Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-02-20 / 4. szám
1898 február 20. Vendéglősök Lapja. 3 Mikor az ország minden részéből hozzánk érkezett panaszok iparunk sanyarú helyzetének legfőbb okául egyhangúlag a kereskedők italárusi- tási engedélyét mondják, akkor — enyhe kifejezéssel élve — legalább is szerénytelenség a kiskereskedőktől olyan kívánsággal előállani, melyből egy nagy és hasznos iparág pusztulása követ" kezhetik. Nem is vesztegetünk törekvéseik elitélésére több szót, pusztán annyit jegyezünk még meg, hogy ez a mozgalom is mutatja, hogy mily veszedelemmel fenyeget bennünket, ha tovább is tétlenkedünk. Legfőbb ideje, hogy fölhagyjunk a közönynyel s a legéberebben őrködjünk és munkálkodjunk sorsunk kivánatos változásán, vagy azt akarjuk, hogy ismétlődjék, a mi a regále törvények megalkotásakor történt, hogy ipartársulatunk jelenlegi elnöke és Diviaczky ur vezesse megint az italáru- sitási engedélyt, illetőleg a kor és sör-adók ügyében kérelmező szatócsok deputáczióját a miniszter elé, ékes szavakban kérve részökre azt, a mi nekünk romlásunk. Hitványság. Szombathely, f'ebr. 18. A „Vendéglősök Lapja,, múlt számában a Glück úrhoz intézett levélben leleplezett „Kaucziószédelgés“-hez méltán sorozható az alábbi rut visszaélés. Egyelőre nem kívánunk egyebet elérni, mint minden kartársunkat figyelmeztetni az efféle üzelmekre, hogy ne menjenek lépre. Szombathelyen ugyanis két szakmabeli ur már rég óta foglalkozik azzal, hogy nem tetsző egyéneket gyanúsít a főnökök előtt, kasszírnőket ezélzatosan elhelyeznek, sőt főpinezéreket is. Minap is sürgönyöztek Hoffmann Andor főpinezérnek, hogy jöjjön Szombathelyre, mert részére üzlet van. Igen természetes, hogy ez ennek a táviratnak hitelt adott. Azt tudom, hogy üzletet nem kapott, de azt már nem tudom, mennyibe került neki ez a kirándulás ? Minthogy ilyen esetek igen gyakran kezdettek előfordulni, a pin- czéregylet február hó 9-én tartott gyűlésén Fekete ur előterjesztése egyhangúlag elfogadtatott. Az elfogadott javaslat, illetőleg indítvány igy hangzik: Tudomásomra jutott, hogy kebelünkben egy egyén suba alatt pinezérek, kasszírnők és mások elhelyezésével (és kihelyezésével) foglalkozik. A pinezérek elhelyezése (jobban mondva helyben levőknek kiturása) eddig ugyan nem nagy eredménynyel járt, de annál nagyobb siker koronázta működését kasszírnők és más személyzet elhelyezési manipulá- cziójával. Ezen eljárás, t. közgyűlés, botrányos, ez a mi állásunknak lealacsonyitása; nem szabad tűrnünk, hogy egy pinezér ilyen üzelmekbe ártsa magát és ha mégis teszi, v *8 i v\ akkor minden erőnkből rajta kell lennünk, hogy testületünkből az ily salakot kilökjük és ránk nézve ártalmatlanná tegyük. A suba alatti áskálódás, a tisztességes kollegák gyanúsítása és valótlanságok koho- lása alkalmas arra, hogy egész egziszten- cziákat tönkre tegyen. Miután az ilyen foglalkozás a pinezéri állással össze nem fér, sőt mi több, hatóságilag is tiltva van, minthogy csak külön, e czélra engedélylyel bíró egyéneknek szabad az elhelyezés, indítványozom : hogy a közgyűlés megbotránykozásának adjon kifejezést; továbbá válasszon a közgyűlés saját kebeléből 3 tagú bizottságot, a mely tudatva lesz az ilyen üzelmeket figyelemmel kisérni és azt az elnöknek bejelenteni. Indítványozom továbbá: Hogy az ily első konkrét eset alkalmával az egylet