éves emlékünnepélyére irt gyönyörű költeményéből eme hangulatteljes részt. A szerkesztő. 1898. április 5. A borhamisítás. Sokszor, sokfelül, sok oldalú panaszt hallani az iránt, hogy már a magyar székes fővárosban tiszta, szőlőtermésü bort nem lehet kapni. Ez a panasz egészen egy oldalú és nem is alapos; mert jó, tiszta, szőlőből sajtolt bor ép úgy kapható ma is, mint kapható volt az évtizedek előtt, csakhogy ma már az a hiedelem, hogy a filloxéra elpusztította mindenütt bortermelő vidékeinken a szőlőket, annyira meggyökeredzett a fogyasztó közönség körében, hogy vakon hisz azon állításnak, hogy tiszta bor nem kapható, — már pedig — nem tagadjuk ugyan, hogy a filoxéra tett pusztításokat bortermelésünkben, de az öt-hat éves uj ültetvények is ma már gyümölcsözők a szőlőkben, s a régi szőlőtőkékből is még nagyon sok termel jó bort; és e jó bort még mindig meg lehet találni a székesfővárosi vendéglőknél és korcsmárosoknál. És mégis ennek dacára, oly csekély kelendőségnek örvend a borárulás. Miért ? Éppen a fentebb elmondott hiedelem okából, mert a fogyasztó közönség vakon hívén az állításnak, hogy nincs jó kimért bor, átcsapott az úgynevezett palaczkokban a fűszeresek és delicates árusítók boltjaiban kapható desertborok ivásához. Már pedig, — s épen ez volt indító oka, hogy e pár sort Írjuk, — éppen a palaczkos desertborok azok, melyek hamisítványok. Magunknak volt alkalmunk tapasztalni egy alkalommal, oly házban laktunk, a hol egy fűszeres is volt, aki ily desertborokat árult. Láttuk nem egyszer, hanem ezerszer, hogy a nagy üres hordóba összegyűjtötte az üzlettulajdonos az esővizet, beledobott egy köteg szalmát, hagyta a napon ernyedni s mikor megernyedt, levitte a pinczébe . . . és onnét 8 nap múlva czimkézett, tetszetős üvegbe lefejtve került az üzletbe a „legiz- letesebb desertbor“ név alatt „valódi tiszta magyarádi:11 igaz, sárga zöldes színe volt mint a magyarádi bornak — de ize? . . . borzadok ha csak rá gondolok is! Ezek a borhamisítások, — ezt már műbornak sem nevezhetem, ez valóságos hamisitvány! És ezt árulják, és ezt veszik, azért, mert ez valódi tiszta bor! Ha a vendéglős, vagy korcsmáros, a különben elég sőt talán magas fokú borba egy kevés vizet tesz, hogy a magas fokot kissé lejebb szállítsa, azt mondják: „rossz a bora mert megkeresztelte.“ No én sem korcsmáros, sem vendéglős nem vagyok, én egészen külön állok a borkereskedéstől, s csakis Ízletes borokat iszom, kis mértékben s megvallom, hogy a székesfőváros sok vendéglőjében s korcsmájában ittam bort, soha fejem nem fájt. soha émelygést nem éreztem, ami azt bizonyítja, hogy a bor tiszta,
