Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-02-20 / 4. szám
2 Vendéglősök Lapja. 1898. február 20. nem látta meg őket (legalább hivatalosan nem) senki, csak a magyar király. A megnyitási banketten egyik zarándokunk félénken kérdi — a sok idegen láttára — az egyik ren- dezezőtől: «Kérem szépen, hol ülnek a magyar oh?» A rendező-collega nem valami szereretetteljesen pillantva rá, elrohanva ezt kiálltotta neki: «Micsoda magyaroh ? Mindenki, ha fizet, ott ill, a hol helyet kap.» Hát, tisztelt Grundel ur, ilyen volt önök iránt «megkülönböztetett előzékenysége» a bécsieknek, azoké a bécsieké, a kiket mi itt fénynyel fogadtunk s 5 napon dt tejbe, vajba für őszt öttilnk ingyen. Szerencsére, hogy a kiállitási deíiczit miatt a bécsieknek szüksége volt az önök pénzére is, különben talán kidobják önöket, olyan «.megkülönböztetett» volt az ő «előzékenységük.» Mi erről annak idején hallgattunk, nem akartuk úgy feltüntetni a dolgot, mintha mi magyarok anhyira éhesek volnánk egy kis tömjénfüstre és potyavacsorára. Hallgatnánk az önök kudarczárói most is (végre is megérdemelték, miért szeretik annyira azt a Bécset!) hallgatnánk, de az emlitett elnöki jelentés után beszélnünk szent kötelesség ránk nézve. Kötelesség, mert azt nem engedhetjük meg, hogy valaki, ha mind- jáit elnök is, tudva, szándékosan valótlanságot állítson s ezt elhitetve, félrevezesse, pelengérre állítsa a társadalomnak oly tekintélyes osztályát, a minő a vendéglősöké. Igen, ön megalázta Budapest vendéglőseit, még hozzá nevetségessé tette azzal, hogy a bécsieknek Ti ö.szön etet nyilváníttat olyas valamiért, a mit azok nem tettek. Ez megalázó szolgaiasság ; ezt szó nélkül nem tűrhetjük. Ön nem irtózik, hogy egy tisztességes lapot ("Esti Újság (.Egyetértés») hazugnak nyilvánítson, csak azért, hogy valótlanságokat hitetve el, kicsikarhasson a vendéglősöktől köszönőiratot azok számára, a kik ilyenre nem, de megvetésünkre eléggé rászolgáltak. Bécsnek minden esetre nagy mulatságot szerzett ön; kaczagnak akkorát, a minőt régen hallottak vedlő falai. Kaczaghatnak is, mert ilyesmit csak meghunyászkodott, rabszolga tehet: még a kutya sem nyalja örökké azt a kezet, mely őt folyton ütlegeli. Önnek bármily drága is Bécs, bármily buzgó tagja is az Eintracht- nak, nekünk nem lehet annyira drága, hogy szó nélkül engedjük a vendéglősöket nevetségessé tétetni s miattuk az egész nemzetet szégyenkezve virulni. Visszautasitjuk az ön állításainak valótlanságát s tiltakozunk az ellen, hogy önök Bécsnek a vendéglősök nevében köszönőiratot küldözgessenek, ha önnek tetszik, mint az Eintracht tagja megteheti, de kimélje meg, ne rántsa sárba a budapesti vendéglősök hazafias jóhirét. Tiltakozunk a vendéglősök tisztessége és az igazság nevében ! Mozognak a kiskereskedők. A székesfehérvári és fehérmegyei kiskereskedők ipartársulata kapta magát s elhatározta. hogy kérvénynyel fordul a pénzügyminiszterhez s a kérvény aláírására felhívja az ország valamenyi kiskereskedőjét. A kérvény czélja — a mozgalom megindítói szerint — az — „hogy minden kismértékben elárusító egyúttal poharaz- hasson és az utczán át szeszes italokat kimérhessen, és hogy ezen poharazással feljogosított kismértékbeni elárusítók ne legyenek az italmérők létszámához betudva.“ . A kiskereskedő urak tehát a mi jogainkat és előnyeinket kívánják ami terheink nélkül. Minden bizonynyal nagy és okos kívánság ez a maguk javára s a mi rovásunkra, úgy, hogy rájuk is elmondhatjuk az apostollal: „A ki püspökséget kíván, jót kíván !