kebeléből kizárassék és az illető hatóságnál a feljelentés ellene haladéktalanul megtétessék. Indítványozó : Fekete Géza. A pinezérek Amerikában. Egy budapesti pinezértársunk nem régen Amerikába vándorolt s szomorú tapasztalatairól levelet irt hozzánk, a mely itt következik : New-York, 1898. jan. 22. Tisztelt Szerkesztő Ur! Kérem, szíveskedjék levelemnek b. lapjában helyet adni; azt hiszem, igen tanulságos lesz otthoni pinezértársaimra. Előre is intem szaktársaimat, hogy az Amerikába vándorlástól óvakodjanak, nem az utazás fáradalmai, hanem az itteni eljárás miatt, a mit az eldorádónak képzelt újvilágban el kell szenvedniük. Az ide vetődő pinczérből itt a leg- nyomoruságosabb rabszolga lesz mindaddig, a még „ki nem zöldülE kifejezés alatt azt értik, hogy a mig a kivándorolt angolul meg nem tanult s az itteni viszonyokat és szokásokat alaposan meg nem ismerte. A bevándorolt jó helyet nem kaphat, csakis a legsúlyosabb s a legrosszabbul fizetett állásokat. A „zöldet“ a magyarok gyülhelyein és a Hausten-strezi kávéházakban valóságos bolondnak és zsákmánynak tekintik. Csak azt tekintik, hogy van-e pénze s a mig pénze van, addig biztatják, barátságosak vele s mikor a pénze elfogyott, beteszik valami rossz forgalmú helyre „omnibusznak"', a mi egyenlő nálunk a „borfiuu állásával, de e helyzet [sokkal rosszabb, alárendeltebb az otthoni boriménál. Mikor aztán az igy bekerült valamelyik kávéházba, vagy restauráczióba s a kávés, vagy a restaurateur őt közelebbről megismeri, az egyik gazda azt kívánja tőle, hogy a szegény, halálra dolgoztatott pinezér a maga pénzéből 20 üveg bort állítson az üzletbe, a másik pedig azt, hogy a pinezér, ha kimenője van, menjen vissza az üzletbe kártyázni a vendégekkel s a pinkára ügyelni, vagy pedig azt, hogy a kimenőt tartó pinezér mindjárt ott az üzletben dorbézolja el egész keresetét. A kivándoro't pinezért csak abban az esetben veszik föl a pinczéregyletbe, ha pénze van s be tudja fizetni a 3'5 dollárnyi beiratási dijat stb., a mit ha nem tehet, nem gondolnak vele, ki van lökve az Európában elképzelhetlen nyomorba, az éhhalálnak, mert itt nincs barátság, nincs emberszeretet, itt ugyan nem kaphat egy harapás kenyeret sem. Mindenünnen azzal kergetik el, hogy dolgozzék. Igen ám, de mit ? de hol? Mikor aztán az ilyen mindenkitől megtagadott szerencsétlen valahol összeroskad, beviszik a kórházba, a hol meghal, eltemetik, a nélkül, hogy szomorú végéről bárki is értesülhetne. Ilyen a pinezér s minden kivándorolt sorsa itt az újvilágban; azért csak azt mondom, hogy maradjon mindenki otthon, mert ott legjobb, bármily nehéz időket élünk is. Üdvözlet szép hazánknak. Igaz hive : Rechnitzer Sándor. Csendes telep ... ßsendes telep mivé lettél? Drága kinGset elvesztettél, Ábránd világ tündér álma, A sarkadon sirva állna. Óla be boldog, hogy nem tudja, Rogy elment a szép Ánnuska, Másnak virul az orGzája, Másnak szól a kaGzagása . . . * Jaj, be üres a szép telep tája . . . Most esküszik Illencz papa lánya. Szép leányok, deli ifjak vágyva nézik, Az öreg pap — soha máskor — úgy misézik Elmondta már hatszor is az Áment, De a szava ujra-ujra ráment. Megáldotta a szent frigyet, újra áldja: Boldog legyen a „ProMszka“ jó leánya. * Telep sarkán zenélnek a czigányok, Három napja tánczolnak már a lányok. Három napja szakad a húr, foly a bor, Minek is van a világon bakator?