Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1936-03-07 / 10. szám
XIV. évfolyam 10. szám Budapest, 1936. március 7. UJ BUDAPEST Előfizetési árak: Egész évre.................................................. 30 pengő Fél évre.......................................................... 13 pengő Egyes széna ára 60 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ: DOBYANDOR D* I Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kaas Ivor-uica O. Telefon: 82^8^23. Postatakarékp. csekkszámla 30.013. 106.6Ö0im6.-\J. A Baszkért a vádlottak padján Szanálási különvélemény Irta: Szőke Gyula dr. A kör bezárult: megjelent, a belügyminiszter fenti számú rendelete, amely a székesfővárosi számszék szervezetét. szolgálati eljárását és a számszéki tisztviselők szolgálati viszonyait szabályozza, továbbá a 106.601 f1936. számú belügyminiszteri rendelet, ez viszont a számszék feladatkörével foglalkozik. A két új rendelettel immár teljessé válik az új és a legújabb fővárosi törvényben körülhatárolt állami omnipotencia: immáron nincsen egyetlen akta sem a városházán, amelybe bele ne kukkanthatna a számszéki igazgató, nincs egy üzemi utalványozás, apró közszállítási szerződés, személyzeti változás, amely elkerülhetné a számszéki vezetőség árgusszemeit. Helyesen állapította meg a keddi kereszténypárti értekezleten Wolff Károly, hogy a számszék tisztára a centrális hatalom segédeszköze, nemkülönben hogy a számszék gondolata a gyakorlatban nem vált be. Hiszen van a fővárosnak önálló számvevősége, amely ellenőriz, kitűnő főszámvevője, akinek korrektségét és tudását lefelé és felfelé egyformán elismerik. Ha nem működik jól a fővárosi számvevőség, tessék reorganizálni! Ha jól működik, akkor felesleges a számszék. Középkori rendszereket hoz vissza a számszéki rendelet, amely többek között arra is ügyel, hogy a számszéki igazgató, sőt a helyettes igazgató se legyen a polgármesternek és az alpolgármestereknek egyenesági, vagy unokatestvérig bezárólag oldalági rokona, vagy ilyennek házastársa. A rendeletek kijegecesítik, hogy a számszék a legfőbb bíró, állam az államban, amelynek joga van minden néven nevezendő iratba betekinteni, sőt minden okmányról másolatot kell kapnia. E jogokkal szemben egyetlen kötelessége van a fővárosnak: a 6. §. szerint a számszék tisztviselőinek személyi járandóságait és a székesfővárosi nyugdíj szabályrendelet szerint járó ellátási díjakat, valamint a dologi kiadásokat is a székesfőváros fizeti . . . Nem tudni, szüksége van-e a főpolgármesternek, sőt a belügyminiszternek erre a legújabb, roppant szövevényes hálózatra, amelyet a számszéki ellenőrzés bürokratizmusa, megnehezítve és gátolva a főváros igazgatásának folyamatosságát, ki fog fejteni. Egyetlen paragrafussal azonban ki kell egészíteni a belügyminiszter rendeletét, A számszék bizalmas jelentéseit ne csak a főpolgármester és a belügyminiszter lássa, hxmem az önkormányzat is, részben azért, hogy ezek a jelenségek ne legyenek hátmögöttiek, de azért is, mert elsősorban magának az önkormányzatnak és nem a főpolgármesternek feladata a számszék által konstatált hibák eltüntetése és kijavítása! A számszék büntetés, és nincsen büntetés, melynek nem javítás, hanem csak megtorlás lenne a célja! Egységes közlekedési politika volt az a ható jelszó, amelynek a jogcímén éveken át mindenki beleszólt a Beszkárt ügyeibe. Ezzel varrták a nyakába a Hév-et, ezzel kapta meg az egyéb kisebb vasutakat, ezzel hárították rá az autóbusz rossz vonalait, — sőt még az autóbusz jó vonalait is ezzel nem adták neki. Miután mindez megtörtént, az egységes tarifapolitika csak álom, a Beszkárt legjobb vonalainak konkurren- ciát csinálnak az autóbusszal, vagy — mint a Dunaparton, — megszüntetik és a ió autóbusz-járatokat újból átadják a Bart-nak. Ugyanakkor azonban újabb üzemvizsgálatokat rendelnek el a Beszkárt bajainak a megállapítására és ország-világ előtt kiteregetik, nem a Beszkárt dolgait, hanem azt a játékot, hozzánemértést és érdekszolgálatot, amely a Beszkárt körüli táncokban a külső erőket mozgásba hozza. Most a jelszó: szanálni! Hogy ezen ki, mit gondol és ki, mit ért, azt nem is gondoljuk és nem is értjük. De ha azt nézzük: ki és mit szeretne, hogy ezen a másik gondoljon és értsen, akkor mindjárt tisztában vagyunk, hogy mi a teendő. Mindenekelőtt legyen vége ennek a sok vizsgálatnak, jó és rossz dolgok kiteregetésének és a sok nyelvöltögetés- nek! Végül is lehetetlen nagyvállalatot úgy vezetni, hogy a vezetők mindig a vádlottak padján üljenek és olyan régi, valódi, vagy képzelt hibákért vonják őket állandóan felelősségre, amely hibákat akkor sokan láttak, kevesen kifogásoltunk, de nagyon sokat