„ A kérvény, vagy memorandum, melynek aláírási határnapja április 15-dike, egész terjedelmében igy hangzik: Nagyméltósága magy. kír. Pénzügyminiszter ur! Kegyelmes urunk! Az állami italmérési jövedékről szóló, 1888-ik évi XXXV-ik t.-czikk életbe lépte óta csaknem tiz év múlt már el, mely idő alatt alkalmunk volt e törvényre vonatkozó gyakorlati tapasztalatainkat összegyűjteni és úgy a kincstári érdek, mint a fogyasztóközönség szempontjából elbírálás tárgyává tenni. A törvény ez idő szerinti végrehajtása átmenetnek kell hogy tekinttessék, azon kívánalmakkal szemben, melyek akár a m. kincstár, vagy az italmérők, akár a fogyasztók részéről ezen átmeneti idő alatt felmerültek. Az 1888. évi XXXV. t.-czikk életbe lépte előtt, a kismértékben való elárusitás, mely kizárólag zárt edényekben való eladásról szólt, egész más irányú volt mint az ez idő szerinti és az 1889. évi S3, 450 sz. utasítás is oly irányba terelte a törvény végrehajtását, mely a gyakorlati igényeknek nem felelt meg, még pegdig két okból: Mert azelőtt a gyarmatáru, de különösen a kisebb füszerkereskedó'k és szatócsok mindegyike, mondhatjuk a legkisebb kivétellel, üzletében égetett szeszesz italokat nyílt edényben iparszerüleg kimérhetett. Ez irányban változás állott be, az idézett t.-czikk 2-ik §-ának 2-ik pontja alapján. Másodszor: A fogyasztó közönség ezen fennálló állapothoz képést a rendes megszokott forrásból kívánta szükségletét beszerezni, miben azonban a törvény végrehajtása által akadályozva lett, nem lévén megengedve a megvásárolt ital elfogyasztása az üzlethelyiségben, kénytelen most ki- meni az utczára, ott felbontani a zárt palaszkot és italát a járó-kelők szemeláttára esetleg hóban vagy esőben, állva meginni. Igaz, hogy alaki dolog és végeredményben egyre megy, de egyrészről az elárusító a pénzügyi közegek részéről számtalan és ok nélküli zaklatásnak van kitéve, ha a fogyasztó a palacz- kot esetleg az üzletben bontja fel, másrészről pedig a fogyasztó közönség részére kényelmetlen, és minden jelentősebb ok nélkül való rendelkezés, mely még az erkölcsi felfogásnak sem tesz szolgálatot. Időközben a 2. §. 2. pontjában irt kismértékben való elárusitás rendeleti utón kibővit- tetett és ezen § 1. pontjában ez jogosítványokkal kiegészíttetett akként, hogy a kismértékben elárusító feljogosittatott álló vendégeinek kimérni és ez függelékként adatván az engedélyhez, mint poharazás és utczán át való kimérésí-jog alatt ismeretes. E függelék azonban, bár erre a gyakorlat vezette a törvény végrehajtóit, csak kivételesen adatik a kismértéken való elárusítónak, holott mi sem áll annak útjában, hogy ez minden ily engedélyesnek megadassák akként, mint ez az 1888. XXXV. t.-czikk éietbelépte előtt századokon keresztül meg volt, és mi sem akadályozta azt, hogy a poharazás és utczán át való kimérés természetes függelékét képezte minden kismértékbeni elárusító engedélyének. Hiszen úgy a törvény II. fejezete, valamint az utasítás oly korlátokat szab az ily elárusítókra, hogy az kellő biztosítékot képez arra, miszerint e kérelem minden akadály nélkül teljesíthető legyen. Erkölcsi szempontból is elfogadható ha a fogyasztó nem a közönség szeme láttára az utczán fogyasztja el italát és ismét visszamegy az üzletbe az üres edényt visszaadni. A felhozottaknál fogva azon kérelemmel járulunk Nagyméltóságod elé: Méltóztassék elrendelni, hogy a kismértékben elárusítók engedélyének természetes függelékét képezze a poharazás és az utczán át való kimérés és hogy az ily engedély a lakosság számarányától függetlenül adható legyen. A nagyméltóságu m. kir. Pénzügyminiszter urnák alázatos szolgái Székesfehérvári és megyei kiskereskedők társulata : Krieger János Herczcg Ignácz titkár. elnök.