elfogadtak, helyeseltek és dicsértek. Lehetetlen dolog, hogy az üzemnek a legbelsőbb életét is nyilvánosan taglalják, konkurensek szétszedjék. Lehetetlen dolog az üzem gyenge oldalait mutogatni és ezzel rossz hírét költeni. De lehetetlen dolog azt az érzést kelteni mindenfelé, hogy most pedig következik a tehetetlenek szélnek eresztése és jönnek az új vezetők, a tehetségesek, az okosak, a reformerek, és a főváros új kölcsönével megint sikerül vagy még egy pár rossz vasutat venni, vagy használhatatlan telkeket átvállalni, vagy esetleg, ami jó, még a Beszkártban elgondolható, azt eladni. Szóval reformálni akarunk, mert az újítás korszakát éljük! Ezt látja a távolból szemlélő. Akik pedig közelről nézik a dolgot, kell, hogy megdöbbenve lássák, mennyire nem, gyakorlatias érzékkel nyúlnak a kérdéshez azok, akik pedig elsősorban ren- delvék, — de nem hivatvák, — az ügygyei való foglalkozásra. Minden üzemet a változó idők szükségletéhez képest kell vezetni. Amikor a Keresztény Községi Párt többségéből alkotott közgyűlés a villamosvasutak megváltását keresztülvitte, az akkori romok között még a legelfogultabb hozzáértő szerint is, amit lehetett, alkotott. A hullámzó gazdasági élet, a gyorsan fejlődő közlekedési kívánalmak, de az ugyanakkor hirtelen leromló pénzügyi rend a tőke nélkül működött üzemet meglehetős nehéz helyzet elé állította. Ennek megoldására, amint ismételten kifejtettem, a vezetőség nem a legszerencsésebb kézzel vállalkozott, talán nem is volt hivatottsága a megoldásra. Erre jött két szerencsétlen lépés: a téves tarifareform és a Hév megváltása. Mind a kettő jószándékból fakadhatott, ámbár még talán ez is kétségbevonható. Tény az, hogy a Beszkárt vezetősége a Hév megváltását nem szorgalmazta, sőt ellenezte. Tény az is azonban, hogy a Beszkárt vezetősége viszont szorgalmazta azt a tarifareformot, amelyről már akkor is látszott, hogy nem igazságos és a gyakorlatban nem fog beválhatni. Az eredmény, sajnos, minket igazolt, akik mind a két kérdésben szembenállottunk az akarókkal, alkotókkal, parancsolókkal és protek- torokkaí. Mindenki rendezést követel! Követelnek új tarifareformot egységesítve a Hév-tarifát vele, természetesen leszállítási alapon. Követelik egyes vonalaknak, — főleg a város belső részeiben — a megszüntetését és azoknak autóbuszokkal való pótlását. Követelik a külső városrészeken új vonalak kiépítését, azoknak a vidékkel való összekapcsolását, hogy a közlekedés olcsón legyen lebonyolítható. Követelik végül a változást a vezetésekben. Talán ezzel kellett volna kezdeni. Amikor hirtelen nagy lármával csaptak le valamely üzemre, mindig azt jelenti, hogy változást akarnak a vezetőségben. Erről legkevésbé szólok, de csupán azért, mert nem akarom, hogy az egész ügy a személyi vonatkozások útvesztőjében akadjon meg és ezzel lekerüljön a komoly gyakorlati megoldás teréről a személyi veszekedések nivójára. Pontos adatokkal rendelkezik a Beszkárt, hogy mely vonalak jók és melyek kevésbbé. Mindenesetre köztudomású, hogy a dunaparti és Rákóczi-uti vonal jó, amint jó volt az Andrássy-uti földalatti, valamint a Bálvány-utcai vonal is. És anűnt az Andrássy-úton és Bálvány-utcán (ez utóbbin a vonal megszüntetésével) az autóbusz foglalta el a helyet, úgy akarják most is szanálás és idegenforgalom címén a Dunaparton a villamosközlekedés megszüntetésével, a Rákóczi-úton csökkentett villamosjáratokkal az autóbuszforgalmat bevezetni. Lehet, hogy jobb időben ez helyes is. De amikor a kátyúba jutott üzemet akarják rendbehozni, azt nem lehet azzal kezdeni, hogy a jövedelmező vonalakat megszüntetik és nagy költséggel nem jövedelmezőket építenek ki a perifériákon és továbbá szintén még drágán működő autóbuszforgalmat vezetnek be, hanem igyekeznek a meglévő jövedelmező vonalakat fenntartva, annyira fokozni a forgalmat, és olyan tarifát bevezetni, amely a jogos igényeket kielégíti, de az üzem jövedelmezőségét is biztosítjaAz egyik szakértő mondotta a legújabb vizsgálatok során, hogy olyan tarifa alkalmazandó, amely igazságos, tehát az fizesse a forgalom költségeit, aki utazik. Ha ezt nem is írom teljes mértékben alá, — mert a munkásoknak és tanulóknak az iskolába és a munkahelyekre, valamint vissza kedvezményes jegyet készséggel kiadok, — feltétlenül aláírom azt, hogy az utas legalább az üzemköltséget a tarifában megfizesse és a sok indokolatlan ingyenjegy visz- szavonandó. Ezzel a kérdés le van egyszerűsítve. Apróbb részletekkel itt nem foglalkozom. Meggyőződésem az ma is, amit a kisszakaszrendszer bevezetése előtt hangoztattam, és amit most az üzempolitikai vizsgálatok során a szakértők > óvárosi Nyilvános ivunyvt npest,VTTI,,Revitzky-u.l.
